Kereső toggle

Kik voltak a titokzatos hettiták?

Bizonyítékok egy letagadott királyságról

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

A hettita népre a héber Bibliában csaknem ötven alkalommal történik utalás. Minthogy a klasszikus (görög-római) forrásokban e népnév egyszer sem fordult elő, a Biblia hitelességét történeti-kritikai alapon támadó 19. századi tudósok még az 1880-as években is azt állították, hogy a hettiták csupán a Biblia szerzőinek fantáziaszüleményei. A kritikusok ezúttal is tévedtek.

Az „elfeledett királyság" létezéséről éppen a 19. század nyolcvanas éveiben kezdtek az első régészeti adatok szállingózni. Asszír szövegekben számos utalást találtak „Hatti földjére"; az 1887-ben Tell el-Amarnában, Ekhnaton fáraó székhelyén előkerült diplomáciai levelezésben pedig „Kheta királyai" is feltünedeztek. A két név azonosságára egyebek mellett a kitűnő oxfordi asszirológus, Archibald Henry Sayce (1846-1933) hívta fel a figyelmet, aki a Biblia hitelességének elszánt védelmezője is volt. Az úgynevezett „magaskritika" ellen írt és 1894-ben megjelent könyvében ez áll: „A hettiták királyainak említése Samária asszír ostrománál  tévedésnek vagy kitalációnak lett kikiáltva; pedig ez a tévedés nem más volt, mint a kritikusok tudatlansága."

Jöttek az újabb felfedezések is. 1906-ban Hugo Winckler vezetésével ásatások kezdődtek a törökországi Bogazköy mellett, amelynek eredményeképpen megtalálták a hettita királyság egykori fővárosát, Hattusát. Előkerült a már említett amarnai fáraólevelezés itteni megfelelője: több mint tízezer akkád, egyiptomi és hettita nyelven írt agyagtábla. Ez utóbbi írásrendszert egyébként egy kiváló cseh tudós, Bedřich Hrozný (1879-1952) fejtette meg 1917-ben. Most már maguknak a hettitáknak írásait is képesek voltak a tudósok elolvasni, így lassanként kibontakozott az Anatólia középső részén, a Kr. e. 18-12. század között virágzott Hatti teljes története. Itt és most csak két érdekességet említsünk meg róluk: ők az első ismert indoeurópai nyelvű nép (az 'isten' jelentésű sius szavuk egyenes rokonságban áll a görög Zeusszal); továbbá a hettiták országa volt az első igazán vaskori állam, amely híres volt kiváló harci kocsisairól.

E rövid cikkben azonban csak a hettiták történetének azon mozzanataival foglalkozunk, amelyek valamilyen módon a Bibliához kapcsolódnak. A Biblia szerint „Khét fiai", azaz a hettiták Kanaán másodszülöttének leszármazottai voltak. Ábrahám tőlük vásárolta meg a Makpelá barlangját, ahová ő és családja temetkezett. A pátriárkák idejében tehát Kanaán területének bizonyos részein is laktak hettiták. Dávid harcostársai között is akadtak Hatti fiai: például Akhimélek és Uriás, akit a király meggyilkoltatott, és elvette annak feleségét, Betsabét. Évszázadokkal később, Ezékiel könyvében is találunk egy próféciát, amely elsősorban a tévelygő Izrael szellemi rokonságára utal, de valószínűleg Jeruzsálem kanaánita őslakosságának etnikai hovatartozását is mutatja: „a te származásod és születésed Kanaán földjéről való, atyád az emoreus és anyád hitteus asszony". Amurrúk/emoreusok és hettiták/hitteusok lehettek tehát a zsidók előtti Jeruzsálem őslakosai. Ezt látszik megerősíteni az is, hogy a jebuzeus Awarna (ketib-olvasat) vagy Arauna (qeré-olvasat) - akitől Dávid a későbbi Szentély felépítésére szánt cséplőhelyet (a mai Templom-hegyet) megvásárolta -neve az amurrú/emoreus ewrine (úr) szóból ered, amely a hettitában személynévvé vált. Salamon egyiptomi lovak közvetítő kereskedelmét folytatta szíriai és hettita királyok felé: „És Salamonnak Egyiptomból hoztak lovakat, és a király kereskedői sereggel vették volt a [lovakat] megszabott áron. És egy-egy szekér hatszáz ezüst siklusért és egy-egy ló százötven siklusért ment fel és jött ki Egyiptomból, és ugyancsak ők szállították [ezeket] a hitteusok királyainak és Szíria királyainak." Salamon feleséget is vett magának a hettiták leányai közül, amivel súlyosan megszegte a mózesi Törvényt.

A fentebb idézett példák java része (Dávid kora után) azonban már csaknem kétszáz évvel a belső-anatóliai Hettita Királyság bukása után játszódik. Kr. e. 1180 körül egy hatalmas népvándorlás söpört végig a Földközi-tenger medencéjén, amely számos addig virágzó civilizációt döntött romba, köztük a hettitákét is. A „tengeri népek vándorlásaként" ismert történelmi esemény jelentősen átrendezte a térség etnikai viszonyait: egyebek mellett ekkor jelentek meg a filiszteusok nagy számban a Levantében. Bár az egykori fényes Hatti nem létezett többé, a hettiták nem tűntek el teljesen a történelem színpadáról. Sőt, a mai Dél-Törökország és Észak-Szíria területén kisebb államalakulatokat hoztak létre, amelyeket a tudomány újhettita vagy szíro-hettita királyságoknak nevez. Ezeknek a Kr. e. 11-7. század között szétszórtan működő kis királyságoknak a története ma sem ismert eléggé, minden-esetre - visszautalva Sayce mondására - „a hettiták királyainak említése Samária asszír ostrománál" (2Kir 7:6) egyáltalán nem anakronizmus!

Az újhettita fejedelemségeket két részre lehet osztani: az északiakra, ahol továbbra is hettita uralkodók voltak hatalmon (Tabal, Kammanu, Hilakku, Quvé, Gurgum, Kummuh, Karkemis), valamint a déliekre, ahol az arámiak kerültek hatalomra (Bit-Gabbari, Bit-Adini, Bit-Bahiani, Patina/Unqi, Ain Dara, Bit-Agusi, Hatarikka-Luhuti, Hamat). Az északi újhettita fejedelemség, Tabal (Tubál néven) Ezékiel próféciájában is szerepel. A déli fejedelemségek egyikének, Patinának fővárosa volt Kinalua, ahol nemrégiben szenzációs leletek kerültek elő (lásd keretes írásunkat). Ez a város közvetve szintén kapcsolódik a Bibliához. Egy korábban itt feltárt kolosszális szobor a rajta olvasható luvi nyelvű felirat szerint Halparuntas királyé: ő minden bizonnyal azonos azzal a Qalrapundával, aki III. Szalmanészer asszír királynak ugyanúgy adót fizetett, ahogyan tette azt Jéhu, Izrael királya (i. e. 841-814) a British Museumban őrzött Fekete Obeliszk tanúsága szerint. (A szerző történész.)

Olvasson tovább: