Kereső toggle

Állati lelkek

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

A héten mutatták be itthon is az új fantasysikernek szánt mozit, Az arany
iránytűt, amely már megjelenése előtt vitákat kavart a film alapjául szolgáló
regényfolyam egyházellenessége miatt. Bár a trilógia első részének szánt filmben
ez a szál csak tompítottan jelenik meg, tény, hogy az író, Philip Pullman „se
kiköpni, se lenyelni nem tudja” az eredendő bűn történetét.

A napokban világszerte bemutatott hatalmas költségvetésű filmről szinte már
most kijelenthető, hogy megbukott: nem teljesítette sem a stúdió, sem a közönség
várakozásait. A jobb napokat is megélt New Line Cinema filmstúdió „apait-anyait”
beleadva, pénzt nem kímélve készítette el a háromrészesre tervezett sorozat
nyitó részét, azt remélve, hogy megismétli a szintén általuk jegyzett Gyűrűk Ura
trilógia sikerét. A film nem nélkülözi a legtöbb olyan elemet, ami a
kasszasikerhez kell: remek a szereposztás, kiváló a látvány – egy dolog hiányzik
nagyon, mégpedig a cselekmény. Pedig, ha valaki tudja, hogy mennyit ér egy jó
cselekmény, akkor az éppen Philip Pullman, a film alapanyagául szolgáló
regénytrilógia írója. Pullman szerint ugyanis „az emberek annyira szeretik a
sztorikat, hogy ez után kutatva még rossz könyveket is hajlandók elolvasni, ha
nem találják meg a jó könyvekben”.

A Philip Pullman Az Úr sötét anyagai című regénytrilógiájának első részéből, az
Északi fényekből (az Egyesült Államokban Az arany iránytű címen jelent meg)
adaptált történet egy velünk párhuzamos világban játszódik. Ebben a világban az
embereket egy állati formájú, démonnak nevezett társ kíséri, amelyben az illető
személy lelkivilága manifesztálódik. A gyermekek esetében ezek a démonok még
alakot változtatnak, attól függően, hogy a lelkiállapotuk milyen változásokon
megy keresztül.

Pullmannak ez a bizarr ötlete tulajdonképpen nagy segítséget jelentett Chris
Weitz rendezőnek, nem kellett ugyanis sokat bajlódnia a szereplők jellemének
bemutatásával, démonjuk alakjából már a megjelenés pillanatában tudni lehet,
hogy negatív vagy pozitív jellemvonásokkal bírnak. A legtöbb szereplőt mellesleg
visszataszító állatok veszik körül, ezek közül egyedül Lord Asrielt, a
főszereplő kislány nagybátyját kíséri egy nyugodt erőt sugárzó leopárd. A Lord
Asrielt játszó Daniel Craig mellesleg remekül hozza a viktoriánus korszak
gentlemanjére hasonlító felfedezőfigurát.

A cselekmény Lord Asriel megjelenésével indul, aki a bemutatott párhuzamos világ
Oxfordjában található Jordan College-be érkezik, hogy beszámoljon
felfedezéséről: az Északi-sarkon egy másik párhuzamos világból Pornak nevezett
titokzatos részecskék áramlanak. Ezt a felfedezést a világot uraló,
Magisztériumnak nevezett vallási szervezet Lord Asriel megmérgezésével el akarja
titkolni, itt lép azonban közbe a tizenkét éves főhős, Lyra Belacqua – egyben a
Lord unokahúga –, aki megakadályozza a gyilkosságot. Lord Asriel a Jordan
College támogatását elnyerve elindul, hogy személyesen is megvizsgálja a
titokzatos sötét anyagot, amelynek létéről mellesleg a Magisztérium már régóta
tudott, és amelyről azt tartja, hogy az eredendő bűnt közvetíti.

Tekintettel arra, hogy a film fő jellemzője a titokzatosság, nem meglepő, hogy a
titokzatos Lord Asriel alig indul el a titokzatos expedícióra, a Jordan
College-be megérkezik a titokzatos Mrs. Coulther, aki felkéri Lyrát, hogy legyen
az asszisztense, és kísérje el az Északi-sarkra. A Jordan College igazgatója
kénytelen-kelletlen elengedi a kislányt, ami csak annak a fényében érthető, hogy
a Nicole Kidman által játszott nő valójában a kislány édesanyja, mint ahogyan
Lord Asriel pedig a kislány apja, nem a nagybátyja. Indulás előtt a kollégium
igazgatója átad a kislánynak egy – a görög igazság,vagyis „aletheia” szóból
képzett – aletiométernek nevezett, iránytűre emlékeztető műszert, amelyből már
csak egy darab van. A többit a Magisz-térium megsemmisítette, az arany iránytű
ugyanis megmondja az igazat a kérdezőnek – hogy hogyan, az a filmből nemigen
derül ki.

