Kereső toggle

Idegen ünnepek

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Keresztényellenes elfogultsággal vádolják a konzervatívok a munkáspárti minisztereket Angliában. 

A legutóbb közzétett hivatalos adatok szerint a kormány többet költ a muszlim, hindu és kínai vallási ünnepekkel kapcsolatos megemlékezésekre, mint a karácsonyhoz vagy a húsvéthoz kötődő rendezvényekre.



David Davies konzervatív képviselő. Tiltakozik a vallási elfogultság ellen

A The Times összeállítása szerint a brit belügyminisztérium 15 ezer fontot költött egy hét leforgása alatt különböző muszlim és hindu vallásos fesztiválokhoz kapcsolódó rendezvényekre. 

A hivatalos beszámolók szerint a minisztérium tavaly novemberben kétszáz vendéget hívott a muzulmán, hindu és szikh közösségekből a muszlim böjthónapot követő Eid ul-Fitr és a hindu Diwali (a fény ünnepe) ünnepségekhez kapcsolódó fogadásra, amely összesen kilencezer fontba került. Ugyanezen ünnepeket néhány nappal korábban „házon belül” is megünnepelték. 

A Közlekedési Minisztérium képviselőket küldött ezekre a Birminghamben és Swansea-ben megrendezett keleti ünnepségekre. A támogatást „kulturális támogatás” címszó alatt könyvelték el, ugyanakkor egyetlen penny sem jutott a karácsonyra. A Külügyminisztérium fogadásokat adott a mohamedán és kínai naptár szerinti ünnepeken, de a húsvéttal kapcsolatosan semmilyen megemlékezést nem tervez, jóllehet a népszámlálási adatok szerint a britek 60 százaléka kereszténynek vallja magát. David Davies tory képviselő felháborodásának adott hangot, mondván: „Autópályák építése helyett a Közlekedési Minisztérium küldöttséget delegál a Diwali ünnepre, és megünnepli a kínai újévet. Miért fizetünk nekik ezért?” 

A Belügyminisztérium – legalábbis szavakban – elismerte a diszkriminációt: „A kereszténység történelmi és kulturális jelentősége az Egyesült Királyság történetében vitathatatlan” – nyilatkozta a belügyi szóvivő.

Olvasson tovább: