hetilap

Hetek hetilap vásárlás
A Microsoft figyel téged
A legfrissebb hírek a Nagy Testvérről

2008. 01. 30.
A The Times szerint a Microsoft egy olyan „munkaerőfigyelő” rendszert szabadalmaztatott, amely egy munkahelyen nemcsak az elhangzott összes szót, meglátogatott weboldalt elemezné, hanem a dolgozók arckifejezését, testhőmérsékletét, vérnyomását, pulzusszámát – ez utóbbiakat rádióhullámokon továbbítva a rendszert működtető számítógépnek. Ebből adódóan a munkaadó szinte mindent tudna az alkalmazottjáról. Az elmúlt években egyébként ugrásszerűen megugrott azoknak a technikai megoldásoknak a használata, melyek az emberek privát életéről adnak információkat egy külső szervezetnek.

A „kontrollfejlesztési trend” a terrorral gyorsult fel. A 2001. szeptember
11-ei merényletet követően a „béke és biztonság” után vágyakozó kormányzatok
utat engedtek nemzetbiztonsági szervezeteik kérésének. A Bush-kormány például
zöld lámpát adott több különböző katonai és titkosszolgálati szervnek, hogy
adatbányászást folytassanak a terrorista akciók elhárítására. Az adatbányászás
során az erre kifejlesztett technológiával több millió állampolgár adatai között
keresgéltek a gyanús jelek után kutatva: ennek megfelelően
hitelkártya-tranzakciókat, egészségügyi adatokat, útlevél- és vízumigényléseket,
repülőjegy-vásárlásokat, gépjárműadatokat tartalmazó adatbázisokból hatalmas
mennyiségű magánjellegű adatot gyűjtöttek ki.

Az adatbányászást először John Poindexter admirálisnak, a Reagan-kormány egykori
nemzetbiztonsági tanácsadójának hivatala kezdte el 2002 decemberében, a Pentagon
felügyelete alatt. Jogvédők részéről nagyon sok kritika érte a hivatal
működését, végül Ron Wyden oregoni demokrata szenátor javaslatára egy nyolctagú
kongresszusi bizottság vizsgálta Poindexter irodájának tevékenységét. A
bizottság végül arra a következtetésre jutott, hogy „nemzetünknek használnia
kell az információs technológiát és a digitális adatokban való keresés által
jelentett hatalmat a terrorizmussal szembeni harcban, ennek során azonban meg
kell védelmeznie a magánszférát”.

A bizottság szerint az adatbányászás során felmerülő személyiségi jogi
kérdésekben nem dönthet egyedül a védelmi minisztérium, a folyamatba be kell
vonni az elnököt, a Kongresszust, valamint a bíróságokat. A bizottság javaslata
szerint a Pentagonnak vagy bármelyik más szövetségi hatóságnak egy különleges
szövetségi bíróság engedélyét kell kérnie azokban az esetekben, amikor amerikai
állampolgá-rok személyes adataiban kívánnak kutatni. A vizsgálóbizottság
jelentése az Egyesült Államok létrejöttének korai szakaszáig visszatekintve
elemezte a biztonság vagy a szabadság választása között fennálló feszültséget,
és Benjamin Franklinhez hasonló következtetésre jutott: „Azok, akik eladják a
szabadságukat a biztonság érdekében, végül mindkettőt elveszítik.” A
kongresszusi vizsgálatot követően Poindexter lemondott, a hivatalt pedig
felszámolták; lapértesülések szerint azonban a Pentagon megtartotta a
szakembereket, és tovább folytatta az adatgyűjtést.

A kábelek elágaznak

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!