A végső Babilon

Amerikai katonák az ókori Babilon romjai között

Az apokalipszis szó görögül valaminek a felfedését, leleplezését jelenti. A kifejezéshez szorosan kötődnek a háború, a pusztulás és a borzalom képei, pedig az apokalipszis eredendően egy olyan műfaj, amelynek célja a láthatatlan, természetfeletti világban végbemenő események „felfedése” az emberek előtt. A Bibliában található két legfontosabb apokalipszis az ószövetségi Dániel könyve, valamint az Újszövetséget lezáró Jelenések. (Ez utóbbi eredeti címe görögül szintén csupán Apokalipszis.) Nem a véletlen műve, hogy e két könyv között szoros egymásra utaltság, kölcsönös összefüggés fedezhető fel.

A fenevad és a nagy parázna

A Jelenések bennünket közelebbről érdeklő 17. és 18. fejezetének középpontjában egy fenevad, illetve vadállat (thérion) áll, amely közvetlenül utal a Dániel könyvének 7. fejezetében szereplő négy vadállatra. Ezek a babiloni fogság előtt és után fellépő világbirodalmakat testesítik meg: a szárnyas oroszlán Babilont, a medve a méd–perzsa kettős királyságot, a szárnyas párduc vagy gepárd a makedón világbirodalmat, végül egy „rettenetes fenevad” – amelyet közelebbről nem határoz meg a próféta – a Római Birodalmat. Egyértelmű, hogy a Jelenésekben szereplő fenevad ugyanaz, mint a Dániel könyvének negyedik vadállata. Ez magából a Jelenésekből is nyilvánvaló, hiszen a 13. fejezetben már szerepel ez a lény: „És láttam egy fenevadat feljönni a tengerből, amelynek hét feje és tíz szarva volt, és az ő szarvain tíz korona, és az ő fejein káromlásnak neve. És a fenevad, amelyet láttam, hasonló volt a párduchoz, és az ő lábai, mint a medvéé, és az ő szája, mint az oroszlán szája.” (13:1–2) Az oroszlán, a párduc és a medve a Rómát megelőző három birodalom jelképe volt, az utolsó birodalom tehát a három előző részeiből tevődik össze, ami feltehetően azt jelképezi, hogy mindhárom tulajdonságait és erejét magába olvasztja. Ez az értelmezés a 3. századi rabbik körében is ismert volt. R. Johanan azt mondotta: „Mert ez az egy [ti. Róma] annyit ér, mint a három másik együttesen.” R. Simeon ben Lakis mondotta: „Sőt, azoknál is többet.” (Leviticus Rabba 13.5)
A fenevadnak számos tulajdonságát sorolja fel a Jelenések: skarlátvörös színű; istenkáromló szavakkal van teleírva; sok vizen ül; a föld lakói imádják; hatalmát a sárkánytól, vagyis magától a Sátántól kapja; és végül az egyik legrejtélyesebb: „volt és nincs, noha van” (17:8b). Jellemző, hogy a modern bibliakommentárok (például a Word Biblical Commentary 1998-ban megjelent 52. kötete) egyetlen szót sem tudnak fűzni ehhez a rendkívül fontos kijelentéshez. Pedig ez az értelmezés nem is olyan nehéz: Róma esetében egy olyan világbirodalomról beszél a Biblia, amely egy időre eltűnik ugyan a történelem színpadáról (a Nyugatrómai Birodalom 476-ban, a Keletrómai Birodalom 1453-ban), de szellemi-erkölcsi-kulturális értelemben továbbra is jelen van, sőt meghatározó szerepet játszik, mígnem az idők végén újra összeáll egy világbirodalommá. A Római Birodalom „örökkévalósága” még a pogányok számára is evidenciának tűnt. Az egyik utolsó klasszikus római költő, Claudius Rutilius Namatianus 416-ban hosszú éneket zengett Róma dicsőségéről, összehasonlítva azt a letűnt (asszír, perzsa, makedón) birodalmakkal. A költő ebben egy olyan paradoxont fogalmazott meg, amely alkalmasint Róma továbbélésének titka: „Téged ugyanaz épít fel, ami szétroncsol más birodalmakat: a te újjászületésed törvénye az a képesség, hogy gyarapodjál roncsaidon.”
A 17–18. fejezetnek azonban van egy másik főszereplője is. A fenevadon lovagló prostituált, „a nagy parázna” (megalé porné), aki szexuális varázslásával megrészegíti a föld királyait, és elnyomása alatt tartja a föld lakosságának túlnyomó részét (ezt jelenti ugyanis a „sok vízen ül” kifejezés, aminek magyarázatát maga a Jelenések adja meg); ruhája bíbor és skarlát (ezek a Bibliában a bűnt szimbolizáló színek); gazdagon felékszerezve; kezében aranykehely, telve utálatossággal; önmaga is részeg az általa elpusztított szentek vérétől; homlokán pedig a „nagy Babilon misztériuma” felirat olvasható. A nagy parázna a fenevad hét fején foglal helyet, melynek jelentését szintén olvashatjuk a Jelenésekben: „a hét fej a hét hegy” (17:9). A hét hegyen épült város egy világbirodalom központja, „amelynek királysága van a földnek királyain” (17:8), amit „nagy Babilon”-nak nevez a Biblia. A 17. fejezet alapján úgy tűnik, hogy ennek fő jellegzetessége egy bálványimádó, okkult vallási rendszer működtetése, míg a 18. fejezetben inkább gazdasági rendszerként látjuk megvalósulni.

A titokzatos város

János Jelenéseit már az egyik legnagyobb katolikus bibliatudós, a Vulgata fordítást készítő Jeromos (340–420) is a „titkok titkának” nevezte. Ez a titokzatosság azonban önmagában aligha ad kielégítő magyarázatot arra, hogy az ókeresztény irodalomban miért mellőzték az Apokalipszis magyarázatát. Az első ránk maradt kommentár Poetovio (ma Ptui, Szlovénia) püspökének, Victorinusnak munkája, aki 304-ben a Diocletianus alatti keresztényüldözéskor vesztette életét. Lássuk, hogyan értelmezte a szerző a nagy paráznát: „Aki a gyilkosságok szerzőjén, a skarlátszínű fenevadon ül, nem más, mint az ördög. Emlékszem ugyanakkor, hogy az Apokalipszis ezt Babilonnak is hívja, és Ézsaiás is; Ezékiel pedig Szodomának nevezi.”
A magyarázat nem különösebben mélyenszántó… Victorinus a „hét hegy”-hez egyszerűen hozzáfűzte: „ez Róma városa” – minden további kommentár nélkül.
Az elmúlt századokban nagyjából hatféle magyarázattípus alakult ki a „nagy Babilon” értelmezésével kapcsolatban: (1) Babilon a gonoszság székhelye (civitas diaboli), spirituálisan értelmezendő; (2) Babilon az Antikrisztus földi székhelye lesz az utolsó időkben; (3) Babilon nem más, mint Róma, amely közismerten hét dombra épült; (4) a nagy Babilon maga a római katolikus egyház; (5) Babilon a földi Jeruzsálemmel azonosítható, amelyben megölték a Messiást; (6) Babilon az Eufrátesz partján fekvő romváros, a mai Irak területén.
Az ahistorikus, spiritualizáló magyarázatot (1) leginkább Szent Ágoston terjesztette el, teljes összhangban a Biblia általa előszeretettel alkalmazott allegorizáló értelmezésével.
A (4) verzió elsősorban a lutheri refomációhoz kötődik, míg az (5) változat a jezsuiták köreiből származik, de a kálvinistáknál is termékeny talajra talált a 17–18. században. (Szerintük a „fenevad” nem más, mint a Szanhedrin; a „hét hegy” megtalálható Jeruzsálemben is; „Babilon bukása” pedig nem más, mint Jeruzsálem pusztulása i. sz. 70-ben.) A (6) elképzelés akkor bukkant fel az amerikai neoprotestáns irodalomban, amikor Szaddám Huszein bukott iraki diktátor az 1980-as évek elején elkezdte újjáépíteni Nabukodonozor palotáját, s az egész ókori Babilon rekonstrukcióját is tervbe vette.

