„Martin Buber szerint arcát »messiási tekintet ragyogta be«; az ateista Max Nordau »a Gondviselés művéről« beszélt. Franz Rosenzweig azt mondta: Herzl megjelenése »azt bizonyítja, hogy Mózes létező személy volt«; Freud pedig kijelentette, hogy mielőtt megismerkedtek volna, ő már álmodott erről a figyelemre méltó férfiról."
Theodor - héber nevén Benjámin Zeév - Herzl 1860. május 2-án született Budapesten. Gyermekkora a Tabakgasse - azaz Dohány utca - sarkán álló, a mai budapesti Zsidó Múzeum épülete helyén lévő házhoz köthető. Nagypapája ugyan még a zsidó hagyományok őrzője, egy a cionizmus előfutárának tekinthető rabbi tanítványa, ugyanakkor szülei már inkább az asszimiláns zsidó kultúrát közvetítik gyermekük felé. Reáliskolában kezdi meg tanulmányait, ahol azonban irodalmi érdeklődésről tesz tanúságot: versek, mesék, tréfák jegyzik nevét, sőt egy irodalmi társaságot is alapít. Később a humán tárgyak oktatására nagyobb hangsúlyt fektető Pesti Ágostai Hitvallású Evangélikus Főgimnáziumban folytatja a tanulást. Tinédzseréveit írói-költői pályájára való felkészülésének szenteli, a gimnáziumi évek alatt is több újság közli írásait.
1878-ban, nővére halála után a család Bécsbe költözik, ahol Herzl a bécsi egyetem jogi karának hallgatója lesz. Idejét az olvasás, irodalmi rendezvények látogatása, különböző diákegyletekhez való csatlakozás teszi ki. A közép-európai zsidó identitással, írói öntudattal bíró Herzlt a politika, a zsidókérdés mint olyan ekkor még egyáltalán nem érdekli. Színdarabokat ír, de munkásságát kudarcok kísérik. Melankólia, depresszió, kiábrándulás - nagyjából így lehet jellemezni ekkor életérzését,
s bár elkeseredetten naplójába jegyzi, hogy „semmilyen nagy mű nincsen bennem", a helyét és életfeladatát kereső ifjúban az időnként reményekkel kecsegtető írói öntudat és identitás teljes felszámolása még jó tíz évet várat magára.
1884-ben megszerzi a jogi doktorátust, de mivel érdeklődési köre továbbra is az irodalom, újságoknál, színházaknál próbálkozik, útleírásai pedig könyv formájában is napvilágot látnak. Inkább tehetséges újságírónak, mintsem színműírónak bizonyul. 1889-ben házasodik, rosszul. Három gyermeke születik ugyan, de családi életében mindvégig boldogtalan, felnőtt gyermekei sorsa később tragédiába fullad.
„Valamit tennem kell..."
Herzl 1891-től 1895-ig a bécsi Neue Freie Presse párizsi tudósítója. Tulajdonképpen ez alatt az öt év alatt változik meg gondolkodása. Érdeklődése fokozatosan a politikai, a szociális problémák, az egyre terjedő antiszemitizmus kezelésének szükségessége felé fordul.
A francia forradalom következtében a „Szabadság! Egyenlőség! Testvériség!" jegyében a zsidóságot a 19. század folyamán szinte egész Európa-szerte emancipálják, azaz polgári egyenjogúsággal illetik. Ettől kezdve a zsidók Mózes-hitű franciák, magyarok, németek. Megnyílik számukra az út az értelmiségi szakmák felé, sokan jogászok, írók, orvosok lesznek, míg mások gyárosok, bankárok, kereskedők. Többen ki is keresztelkednek, azaz hátuk mögött hagyva a zsidó vallást, kereszténnyé lesznek.
Magyar zsidók és Herzl „látomása”
Bár voltak Herzlnek magyar előfutárai, többnyire ortodox rabbik, akik a Cionba való visszatérést hirdették, kisebb csoportban megvalósították, a magyar zsidók teljességgel magyaroknak tekintve magukat általánosságban mégsem támogatták a cionizmust. Szabolcsi Miksa egy cikkében például Herzlt „zsidó Jules Verne”-nek gúnyolja, valamint kijelenti: „…a magyar zsidót nem fogja rábírni a haza elhagyására sem az antiszemitizmus, sem semmiféle más járvány, vagy országos csapás.” Az Európa-szerte egyre erősödő antiszemitizmusnak a magyar zsidók nem érzik a veszélyét. Herzl reakciója erre: „Magyarországon nemsokára olyan antiszemitizmust kapnak, hogy a mienk mellette meg sem kottyan. Ha én már most forszíroznám ott a politikai cionizmust, azt mondanák, hogy az antiszemitizmust a cionizmus idézte elő. Azt én nem akarom. Úgyis a mieink lesznek Önök, magyar zsidók, az antiszemitizmus majd karjainkba hajtja Önöket.” Mezei Ernővel való levelezése során pedig megjegyzi: „Sőt, a magyar zsidókról le is mondanék, ha tudnám, hogy az antiszemitizmus nyomorúságától megóvja őket az ő hazafiasságuk. Nem vagyok a nyomorúságnak spekulánsa. De a magyar zsidókat is utoléri a sors, brutálisan és annál keményebben, minél későbben, annál vadabbul, minél hatalmasabbá válnak addig. Akkor majd szombatot csinálhatnak patriotizmusukkal.” Herzl „próféciája” a holokauszt során beteljesedett, bár azért voltak, nem kevesen, akiknél az idők során a cionista eszme nyitott fülekre és szívekre talált.
A zsidó vallás ekkoriban különböző - ortodox, neológ, reform - irányzatokra töredezik szét. A 18-19. század táján megszületik a fajelmélet, mely a különböző népeket külső karakterjegyek alapján alacsonyabb és magasabb rendű faji kategóriákba sorolja. A zsidók felemelkedését sokan nem nézik jó szemmel: az addig vallási indíttatású antijudaizmust, mely „Krisztus-gyilkossággal" vádolta a zsidókat, a faji alapú antiszemitizmus váltja fel. Különös módon utóbbi terjesztői is katolikus médiumok. Franciaországban, Németországban, az Osztrák-Magyar Monarchia területén antiszemita, összeesküvés-elméletekről szőtt könyvek, cikkek látnak napvilágot, keleten és hazánkban vérvádak, Oroszországban pogromok dúlnak. Franciaországban koholt és valós vádak alapján zajló perek fajulnak a zsidó nép elleni uszításokká.
Az antiszemitizmus a nagypolitika részévé válik: hazánkban az első antiszemita párt bekerül a parlamentbe, Bécsben antiszemita polgármester kerül hatalomra. 1894 őszén a koholt vádak alapján zajló Dreyfus-per is antiszemita tömegtüntetéseket gerjeszt. Nagyjából ez a közeg az, amelyben Herzl fokozatosan megfeledkezik művészi ambícióiról, énjéről, s életét egy nagy ügynek: az antiszemitizmus elleni harcnak, a zsidókérdés megoldásának szenteli oda. Ugyan 1894-ben még Az új gettó néven színdarabot ír, melyben elfogadva valamelyest a fajelmélet tételeit a vegyes házasságok révén való fokozatos asszimilációt és „felemelkedést" tartja megoldásnak, a Dreyfus-ügy kapcsán mind erősebben felszínre törő zsidógyűlölet más megoldásokra sarkallja.
1895 elején naplójába jegyzi: „Felerősödött bennem az a gondolat, hogy valamit tennem kell a zsidókért...", s elhatározza: Zsidó állapotok címmel könyvet ír. A szűnni nem akaró, gyötrő tenniakarás először egy a dúsgazdag Maurice de Hirsch bárónak címzett levélben jelenik meg, aki Argentínában zsidó telepek létrehozásán fáradozik.
A báró irreális fantazmagóriának tartja az újságíró elképzelését, ugyanakkor érdekes módon, míg a művész Herzlt a kudarcok elkedvetlenítik, és folyton bizonytalanságok gyötrik, a zsidóság ügyéért élő Herzlt az új célja kapcsán felmerülő nehézségek további erőfeszítések megtételére, a lehetetlen leküzdésére sarkallják. Tétovázása tovatűnik, tudja már, miért kellett megszületnie. Jelszava ezentúl: „Valósítsd meg a lehetetlent!"
A Hirsch báróval való találkozás kudarca után magasabb szinten próbálkozik, ezúttal a Palesztinában zsidó telepeket támogató Rothschildokat célozza meg, egy a Rothschildok Családi Tanácsának címzett szöveget fogalmaz. Tulajdonképpen ez alatt a két hét alatt írja meg vázlatosan egy leendő zsidó állam megalapításának módját és jövendőbeli berendezkedését. Írás közben „angyalszárnyak susogását" hallja, a kimerítő munka elképesztő boldogsággal tölti el.
Sokan elutasítják és őrültnek vélik, az igazán befolyásos emberekkel való találkozás ekkor még várat magára. Érzi, hogy az antiszemitizmus „nem múló divat", hanem „Mélyen fekvő okok következtében egyre súlyosabbá fog válni, az elkerülhetetlen katasztrófáig". De vannak biztató támogatók is. „Maradjon meg olyannak, mint eddig! Talán Önt a Mindenható küldte!" - közli találkozásuk befejeztével a bécsi főrabbi. A nagy ügyben legjobb barátja a „tűzön-vízen át vele tartó", szintén budapesti születésű irodalmár, Max Nordau - azaz Südfeld Simon Miksa - lesz, aki nemes egyszerűséggel kijelenti: „a zsidóság vagy cionista lesz, vagy nem lesz."
Herzl Angliában is barátokra talál. 1896 elején itt jelenik meg a Jewish Chronicle-ben angol nyelven A zsidó állam. Kísérlet a zsidókérdés modern megoldására című utópisztikus jogi aktájának kivonata, két hét múlva pedig Bécsben maga a mű, melynek alapját a Rothchildok Családi Tanácsának írott beszéd adja. Herzl írásában a leendő zsidó állam berendezkedésének körvonalait vázolja fel. Hangsúlyozza, műve nem utópia, hanem valósággá tehető elképzelés, melynek megvalósulása csak az eszme képviselőin múlik.
Könyvét befolyásos emberekhez is eljuttatja, II. Vilmos császárral, a szultánnal, a pápával való tárgyalásokat tűzi ki célul. A zsidók többsége ekkor még nem érti, a vallásosok a Messiásra várnak, az asszimilált zsidók pedig továbbra is hisznek az asszimiláció „megváltó" erejében.
Herzl ezután saját költségén cionista lapot indít. 1897. május 23-án határozza el, hogy összehívja az első cionista világkongresszust, melynek megnyitójára 1897. augusztus 29-én Bázelben kerül sor. A kongresszuson létrejön a program végrehajtó szerve, a Society of Jews, valamint a gazdasági élet bonyolítására a Jewish Company. Az események során naplójába jegyzi: „Bázelben megalapítottam a zsidó államot."
1897. szeptember elején a katolikus lapok tájékoztatása szerint a Vatikánban egy preventív tiltakozó jegyzék szerkesztésén dolgoznak. Ugyanakkor a protestáns gyökerű keresztény cionizmus egyik „képviselője", William H. Hechler, a bécsi angol követség káplánja támogatásáról biztosítja. Hechler egyébként 1880-ban jelentetett meg egy könyvet a zsidók Palesztinába való visszatérésével kapcsolatos bibliai próféciák értelmezéseiről. Ebben 1896-97-re egy a zsidóság otthonát helyreállító próféta feltűnését jövendöli. Mikor tudomására jut A zsidó állam megjelenése, egyszerűen csak annyit mond: „Íme, itt van a megjövendölt mozgalom."
Az 1898-as második kongresszust már a szultán is jókívánságokkal üdvözli. Herzl a hitközségek meghódítását tűzi ki célul, s végre a császárral is találkozik. Újabb kongresszusok következnek, hosszas diplomáciai tárgyalások. 1901-ben kerül sor az ötödik cionista világkongresszusra, ahol megalapítják a Zsidó Nemzeti Alapot (Keren Kájemet), melynek tőkéjét a zsidóság adja össze, s mely Palesztina földterületének megvásárlásában játszik szerepet. Külső biztatásra nagyívű tervét megírja egy a széles közönség számára is emészthető formában, az 1902-ben megjelenő, utópisztikus utazás sémájába ágyazott Ősújországban. Ezzel tulajdonképpen Herzl korának „filmes" eszközével él. E sajátos science fiction segítségével elképzelése a szegényebb keleti, különösen orosz zsidó tömegek számára is kivándorlásokat ösztönző, sorsokat formáló látássá válik.
