hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Házi feladat helyett ima?

2012. 09. 14.
Szinte példátlan többséggel, 83 százalékos szavazati aránnyal győzött az egyesült államokbeli Missouri államban az a nép­szavazás, amely jogszabályban kívánta biztosítani az iskolai imádkozás lehetőségét. A döntéssel szemben polgárjogi szerve­zetek a bírósághoz kívánnak fordulni, szerintük ugyanis a referendum eredménye sérti az állampolgári egyenlőséget és a lelkiismereti szabadságot.

„Az imádkozáshoz való jog" - ezen a néven emlegették az amerikai sajtóban azt a népszavazási kezdeményezést, amelyről augusztus 7-én döntöttek Missouri államban. A referendum előzménye az volt, hogy a déli állam kongresszusa és szenátusa tavaly alkotmánykiegészítést fogadott el. E szerint az állampolgároknak joguk van nyilvánosan imádkozni közintézményekben, köztük iskolákban is, feltéve, hogy az nem zavarja az ott folyó hivatalos vagy szakmai tevékenységeket. A javaslatot korábban éveken át sikertelenül próbálta meg elfogadtatni Mike McGhee, az állam republikánus kongresszusi képviselője.

A vita nyomán a képviselő állampolgári támogatással nép­szavazást kezdeményezett a kérdésben. Missouri állam szavazói 83 százalékos többséggel támogatták az alkotmánykiegészítést, amely szerint a helybelieknek „joguk van kifejezni vallási meggyőződésüket, beleértve az iskolás diákok jogát is arra, hogy önkéntes alapon imádkozzanak, és kifejezzék Isten iránti meggyőződésüket az oktatási intézményeikben". A Saint Louis Dispatch értékelése szerint szinte példátlan, hogy ilyen jellegű kérdésben ekkora - közel hétszeres - többség alakuljon ki.

A népszavazást a kezdeményezők nagy sikerként értékelték: „Missouri lakossága megerősítette a jogot arra, hogy továbbra is lehessen nyilvánosan imádkozni. Az emberek elutasították a vallási intoleranciát" - nyilatkozta Mike Hoey, a Missouri Katolikus Konferencia elnöke.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!