Viharból viharba

Vita kíséri a pápa afrikai útját

Még el sem csitult a holokauszttagadó püspök rehabilitálása nyomán keletkezett vihar, máris újabb bírálatok érik a pápát. XVI. Benedek afrikai körútjának első állomása előtt arról beszélt, hogy az óvszerek terjesztése nem jelent megoldást az AIDS problémájára, amelynek első számú célpontja a fekete kontinens. A londoni The Times úgy véli, hogy a pápai kijelentés „döbbenetet váltott ki az AIDS ellen küzdők körében”, és még inkább megoszthatja a katolikus egyházat, amelyen belül számos témában vannak nézeteltérések a homoszexualitás és a cölibátus kérdésétől a holokauszt tagadásáig.

paapa_afrikaSaját szavai szerint „a remény üzenetét” vitte magával a legszegényebb kontinensre XVI. Benedek pápa, aki kedden megkezdte egyházfői minőségében első afrikai utazását. Erőszak, regionális konfliktusok sorozata, szegénység, éhezés, korrupció, hatalmi visszaélések sokasága, emberkereskedelem – a rabszolgaság új formája – sújtja Afrikát, s a pénzügyi válság és a klímaváltozás következményei is súlyosabban érintik e kontinenst, mint a többi földrészt – mondta közvetlenül érkezése után a kameruni főváros, Yaoundé repülőterén, ahol Paul Biya kameruni elnök fogadta.

XVI. Benedek találkozik a kontinens püspökségeinek képviselőivel, hogy együtt készítsenek elő egy Afrika problémáival foglalkozó püspöki szinódust, amelyet októberben szándékoznak megrendezni a Vatikánban. A pápa jótékonysági szervezetek helyi központjait is felkeresi Kamerunban, majd pénteken továbbutazik Angolába, afrikai útjának második és egyben utolsó állomására.

Míg a fejlett világban apad a vallásukat gyakorló katolikusok száma, Afrikában növekszik; a kontinens ezért létfontosságú az egyház jövője szempontjából – írta a Reuters hírügynökség elemzője. Afrika számos súlyos problémája közül is kiemelkedik az AIDS veszedelmes terjedése. A Szaharától délre fekvő afrikai országokban 22 millió ember HIV-fertőzött, azaz ott él a világon ismert összes fertőzött 67 százaléka és a HIV-pozitív gyerekek közel 90 százaléka. A betegség terjedése különösen Botswanát, Szváziföldet és a Dél-afrikai Köztársaságot sújtja.

Még úton Kamerun felé, a repülőgépen tartott sajtótájékoztatóján azt mondta az egyházfő erről a kérdésről, hogy az óvszerek terjesztése nem jelent megoldást. „Nem lehet megoldani az AIDS okozta problémákat óvszerek osztogatásával. Sőt, ez még súlyosbítja is a gondokat” – állította a katolikus egyházfő, és úgy vélekedett, hogy az emberek „spirituális újjáéledése” tehetné lehetővé a betegség megfékezését.

benedek_kamerunA Vatikán hivatalos álláspontja szerint az AIDS elleni küzdelem legjobb módja a szexuális érintkezéstől való tartózkodás.

A kijelentést széles körben bírálták világszerte. Kevin Osborne, a Nemzetközi Családtervezés Szövetségének tanácsadója szerint a szexuális önmegtartóztatás és

a hűség prédikálása nem oldja meg a problémát. „A szakértőknek a valós helyzethez kell igazodniuk, például a pápa által meglátogatandó Angolában is, ahol súlyos az AIDS-helyzet. A pápa üzenete elidegeníti az embereket a kérdés megoldásától. Ez rémisztő. Terjeszti a megbélyegzést, és melegágyat teremt az AIDS terjedéséhez” – mondta Osborne.