A zsidó nép lakhelyéül más országok is felmerülnek. Herzl ideiglenes megoldásnak elfogadná az ugandai ajánlatot, hogy a román és orosz zsidókat sújtó pogromoktól menedéket nyújtson. Mindenütt tiltakozó üléseket szerveznek, végül az ideiglenes megoldás lehetőségét elvetik. Herzl egészsége megromlik, szívproblémákkal küzd, de tovább harcol, dolgozik.
1904. január 25-én tárgyal a pápával. Herzl nem adja meg neki a kötelezően elvárt tiszteletet: nem csókol kezet. Az egyébként filantróp X. Piusz, aki bár büszke arra, hogy „vannak zsidó barátai", elutasító. „A zsidók nem ismerték el a mi Urunkat, ezért mi sem ismerhetjük el a zsidó népet" - mondja. A pápa a helyettesítési teológia talaján áll: „A zsidó vallás volt a miénk alapja, azonban Krisztus tanítása lépett helyébe, és mi nem ismerhetjük el további létezésének jogosságát." Bár elismeri: „Az üldözés és a megfélemlítés talán nem a legjobb módszer volt a zsidók megtérítésére", a pápa szerint az apostoli korban, még mielőtt a kereszténység államvallássá lett volna, háromszáz év állt a zsidók rendelkezésére ahhoz, hogy kényszerítés nélkül megtérjenek. Bár, mint mondja, rendszeresen imádkoznak a zsidókért, igazán nem érti, hogy miért pont Jeruzsálem kell nekik. Amennyiben pedig a zsidók mégis letelepednek Palesztinában, úgy a pápa azok megkeresztelésére fogja felszólítani a helyi papságot.
A Róma és Jeruzsálem közti örök konfliktus teljes nyíltsággal tárul Herzl elé. „Róma azt kívánja, hogy mindig így legyen" - jegyzi naplójába. A Vatikán e találkozó után kilencven évvel, 1994-ben változtat csak érdemben álláspontján.
Herzl 1904. július 4-én távozik az élők sorából. Álma negyvennégy évvel halála után teljesül, 1949-ben pedig, amint végrendeletében meghagyta, földi porait a Szentföldre szállítják. Áhád Háám így búcsúztatja: „Egy dolgot Herzl öntudatlanul is nyújtott a számunkra, amely talán mindennél nagyobb, azt, amit tudatosan tett: személyében magát állította elénk, mint az újjászületés eposzának tervét."
Herzl megítélése ma
Herzl személyére ma Izraelben a bal- és jobboldalon is bőségesen hivatkoznak. A baloldaliak azt mondják, Herzl a nemzetek családjába tökéletesen asszimilálódó, kozmopolita, „európai” államot kívánt létrehozni, „a zsidók államát” és nem pedig „a zsidó államot”. Bár igaz, hogy Herzl írásaiban önnön asszimilált közép-európai zsidó identitásából indult ki, de elképzeléseit mégsem kezelte mereven. 1896-ban egy A zsidó állammal kapcsolatos londoni előadása során kijelentette: „Ne higgyék, hogy én makacsul ragaszkodom röpiratom minden szavához. Politikai gondolatról van szó, és a politikában a hasznosság irányítja az embert – a célt persze nem szabad szem elől téveszteni.” Elképzelése tehát egy részleteiben ki nem dolgozott nagy ívű „látomás”, s a cionista kongresszusok során is látszik, engedi, hogy a rendkívül sok irányból érkező zsidó közösség egésze formálja, alakítsa azt. Ugyanakkor Herzl szimbólumrendszere vallási elemeket is tartalmaz. Az Ősújországban szinte teljes pontossággal álmodik valósággá bizonyos próféciákat, így például a Zekhárjá (Zakariás) próféta könyvében (14:8) Izrael földjét kettészelő, a Holt-tengert a Földközi-tengerrel összekötő csatornát is regényébe szövi, sőt ezzel a folyammal termelteti a lakosság számára az áramot. Jeruzsálemben áll az újjáépült Templom, a zsidóság beteljesítette világtörténelmi hivatását, véget ért elhívójától való elszakítottsága, újra érezheti „a Láthatatlant a Templom oszlopai közt”. Az antiszemitizmus megszűnt, a Mindenható népe között lakozik. Az álom tehát még nem teljesedett be egészen, a cél érdekében még sok a tennivaló.
