Juszef Nadarkáni iráni lelkészt 2010-ben ítélték halálra, és most azzal a feltétellel engednék szabadon a börtönből, hogy megtagadja keresztény hitét, és elismeri Mohamed prófétát, mint Isten által küldött hírnököt. Nadarkáni ezt nem tette meg, ezért továbbra is a siralomházban ül. A lelkészt akkor vetették börtönbe, amikor az otthonában összegyűlő keresztény közösséget szerette volna regisztráltatni. Bebörtönzésének másik oka az volt, amikor gyermekének iskolájában megkérdőjelezte, hogy a gyerekeket az iszlám elsőségére és kizárólagosságára tanítják más vallásokkal szemben.
Bár Irán átláthatatlan jogi rendszere és az információkhoz való korlátozott hozzáférés megnehezíti a nyugati médiának, hogy pontosan kiderítse, mi történik a lelkész ügyében, tény, hogy az iráni rezsim intenzív ellehetetlenítő kampányt folytat a keresztény lakossággal szemben. Giulio Meotti olasz újságíró a The
Jerusalem Postnak azt írta: „Miután 1948-ban etnikai tisztogatások következtében a zsidókat eltávolították az arab országokból, az iszlám fundamentalizmus most a keresztényeket próbálja meg eltüntetni a régióból. Egy teljesen tiszta iszlám környezetet akarnak teremteni, aminek következtében tömeges exodus indult meg a térségből.”
Iránban 2005-től erősödik a kisebbségek elleni vallási üldözés. Az állam szerint kizárólag az örmény és asszír kisebbségek lehetnek keresztények, minden perzsa eleve muzulmán, ezért valamennyi perzsa etnikumú keresztény eleve aposztata. Emiatt szinte minden keresztény tevékenység illegális, különösen, ha az fárszi nyelven folyik, kezdve az evangélizációtól, a bibliafoglalkozásokon át a keresztény könyvek forgalmazásáig. Még az állam által elvileg kereszténynek elismert kisebbségeket is érik bebörtönzések, fizikai bántalmazások és diszkrimináció a hitük miatt. Kizárólag egymást taníthatják saját nyelvükön vallásukról, de tilos muzulmán hátterű embereknek (fárszi nyelven) beszélniük a Bibliáról. A saría törvény értelmében minden muzulmánnak, aki elhagyja az iszlámot egy másik vallás kedvéért, halálbüntetéssel kell szembenéznie.
Októberben Ali Khamenei ajatollah beszédében nyíltan azzal vádolta az otthonukban összegyűlő keresztény közösségeket, hogy „az iszlám ellenségei, akik megalapozzák és bátorítják a kereszténység elterjedését Iránban”. Az iráni titkosszolgálati miniszter szerint több száz földalatti gyülekezetet fedeztek fel; egyedül Mashhadban, egy muzulmán szent városban 200 csoportot. Az iráni hatóságok nem ok nélkül félnek attól, hogy a kereszténység terjed az országban. A kíváncsiság és az érdeklődés mindinkább növekszik az irániak között, akik kiábrándultak a síita vallásból, és abból, ahogyan az iráni kormány a vallás nevében cselekszik. Szíria 20 milliós lakosságából 10 százalék vallja magát kereszténynek. A keresztény közösségek viszonylagos békében élhetnek Asszad rezsimje alatt, bár a titkosrendőrség minden istentiszteletet megfigyel, és nincs lehetőség a nyilvános evangélizációra sem. Azok, akik muzulmán háttérből tértek át keresztény hitre, családtagjaik és barátaik zaklatásának vannak kitéve. A szíriai keresztény közösség tagjai közül mintegy 100 embert öltek meg, mióta a kormányellenes tüntetések megkezdődtek. Egy helyi forrás szerint az emberrablók főleg a gyerekeket veszik célba, és ha nem kapják meg a kért váltságdíjat, megölik az áldozataikat. Január 15-én két keresztényt öltek meg, miközben a pékségben várták a kenyerüket, és a fegyveresek lelőttek egy negyvenéves keresztényt is két gyermekével együtt, miközben gépkocsiját vezette.
A rendszer kritikusai szerint Basar Asszad elnök kihasználja az ország vallási konfliktusát, hogy megszilárdítsa elnyomó rendszerét. Pascal Gollnisch katolikus pap szerint Asszad a félelemkeltéssel akarja manipulálni a keresztényeket, hogy a püspökök és pátriárkák azt tegyék, ami a rezsim érdeke.
A legtöbb keresztény korábban támogatta Asszad uralmát, mert ezalatt viszonylagos békében és nyugalomban élhettek. Ma már nem támogatják a rezsimet, csak azt szeretnék, ha békésen rendeződne az ország politikai helyzete. Asszad korábbi támogatása viszont különösen védtelenné teszi őket az ellenzékkel szemben, akik úgy tartják, hogy lepaktáltak a zsarnokkal. A diktátor bukása nehéz helyzetet teremthet számukra: az egyiptomi példából látható, hogy egy rendszerváltás nem feltétlenül hoz pozitív változásokat a régióban.
A tüntetések során gyakran előfordult, hogy a keresztényeket felszólították, vegyenek részt a demonstrációkban vagy emigráljanak Libanonba. A zavargások során több keresztény istentiszteleti helyszínt felforgattak, és összetörték a berendezést. Van olyan szír város, ahol a keresztények nem mernek kijönni az otthonukból és részt venni összejöveteleiken. Egyes iszlám fundamentalisták esküt tettek, hogy minden olyan nőt bántalmazni fognak, akik nem viselnek fátyolt. Néhány hónappal ezelőtt két keresztény nőt raboltak el Damaszkuszban. Az egyiküknek sikerült kiugornia menetközben a járműből, a másikat azóta sem találták meg.
Clifford D. May, a Demokrácia Védelméért Alapítvány elnöke szerint a keresztények üldözése a muszlim országokban a legagyonhallgatottabb téma a nyugati médiában. Véleménye szerint, fordított helyzetben, ha létezne egy ilyen háború a muzulmánok ellen, akkor az az ENSZ és a különböző emberjogi csoportok legkiemeltebb témája lenne.
2012. 01. 27. (XVI/04)
