Mi történt ötven éve a zárt ajtók mögött?

Szabadulás Sztálintól

Cikk nyomtatása
Továbbítás emailben

Nyikita Hruscsov Budapesten Kádár Jánossal. Ledaráltatta a saját aktáját

„Zaklatottan és megrázva álltunk és szívtuk a cigarettát a szünetben. Sok mindenrol tudtunk már azelott is, de a ránk zuhant igazság túlságosan váratlan volt” – emlékezett vissza az egyik küldött a Sztálin buntetteit világosságra hozó titkos Hruscsov-beszámolót követo érzéseire. A beszédet ötven éve, 1956. február 25-én olvasták fel a Szovjetunió Kommunista Pártja XX. Kongresszusának hivatalos befejezése utáni napon, zárt ülésen. Ide már nem voltak hivatalosak a külföldi és más vendégek – a hallottak bizonyára sokkolták volna oket. Azonban még a párttagok is megdöbbenéssel hallgatták az eloadót. Ahogy késobb többen bevallották, fo érzésük a rettenet volt. Így vette kezdetét Oroszországban a Sztálintól és a sztálinizmustól való
megszabadulás.



Nyikita Hruscsov Budapesten Kádár Jánossal. Ledaráltatta a saját aktáját

Ám a folyamat még ma, ötven évvel a nevezetes beszámoló után sem tekintheto befejezettnek. Noha a tények, melyeket Hruscsov tárt fel – aki 1953-ban, Sztálin halála után a Szovjetunió és a kommunista párt vezetoje lett –, alapvetoen a szovjet nép tragédiájáról szóltak, a nagy nyilvánosság csak jóval késobb ismerhette meg a beszámoló teljes szövegét, mint más országok népei.



Eloször a baráti államok kommunista pártdelegációinak vezetoit avatták be, köztük Rákosit és a lengyel Bierutot. Utóbbi nem sokkal a XX. Kongresszus után meghalt, és a beszámoló szövegét a széfjében találták meg. Valaki a lengyel kommunisták közül sokszorosította, és példányaihoz hamarosan a varsói feketepiacon lehetett hozzájutni. Az egyiket egy amerikai vásárolta meg, és több kézen keresztül végül 1956. június elején a New York Times oldalaira került a Sztálin rémtetteirol szóló irat. Így vált ismertté egész Amerika és a világ elott. Addigra azonban a Szovjetunióban megkezdodött „sztálintalanítási” folyamatban megjelentek az elso akadályok. 



Az emlékezetes hétórás beszéd a XX. kongresszuson 

A kongresszus zárt ülését követoen a Sztálin leleplezésérol szóló beszámoló anyagát szétküldték az ország pártbizottságainak. Ezeken a helyeken szintén zárt ajtók mögött olvasták fel a dokumentumot azzal a felszólítással, hogy nem ismertethetik annak tartalmát párton kívüliekkel – vagyis a társadalom többségével. Azonban a „minden népek atyja” idejében elszenvedett gondos tisztogatások és likvidálások ellenére sem kevesen akadtak még a párttagok között is, akik a „sztálintalanítási” folyamat továbbvitelét szorgalmazták. Ezekbe viszont pártvezetoik próbálták belefojtani a szót.

Egész Moszkvát bejárta a hír az egyik akadémiai pártszervezet feloszlatásáról. A Hruscsov-beszámolót követoen ennek a kollektívának a tagjai követelték ugyanis azoknak a felelosségre vonását, akik részt vettek a tömeges megtorlásokban. E lépésre azonban sem az akkori, sem az azt követo szovjet vezetoség nem akarta elszánni magát. Senki sem lakolt meg azok közül, akiknek könyékig véres volt a keze – hacsak nem számítjuk ide a Sztálinhoz legközelebb álló hóhért, Lavrentyij Beriját, akit nem sokkal a vezér halála után letartóztattak és kivégeztek. Ennek fo oka azonban nem is
annyira az igazságérzet, mint inkább a Berijától való félelem volt, aki a hatalomért kész lett volna Sztálin minden volt munkatársát kivégeztetni. A megtorlásokhoz pedig valamilyen mértékben gyakorlatilag mindenkinek köze volt, aki Sztálin környezetéhez tartozott. Éppenséggel Hruscsov keze is véres volt. Ezért aztán a sztálini Politikai Bizottság olyan tagjai, mint Molotov, Malenkov és Kaganovics, Hruscsovnak arra a kérésére, hogy olvassák fel a kongresszuson a beszámolót, válaszul azt kérdezték: „És magadról mit mondasz, Nyikita?” 

Magáról Nyikita nem sok mindent mondott. Miután elfoglalta helyét az állam és a párt élén, a KGB vezetojévé egy bizalmas emberét, Szerov tábornokot nevezte ki, aki aztán az o utasítására hatalmas mennyiségu dokumentumot vett ki a sztálini archívumból, melyeken a halálos ítélet alatt Hruscsov aláírása szerepelt. Ugyanakkor a többieket terhelo anyagok ott maradtak – amolyan biztosítéknak. Nem azért, hogy felelosségre lehessen oket vonni, hanem amolyan sakkban tartás végett… Így váltak a bizonyítékok a hatalomért való harc eszközeivé. A harc gyoztese pedig Hruscsov lett. 

