hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Össztűz a daganatokra

2011. 12. 02.
Az Egyesült Államokban és más fejlett országokban ma a halálesetek 25 százalékáért a rákbetegség valamelyik formája felels – évente a lakosság 0,5 százalékát diagnosztizálják rákkal. Izraeli tudósok most azt ígérik, hogy néhány éven belül hatékony – és mellékhatások nélküli – ellenszert kínálnak a daganatos betegségek kezelésére.

Nemrég nagy áttörés híre járta be az orvosi (és a Facebooknak köszönheten szinte az egész) világot, mikor az izraeli Vaxil Bio Therapeutics nevŐ biotechnológiai cég bejelentette: olyan oltóanyagot sikerült kifejleszteni, melynek alkalmazása által a rákos megbetegedések 90 százalékát lehetne megakadályozni a kiújulástól, illetve áttétképzdéstl. A klinikai vizsgálatok a jeruzsálemi Hadassah Egyetem Orvostudományi Központjában zajlottak.
Az általában ismert, széles körben használt oltóanyagok az immunrendszert támogatják meg, hogy elháríthassa a küls támadásokat, melyek forrásai elssorban baktériumok és vírusok. Ezek általában preventív jellegŐek, tehát lehetleg a betegség kialakulása eltt igyekeznek a szervezetbe juttatni. Vannak viszont olyan terápiás vakcinák is, melyeket a betegség kialakulása után adagolnak a testbe, és igazából mintegy gyógyszer próbálnak hatni. A Vaxil cég által kifejlesztett vakcina is ebbe az utóbbi kategóriába sorolható. A rák kezelése, illetve az áttétek elhárítása a cél.
Mint ismeretes, a rákbetegségek közös jellem­zje a szabályozatlan sejtszaporulat. A rákos sejt képes a biológiai szövetekbe is betörni invázió vagy áttétképzés útján. Ezt genetikai mutációk, DNS-hibák okozzák. Az új, ImMucin nevet visel oltóanyagot a myeloma multiplex nevŐ vérráktípuson kísérletezték ki, mely az összes daganatos megbetegedés 1 százalékáért, a rosszindulatú vérképzrendszeri betegségek 10 százalékáért felels. Ha minden rendben megy, a kutatás gyümölcse az lesz, hogy az összes ismert rákos betegség 90 százalékára alkalmazható lesz az ellenszer.
A rák elleni küzdelmet az nehezíti meg, hogy az immunrendszer lényegében felmondja a szolgálatot. Ennek oka, hogy bár az idegen „behatolókat” (baktérium, vírus) képes felismerni és beazonosítani, a rák sokkal cselesebb. „A rák esetében a szervezetünk érzi, hogy valami nincs rendben, de nem tudja úgy megvédeni magát, mint mondjuk a vírusokkal szemben. Ennek oka, hogy a rákos sejtek a test saját sejtjei közül származnak, csak mutálódnak” – fejtette ki Julian Levy, a cég igazgatója. A küzdelem közepette a test gyakran az orvosi beavatkozásokkal szemben foglal állást, miközben maga pusztítja el azon sejteket, melyek kártékony társaikat vették célba.
Az oltóanyag éppen ezért nem valami olyan csodaszer, mely maga a rák ellen hatna, hanem ez is az immunrendszer „felturbózását” szolgálja. „A kemoterápiával – kellemetlen mellékhatásai mellett – az a gond, hogy a rák elbb-utóbb alkalmazkodik hozzá. A daganat szeret tovább mutálódni, és kifejleszti magában a képességet arra, hogy a kezeléstl megmeneküljön – állítja Levy. – A mi oltóanyagunk azonban arra lett kialakítva, hogy legyzze a bajt!”
Elrehaladott stádiumban lév daganatok esetében azonban továbbra is szükséges lehet kemoterápia vagy sebészi beavatkozás. De ha meg­felel szintre le tudják gyengíteni a rákot, a vakcina révén a szervezet maga is képes lesz arra, hogy elbánjon vele. Az ImMucin hosszú távú stratégia: néhány havonta történ oltást jelent. Ez remél­hetleg segít majd elkerülni, hogy a kezdeti kezelés után a daganatok újraképzd­jenek a testben – s mindezt a páciens immunrendszerének teljes kontrollja mellett.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!