Kereső toggle

Prohászka Ottokár ellenségei

Tőkések, szakszervezetek és a zsidók: ellenük harcolt a püspök

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Lángoló indulat, megragadó fellépés, ellentmondást nem tűrő érvek. Kortársai így jellemezték a múlt század első felének talán legnagyobb hatású magyar katolikus főpapját. Prohászka Ottokár általános választójogot és társadalmi megújulást sürgetett, ugyanakkor kérlelhetetlenül harcolt a zsidóság „csendes honfoglalása” ellen.

A 19. század a nacionalizmus és a liberalizmus eszméjének százada volt. A liberális eszme jegyében született meg a modern alkotmányos állam, alakult ki a kapitalista termelési rendszer, vált lehetővé a természettudományok rohamos fejlődése. Az ésszerűség elvét hirdető liberalizmus mégis képtelennek bizonyult arra, hogy megoldja az úgynevezett szociális kérdést. Erre  XIII. Leó pápa vállalkozott, aki 1891-ben Rerum novarum kezdetű enciklikájában a szociális kérdésnek a katolikus megújulás szellemében való megoldását hirdette meg. Elsőrendű feladatként az osztályharc kiküszöbölését jelölte meg, hogy a munkaadók és a munkavállalók viszonyát „kölcsönös megértés, méltányosság és igazságosság" jellemezze. Ezért és egyben a „vallásellenes" szakszervezetek ellensúlyozására  keresztény munkásegyleteket kell alakítani.

Magyarországon, a latifundiumok hazájában, ahol a megmunkált föld 38 százaléka nagybirtok volt, és ahol az agrárproletárok százezrei számára az Egyesült Államokba való kivándorlás volt az egyetlen kiút, Prohászka Ottokár volt az első, aki a katolikus megújulás és a Rerum novarum szellemében akart munkálkodni a szociális kérdés megoldásán.

A Nyugat lélekharangja

Prohászka Ottokár 1858-ban született a felvidéki Nyitrán, apja cseh, anyja német származású. A római Collegium Germanicum et Hungaricum hallgatója volt,  1878-ban az esztergomi papi szeminárium tanára lett. 1891-ben magyarra fordította a Rerum novarumot. 1904-ben a budapesti Pázmány Péter Tudományegyetem Hittudományi Karán a dogmatika tanárává nevezték ki. 1905-ben Székesfehérvár püspöke lett. Prohászka már 1894-ben, a Katolikus Néppárt megalakulásának évében „keresztény szociális akció" létrejöttét sürgette, melynek elsőrangú feladata a „paraszt- és kézművesosztály hanyatlásának" és a „zsidók pénzuralmának" megakadályozása lenne. Mint írta, „nagyon kell ügyelni arra, hogy a magyar munkások jövője ne a szociáldemokrata szakácskönyv", hanem „az érdekeket kibékítő arányosság" szerint alakuljon. A katolikus akció ezért következetesen „az alsóbb rétegek politikai és gazdasági emancipációját szolgálja".

Prohászkát már a századforduló előtt foglalkoztatta a tőke és a munka viszonya. „A tőke kirabolja és jogfosztottá teszi az emberi munkát" - írja 1894-ben a Magyar Sion katolikus folyóiratban.

A püspök szociálpolitikai elképzeléseinek kiindulópontja a liberalizmus elítélése volt. Mert hiszen a liberális szabadságeszme nem más, mint „a vagyonszerzés korlátlan szabadsága". A liberalizmus „emancipálta az erkölcsöt a vallástól", és ezzel kaput nyitott az önzésnek és a korrupciónak. Kereszténység és liberalizmus  „homlokegyenest" szemben állnak egymással, mert a liberalizmus sem a keresztény tanítást, sem Isten tekintélyét nem ismeri el.

Prohászka heves antiliberalizmusa zsidóellenességgel is párosult : „A zsidóság azért fekély a keresztény Nyugat testén, mert nem ismer erkölcsi korlátot a vagyonszerzésben." A liberális gazdasági rendszer pedig „a zsidóság erkölcstelenségében van letéteményezve". Éppen ezért „az antiszemitizmus a keresztény erkölcstan és a keresztény társadalmi rend reakciója a zsidók erkölcstelen üzleti szellemére" - írja Prohászka 1893-ban a Magyar Sionban.

