Megkerültek a jeruzsálemi Szentély kincsei?

A brit régész szerint „a kincsek halálos fegyvernek számítanak a jeruzsálemi Templom-hegy körül összpontosuló arab–izraeli konfliktusban. A gyűjtemény végső rejtekhelye a Hamasz által ellenőrzött területre esik, amelynek nyilvánosságra kerülése meg fogja rendíteni a világ vallásait.”
Kingsley Hitvalló Theophanes, egy konstantinápolyi keresztény szerzetes írásaiban találta meg a nyomot a kincsek további sorsáról. Theophanes azt jegyezte fel, hogy Gaiseric, a vandálok királya Rómából magával hurcolta a kincseket, és i. sz. 455-ben a mai Tunézia területén fekvő Karthagóba szállíttatta.

A 6. század elején Belisarius bizánci hadvezér észak-afrikai hadjárata során elfogott egy királyi hajót, amely Hippo Regius kikötőjéből igyekezett kimenekíteni a kincseket. Ezeket Konstantinápolyba, a Bizánci Birodalom fővárosába vitette. A muszlim hódítás előtti utolsó jeruzsálemi pátriárkának kérésére a kincseket i. sz. 614-ben Konstantinápolyból a mai rejtekhelyükre, a Szentföldre, a júdeai sivatag és Betlehem határán álló görögkeleti Theodosius kolostorba szállították, ahol – a feltételezések szerint – a mai napig érintetlenül rejtőznek.
A történészek régóta kutatják a zsidó szentély tárgyainak múltját. Az a menóra, amelyet Titus római hadvezér seregei elhurcoltak Jeruzsálemből, valószínűleg csak másolata volt annak az arany gyertyatartónak, amelynek elkészítéséről Mózes az Egyiptomból való kivonulás után, a Sínai-félszigeten kapott kijelentést. A menóra sorsa már a Templom elpusztítása előtt is viszontagságos volt.

A jeruzsálemi Templomból a rómaiak által elrabolt kincsek egy része a Szentföldön van – írta a londoni The Times egy brit archeológus új könyvére hivatkozva.

„Csinálj gyertyatartót is tiszta aranyból; vert aranyból készüljön a gyertyatartó; annak szára, ága csészéi, gombjai és virágai ugyanabból legyenek. Hat ág jöjjön ki oldalaiból; három gyertyatartóág az egyik oldalból, és három gyertyatartóág a másik oldalból. Mandulavirág formájú három csésze az egyik ágon, gombbal és virággal; és mandulavirág formájú három csésze a másik ágon is, gombbal és virággal; így legyen a gyertyatartóból kijövő mind a hat ágon… Egy talentum tiszta aranyból csinálják azt.” (Mózes 2. könyve 25:31–39)
A Talmud szerint három „királyi könyök”, vagyis körülbelül 180 cm magas mécstartó a Szentek Szentjét eltakaró függöny előtt állt a frigysátorban a szent kenyerek kitevésére szolgáló, szintén színaranyból készült asztal előtt, így fénye rávetült a kenyerekre. A mécseseket este Áron főpapnak, illetve leszármazottainak kellett meggyújtaniuk, reggelre kelve pedig eloltaniuk. A lámpásokba külön erre a célra kisajtolt tiszta faolajat öntöttek.
Az első állandó szentélyt Dávid fia, Salamon építtette Jeruzsálemben. Az Első Szentélyben már nem egy, hanem összesen tíz menóra állt. Ezeket a pompás eszközöket Salamon föníciai mesteremberekkel készíttette, pontosan betartva a mózesi Törvény erre vonatkozó utasításait. A rabbinikus hagyomány úgy kapcsolja össze a mózesi frigysátrat a salamoni Szentéllyel, hogy kijelenti: a Templomban nem tíz, hanem tizenegy mécstartó állt, öt-öt egymással szemben, közöttük pedig Mózes mécstartója.
A több mint negyedfél évszázadig fennálló Szentélyt végül is a babilóni uralkodó, Nabukodonozor csapatai foglalták el Kr. e. 586-ban. A Szentélyt kíméletlenül kirabolták: „Elvitte onnét az Úr házának minden kincsét és a király házának kincsét, és összevagdalt minden aranyedényt, amelyet Salamon, az Izráel királya csináltatott volt az Úr templomában, amint az Úr megmondotta volt” – olvassuk a Bibliában.

