hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Ki a legnagyobb?
Több a muzulmán mint a katolikus

2008. 04. 09.
A közelmúltban közzétett vatikáni adatok szerint a muzulmánok létszáma – a történelemben először – megelőzte a római katolikus egyházét. „Többé nem mi vagyunk az elsők” – nyilatkozta Vittorio Formenti bíboros, a vatikáni évkönyv összeállítója a L’Osservatore Romano című vatikáni lapnak.



II. János Pál szobrát helyezik el Budapest 17. kerületében

Formenti szerint a 2006-os adatok alapján a katolikusok a világ népességének
17,4 százalékát, a muzulmánok pedig 19,2 százalékát teszik ki. A katolikusok
számát így 1,13 milliárdra, az iszlám hívőkét pedig 1,3 milliárdra becsülik. A
muszlimokra vonatkozó adatokat az iszlám országok állították össze és
továbbították az ENSZ-nek, a Vatikán csak a saját adataiért tud felelősséget
vállalni.

A bíboros szerint a növekedés annak köszönhető, hogy bár a katolikusok száma
stabil maradt, a muzulmán hívők köztudottan sok gyermeket vállalnak, a
keresztény családokban azonban egyre kevesebb a gyermek. Hozzátette:
Latin-Amerika továbbra is a katolicizmus védőbástyája maradt, az amerikai
kontinensen található a világ összes katolikusának közel a fele.

A közelmúltban egyébként a britek is olyan prognózisokat tettek közzé, melyek
szerint 2045-re több muzulmán imádkozik majd péntekenként a mecsetekben, mint
ahány keresztény vasárnaponként összegyűlik a templomokban. A független
Keresztény Kutatóintézet becslése szerint tíz év múlva az aktív iszlám hívek
száma meghaladhatja a gyakorló katolikusokét és anglikánokét.

Formenti szerint azonban, ha a kereszténység egészét nézzük, beleértve
katolikusokat, ortodoxokat, protestánsokat és anglikánokat is, akkor Jézus
követői a világ népességének 33 százalékát teszik ki. Az elemzők szerint a
jelenleg leggyorsabban növekvő két vallási irányzat az iszlám, illetve a
kereszténységen belül az evangéliumi kereszténység.

Az adatokat azután tették közzé, hogy vatikáni és muzulmán vezetők igyekeznek a
két vallás közötti párbeszédet javítani, annak ellenére, hogy XVI. Benedek pápa
húsvétkor újabb vihart kavart, miután megkeresztelte Magdi Allam egyiptomi
származású újságírót. Az Olaszországban élő Allam, a Corriere della Sera című
újság szerkesztőhelyettese korábban Izraelt támogató és az iszlámot bíráló
írásairól vált közismertté. Bár Federico Lombardi, a Vatikán szóvivője
kijelentette, hogy Allam véleménye nem tekinthető a Szentszék hivatalos
állásfoglalásának, köztudott, hogy a pápát is aggasztja az iszlám európai
terjeszkedése.

Európa legnagyobb mecsetje egyébként Rómában található, és 1995-ben nyitotta meg
kapuit. A mecset építését több muszlim ország együttesen finanszírozta, de az
anyagiak oroszlánrészét Szaúd-Arábia vállalta. Egyes jelentések szerint a
szaúdiak is fontolgatják országukban egy templom megépítését, amivel elsősorban
a vallásszabadság hiánya miatti kritikákat igyekeznek mérsékelni.

Megdöbbentő BBC-felmérés

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!