„Én személy szerint a rómaiak három legnagyszerűbb alkotásainak, amelyek leginkább mutatják a Római Birodalom nagyszerűségét, a vízvezetékeket, a kövezett utakat és a szennyvízcsatornákat tartom, nemcsak a hasznosságuk okán, hanem a beléjük fektetett irdatlan költség miatt is" - vallotta a halikarnasszoszi Dionüsziosz, a Kr. e. 1. században élt görög-római történész. És valóban, a római aquaeductusokat az ókor legjelentősebb mérnöki teljesítményeiként tarthatjuk számon. A spanyolországi Segoviában és Tarragonában vagy éppen a dél-franciaországi Gard folyó felett magasodó vízvezeték (Pont-du-Gard) fantasztikus méreteivel és harmonikus felépítésével ma is méltán váltja ki csodálatunkat.
A birodalmi fővárosban, Rómában Kr. e. 312 és Kr. u. 226 között tizenegy vízvezeték épült, a leghosszabb az Anio Novus volt, a maga 87 kilométeres hosszúságával. (Ennél is hosszabb vezeték volt a 90 kilométeres Aqua Marcia.) Történészek számításai szerint a korai császárkorban, mikor Róma lakossága elérte az egymillió főt, a vezetékek által szállított vízből potenciálisan minden lakosra egy köbméter jutott naponta. Ez pedig több, mint a mai nagyvárosok átlagos vízfelhasználása! Az elosztó ciszternákból a vizet persze nemcsak a császári palotákba és a gazdagok magánvilláiba vezették. A városban száz méterenként közkutak álltak a lakosság rendelkezésére, és ezek látták el a közfürdőket is, amelyeknek száma a 3. századra meghaladta az ezret!
Vízvezetékek természetesen nemcsak a Római Birodalom nyugati felében és a fővárosban, hanem Keleten is szép számmal épültek. A vízben szegény közel-keleti városokban különösen fontos volt a lakosság megfelelő vízellátása. A német mérnökök és régészek által most felfedezett, rekordhosszúságú vízvezeték a Dekapolisz nagyvárosait, végső soron pedig Gadarát volt hivatva ellátni. A helyenként 80 méter mélységben futó, átlagosan 1,5 méter széles és 2 méter belmagasságú csatorna teljes hossza 106 kilométer.
2009. 04. 03. (XIII/14)
