Ehhez pedig szükséges, hogy leltározzuk előző évi tetteinket, javítsunk magunkon. Így aztán az újévet a tíz bűnbánó nap követi, melynek záróakkordja (idén szeptember 27. estétől) a Jom kipur, az Engesztelőnap, melyet Hosszúnapnak is szoktak nevezni; ilyenkor 25 órát böjtölünk, és ha tehetjük, a nap nagy részét a zsinagógában töltjük imával és engeszteléssel.
A ’megtérés’ kifejezés nem pontos, hiszen a héberben erre alkalmas szó, a tsuvá valójában ’visszatérést’ jelent. Ennek a terminológiának nagyon mély az üzenete. Az ember ugyanis eredendően jó, ezért aztán nem valami újhoz kell megtérnie, hanem valójában csak vissza kell térni a jó útra. Azt is jelenti ez egyben, hogy a visszatérés, a tsuvá mindenkinek kötelessége, hiszen az is tud még közelebb kerülni Istenhez, és így visszatérni, aki szó szoros értelmében nem követett el vétket.
Igen ám, de hogyan lehetséges minden esetben a visszatérés?
Nincs-e olyan bűn, melyet nem lehet jóvátenni, melyből nincs visszaút?
A zsidó teológia szerint a tsuvá előtt soha nincs akadály, és habár az emberek közötti vétkek esetében az égi megbocsátás előfeltétele embertársunk kiengesztelése, a könyörület égi kapui mindig nyitva állnak. De miért is van ez? Hogyan lehetséges, hogy mindig adott a lehetőség a visszatérésre?
A választ erre magában a zsidó liturgiában találhatjuk. „Atyánk, királyunk…” – szól a fohász újévi imáinkban. Ez a két kifejezés Istennel való kétrétű kapcsolatunkra utal. Hiszen két szinten is kapcsolódunk az Örökkévalóhoz. A kapcsolat első szintje a törvények megtartásán alapul: értelmünk a Tan megértésével birkózik. Érzelmeink az Örökkévaló iránti szeretetünkben és félelmünkben jutnak kifejezésre, cselekvőképességünk pedig a parancsolatok, erkölcsi normák megtartásában nyilvánul meg. Olyan e kapcsolatnak a szintje, mint a főnök–beosztott, király–alattvaló kapcsolata. A kapcsolat erőssége a kötelességek megtartásán alapszik.
Van azonban a kapcsolatnak egy mélyebb szintje is, ez pedig az Apa-fiú kapcsolat.
A köteléknek ez a második szintje mélyebb annál, mint amit gondolatban, szóban vagy tettben kifejezhetünk. Ez a kötelék akkor is létezik, ha égi Atyánkhoz, az Örökkévalóhoz fűződő, a Tan megtartásán alapuló kötelék megszakadt. Ezen a szinten még a vétkezés sem választhat el tőle, hiszen olyanok vagyunk, mint gyermekei. Egy anya vagy apa mindig szülő marad, függetlenül gyermeke viselkedésétől. Még akkor is, ha gyermeke ellene fordul, megtagadja, megszégyeníti, meg sem ismeri. ő mindig is apja marad, és gyermeke, mintha saját része lenne, tőle elvághatatlan. A lélek legbensője egy az Örökkévaló legbensőjével. Ez a kötelék állandó. Lelkünk legbensője minden időkben Utána vágyakozik. Ez a kötelék nem a mi erőfeszítéseink eredményeként jön létre, s éppen ezért sem gondolataink, sem szavaink, sem tetteink nem gyengíthetik meg.
A kapcsolatnak ez a szintje az, amelyhez mindig visszatérhetünk, amely mindig megadja a megtérés, a visszatérés lehetőségét.
Jom kipurkor tehát előtérbe kerül, hogy mindannyiunknak megvan a lehetősége arra, hogy javítson, hogy tiszta lappal indítson, hogy a múltat felülírva a jó utat válassza. Magában hordoz ez a gondolat még egy fontos üzenetet: minden embernek egyenlően elvághatatlan kapcsolata van a Teremtővel, saját belső esszenciájával. Nincsenek eredendően szentebb és kevésbé szent emberek, de ennek megfelelően minden embernek személyes a felelőssége is. Senki nem bújhat ki a felelősség alól a kollektívára vagy a vezetőkre hárítva azt.
A személyes kapcsolat és bizalom a soron következő ünnepnek, Szukkotnak is az üzenete (idén október 3–10.). Szukkot azt jelenti: „sátrak”, „bódék”, „átmeneti szállások”, és az ideiglenes lakóhelyekre utal, amelyekben Izrael gyermekei éltek negyvenévi sivatagi vándorlásuk alatt az egyiptomi kivonulás után. „...Sátrakban adtam lakást Izrael fiainak, amikor kihoztam őket Egyiptomból...” (3. Mózes 23:42) Az ünnep Izrael történetének erre a szakaszára emlékeztet. Jelentősége azonban nagyobb, mint a puszta történelmi megemlékezésé. Az „átmeneti szálláson” lakás felidézésének és megjelenítésének elsődleges szellemi indítéka, hogy kifejezzük bizakodásunkat Istenben, aki biztonságot nyújt számunkra. Ezt az indítékot a vándorlás idejének tapasztalatai, a manna, a víz és a többi táplálják, ezért az ünnep nyomatékot ad a hitnek, hogy Isten valamilyen módon gondoskodik az ember szükségleteiről, s az ember hálával tartozik ezért. Mindezt a szukká jelképezi, a szabadban álló, bizonytalan szállás, amelyben a zsidóknak egy héten át lakniuk kell.
Ezt a szellemi motívumot még inkább kiemeli, hogy a Tóra megszabja az ünnep idejét is, ami pedig az év folyamán bármikor lehetne, mivel nem kötődik konkrét történelmi esemény dátumához. Előírja, hogy az év utolsó aratásával együtt kell megtartani, „amikor megtörtént a betakarítás szérűdről és borsajtódból…” (5. Mózes 16:13); amikor az ember szükségleteiről gondoskodó Örökkévaló iránti hála és köszönet érzése erősödik.
Az ünnepnek a földművelésben játszott szerepét tükrözi az előírásos négyféle növény csokra. E citrusgyümölcsből (etrog), pálmaágból, mirtuszágból és fűzfaágból készített csokorral az Örökkévaló előtt örvendezünk. A csokrot a világ négy irányába lengetjük. Kifejezzük ezzel az egységet, azt hogy csak egymást egy csokorba fogva, egymás erényeivel kiegészülve tudjuk a világot teljessé és jóvá tenni.
(A szerző az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség vezető rabbija)
2009. 09. 25. (XIII/39)