A sarki expedíció azonban egyre húzódik. Közben Lyra rájön, hogy anyja egy a
Magisztérium alá rendelt titkos társaság fejeként gyermekek elrablásáért felel,
akiken kísérleteket végeznek; mint később kiderül, többek között azért, hogy
elválasszák őket a démonjaiktól. Amikor ezt megtudja, megszökik, és számos
kalandon keresztül egyre közelebb kerül a titokzatos sarkvidékhez. A szökés
során több segítőtársa is akad, többek között a boszorkányok királynője, illetve
a film legpozitívabb szereplője (a démonmentes) Iorek Byrnison: egy beszélő,
páncélos jegesmedve, akinek segítségével sikerül eljutnia Bolvangarba. Itt
tartják fogva az elrabolt gyermekeket, akiken a Magisztérium kísérletezett. A
végső nagy összecsapásban Iorek Byrnison mellett Serafina Pekkala
boszorkánykirálynő és a kardokkal felfegyverzett boszorkányhadak sietnek Lyra
segítségére. A film végén Serafina Pekkala megjósolja, hogy nagy háború lesz,
mert létezik egy prófécia egy kislány eljöveteléről, aki új Évaként semmissé
teszi az ősbűnt.

Eddig a történet dióhéjban, amelyet magával ragadó látványvilágba csomagolt a
New Line Cinema. A film legjobb részeinek a páncélos jegesmedvék harca, illetve
általában a harci események számítanak, már csak azért is, mert ilyenkor a
nézőnek nem kell beleerőltetnie magát a párhuzamos világ törvényszerűségeibe: a
harc az harc, még egy párhuzamos univerzumban is.

A filmben egyébként jól tetten érhető, hogy csak bevezető résznek szánták,
gyakorlatilag megmarad a szereplők és a történet világa a bemutatásának
szintjén. A néző a film közel két órája alatt abban reménykedik, hogy egyszer
végre elindul a cselekmény, de a végére kiderül, hogy a „lényegre” majd csak a
következő részekben kerül sor – feltéve persze, hogy egyáltalán elkészülnek.

Philip Pullman, Anglia legszókimondóbb ateistája

Pullman műveinek értékelésekor elkerülhetetlen az összehasonlítás a
fantasyirodalom két korábbi híres írójának, J.R.R. Tolkiennek és C.S. Lewisnak a
könyveivel; a műfaji sajátosságon kívül azonban Pullman nem fogad el más
hasonlóságot az elődökkel.

Philip Pullman szerint A Gyűrűk Ura például gyerekes munka, míg C.S. Lewis
Narnia-sorozatát morális szempontból tartja visszataszítónak. A Narnia első
részének megfilmesítésekor az Observernek nyilatkozva a következőket jelentette
ki: „Ha a Disney a filmet nagyszerű keresztény történetként akarja eladni, sokat
kell hazudniuk… Nem a keresztény doktrínákat, hanem a keresztény szellemiséget
hiányolom. A legnagyobb erény – legalábbis az Újszövetség szerint – a szeretet,
ezekben a könyvekben ennek a nyomait sem lehet megtalálni.” Nem mintha Pullman a
keresztény értékek mellett akarna kardoskodni, sőt épp ellenkezőleg: a
Washington Postnak adott interjújában kijelentette: „A keresztény értékeket
próbálom aláásni. Lewis valószínűleg azt gondolná, hogy a gonosz munkáját
végzem.”

Mindezek fényében nem váratlan, hogy az Egyesült Államokban több felekezet
valóban Biblia- és egyházellenesnek minősítette Pullman munkáit. Október elején
William Donohue, a Catholic League for Religious and Civil Rights nevű szervezet
elnöke bojkottra szólított fel a film ellen. A katolikus szervezet ellenszenvét
az Úr sötét anyagai sorozat filozófiája mellett érthető módon az is fokozhatta,
hogy a gonosz oldalként bemutatott Magisztérium nevű szervezet tagjai katolikus
papokra hasonlítanak, filmbeli vezetőjük pedig igencsak emlékeztet Benedek
pápára.