Sean Kingsley

Hogy Nabukodonozor zsákmányát a menórák is gazdagították, arra az esemény szemtanúja, Jeremiás próféta utal: „És a csészéket, a serpenyőket, a medencéket és a fazekakat, a gyertyatartókat (menórát), a tömjénezőket és a serlegeket, ami arany, aranyban, ami ezüst, ezüstben, mind elvitte a vitézek feje.”
Hetven év múlva a perzsa nagykirály, Kürosz engedélyezte a fogságba hurcolt zsidók visszatérését és a jeruzsálemi Szentély újjáépítését. Jóindulata jeléül visszaadatta a Nabukodonozor által elrabolt és Babilónba hurcolt kincseket is. A több mint ötezer arany- és ezüstedény között a Biblia nem említi a mécstartókat. A Második Szentély számára újra el kellett készíttetni a menórát, ami meg is történt, mégpedig Mózes leírásának megfelelően színaranyból.
A Második Szentély bő háromszáz év múlva csaknem elődje sorsára jutott, mivel a fanatikus szír uralkodó, IV. Antiokhosz Epiphanész elhatározta, hogy eltörli a mózesi Törvényeket, a zsidókat pedig a görög vallási szokások felvételére kényszeríti. A Templom-hegyet katonai erővel elfoglalta, majd „gőggel eltelve behatolt a Szentélybe, elvitte az illatáldozat bemutatására szolgáló aranyoltárt, valamint a mécstartót az összes fölszereléssel együtt, továbbá az áldozati kenyér asztalát, az áldozati edényeket, tálakat, az aranyfüstölőket, a kárpitot, a koszorúkat és a Templom homlokzatáról az aranydíszeket; mind leszedte őket” – írja az apokrif Makkabeusok könyve.
Júda Makkabi felkelő seregei két év múlva érték el céljukat, a Szentély felszabadítását. Ám az istentisztelet újraindításához új eszközök is kellettek, ezért „új fölszerelést is készítettek, és bevitték a mécstartót, valamint az illatáldozat bemutatására szolgáló oltárt meg az asztalt a Templomba. Az illatáldozat oltárán tömjént égettek, a mécstartón pedig meggyújtották a mécseseket, és ezek megvilágították a Templom belsejét” – olvassuk a Makkabeusokról szóló könyvekben.
Kr. e. 63-ban Pompeius Magnus római hadvezér győztes csapatai élén bevonult Jeruzsálembe, és ostrommal bevette a Szentély-erődöt, „néhány kísérőjével bement a Szentek Szentjébe, és meglátta azt, amit a főpapon kívül egyetlen embernek sem volt szabad meglátnia. És ámbár látta az aranyasztalt, a szent mécstartót, az áldozati csészéket, a rengeteg füstölőszert és ezenfelül a mintegy kétezer talentum értékű templomkincset, jámbor ember lévén hozzá sem nyúlt semmihez, hanem erényeihez méltó módon viselkedett” – tudósít az eseményről Josephus Flavius zsidó történetíró.
Harminc évvel később a rómaiak Heródest nevezték ki a zsidók királyává, aki – edomita származása miatt – igyekezett mindenben elnyerni alattvalói bizalmát. Többek között azzal, hogy a Templom-hegyen hatalmas építkezésbe fogott: a Szentély épületét és az azt körülvevő „pogányok udvarát” megnagyobbította, aranyozott márványból épült pazar oszlopcsarnokokkal ékesítette. Flavius, aki papi származású lévén maga is láthatta még a Szentély belsejében álló istentiszteleti tárgyakat, így írja le azokat a Kr. u. 1. század közepén: „Az első helyiségben, amelynek hoszsza 40 könyöknyi volt (körülbelül 20 méter), három csodálatraméltó és világhírű műalkotás volt: a lámpatartó, az asztal és a füstölőedény.” Ezeket a kincseket hurcolták magukkal a római légiók, ahonnan útja a történeti dokumentumok alapján Karthagón át Konstantinápolyig követhető. (Lásd A jeruzsálemi Szentély mécstartójának hányattatásai. Hetek, 1999. december 11.) A brit archeológus állításában az igazi újdonság az, hogy a bizánci fővárostól a Szentföldig követi tovább a kincsek útvonalát. Az erre vonatkozó dokumentumokat Sean Kingsley októberben megjelenő könyvében ígéri. Amennyiben valóban sikerült a Jézus korabeli Templom kincseinek nyomára bukkanni, a felfedezés történelmi jelentőségű mind a zsidó, mind a keresztény hit szempontjából, és új lendületet adhat a legfontosabb szent tárgyak, a frigyláda és Mózes eredeti menórája utáni kutatásnak.