hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Jézus-per Ábrahám városában

2009. 06. 20.
Próbaper zajlik Izraelben. A Nachalat Jesua (Jézus Öröksége) nevű Beer Seva-i zsidókeresztény gyülekezet a helyi szefárd főrabbi, Jehuda Deri ellen indított kártérítési pert, mert annak ultraortodox hívei erőszakba torkolló támadást hajtottak végre istentiszteletük ellen.

Iddo Ruzin bíróra alighanem óriási nyomás nehezedik, hiszen a vád alá helyezett főrabbi testvére Arje Deri, aki a Sasz ultraortodox párt színeiben korábban Izrael belügyminisztere volt (bár később csalásért börtönbe került), munkatársa pedig Jichak Perec főrabbi, aki korábban a Sasz elnöke volt, szintén egykori belügyminiszter. Ennek ellenére a bíró kijelentette: „Vitathatatlan, hogy nagyon súlyos incidens történt."

Az ügy még 2005-ben kezdődött, amikor az Ábrahám által alapított város Jézusban hívő zsidókból álló gyülekezete - melynek tagjai között idős holokauszt-túlélők is vannak - két felnőtt megtérőt készült megkeresztelni. A gyülekezeti terem előtt közel ötszáz főnyi, ultraortodoxokból álló tömeg gyűlt össze, akik végül erőszakkal behatoltak a helyiségbe, három órán át megakadályozták az istentiszteletet, székeket és asztalokat borítottak föl, technikai berendezéseket törtek össze, és leköptek, lökdöstek, szidalmaztak, sőt megütöttek többeket, köztük gyermekeket és nőket is, majd a kiérkező hetven rendőrrel is verekedésbe keveredtek - mindezt szombaton. A város szefárd főrabbija is jelen volt az eseményen, az utcán prédikált híveinek - a bíróságnak most azt vallotta, hogy csitítani igyekezett őket, mert eredeti célja csak egy békés célú imaösszejövetel volt. Az indulatok elfajulását alighanem az a hamis hír okozta, melyet a Jad L' Achim (Kéz a testvéreknek) nevű, a zsidók keresztény misszionálása ellen harcoló szervezet terjesztett el, amely szerint tíz busznyi kiskorú zsidót akarnak megkeresztelni aznap a gyülekezetben, akiket a  környékbeli városokból hoznak.

A gyülekezet vezetője, a mindkét ágon zsidó családból származó Howard Bass, akinek két gyermeke az izraeli hadseregben szolgál, megírta a történetet a Jerusalem Post 2005. december 28-i számában; majd pedig a főrabbi mellett a Jad L' Achim ellen is pert indított. A cikk online változata is heves érzelmeket és élénk vitát váltott ki a világhálón, melyben az összes lehetséges álláspont megszólalt. Egyesek szerint aki Jézusban hisz, az akkor sem zsidó, ha mindkét szülője az; és a sabbatot azért szeghették meg az ultraortodoxok, mert életet mentettek, ugyanis egy zsidó számára a „kitérés" a szellemi halállal lenne egyenlő. Mások - zsidók és keresztények egyaránt - emlékeztettek arra, hogy Jézus, összes tanítványai és az Újszövetség szerzői istenhívő, törvényhű zsidók voltak, ezért a zsidókereszténységgel sem zsidó, sem keresztény szempontból nincs probléma. A szekuláris hozzászólók - köztük több izraeli is - felháborodásukat fejezték ki a szabadságjogok ilyen durva megsértése miatt, és felhívták a figyelmet arra, hogy Izraelnek döntenie kell a teo­krácia és a demokrácia között.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!