Philip Pullmant sokan Anglia legszókimondóbb ateistájaként szokták jellemezni.
Az Úr sötét anyagai sorozat mögötti filozófiát azonban nem annyira ateizmusként,
sokkal inkább egyfajta intellektuális sátánizmusként lehetne jellemezni. Amikor
a Harry Potter sorozat világszerte vitát váltott ki okkult világképe miatt,
Pullman csodálkozásának adott hangot, hogy Az Úr sötét anyagai regényfolyamot
miért nem érte kritika a keresztény felekezetek részéről. „Sokkal felforgatóbb
dolgokat állítok, mint szegény Harry. Az én könyveim Isten meggyilkolásáról
szólnak” – nyilatkozta a The Sydney Morning Heraldnak.

Pullman egyáltalán nem túlzott: míg Harry Potter csak a saját kitalált okkult
világában értelmezhető, az Úr sötét anyagai trilógia nem értelmezhető a Biblia
nélkül. A történetben egyfajta alternatív bűnbeesés-történettel és
megváltás-elmélettel áll elő: próféciák jelzik Lyra Belacqua érkezését, aki
végül megöli Istent. Pullman sok helyen elmondta, hogy művének ihletője Milton
Elveszett paradicsoma, a címe is ennek egy verse. „…Én az ördög oldalán állok,
mint Milton, és azt gondolom, hogy itt az ideje, hogy a mennyről mint
köztársaságról és nem mint királyságról beszéljünk. A király ugyanis halott,
vagyis hiszek abban, hogy halott. Ateista vagyok, de szükségünk van a mennyre,
vagyis azokra a dolgokra, amiket a menny jelent, …de nem hozott el a számunkra”
– nyilatkozta még 2000-ben egy oxfordi konferencián. A film megjelenése kapcsán
a Le Figarónak adott interjújában kifejtette: „Lyra egy új Éva, aki szomjazik a
tudásra. Értelmezésemben az ősbűn nem a bukást, hanem a felemelkedést hozta el,
emberekké tett minket, öntudatra ébresztett bennünket, bölcsességre és a
szexualitásra. Ennek itt és most örülnünk kell.”

Sötét anyagok

A film bemutatója csalódást okozott a New Line Cinema filmstúdiónak, a
kritikus első hétvégén ugyanis, annak ellenére, hogy Az arany iránytű lett a
legnézettebb film az Egyesült Államokban, mindössze 26,1 millió dollárt hozott a
konyhára, ami vérszegény kezdésnek számít, különösen az elkészítéshez
felhasznált 180 millió dollárhoz képest. Összehasonlításképpen a szintén a
stúdió által jegyzett Gyűrűk Ura trilógia egy-egy darabja 42,7 és 72, 6 millió
közötti, a Narnia krónikáinak első része pedig 65,6 milliós bevételt produkált
az első hétvégén.

A gyenge kezdés nehéz helyzetbe hozta a filmstúdiót, több sikertelen produkciót
követően immár nemcsak a sorozat folytatása, hanem maga a stúdió léte került
veszélybe.

Francia reakció

Az arany iránytűt az észak-amerikai premierrel egy időben mutatták be
Franciaországban. A premier előtt Párizsba látogatott Philip Pullman, akit a
dedikáláson, illetve a film bemutatóján részt vevők hatalmas ovációval fogadtak.
Pullman franciaországi sikere kapcsán a Le Monde cikkírója nem hagyta ki a
kínálkozó lehetőséget egy kis Amerika-ellenes szurkálásra, kifejtve, hogy a
franciaországi közeg sokkal befogadóbb Pullman művei iránt. A cikk beszámolt az
egyes amerikai egyházi szervezetek kritikájáról, örömmel állapítva meg, hogy
Franciaországban sem a könyvtrilógia, sem a film nem váltott ki hasonló vitát.
Párizsi látogatásán a vallási szervezetek kritikájval kapcsolatban Pullman
kifejtette: „Ez a különbség az autokrácia és a demokrácia között. Ők ellenőrizni
akarják, hogy az emberek mit olvassanak és mit gondoljanak. Pontosan ez a
magatartás az, amit a trilógiában a Magisztériumon keresztül lelepleztem.”

Olvasson tovább: