Amikor a kis István gróf 1791 szeptemberében meglátta a napvilágot Bécsben, egy igen ellentmondásos családi örökségbe született bele. A Széchenyi-família történetében egyaránt tetten érhetők a nagy sikereket megalapozó és visszahúzó erők. A családi vagyon megalapítója a nagy birtokszerző hírében álló Széchenyi György (1605–1695) esztergomi érsek volt, a reformátusok kíméletlen üldözője, a protestáns papokat és tanítókat gályarabságra küldő pozsonyi katolikus vésztörvényszék bírája. A család másik híres tagjaként számon tartott Széchenyi Pál (1645–1710) kalocsai érsek a Rákóczi-szabadságharc idején is a magyarokat elnyomó, konzervatív bécsi udvar biztos támaszának számított.
István gróf apját, Ferencet (1754–1820) azonban már fiatalon megragadta a felvilágosodás gazdag eszmevilága. Aktív szerepet vállalt a Habsburg Birodalom és Magyarország modernizációjára törekvő II. József és II. Lipót királyok alatt. Széchényi Ferenc példát mutatott fiának a politikai, társadalmi reformtörekvések buzgó támogatásában, képviseletében éppúgy, mint a nemzeti érdekek előmozdítására tett bőséges közadakozás terén. Ő volt az, aki 1802-ben páratlanul gazdag régiség- és könyvgyűjteményének felajánlásával megalapította a Magyar Nemzeti Múzeumot és a későbbi Országos Széchényi Könyvtárat.
Hasonló modernizációs buzgalom és az ország javának keresése jellemezte anyai nagybátyját, Festetich Györgyöt is, aki saját birtokán Keszthelyen 1797-ben megalapította a Georgicon nevű agrárfőiskolát, amely képzett gazdatisztek százainak kibocsátásával nagyban hozzájárult a magyar mezőgazdaság fejlődéséhez, korszerűsítéséhez. Apja és nagybátyja aktív, gyümölcsöző élete egyaránt meggyőzően mutatta, hogy az országért, a nemzeti közösség előrehaladásáért folytatott hatékony tevékenység jól összeegyeztethető az egyéni és családi boldogulás céljaival.
A nagy felajánlások
Széchenyi István számára az ország modernizálásáért folytatott küzdelemben fontos ösztönzést jelentettek nyugati utazásai. Különös érdeklődéssel fordult a kapitalista gazdaság és a politikai liberalizmus szülőföldjeként ismert angolszász világ felé. Már 1815-ös első angliai útja során nagy hatást gyakorolt rá az angol politikai kultúra, a társasági szokások és a technikai fejlődés vívmányai. Lelkesedésében azonmód vásárolt is egy gázfejlesztő gépet a hazai gázvilágítás bevezetése céljából, vett tizennyolc angol lovat és szerződtetett birtokaira egy angol ménesmestert, hogy az angol példa nyomán felvirágoztassa a lótenyésztést.
A minta mindvégig szeme előtt lebegett. Gyakorlati alkotásainak csaknem mindegyike kötődik valamilyen módon Angliához. Többnyire onnan vette a példát, de gyakran még a szükséges gépek, műszaki berendezések és szakemberek is a szigetországból érkeztek.
Gondolatvilágának az 1820-as évektől központi eleme volt, hogy miként tudná a közcélokat személyes tevékenységével is előmozdítani. Baráti körben már 1821-ben kijelentette: „egyévi jövedelmemet fordítom rá, ha Buda és Pest között híd épül, s ezért, jóllehet Pesten lakni alkalmasint sohasem fogok, egyetlen krajcár kamatot vagy akár visszafizetést sem fogok követelni. Az a gondolat, hogy hazámnak fontos szolgálatot tettem, majd bőségesen kárpótol”.
Mindössze négy év telt el, amikor egy hasonlóan nagyszabású felajánlásával valósággal berobbant a magyar közéletbe. 1825 novemberében a pozsonyi országgyűlésen egyévi jövedelmét ajánlotta fel egy Magyar Tudós Társaság, a későbbi Magyar Tudományos Akadémia megalapítására. Beszédét magyarul mondta el, szakítva az országgyűlés évszázados nyelvével, a latinnal. Ezzel is hangsúlyozni kívánta az új eszmék és a nemzete iránti elkötelezettségét. Tettének sikerét jelzi, hogy az ő példájára számosan ajánlottak fel jelentős összegeket az intézmény céljára, és az országgyűlés törvényt hozott a Tudományos Akadémia megalapításáról.
A következő években Széchenyi újabb és újabb gyakorlati elgondolásokkal állt elő, és szinte kifogyhatatlan energiákkal vetette bele magát e tervek megvalósításába.
2010. 05. 07. (XIV/18)