Rebecca Holmes, a dél-afrikai Gyógykezelés Akciókampány egyik vezetője úgy véli, hogy ha a pápa komolyan gondolná az AIDS-fertőzések megfékezését, akkor inkább az óvszerekhez való szélesebb körű hozzáférésre és a tájékoztatásra összpontosítana. „Ehelyett az óvszerek elutasítása azt jelenti, hogy számára fontosabb a dogma, mint az afrikai emberek élete.”

A The Times azt is megírta, hogy megválasztását követően a pápa kegyetlen járványnak nevezte az AIDS-et, amely nemcsak öl, hanem az afrikai kontinens gazdaságát és társadalmi stabilitását is fenyegeti. A katolikus egyházfő ugyanakkor megismételte a Vatikán óvszerekre vonatkozó tilalmát is. Akkoriban azonban még sokan bíztak abban, hogy a különleges körülményekre való tekintettel idővel majd módosítja álláspontját.

XVI. benedek: Veszélyben a katolikus egység

rabbi_katolikXVI. Benedek pápa a püspöki karnak címzett levelében ismerte el, hogy a Vatikán komoly hibákat vétett a Szent X. Pius Papi Testvérülethez tartozó négy püspök kiközösítésének feloldásakor. Az egyházfő azt ígérte, hogy a jövőben nagyobb figyelmet fordítanak majd az interneten található információkra is.
A Vatikán hibázott, amikor nem eléggé világosan mutatta be a lefebvristák visszafogadásának jelentőségét, és a velük szemben támasztott korlátokat. Hiba volt az is, hogy a neten nem ellenőrizték le Williamsont. „Megtudtam, hogy az internetes kereséssel időben tudtunk volna a problémákról...a Szentszéknél a jövőben tüzetesebb figyelmet kell fordítanunk erre az információs forrásra” – jegyezte meg a pápa az olasz sajtó jótanácsaira utalva, melyek szerint az éppen a Williamson-üggyel egy időben a YouTube-on saját hírcsatornát indított Vatikánnak elég lett volna egy keresőprogramba beütni a püspök nevét.
A tévedések elismerése mellett XVI. Benedek az őt ért támadásokra helyezte a hangsúlyt: „Néha az a benyomásom, hogy a társadalmunknak szüksége van legalább egy csoportra, mellyel szemben semmilyen toleranciát nem gyakorol...” Ez alól a pápa sem kivétel, és a gyűlöletre a katolikusok is készen állnak – hangoztatta a pápa, a Galata levélből idézve Szent Pált: „De ha marjátok és rágjátok, vigyázzatok, nehogy felfaljátok egymást!” Az idézetet a kommentátorok egyértelmű utalásnak vették a lefebvristák visszafogadását ellenző egyházi szárnyra.
A belső ellentétekre utal, hogy a megoldásért a pápa köszönetet mondott „zsidó barátainknak, akik gyors kezet nyújtottak a félreértések tisztázására, a barátság és bizalom helyreállítására”. „A Williamson-ügyet lezártnak tekintjük” – jelentette ki Sear Jasuv Cohen haifai főrabbi, akit a püspökökhöz címzett levél bemutatásakor a pápa a Vatikánban fogadott.
XVI. Benedek levele felteszi a kérdést, vajon szükség volt-e a lefebvrista püspökök visszafogadására? „Nem lehet közönyösen elengedni egy 491 papból, 215 szeminaristából, több ezer hívőből álló közösséget, bár tagjainak a legitim egyházi elismeréshez még el kell fogadniuk a II. Vatikáni Zsinat tanításait” – szólt a válasz.
A levél lényegi bejelentése, hogy a lefebvristákkal való tárgyalást vezető és a Williamson-botrányért felelősnek tartott Ecclesia Dei egyházi tanácsot a pápa a hittani kongregáció hatáskörébe vonta. „Remélem, levelemmel hozzájárulok az egyház békéjéhez” – írta XVI. Benedek négy éves pápasága legőszintébb és leghatározottabb hangvételű dokumentumában. Leszögezte: az általa vezetett egyházban a prioritás jelenleg az egység, és ezt leginkább a belső viták veszélyeztetik.

PARTNEREINK: