hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Síita nagyhatalom született
30 éves az Iráni Iszlám Köztársaság

2009. 03. 28.
A 2500 éven át fennálló perzsa monarchia megdöntéséhez 1979-ben egy száműzetésben élő fáradt öregember egyetlen felhívása is elegendő volt a perzsa nép számára. A forradalom atyja, Khomeini ajatollah ugyan már húsz éve halott, műve, a harminc éve, 1979. április 1-jén kikiáltott iszlám köztársaság azonban épp korunkban válik megkerülhetetlen nagyhatalommá.

A perzsa uralkodók a vérzivataros évszázadok ellenére mindvégig őrizték Dáriusz megmaradt kincseit, és ez azt követően sem változott, hogy 1925-ben a marhapásztorból lett ezredes, Reza Pahlavi megdöntötte a Kádzsár-dinasztiát. Fia, Mohamed 1941-ben örökölte a híres Pávatrónt, amelyet rengeteg aranylemezből készítettek, és 26 ezer 733 gyémánt, rubin, illetve smaragd díszített. Koronáján is több ezer briliáns csillogott, palástját kétkilónyi igazgyöngy felvarrásával „színesítették". Óriási földbirtokai mellett az iráni szállodák 70 százalékát vallhatta magáénak, emellett bankokban, biztosítótársaságokban, fém-, bánya- és építőiparban voltak százmilliós érdekeltségei. A svájci bankok széfjeiben őrzött magánvagyonát 4-5 milliárd dollárra becsülték. Házasságaival a nyugati bulvárlapok első oldalaira került. Első hitvese egyiptomi hercegnő volt, a második a perzsa-német származású világszép Soraya. Mindkettőtől gyermektelenségük miatt vált el. Végül a női kosárlabda-válogatott csapatkapitányát, Irán magasugró bajnoknőjét választotta, aki végre trónörökössel is megajándékozta.

A sahtól nem lehet elvitatni legfőbb törekvését, hogy modernizálja országát. 1962-ben meghirdette a fehér forradalmat, melynek során földet osztottak a parasztoknak, hogy így vessenek véget a feudális viszonyoknak. Szinte teljesen felszámolták az analfabetizmust, és a nők szavazati jogot kaptak. Ez utóbbi, és az olajbányászat koncessziójának kiárusítása miatt azonban a síita papság állandóan a nyugatbarát sah ellen ingerelte a népet. Legfőbb vezetőjüket, Ruhollah Khomeini ajatollahot ezért száműzték is az országból.

A császár újságai azzal vádolták Khomeinit, hogy kommunistabérenc, korrupt és homoszexuális. Nem csoda, hogy sokan bosszút esküdtek Pahlavi ellen emiatt. Már 1949. február 4-én, a teheráni egyetem alapító ünnepségén megpróbálták eltenni láb alól az uralkodót, ám ő túlélte a súlyos sérüléseket. 1965-ben is csak kitűnő reflexei mentették meg, ugyanis egyszerűen elhajolt a gyilkos golyók elől. Reza Pahlavi nem maradt adós, uralmát egyre jobban átszőtte az erőszak. Mintegy 700-800 ezer katona, rendőr, csendőr gondoskodott a biztonságérzetéről. Titkosrendőrsége, a hírhedt SAWAK összegyűjtötte a legveszélyesebbnek számító ellenzékieket, és égő cigarettákkal, villanyárammal kínozták halálra őket.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!