Róma–Babilon

A legrégibb (3) verzió a Babilon = Róma azonosítás. A történeti-teológiai irodalmat gondosan összegyűjtő – egyébként katolikus – Giorgio Biguzzi szerint az azonosítást ellenzők legerősebb érve, hogy a Jelenések eredeti szövegében a „hét hegy” a görög orosz kifejezéssel szerepel, míg Róma dombjait az ókorban görögül a lophosz szóval nevezték meg. Bár a hepta oré (hét hegy) valóban nem szerepel másutt a görög irodalomban, az orosz szó mégsem ismeretlen ebben a szövegösszefüggésben. A földrajztudós Sztrabón a Caeliust és az Aventinust nevezte hegynek (orosz); a halikarnasszoszi Dionüsziosz a Palatinust és a Caeliust; a 3. századi Cassius Dio pedig a Palatinust és a Capitolinust. Az pedig teljesen egyértelmű, hogy az ókorban egyedül Rómát nevezték „hét dombú” vagy „hét hegyű” városnak (gör.: heptalophosz, lat.: septimontius); egyes túlbuzgó görög városokban (például Korinthoszban) még emlékműveket is emeltek a tiszteletükre.

Róma

De térjünk vissza a fenevad és a nagy parázna azonosítására, amelyet a Jelenések összefoglaló néven Babilonnak nevez. Ezek fentebb felsorolt tulajdonságai kizárják, hogy akár Jeruzsálemről, akár a történelmi Babilonról lehetne szó. A népekre, nemzetekre kiterjedő világhatalom; az egységes világkereskedelmi rendszer; az okkult és bálványimádó hamis vallás; a szentek és próféták üldözése; a fogyasztást és szórakozást hajhászó hedonizmus – mind-mind a Római Birodalom és azon belül is Róma jellemző tulajdonságai.
Babilon és Róma azonosítása más újszövetségi igehellyel is alátámasztható. Péter apostol, aki a hagyomány szerint Pállal együtt Rómában fejezte be földi pályafutását a 64-es Nero-féle keresztényüldözéskor, levelét ezzel a mondattal zárta: „köszönt titeket a veletek együtt választott babiloni gyülekezet, és Márk, az én fiam” (1Pét 5:13). Mivel Márk, aki Péter tolmácsa volt, evangéliumát Rómában, és nem a történelmi Babilon romjai között írta, Péter minden bizonnyal a „választott babiloni gyülekezeten” is a Rómában élő keresztényeket értette.
Rabbinikus források szerint a zsidók körében is ismert volt a Róma = Babilon azonosítás. Az Énekek éneke kommentárjában a 3–4. században élt rabbi Lévi neve alatt olvasható egy történet. E szerint a rómaiak minden évben felépítettek két kunyhót, melyek rendre összedőltek. Végül jött egy öreg zsidó, Abba Kólon, aki azt mondta nekik, hogy az építmények mindaddig nem fognak megállni, amíg a vályogba nem keverik az Eufrátesz vizét. Abba Kólon önként ajánlkozott, hogy elhozza a folyó vizét a rómaiaknak. Ettől kezdve a kunyhók többé nem dőltek össze.
A várost, amely ily módon épült fel, Róma-Babilonnak nevezték. Az elbeszélés mögött sokan kerestek már konkrét történelmi eseményeket, pedig lehet, hogy az nem több (de nem is kevesebb), mint egy példázat.
A rabbinikus írásokban Róma a sötétség helye, maga a megtestesült gonoszság, csakúgy, mint Babilon az ószövetségi prófétáknál. A két várost ezenkívül összekötötte még a Templom kétszeri lerombolása, melyet i. e. 586-ban a babiloniak, i. sz. 70-ben a rómaiak hajtottak végre.
Rómát azonban nemcsak a keresztények és zsidók, hanem maguk a rómaiak is Babilonnal azonosították, bár ennek egyelőre csak egyetlen bizonyítéka ismert. Közismert tény, hogy a rómaiak rajongtak a cirkuszért, azon belül is a kocsiversenyekért. A város legnagyobb cirkuszában, a Circus Maximusban 250 ezer néző élvezhette a látványosságokat: ezenkívül még négy cirkusz volt a városban. A rómaiak szenvedélyes szurkolók is voltak, akik rendszeresen megátkozták ellenfeleiket. Ennek bizonyságai azok az ólomból készült átoktáblácskák, amelyeket például a Vigna Marini katakombákban találtak, közel a Porta Appiához. A táblákon démonok neveit sorolták fel, akiket arra kértek, hogy ennek vagy annak kocsiját törjék össze. A táblákon két cirkuszt említenek: „a római versenypályát” (ez a Circus Maximus lehetett), valamint az „új Babilon cirkuszát” (ez talán Maxentius circusával azonos). Ez az átoktábla, amely minden valószínűség szerint pogány kéztől származhatott, világosan mutatja, hogy Róma a pogányok gondolatvilágában is Babilonnal azonosult. (A szerző történész)