Az 1867. évi XVII. tc.-kel a zsidók Magyarország egyenjogú polgárai lettek, és az ezt követő évtizedekben hazánkban rohamosan szaporodott az egyetemet végzett zsidók száma. Magyarországon 1910-ben az összlakosság 4,5 százaléka volt zsidó, ugyanakkor az orvosok 47 százaléka, az ügyvédek 44 százaléka és az újságírók 40 százaléka. Ezekre a tényekre hivatkozott Prohászka, amikor fellépett a zsidók „csendes honfoglása" ellen. Azzal érvelt, hogy „a magyar nép értelmisége, faji ellenállása kisebb, mint a szemita népeké". Ezért a magyarok egyre szegényebbek, míg a zsidók egyre gazdagabbak lesznek.

Prohászka Ottokárt hazafias példaképnek is tekintették. Jóllehet cseh-német család sarja, aki gimnazista korában jobban beszélt németül, mint magyarul, mégis magától értetődően és ellentmondást nem tűrő természetességgel tartotta magát magyarnak.

A zsidók asszimilációjával Prohászka 1918 szeptemberében foglalkozott, Vázsonyi Vilmos liberális politikusnak adott válaszában, aki az antiszemitizmus szításával vádolta a „klerikálisokat".

Prohászka „keresztény-nemzeti" politikát követelt, melynek elsőrangú feladata a „keresztény társadalom" pusztulásának és „Magyarország elzsidósodásának" megakadályozása lenne. Ugyanakkor hozzá kell segíteni „a jóakaratú és nemzeti érzésű zsidóságot", hogy egybeforrjon „a nemzeti-keresztény társadalommal". „Az antiszemitizmus nem gyűlölködés, hanem a nemzet emelése, szellemének ébresztése" - írja Prohászka Vázsonyi Vilmosnak adott válaszában. A „zsidókérdés" pedig csak akkor oldható meg, ha a zsidók nemcsak magyarul beszélnek, hanem magyarul éreznek és ennek jeléül a keresztény vallásközösség tagjai lesznek.

A húszas években Prohászka minden adódó alkalmat megragadott, hogy felhívja ... nemzetgyűlési beszédében a következőket mondta:

„A mi problémánk nem az, hogy a dzsentri tönkrement, hanem az, hogy a dzsentri helyét nem foglalta el a magyar parasztságból felszívódott magyar középosztály, hanem a zsidóság, mely hatalmas gazdasági érzékével, agilis, aktualitásokra beállított intelligenciájával, nagy szorgalmával rá volt képesítve arra, hogy teljesen visszaszorítsa ezt az életképtelen nemzedéket. A mi antiszemitizmusunk oka az, hogy a zsidóság túlsúlyba került. Ez faji önvédelem. A zsidó értelmiség térfoglalása a magyar irodalom elzsidósodását eredményezte. Amint Heine lekicsinyel mindent, ami német, úgy Ady lekicsinyel mindent, ami magyar. A zsidóság szelleme átjárja, meghamisítja a magyar érzést, a magyar szellemet, a magyar kultúrát."

Az országos katolikus nagygyűléseken tartott beszédeiben Prohászka egy ideális, a kapitalizmust leváltó társadalmi rend bekövetkeztét remélte:

„A nyugati kultúrának meghúzták a lélekharangot. A társadalom szétesik, és új barbárok jelennek meg, kiket osztályharc és vörös gyűlölet korbácsol. A társadalmi erkölcs hanyatlik. A materializmust nem a szociáldemokrácia, a szabad versenyt és a demokratikus szabadságjogokat nem a zsidóság találta ki, azok csak felhasználták azokat a kereszténység rontására."

Tőke és munka

A püspök nézetei között felfedezhetők progresszív elemek is. 1918. július 31-én a főrendiházban mondott beszédében az általános, egyenlő és titkos választójog hívének vallotta magát. Már az első világháború utolsó éveiben felismerte, hogy okvetlenül javítani kell a szegényparasztok gazdasági helyzetén, és hogy egy „igazságosabb" társadalmi berendezkedés Magyarországon elsősorban „célszerű birtokmegosztás és földreform" által érhető el. Ő maga 1920-ban valóban földreformot hajtott végre. Püspöksége birtokából  1041  hold szántóföldet engedett át kisparasztoknak. Példáját püspöktársai sajnos nem követték.

„Mi a gazdasági fejlődés kapitalista formáját le akarjuk győzni, de nem a kommunizmus és bolsevizmus programjával, hanem a tőkének és munkának új társításával. Az utóbbi évtizedek nemzedékeit a liberalizmus szárította közönyössé. E lehanyatló nemzedék helyébe most fiatal, bátor ifjúság lép, mely egészen keresztény és nemzeti" - mondta 1922. október 9-ei beszédében. 1926. október 10-én, fél évvel halála előtt pedig leszögezte:

„A katolikus akciónak mindenáron a kapitalista termelésnek mai anarchikus módja ellen kell irányulnia. Voltaképpen csak azt akarjuk, amit XIII. Leó pápa akart. A magántulajdon a kapitalizmusban olyan mértéket ölt, hogy arányai elfojtják az életet, és kevés kézben halmozzák fel a világ gazdagságát. Erre nincs jog, erre nem terjed ki a tulajdonjog szentsége sem."

A mindvégig fáradhatatlan püspök 1927. április 1-jén a budapesti Egyetem téri templom szószékén eszméletét vesztette, és másnap agyvérzésben meghalt.

Prohászka Ottokár sokoldalú személyiség volt. Felismerte és elítélte a társadalmi igazságtalanságokat, és ismételten fellépett a nincstelenek érdekében. A katolikus befolyás növelésére irányuló törekvés nála mélyen átérzett szociális felelősségérzettel párosult. Kortársaira nagy benyomást tett energikus fellépése, megragadó, lángoló indulattól fűtött stílusa. Viszont az is kétségtelen, hogy ítéleteiben gyakran elhamarkodott és elfogult volt, habár mindig azt a látszatot keltette, hogy feltétlenül hisz állításainak megdönthetetlen igazságában. Személyiségét és tevékenységét mindenesetre csak akkor lehet méltányosan megítélni, ha a történteket nem a jelen, hanem a múlt szemszögéből, a korabeli társadalmi viszonyok és szokások figyelembevételével vesszük szemügyre. (a szerző történész)

Szoborvita a püspökről

2008 októberében a lakiteleki Népfőiskola Keresztény Panteonjában került sor  Prohászka Ottokár püspök bronzszobrának felavatására. Az ünnepségen részt vett többek között Bábel Balázs kalocsa-kecskeméti érsek, Balog Zoltán országgyűlési képviselő, a Parlament Emberi Jogi, Kisebbségi, Civil-és Vallásügyi Bizottságának az elnöke és Lezsák Sándor az Országgyűlés alelnöke. Lezsák a keresztény egyház megújhodásának egyik apostolaként jellemezte Prohászka Ottokárt, aki - mint mondta - világosan látta: „ha nem születik az egyház vezetésével megoldás a szociális feszültségek leküzdésére, akkor teret nyer az ateista, erőszakos baloldal, amely minden értéket elsöpör”. A politikus azt is kiemelte, hogy „Prohászka szót emelt a kozmopolita-parazita réteg visszaszorításáért”. Magyar Demokratikus Charta szóvivői a rendezvény után felszólították a Fidesz országgyűlési képviselőcsoportját, hogy hívja vissza tisztségéből a két politikust, mert szerintük elfogadhatatlanok voltak a szoboravatáson mondott szavaik. Többek között Lezsák Sándor azon mondatát kifogásolták, mikor arról beszélt, hogy Prohászka Ottokár szót emelt a kozmopolita-parazita réteg visszaszorításáért, a magyarság felemelkedéséért. Balog Zoltán és Lezsák Sándor közleményben utasították vissza a vádakat és felszólították az őket bíráló Gusztos Pétert, hogy „kövesse meg a Prohászka Ottokár emlékét tisztelő állampolgárokat, valamint a püspök nevét viselő intézményeket, iskolákat”. A vitatott szoboravatás bekerült az amerikai külügyminisztérium vallásszabadságról szóló 2009-es jelentésébe is.

Olvasson tovább: