Hetek-összeállítás
Sok újságíró fellélegzett. Az elmúlt hónapokban ismét megsokasodtak a radikális iszlám ideológiája alapján indított terrortámadások. Az elkövetők – mint az afganisztáni CIA-központban robbantó jordániai orvos, a Fort Hood-i laktanyában lövöldöző palesztin származású őrnagy vagy a londoni, az iszlám államot és a terrorizmust éltető brit csoportokkal kapcsolatot tartó nigériai repülőgép-merénylő – kivétel nélkül az iszlámra hivatkoztak tetteik indoklására. Nehéz a radikális muzulmán gyűlöletbeszédről a politikai korrektség szabályai szerint beszámolni, bármilyen nyíltan is fogalmazzák meg fenyegetéseiket egyesek. Amikor Malajziában muszlim támadók tucatnyi keresztény – többségében evangéliumi protestáns – templomot felgyújtottak, a kommentárok többsége „jogos sérelmeket” emlegetett az erőszak elkövetőinek mentségére. Végül is, a keresztény áldozatok a muzulmán többségű
országban való jelenlétükkel hozzájárultak – mondhatni kiprovokálták – a támadást. A liberális érvelés fordítva – például a svájci minaretépítés-ellenes népszavazás kapcsán – természetesen nem érvényes.
Atlantisz veszte
Platón szerint a mohó és agresszív Atlantisz vesztét az ott élők bűnei okozták: előbb háborúba keveredett egykori szövetségesével, Athénnal, majd egy természeti katasztrófa következtében az egész sziget elsüllyedt. „Nem sokkal később rendkívüli földrengések és áradások voltak, majd egy rettenetes nap és éjszaka a harcosokat elnyelte a föld, Atlantisz szigetét pedig elnyelte a tenger, és eltűnt” – írja Platón, aki 9000 évvel korábbra datálja ezeket az eseményeket.
Sokan szó szerint értelmezik Platón leírását, és a világ különböző pontjait igyekeznek Atlantiszként azonosítani: a sziget a különböző teóriáknak megfelelően lehetett a Karib-térségben, Francia-Polinéziában, az Antarktiszon, de lehetett akár maga Írország is. Egy nemrégiben megjelent könyv szerint Atlantisz nem más, mint Trója.
Felmerül a kérdés: mi van akkor, ha Platón a történetét csupán példázatnak szánta – egy magas szintű civilizáció is elbukhat az erkölcsi romlás miatt –, amelyhez a példát egy közelmúltbeli eseményből kölcsönözte. Egy-két évtizeddel korábban, i. e. 373-ban Heliké szintén egyetlen este alatt pusztult el. A város az akháj szövetség virágzó fővárosa volt, egyben a Poszeidon-kultusz központja, vallási szempontból a második legfontosabb város Delphoi mögött. Pauszaniasz görög geográfus 500 évvel később azt írta, hogy Helikét a földrengés és a szökőár szinte nyom nélkül törölte el a föld színéről. Az ott élők holttestei is nyomtalanul eltűntek, csak néhány testet vetett ki a tenger. A parton lehorgonyzott tíz spártai hajó szintén eltűnt, a kiemelésüket egy kétezer főből álló csapat kísérelte meg, de sikertelenül. Heliké nyoma még évszázadokkal később is turistalátványosság volt, ezt követően azonban teljesen nyoma veszett a tengerben. (Lukács András)
2010. 01. 22. (XIV/3)
