hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Büszke minaretek
Közösségépítést és erődemonstrációt szolgálnak az új mecsetek Európában

2007. 12. 05.
Az elmúlt ötven évben Európa muzulmán közösségei jelentős mértékben megerősödtek. Szakértők úgy vélik, az iszlám rohamléptekkel halad afelé, hogy Európa meghatározó vallásává váljon. Ennek egyik jele, hogy egymás után épülnek új mecsetek Nyugat-Európa-szerte. Az új iszlám központok a vallási funkció mellett komoly közösségszervező szerepet is betöltenek: különböző szintű Korán-iskolák, könyvtárak, étkezdék és tanácstermek találhatók a nagyobb intézményekben.



Muzulmánok hallgatják az imámot a dél-németországi Hockenheim mecsetjében

Fotó: Reuters

A mecsetépítések azonban komoly vitákat eredményeznek. A muzulmánok azzal
érvelnek, hogy az Európai Unióban élő közel 15 milliós iszlám közösségnek joga
van ahhoz, hogy megfelelő helyen gyakorolhassa a vallását. Az európaiak egy
része azonban veszélyesnek tartja a mecsetépítési hullámot, mivel szerintük a
mecsetekben a nyugati értékek ellen hangolják a híveket, és az épületek inkább
erődemonstrációként, mintsem imahelyként szolgálnak.

Egy felmérés arra a megállapításra jutott, hogy harmincöt év múlva kétszer annyi
muzulmán fog pénteken a mecsetekben imádkozni, mint amennyi keresztény
vasárnaponként istentiszteleteken részt vesz. Európa-szerte templomokat és
keresztény felekezeti helyeket iszlám vallási központokká alakítanak át. A
többnyire a városközpontban épülő új mecseteket pedig egyre nagyobb
befogadóképességűre és monumentálisabbra tervezik. Ezek a fejlemények azonban
számos európai országban – például Németországban, Svájcban, Ausztriában és
Hollandiában – komoly tiltakozásokat váltottak ki a lakosság részéről.

Németországban egyes becslések szerint 2046-ra a muzulmánok fogják kitenni a
lakosság többségét. Az itt élő muzulmán közösség tervei között szerepel, hogy az
elkövetkezendő időszakban megduplázza a mecsetek számát: jelenleg 184 terv van
folyamatban, melyeket szaúdi és török csoportok támogatnak.

Az egyik projekt szerint Kölnben építik fel Németország egyik legnagyobb
mecsetjét, amely a város keresztény nevezetessége, a kölni dóm közelében fog
állni. A modern ottomán stílusban épülő iszlám vallási hely 2000 férőhelyes
lesz, 17 méteres kupolával és két közel 55 méteres minarettel, ami azt jelenti,
hogy a mecset magasabb lesz, mint a szomszédos templom. Kölnben jelenleg a
lakosság 12 százaléka, 120 ezer ember muzulmán, ezért az iszlám közösség
illetékesei úgy vélik, joguk van, hogy nagyobb nyilvánosságot élvezzenek. A 25
millió eurós projektnek azonban nem mindenki örül. A körzet
polgármester-helyettese elmondta, hogy nem szeretnének török gettót létesíteni,
mert mint fogalmazott: „hallott már Londonisztánról”, és nem akarja azt, hogy
Kölnben is hasonló állapotok alakuljanak ki.

Nyugat-Európa legnagyobb mecsetje jelenleg London délnyugati külvárosában,
Mordenben található, 2003-ban nyitották meg. Az épület három termével 10 ezer
hívő befogadására alkalmas, és a kortárs építészet egyik remekművének tartják.
London egy másik külvárosában, közel a 2012-es olimpia helyszínéhez, még nagyobb
mecset létrehozását tervezik, mely 40 ezer iszlám hívő befogadására lenne
alkalmas. A futurisztikus, háromemeletes épület – melynek formája egy arab betű
lesz – megnyitását az olimpiai játékok idejére próbálják ütemezni. A mecset
mellett közvetlenül egy 12 ezer férőhelyes vallási központ lenne. Az építés
kezdeményezői azt remélik, hogy a mecset és környező épületek összesen 70 ezer
ember befogadására lesznek alkalmasak. A kelet-londoni épülettömb a legnagyobb
vallási épület lenne Nagy-Britanniában. Összehasonlításul: a legnagyobb
keresztény imahely az országban a liverpooli anglikán katedrális, mely háromezer
férőhelyes. A „mega-mecset” építésének egyesek erőteljes szimbolikus
jelentéstartalmat tulajdonítanak: az öt év múlva esedékes olimpiai játékok
során, amikor például a megnyitó ünnepség alatt légi felvételek láthatók az
olimpiai stadionról, akkor a képernyőkön nem azok a templomok fognak látszani,
melyek a nemzet történelmét meghatározták, hanem a gigantikus mecset.

Egy spanyol újság tanulmánya beszámolt arról, hogy az elmúlt évszázadban több
mecset és imaközpont épült Franciaországban, mint templom, így jelenleg több
mint 4000 mecset szolgálja ki Európa legnagyobb muzulmán közösségét. Közülük a
legrégebbi, a párizsi „Nagy Mecset” a kormány támogatásával épült, és az elnök
nyitotta meg 1926-ban. Franciaország 1800 mecsetnek titulált létesítményéből
körülbelül 400 tartozik a párizsi mecset felügyelete alá.

Marseilles-ben az elmúlt héten tették le az ottani „Nagy Mecset” alapkövét, mely
az egyik legnagyobb iszlám vallási épület lesz Franciaországban.

A körülbelül 8 millió eurós költségű létesítmény 3000 hívő befogadására lesz
alkalmas, és minden valószínűséggel 2010-re készül el. Az épületet jelképező
kulcsokat Marseilles polgármestere, Jean-Pierre Gaudin adta át, aki személyesen
is sokat tett az ügy érdekében. Gaudin szerint a növekvő muzulmán közösségnek
nincs elég imahelye, miközben minden városban, ahol muzulmánok laknak – például
Lille-ben, Toulouse-ban és Montpellier-ben –, nagy mecsetek találhatók. Tény,
hogy Marseilles 800 ezres lakosságának egynegyede muzulmán, és egyes becslések
szerint közülük 40 ezer aktív vallásgyakorló. A városban egyébként körülbelül 60
mecset található, melyeket leginkább üres épületekből, régi boltokból vagy
raktárépületekből alakítottak ki. A tervek alapján a „Nagy Mecset” kupolával,
monumentális homlokzattal és két 25 méteres minarettel fog díszelegni.

A városi tanács azt is jóváhagyta, hogy a mecset környékét fenntartják egy
kulturális központ számára, mely arab érdekeltségű lenne.

Tilalom készül Svájcban

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!