Kereső toggle

Az utolsó legenda

Charlton Heston rendkívüli életútja

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Ben Hur megszemélyesítőjeként Charlton Heston minden idők legsikeresebbfilmjében játszotta a főszerepet, de Mózesként is ő nyújtott felejthetetlen
alakítást a Tízparancsolat című alkotásban. Heston azonban nemcsak nagy
formátumú színész volt, hanem emberként és hazafiként is olyan életet élt,
amelyre Hollywood világában ma már alig találni példát.

„Minden szerepét szenvedéllyel játszotta, és minden ügyért páratlan
lelkesedéssel és elkötelezettséggel harcolt. Mi a rajongó férjet, az odaadó
apát, a kedves nagyapát ismertük benne, aki ezeket a sokkal fontosabb szerepeket
hatalmas hittel, bátorsággal és méltósággal töltötte be. Nagyon szeretett, és
nagyon szerették” – áll a Heston család nyilatkozatában. „Senki nem vágyhatott
volna ennél teljesebb életre. Senki nem adott nálánál többet a családjának, a
szakmájának, az országának.” 1998-ban prosztatarákkal műtötték, majd 2002-ben
Alzheimer-kórt diagnosztizáltak nála. Visszavonulását az idős filmszínész drámai
hangvételű beszédében jelentette be: „Egy művész számára nincs nagyobb
veszteség, mint tulajdon közönségének elvesztése. Szét tudom választani a
Vörös-tengert, de tőletek elválni nem tudok...” A betegséggel vívott küzdelmét
84 évesen vesztette el.

Charlton Heston 1924. október 4-én született John Charles Carter néven.
Édesapja, Russell Whitford Carter egy fűrésztelepet üzemeltett Michigan állam
erdős vidékén, ahol a kis Charles legtöbb idejét egyedül töltötte. Leginkább
olvasott vagy a vadonban barangolt. Miután tízéves korában szülei elváltak,
édesanyja, Lila Charlton hamarosan újra férjhez ment egy Chester Heston nevű
chicagói gyárfelügyelőhöz. A nagyvárosba költözve Charles nehezen találta a
helyét, végül az iskolai színjátszókörben lelt menedékre. Hamar a drámatagozat
oszlopos tagja lett. Első filmje, a Peer Gynt címszerepében még
nagygimnazistaként mutatkozott be 1941-ben – ekkor már a Charlton Heston
művésznéven, amelyet anyja és mostohaapja vezetéknevéből alkotott.

Heston ezután ösztöndíjat nyert a Northwestern Egyetemre, ahol későbbi
feleségével, Lydia Marie Clarke-kal is megismerkedett. Az egyetemi darabokban
elért sikerei ellenére azonban úgy tűnt, Heston nem tudta felkelteni a nagy
népszerűségnek örvendő évfolyamtársnő érdeklődését. Az eseményeket a második
világháború gyorsította fel, amikor Heston is megkapta a behívóparancsot. Ám a
fiú nem akart úgy bevonulni, hogy meg ne tudná a választ egy számára
életbevágóan fontos kérdésre. Így egy végső lépésre szánta el magát, és egy
partin a hódolók gyűrűjében álló lánynak szegezte a kérdést: „Lydia, kinn
parkolok. Velem tartanál?” A lány megdöbbenésében elfelejtett nemet mondani, és
követte a fiatalembert. Az ifjú pár még Heston bevonulása előtt, 1944
márciusában egybekelt. Heston tizenkilenc éves volt akkor, Lydia húsz.

Az amerikai légierőnél töltött három év után feleségével egy vidéki nyári
színházat vezettek, majd lassan befutottak a színházi és tévés szerepek is.
Heston első jelentős mozifilmszerződését azután kötötte, hogy 1950-ben a
Casablancát is jegyző Hal B. Wallis egy televíziós produkcióban felfigyelt rá.
Hestonék közös szakmai terveik alapján a színpadot és a képernyőt vették célba,
a mozit csak „egy film erejéig, hogy lássuk, milyen is az” – legalábbis akkor
még így vélte a férj, amikor leszerződött

A sötét város című produkcióhoz. Ám ezután már nem volt megállás. Délceg
termetével, férfias kisugárzásával, zengő hangjával Charlton Heston olyan korban
vált filmcsillaggá, amikor Hollywood még a történelem és a kereszténység nagy
eseményeit dolgozta fel látványos szuperprodukciókban.

Egyik legnagyobb alakítását is a Tízparancsolat című filmben nyújtotta. Bár a
válogatás több mint egy évig eltartott, a rendező Cecil B. De Mille részéről már
akkor eldőlt a szereposztás, amikor rádöbbent Heston impozáns megjelenése,
tekintete és Michelangelo Mózes-szobra között szembeötlő hasonlóságra. Ezután De
Mille több mint egy évig győzködte a színészt, ám ő – mint hajdanán Mózes –
sehogy sem akart kötélnek állni. „Nehéz felnőni Mózeshez – hárított az akkor
harminchárom éves Heston. – Jól meg kellett értsem őt előbb, hogy el tudjam
hinni, képes leszek meg is formálni.” A nagy szerephez kevésnek tartotta
vasárnapi iskolás múltját, bibliaiskolába pedig nem járt. Ezért a rendező a
Sínai-hegyhez utaztatta az egész stábot abban a reményben, hogy a forgatást és a
szereplőket is inspirálni fogja majd a hely, ahol Isten megjelent az égő
csipkebokorban. A számítás bejött, a próbafelvételek után a fiatal színész már
így nyilatkozott: „Az ember nem is tud igazából egy ilyen helyen rosszul
alakítani.” Heston így végül a három és fél órás filmeposz lendületes és
emlékezetes Mózese lett 1956-ban. Időközben megérkezett a Heston család
elsőszülöttje, Fraser Heston is, aki a csecsemő Mózest „játszotta” a filmben.
Bár Heston nem különösebben tartotta magát vallásosnak a szó hagyományos
értelmében, hitét is inkább magánügynek tekintette, a film kapcsán mégis
elmélyült kijelentéseket tett az újságok hasábjain: „Érdekes, ahogy Mózes
megmássza a Sínai-hegyet, és beszél Istennel – és a belseje többé nem ugyanaz.
Így van ez velünk is. Egyszer beszélünk Istennel, egyszer kapjuk meg az
életünkre vonatkozó parancsolatait, és ami korábban belül volt, azzal már sosem
elégedünk meg.” A végeredmény magáért beszél, saját teljesítményétől pedig még
Heston is szemmel láthatóan zavarba jött; a film első vetítéséről kifelé menet
odasúgta egy barátjának: „El se hiszem, hogy az ott én voltam.”

A Tízparancsolat után ezért nem is akart több bibliai témájú filmet forgatni.
Szerencsére meggondolta magát, és elvállalta az első Oscar-díját is meghozó, Ben
Hur című monumentális filmeposz főszerepét, a Názáreti Jézus filmbéli kortársát,
a zsidó herceget. Lewis Wallace regényének harmadik s egyben legsikeresebb
filmváltozata: 12 kategóriában jelölték Oscar-díjra, ebből 11-et meg is nyert.
Az 1959-ben készült produkció ezzel 38 esztendeig tartó rekordot állított fel,
melyet felülmúlni azóta sem sikerült. Az 1997-es Titanic és A Gyűrűk Ura: A
király visszatér epizódja 2003-ban is legfeljebb csak megismételni volt képes az
éremesőt, ám figyelembe véve, hogy ezek az alkotások eleve több díjra is
pályázhattak, az abszolút csúcsmozi a mai napig a Ben Hur. A címszerep kapcsán
több nagy név is felmerült a Metro Goldwyn Mayer stúdióiban, többek között
Marlon Brando, Paul Neuman, Burt Lancester és Rock Hudson neve is. Nem tudni,
mikor, de Wyler hirtelen rádöbbent: Charlton Heston lenne az igazi Ben Hur. A
film látványos és veszélyesen merész jelenetei közül leginkább a két hónapig
gyakorolt kocsiverseny bizonyult filmtechnikai bravúrnak. „Nem voltam igazán jó
fogathajtó, de ez nem is volt szükséges. Mindössze annyi teendőm akadt, hogy
maradjak fenn a kocsin, miközben készül a felvétel. Nem kellett aggódnom – a
stúdió garantálta, hogy én nyerem a versenyt” – nyilatkozta mosolygva a színész.


Heston azonban nemcsak a filmvásznon töltött be fontos szerepeket, élete második
felében politikai aktivitása már-már felülmúlta színészként nyújtott, nem
kevésbé jelentős alakításait. Több cikluson át volt az Amerikai Színésztársulat,
majd az Amerikai Filmintézet elnöke. Négy évig az amerikai Lőfegyver Szövetség
élén állt. Népszerűségét felhasználta politikai nézeteinek képviselésére is,
kiállt a rasszizmus és az abortusz ellen. Aktív szerepet vállalt az ötvenes évek
polgárjogi mozgalmaiban, támogatta Martin Luther Kinget, ellenezte a vietnami
háborút. Fiatalkori politikai nézeteit az évek során felülbírálta („Nem én
változtam meg, hanem a Demokrata Párt” – nyilatkozta egy alkalommal), és a
republikánus oldalhoz közelített.

Ezt követően az évek során mindkét párt szerette volna, hogy szenátorként
induljon a színeikben, ám ő ezt minden alkalommal elutasította, mondván: „ehhez
fel kéne adnom a színészkedést, erre pedig még nem vagyok kész”. Az elnökök
közül Reagen és a két Bush lelkes támogatója volt. Bírálta a Time Warner kiadót,
amiért könnyelműen forgalomba hoztak egy Ice-T albumot, amely rendőrgyilkosságra
bátorította a hallgatóságot. Hollywood főprovokátora, Michael Moore is otromba
módon kikezdte a már beteg színészt, amiért Heston kiállt a fegyverviselés joga
mellett.

Heston nem titkolta, miért vállaja a politikai szereplést. „Az amerikaiak nem
bízzák önre huszonegy éves lányaikat, mi pedig nem bízzuk önre a fegyvereinket”
– üzente egy ízben Bill Clintonnak.

Idős korában sorra érkeztek az elismerések. 1977-ben Oscar-díjjal tüntették ki
humanitárius munkáját is. „Az a jellembeli nagyság jön át a mozivásznon, amely
személyes életében mindig is látható volt” – George W. Bush amerikai elnök
ezekkel a szavakkal adta át 2003-ban az idős férfinak a Szabadság emlékérmet, a
legrangosabb kitüntetést, amelyben egy polgári személy részesülhet.
Meggyőződését nemcsak szóban vállalta, hnem írásban is. Öt könyve közül a
leginkább személyes hangvételű és vélhetően ezért a legolvasottabb Az arénában
című önéletrajzi kötet, illetve A színész élete és az unokájának írt Férfinak
lenni című könyve.

Olvasson tovább: