hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Hány élet van?

2010. 12. 10.
A NASA egyik tudósa szerint nőttek az esélyek arra, hogy sikerül életet találni a Földön kívül. Bármily különösen hangzik, a tudósok valóban felállítottak egy képletet arra, hogy meghatározzák: milyen esélye van annak, hogy nem vagyunk egyedül.

Az arzénfaló baktérium felfedezése egyszeriben megnövelte az egyenlet végeredményét – állítja Carl Pilcher, a NASA Asztrobiológiai Intézetének igazgatója, aki szerint egyre erősebbek a bizonyítékok a földön kívüli életformák létezésének lehetőségére. Tény: eddig nem találtak erre utaló egyértelmű jelet, de a tudósok az univerzumban egyre több olyan helyet azonosítanak be, ahol az eddigi feltételezésekkel ellentétben mégis lehetőséget látnak az élet valamilyen formájának kialakulására.
Ha az élet a földitől radikálisan különböző, szélsőséges körülmények között is megtalálható, akkor ezzel arányosan növekszik a szóba jöhető helyek száma. Ez pedig hatalmas: a Yale Egyetem egyik friss csillagászati kutatása szerint a világegyetemben 300 x 1021, vagyis 300 ezer milliárdszor milliárd csillag létezik – háromszor annyi, mint eddig gondoltuk.
Ha közelebb jövünk a Földhöz, azt tapasztaljuk, hogy galaxisunkban a csillagok közel fele rendelkezik a Földnél néhányszor nagyobb bolygókkal. Ezek a „szuperföldek” alkalmasak lehetnek az élet valamilyen formájára, még akkor is, ha a „vörös törpéknek” nevezett csillagok körül keringenek. Eddig a tudósok úgy gondolták, hogy ezek a Napnál sokkal halványabb és kisebb csillagok nem teremthetnek alkalmas környezetet az élet számára. Ez a feltételezés most az új elemekből építkező mikroba felfedezésével megdőlni látszik. Mivel az univerzum csillagainak 90 százaléka vörös törpe, ez nagyságrendekkel megnöveli az – elméletben – „élhető” égitestek számát.
Ugyanakkor a kutatók hozzáteszik, hogy ezek az életformák lehet, hogy még közvetlen közelről sem nagyon ismerhetők fel, mivel mikroszkopikusak vagy a felszín alatt húzódnak meg. Arra pedig végképp nincs garancia, hogy a földi intelligenciához és szervezettséghez hasonló „civilizációk” jöjjenek létre. Igaz, kizárni sem lehet ennek a lehetőségét, sem azt, hogy akár az ismereteinket messze meghaladó lények népesítsék be az univerzumot.
Ha a Naprendszerre szűkítjük le a keresést, akkor az életjeleket elsősorban a Marson és a Jupiter Európa nevű holdján, illetve a Szaturnusz Enceladus és Titán nevű kísérőin találhatjuk meg. Az űrkutatók a hozzánk közelebb eső égitestek mellett rádióteleszkópokkal tovább figyelik az eget, hogy érkezik-e valamilyen jel hozzánk a távolból.
Hollywood azonban nem ilyen türelmes. A filmipar máris újra felfedezte a földönkívülieket. Fél éven belül négy amerikai ufóprodukció is a mozikba kerül, és az előzetesek alapján mindegyikben veszélyes idegenek érkeznek a Földre. A filmek komolyan veszik a témát, még az is, amelyikben cowboyok (!) veszik fel a harcot a betolakodókkal.
Míg a kilencvenes évek katasztrófa- és ufós filmjeiben New York volt a kihagyhatatlan elpusztítandó helyszín, most a keleti part, közelebbről Los Angeles veszi át a stafétabotot (a változtatás szeptember 11-e után érthető a producerek részéről...).
A Föld inváziója – Csata: Los Angeles (Battle: Los Angeles) című alkotás a klasszikus ufóészlelések képeivel indul. A megmagyarázhatatlan jelenségek szörnyű valósággá válnak, és a semmiből megjelenő idegenek könyörtelen támadást intéznek a világ nagyvárosai ellen. Los Angeles az utolsó védőbástya a nagy háborúban, amelyen az emberiség végső sorsa áll vagy bukik. Szerencsére van egy csapat tengerészgyalogos, aki felveszi a harcot… Ha a történet ismerős, az nem a véletlen műve: a filmet a kritikusok A függetlenség napja utánlövésének sejtik, bár csak az előzeteseket tették közzé.
Lesz még a földön élő embereket tömegével felszippantó ufófilm (Skyline), ami szintén Los Angelesben játszódik, valamint a (legalábbis a következő két évben) kifogyhatatlan témának ígérkező 2012-es apokalipszis idegenekkel dúsított változata (Seres-Genesis). A koronát a jövő nyárra szánt Cowboyok és idegenek című alkotás teheti fel, amelyben vadnyugati coltokkal veszik fel a harcot a repülő csészealjakkal szemben.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!