1957 júniusában újabb támadás érte ot Molotov, Malenkov és Kaganovics részérol. Ezek a meggyozodéses sztálinisták a párt legkonzervatívabb szárnyát képviselték, amely nem akart lemondani a sztálini módszerekrol. Többek között azzal vádolták ot, hogy a nyilvánosságra hozott Sztálin-ellenes beszámoló hatására történt a magyarországi ‘56-os felkelés. Hruscsovnak sikerült a KP többségét – no meg a hadsereg élén álló Zsukov marsallt – megnyernie, és ezzel visszaszorítani ellenfeleit. A sztálinistákat kizárták a vezetoségbol. Úgy tunt, most már semmi sem akadályozhatja meg a Sztálintól és metódusaitól való megszabadulást. 

1956-ban kezdodött el az ártatlanul fogva tartott emberek szabadon engedése és rehabilitálása, de ugyanebben az évben történt a magyarországi felkelés is. Hat évvel késobb, Novocserkaszkban pedig a pártvezetok utasítására lottek a fizetésemelésért demonstráló munkások tömegébe. Sot, az aktivistákat bíróság elé állították, és többükre – akárcsak a sztálini idokben – kivégzés várt. Oket titokban temették el, még a rokonaik sem ismerik sírhelyüket. 

A sztálinizmussal való szakítás rendkívül hosszadalmas és ellentmondásos folyamatnak bizonyult Oroszországban. Amikor 1964-ben a KB tagjainak összeesküvése következtében Hruscsovot megfosztották állam- és pártvezetoi tisztségétol, nem végezték ki, sot le sem tartóztatták. A Szovjetunió politikai gyakorlatában ez szokatlan jelenségnek számított, és azt is jelezte, hogy talán mégis változott valami a sztálini idok óta. Azonban mindezzel együtt az új, Brezsnyev vezette gárda elkezdte a sztálinizmus eszméjének rehabilitálását. Nem jelent meg több könyv a megtorlásokról és a személyi kultuszról, viszont más kiadványokban Sztálinnal újra mint nagy vezetovel és bölcs hadvezérrel találkozhattunk – és ez így volt egészen a peresztrojkáig, Gorbacsov színre lépéséig. Csak 1989-ben történt meg, hogy az a bizonyos beszámoló teljes terjedelmében olvasható volt A Központi Bizottság hírei címu kiadvány lapjain. 

A kommunizmus összeomlása óta 15 év telt el; azonban mind a mai napig nem fejezodött be a sztálinizmustól való teljes elszakadás, annak ellenére, hogy a nagy vezér rémtetteirol filmek tucatjai és könyvek, cikkek ezrei szólnak. Egy közvélemény-kutatás eredményei szerint az oroszok 43 százaléka véli csak, hogy Sztálin több rosszat tett Oroszországnak, mint jót; 54 százalék azonban ennek ellenkezojérol van meggyozodve. Ezen kívül több helyen mellszobrot készülnek állítani neki, sot vannak, akik Volgográdot újra Sztálingráddá szeretnék átkeresztelni…

Ha más nem, hát az „eros kéz” és a néhai birodalom utáni vágy élteti a sztálinizmust. De ugyanez érvényes a leninizmusra is: egyre no azok száma, akik ragaszkodnak a nevét viselo utcákhoz, szobrokhoz, no meg a Mauzóleumhoz. Ez utóbbit már a lakosság 80 százaléka megorizné... Igaz, azok száma is no, akik Lenin testét nem látják benne szívesen, és inkább eltemetnék. Ezek száma a hat évvel ezelotti 43 százalékhoz képest 52-re nott; persze ez még nyilván kevés ahhoz, hogy valaki kezet emeljen a szent tetemre…

Ami pedig Sztálint illeti, nemcsak az újdonsült vadkapitalizmus miatt magát sértettnek és kifosztottnak érzo egyszeru emberek néznek fel rá. A vezér és az o kemény módszerei jó néhány politikusnak és állami tisztviselonek is imponálnak. Ez utóbbiak egyike nemrégiben, miközben beosztottjai alacsony munkamoráljára panaszkodott, így fakadt ki: „Ha most sztálini idok lennének, kivégeztetnék közülük hármat, a többi már aznap elkészülne minden feladatával…” Véletlenül fültanúja voltam ennek. A csinovnyik szigorúan rám nézett, és megértettem, hogy nem viccbol
mondta…

Olvasson tovább:

Jól egybeszerkesztett város

Jeruzsálem az elmúlt 2000 évben soha nem volt olyan népes, fejlett és egységes város, mint ma.

Makovecz Imre spirituális szempontból is kiemelkedő munkái

1. Sevillai világkiállítás magyar pavilonja (1992)

Hogyan alakította Makovecz Imre a magyar építészetet, politikát és világlátást?

Május elsején nyílt meg Milánóban a világkiállítás, amelynek magyar pavilonja számos bírálatot kapott az elmúlt időszakban.

Feliratkozás hírlevélre

 
Név: *
Email: *
Feliratkozással elfogadja a Hetek adatvédelmi elveit