Az idei „keresztény egységhéten” XVI. Benedek nem csupán imádkozott az egységért, hanem egy konkrét intézkedésével – katolikus források szerint – közelebb hozta „a legfrissebb egyházszakadás megszüntetését”: feloldotta az ultrakonzervatív Szent X. Piusz Papi Testvérület négy püspökének kiközösítését. Az egyházfő döntésén sokan azért ütköztek meg, mert az egyik rehabilitált püspök nemrég holokauszttagadó kijelentései révén híresült el.
A kiközösítés több mint húsz évvel ezelőtt, 1988-ban lépett életbe, egy nappal azt követően, hogy a II. vatikáni zsinat reformjait ellenző Marcel Lefebvre érsek Róma engedélye nélkül felszentelte két francia, egy brit és egy argentin püspökét, köztük mai utódját, Bernard Fellayt. Lefebvre és az általa vezetett Szent X. Piusz Papi Testvérület (a szervezet az archaikus névhasználattal is jelzi a tradíciók iránti vonzalmát) a nyolcvanas évek végén hosszas tárgyalásokat folytatott a Joseph Ratzinger által vezetett Hittani Kongregációval.
1988-ban viszont az utolsó pillanatban meghiúsult a „tridentista” csoport és a Szentszék megállapodása, ezért Lefebvre érsek a szervezet folytonosságának biztosítása érdekében, önhatalmúlag elhatározta, hogy saját püspököket szentel fel. Ratzinger bíboros az utolsó pillanatig hiába próbálta visszatartani; a pápai engedély nélkül végzett püspökszentelés ugyanis lényegében egyházszakadást jelent, aminek kánonjogi következménye az automatikus kiközösítés, ami a szentelőt és a felszentelt püspököket egyaránt sújtja (a kiközösítés tényét aztán a Szentszék megfelelő formában ki is nyilvánította).
Most ezt a kiközösítést szüntette meg a Szentszék, az egyedüli egyházi hatóság, amelynek az ilyen esetekben hatalma van. Az sem a véletlen műve, hogy a gesztust XVI. Benedek éppen a II. vatikáni zsinat összehívásának 50. évfordulójára időzítette, hiszen a Lefebvre-féle szakadás elsősorban a II. vatikáni zsinat értelmezésének kérdésével áll összefüggésben. Jóllehet maga a szakadár érsek (aki 1991-ben elhunyt) a zsinat dokumentumait aláírta – amint azt nemrég a Vatikáni Levéltárban meg is mutatták a sajtónak, ezt követően a liturgikus reform és a „zsinat szelleme” kapcsán összeütközésbe került a Szentszékkel. Lefebvre és követői ugyanis a reformált liturgiát nem voltak hajlandók elfogadni, de az ökumenizmus és a vallásszabadság kérdésében is eltérő véleményen voltak – s jórészt vannak még ma is.
XVI. Benedek kezdettől fogva egyértelművé tette, hogy szándékában áll visszafogadni a csoportot az egyház kebelébe. Beiktatása után alig néhány hónappal, 2005 nyarán már kihallgatáson fogadta Bernard Fellayt, a Szent X. Piusz Papi Testvérület elöljáróját. Ezt követően, egy 2007-es apostoli levelében pedig nagyobb szabadságot adott az úgynevezett „tridenti mise” végzéséhez, amely a római katolikus egyházban a II. vatikáni zsinat liturgikus reformja előtt általánosan érvényben volt (s amely egyébként teljes egészében latin nyelven folyik, az olvasmányok kivételével, amelyek népnyelven is elhangozhatnak). E dokumentumban is kiemelte az „Egyházon belüli kiengesztelődés” fontosságát, és rámutatott: korábban az a vélekedés uralkodott az egyházban, hogy a tridenti liturgia iránti vonzalom eltűnik majd azzal az idősebb generációval együtt, amely még ebben a vallásgyakorlatban nőtt fel – ám ezzel szemben „a fiatalok is felfedezték maguknak, megérezték a benne rejlő vonzerőt”.
A pápa gesztusa természetesen főként az elszakadtaknak szól. „A hagyományokhoz ragaszkodó katolikusoknak immár nem kell alaptalanul megbélyegzetten élniük, csak azért, mert megőrizték atyáik hitét” – értékelte a döntést Fellay püspök körlevelében. Katolikus elemzők szerint az egyházfői rehabilitáció emellett a többi keresztény felekezetnek szól, és tanúsítja a pápa egységtörekvési szándékainak komolyságát.
Kétséges, hogy más egyházak kedvezően értékelnék a „tridentista” püspökök visszafogadását, különösen annak fényében, hogy egyikük, az angol Richard Williamson ellen nemrégiben vizsgálatot rendeltek el Németországban, ahol a holokauszttagadás bűncselekménynek minősül. A „rehabilitáció” kapcsán több tévécsatorna is levetítette a püspök nyilatkozatát, melyben egyebek mellett elhangzik: „Úgy gondolom, hogy 200-300 ezer zsidó halt meg a náci koncentrációs táborokban, de egyikük sem gázkamrákban.”
Zsidó jogvédő szervezetek figyelmeztettek, hogy a pápa döntése súlyosan megnehezíti a katolikus–zsidó párbeszédet, és ellehetetleníti a pápa ez évre tervezett szentföldi látogatását. „Nem hinném, hogy ezek után minden mehetne tovább a megszokott kerékvágásban” – vélekedett David Rosen rabbi, a jeruzsálemi központú Amerikai Zsidó Bizottság vallásközi kapcsolatokért felelős vezetője, aki a múltban rendszeresen tárgyalt a Szentszékkel. Rosen egyben felszólította a pápát, hogy „világosan határolódjon el” a holokauszttagadóktól. Elie Wiesel Nobel-díjas író szerint elképzelhetetlen, hogy a Vatikán ne tudott volna a püspök múltjáról és nézeteiről.
A tiltakozásokra Federico Lombardi vatikáni szóvivő válaszolt. Mint mondta, Williamson püspök kijelentéseire ugyan nincs mentség, de azok csupán a püspök személyes meggyőződését tükrözik. XVI. Benedek a holokauszt nemzetközi emléknapja alkalmából kifejezte, hogy „teljes mértékben és megkérdőjelezhetetlenül” szolidáris a zsidósággal, de a rehabilitált püspökről nem beszélt nyilatkozatában.
