hetilap

Hetek hetilap vásárlás
A terror propagandája
Érvek az anticionizmus ellen

2006. 08. 29.
Terror és propaganda – a totalitárius mozgalmak és rendszerek két legfőbbeszköze arra, hogy maguk mellé állítsák a tömegeket, majd egy fikció segítségével végső megoldást kínáljanak a „bűnösök” miatt fenyegetett s az állandó rettegésben kimerült „ártatlanok” számára. A forgatókönyv kísértetiesen hasonlít a Soá történetéhez, mely nem a gázkamrákkal kezdődött, hanem – mintegy egymáshoz szorosan kapcsolódó s egymásból következő események láncolataként – az emancipációt és asszimilációt követően egyre agresszívabban felszínre törő antiszemitizmussal.



Izrael-ellenes tüntetés Dél-Afrikában 2001. augusztus 21-én. Huszonegy nappal
később New Yorkban kiderült, hogy ki fenyegeti a világot

Éppen elég csak az elmúlt hetek sajtóját végignézni, nyilatkozatok
tömkelegével találkozunk, melyek az „agresszív”, „gyarmatosító”, „apartheid”,
„rasszista”, „náci”, „cionista” állam megregulázásában és megsemmisítésében
látják az egyetlen lehetőséget arra, hogy megoldódjon a közel-keleti probléma,
megszűnjenek a terrorcselekmények, s béke legyen végre. A jelzőkkel és a
propagandával azonban van némi probléma.

„Agresszív cionista”

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!