Akik elsőként feltűntek:
Már az 19. század végén kiemelkedett két protestáns közösség a történelmi egyházak egyeduralmának világából: a nazarénusok és a szombatisták. Erkölcsi tisztaságukkal, a Biblia tanításán alapuló életvitelükkel új irányvonalat képviseltek. Két nemesi sorból származó író is felfigyelt rájuk.
A nazarénusok hitéről és történetéről Eötvös Károly írt először – előbb riportsorozatot, majd 1904-ben könyv alakban is megjelentette munkáját
A nazarénusok címmel.
Eötvös az 1880-as évektől 1914-ig, tehát közel harminc éven át, az első világháború kitöréséig a magyar közélet egyik legtekintélyesebb alakja volt: a legkeresettebb ügyvéd, politikus és publicista, akiről még a nemzetközi közvélemény is úgy tartotta, hogy az emberiség egyik legbátrabb és legbecsületesebb férfia. Nevét leginkább a tiszaeszlári per során nyújtott feledhetetlen kiállása miatt ismeri az utókor. A korában "szektának" bélyegzett mozgalommal kapcsolatban is – csakúgy, mint a per során a zsidók megbélyegzésével kapcsolatban – mélyebb megfontolásra int: "Birálták hitük tartalmát mások. Egyházi és világi hatóságok, katonaság, lelkészek, sajtó emberei. Sokat irtak, sokat beszéltek róluk, de engem se írás, se beszéd ki nem elégített és az én érdeklődésem kellő kielégülést nem talált."
A nazarénusok eredete és története azért foglalkoztatta a nagy formátumú államférfit, mert "a tárgy különös", és mint politikus, sokat gondolkodott a nemzetek és a vallások eredetén, valamint a tökéletes szabadság lehetőségén. Erre a következtetésre jut:
"A léleknek szabadság kell, hogy legyen ideje és módja fölkeresni az életnek, a boldogságnak s az üdvösségnek titkait. Nagy titkok ezek, melyekhez csak a hit segítségével juthatunk el. Pál, a nagy apostol azt mondja, hogy csak az a hit, a mely megvalósítja reményeinket s megmutatja a láthatatlan dolgokat. Én azt hiszem, neki van igaza s nem annak a sok papnak, tudósnak és bölcselőnek, a kik nehéz, hosszu, elmefárasztó és lélekölő tudományt csináltak a hitből. S nevezik azt hittannak, egyházi törvények s hitelvek rendszerének." Műve anekdotázó, kellemes hangvételű, tárgyilagos munka a századforduló patetikus nyelvén.
Szintén a nazarénusok világával ismerkedett meg Justh Zsigmond (1863–1894). Az arisztokrata nagybirtokos jogi és gazdasági tanulmányait Zürichben és Párizsban végezte. Valószínűleg az intellektuális-szellemi izgalmakra való nyitottsága, egyfajta különcsége volt az, ami arra késztette, hogy
a nazarénusjelenséget vizsgálja. Hitvalló emberek több művében is megjelentek – nagyon tisztelte a nazarénus közösség tagjait, sőt tőlük várta a jövőben a nép erkölcsi felemelkedését.
E két arisztokrata személyesen ismerte és átfogó tudással rendelkezett a hitvalló vallási közösségekről. Más alkotásokban csak egy-egy momentum kerül kiemelésre, jó példa erre Tömörkény István egyik novellája,
A szombatista, amely 1916-ban íródott. Tömörkény a realizmus jegyében alkot – novelláiban a vidám vagy semleges hangvétel? felütés nem egyszer kesernyés tragikumba csap át. Előszeretettel jelenít meg fura, különc alakokat, fura helyzeteket – nem véletlen, hogy a korában "szektásnak" tartott szombatista története felkelthette érdeklődését. A rövid írás egy vallásához hűséges szombatistának állított emléket, aki – bár nem fog fegyvert – a legveszélyesebb helyzetekben is gondoskodik társai ellátásáról, végül életét áldozza főhadnagyáért.
2005. 07. 15. (IX/28)
