Éhes medve nem táncol - Hova sodródik Görögország?

Cikk nyomtatása
Továbbítás emailben

„A görög történelem inspirál bennünket, nem pedig az, amit Angela Merkel mond rólunk" - mondta Fernando Santos, a görög labdarúgó-válogatott edzője, miután továbbjutottak az Európa-bajnokság csoportköréből. „A görög nép büszke a múltjára: a civilizáció, a demokrácia és a tudományok mind innen indultak el. Nehéz bárkinek is kioktatni bennünket" - tette hozzá az amúgy portugál származású sportszakember. A gazdasági válság miatt a görögök úgy érzik, hogy Európa méltatlanul páriasorba akarja taszítani nemzetüket, amelya történelemben oly sokat tett az emberiség fejlődéséért. Görögország Európa bölcsőjeként és legkeletibb bástyájaként a kontinens szerves része, ugyanakkor vallása és történelmének több évszázados időszaka a Kelethez is köti őket.

„Félek a görögöktől, ha ajándékot hoznak is" - idézte nemrég az Economist (és több más nyugati médium) Vergilius közkeletű sorát az Aeneisből, kajánul hozzátéve, hogy mennyivel inkább most, amikor már az ajándék látszata is lefoszlott a modern Hellász trójai lováról. A világsajtóban vége-hossza nincs a görögök rovására faragott anekdo­táknak, vicceknek és karikatúráknak. (Például: „Egy spanyol, egy portugál és egy görög bemegy a kocsmába. Mind a hárman rendelnek egy-egy italt. Melyikük fizeti a számlát? Egy német." Vagy: „Miért nem kapták meg a görögök a legutóbbi Világbank-kölcsönt? Mert nem találtak senkit, akinek a munkaidejébe belefért volna a kérelem kitöltése." És ezek még a legszelídebbek közül valók...) A görögök persze nem nevetnek ezen, különösen ha német turisták mesélnek ilyen vicceket, de ettől még tény marad, hogy Görögország világrekorder az államcsődök számát tekintve: a modern görög állam 1826 óta hatszor bizonyult fizetésképtelennek.

Félúton Brüsszel és Moszkva között

„Görögország az a hely, ahol a Nyugat elkezdődik, és véget is ér. A Nyugat - a tágabban vett humanista ideált értve ez alatt - az ókori Athénben kezdődött, ahol az egyén iránti együttérzés és törődés először kezdte felváltani a szomszédos egyiptomi és mezopotámiai kultúrák embertelen brutalitását" - írja Robert D. Kaplan, a Stratfor Intézet vezető geopolitikai szakértője. Kaplan, aki hét éven át dolgozott Görögországban, hangsúlyozza, hogy az i. e. 5. században lezajlott görög-perzsa háborúk, amelyeket Hérodotosz örökített meg a könyveiben, több mint egy évezredre meghúzták a határvonalat a Nyugat és a Kelet között.

„Görögország keresztény, de keleti ortodox, így spirituális szempontból közelebb van Oroszországhoz, mint a Nyugathoz, földrajzi értelemben pedig félúton fekszik Moszkva és Brüsszel között. Meglehet, Görögország a Periklész korabeli demokratikus újításokkal megalapozta a Nyugatot, ugyanakkor több mint ezer éven át a bizánci és török despotizmus határozta meg az országot" - folytatja Kaplan.

Róma bukása után a történelem elfeledkezett Görögországról, és a Peloponnészosz-félsziget Európa legdélkeletibb szegletének szegényháza lett. A török hódoltságtól a 19. század elején sikerült megszabadulni (akkor vezették be újra a 2500 éves ókori pénznemet, a drachmát), de a modern görög történelem azóta is ennek a két ágra szakadt történelmi örökségnek a szorításában gyötrődik. Az első világháború után a törökökkel vívott vesztes háború drámai veszteséget jelentett Görögország számára: közel másfél millió kis-ázsiai görögöt deportáltak Törökországból (Isztambul 300 ezres görög lakosságából például alig 3000 maradt.)

A kitelepítés nemcsak családi tragédiákkal járt, hanem tovább mélyítette a gazdasági válságot is. A kis-ázsiai görög diaszpóra ugyanis korábban az ország egyik fő bevételi forrását jelentette, ami most hirtelen elveszett. A második világháborús német megszállás 100 ezer civil áldozattal és a görögországi zsidóság 81 százalékának deportálásával és meggyilkolásával járt. (A század­fordulón Tesszalonika lakosságának 49 százaléka zsidó volt, ma ez az arány kevesebb mint 0,3 százalék.)

A németek kiűzése sem hozta el a megbékélést: véres polgárháború kezdődött a kommunisták és a királypártiak között. Nem sokon múlt, hogy Görögország a vasfüggöny mögé szoruljon, és elnyelje a Varsói Szerződés. 1949-ben a moszkoviták végül vereséget szenvedtek, és Görögország a Marshall-segélynek, valamint a lassan éledező turizmusnak köszönhetően gazdasági fellendülésnek indult. A reményteli időszakot 1967-ben brutális katonai puccs törte meg. Az ezredesek uralma a királyságot is eltörölte. 1974-ben a diktatúra összeomlott, miután a törökök megszállták Ciprus északi részét, és leváltották a sziget ortodox görög elnökét, Makariosz érseket. (A köztársasági államformát a junta bukása után tartott népszavazás is fenntartotta.)

A diktatúra visszatérésének a veszélye a hetvenes években is fennmaradt, ami fontos szerepet játszott abban, hogy 1981-ben - bár a gazdasági felételeket az athéni kormány szinte semmiben nem teljesítette - Görögországot felvették az Európai Unióba.

(A NATO-nak már korábban is tagja volt.) Ugyanilyen politikai döntés volt Brüsszel részéről az is, amikor 2002-ben Görögországot az eurózóna tagjának választották. Az európai vezetők egyszerűen elhatározták, hogy az uniónak földrajzi és monetáris szempontból is ki kell terjednie a brit szigetektől az Ibériai-félszigeten át a Földközi-tenger keleti medencéjéig. Ehhez pedig szükség volt Görögországra, annak ellenére, hogy az ország gazdasági teljesítménye alig érte el az uniós átlag felét, az infláció 19,8 százalék, a költségvetési hiány pedig 9,2 százalék volt - mindkét adat a még elfogadható szint több mint háromszorosát jelentette.

Szintén az összetartozás kontra gazdasági bajok kettősségét fejezte ki az athéni nyári olimpia, amelyet a modern kori játékok (az első athéni olimpia) 100. évfordulóján, 1996-ban kellett volna megrendeznie Görögországnak, de a szervezés és az infrastruktúra hiányosságai miatt a NOB másnak adta a rendezési jogot. Nyolc évvel később Athén mégis megkapta az olimpiát, amelyet sikeresen lebonyolított. Ugyanakkor a játékok jelentette pénzügyi terhek megmaradtak, és a 2008-as világválság kitörése után jelentősen hozzájárultak ahhoz, hogy Görögország rekordszintű, az éves nemzeti össztermék 165 százalékát meghaladó adósságot halmozott fel.

Családi vállalkozás a politika

A történelmi viharok nyomán a görög politika sem teljesen a nyugati minták szerint fejlődött. A görög társadalom a családra épül, és ez a mai napig az ország gazdaságát is meghatározza: a vállalkozások háromnegyede családi tulajdonban áll, és családi munkaerőre támaszkodik. A szolgáltatások - elsősorban a turizmus - szerepe a meghatározó, míg az ipari termelés és a mezőgazdaság sokkal kevésbé tudott fejlődni a „görög csoda" évtizedeiben.

A politikai pártok is sokáig megmaradtak kávéházi, paternalista közösségeknek, amelyek egy-egy meghatározó személyiség köré szerveződtek. A legismertebb görög politikusdinasztia megalapítója, George Papandreou miniszterelnök - akinek unokája 2009 és 2011 között szintén kormányfő volt - például a saját magáról elnevezett George Papandreou Párt elnöke volt.

A családi pártokból nem fejlődtek ki a nyugati mintájú mérsékelt baloldali és modern konzervatív pártok. A kilencvenes évek meghatározó formációja a PASZOK, a radikális baloldali Pán-Hellén Szocialista Párt volt, amely a hidegháború idején nyíltan szimpatizált olyan arab diktátorokkal, mint Háfez Asszad vagy Moamer Kadhafi. A PASZOK ellenpárja a reakciós vonásokat felmutató jobboldali Új Demokrácia volt. A két nagy párt csak az elmúlt évtizedben kezdett középre húzódni, de ezzel párhuzamosan újabb radikális pártok alakultak. Ezek közül a gazdasági válság meghatározó erővé emelte a szélsőbaloldali Szirizát, és bekerült a parlamentbe a neonáci Új Hajnal, amely a katonai diktatúra időszaka iránt is nosztalgiát érez.

A megismételt választással nem dőlt el végleg, hogy Görögország nyugati vagy keleti irányban fejlődik tovább. Ha megmarad az euró, akkor is évekig tartó szűk esztendők következnek. Egy ismert görög mondás szerint: „Az éhes medve nem táncol." Az Európa iránti megkeseredés azt eredményezheti, hogy Görögország keleti szövetségesek után néz. Kína már most nagyszabású befektetéseket kezdett az Athén melletti pireuszi kikötőben, míg Oroszország azt tervezi, hogy ha összeomlik az Asszad-rezsim, a szíriai haditengerészeti bázisait Ciprusra telepíti át. Izrael pedig a nemrég felfedezett földközi-tengeri földgázkészletek exportjához számít Ciprus és Görögország részvételére. Európa számára a Közel-Kelet felértékelődésével szintén nélkülözhetetlen stratégiai pont marad Görögország. Válságviccek ide vagy oda, lehet, hogy Athén nevet a végén.

Olvasson tovább:

Feliratkozás hírlevélre

 
Név: *
Email: *
Feliratkozással elfogadja a Hetek adatvédelmi elveit