hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Hatvan éve elnökök barátja Billy Graham
Búcsúzik Amerika pásztora

2005. 07. 05.
Telt ház előtt tartotta múlt hétvégén utolsó ébredési összejövetelét Billy Graham a New York-i Madison Square Gardenben. Három nap alatt összesen 230 ezer ember hallhatta a 86 éves evangélistát, aki az elmúlt hat évtizedben 185 országban, 210 millió ember előtt hirdette az evangéliumot. Bár az eseményt megelőző sajtótájékoztatón maga Billy Graham jelentette be, hogy az Egyesült Államokban valószínűleg ez lesz az utolsó hasonló jelleg? összejövetel, amelyen prédikálni fog, a hatalmas tömeget és az érdeklődést látva kijelentette, hogy nem mondja azt, hogy soha.



Billy Graham a New York-i Madison Square Gardenben. Milliók számára hirdette az evangéliumot Fotó: Reuters

Ennek ellenére a helyszín megválasztása a hatvanéves pálya lezárására utal. Billy Graham ugyanis a híres 1957-es, a Madison Square Gardenben tartott ébredési összejövetelek után vált "Amerika pásztorává". Az azóta történelemmé lett eseménysorozat előtt sokan szkeptikusan fogadták Graham azon szándékát, hogy több hetes ébredési összejövetel-sorozatot rendez a hatalmas fedett csarnokban, pedig ekkor ő már hozzászokott ahhoz, hogy tömegek hallgatják prédikációit. 1950 áprilisában Bostonban 50 ezer ember előtt prédikált, Los Angeles-i összejövetelein – amelyek országosan is ismertté tették – összesen 350 ezren vettek részt prédikációin. Mindezek ellenére "nevettek rajta, amikor a városba jött, és csodálkoztak, hogy mit akar ez a déli fiú a Madison Square Gardenben. Lehet, hogy megtölti első este, de nem fogja megtölteni a második este" – emlékezett vissza a CBN televízióban Cliff Barrows, Graham közeli barátja és munkatársa. 

Billy Graham igehirdetése végül nem csak egy vagy két estére, hanem hosszú heteken keresztül töltötte meg nemcsak a Madison Square Gardent, hanem a Yankees stadiont is, ahol az aréna történetének legnagyobb tömege, mintegy 100 ezer ember hallhatta prédikációját, amelyben Isten szeretete mellett (akkor még) helyet kapott a figyelmeztetés is. "Ha nem tértél még meg, akkor azt mondom neked, hogy ha most nem teszed meg, egyszer vége lesz a nyárnak és a lehetőségeknek is, hogy az életedet átadd Jézusnak" – figyelmeztetett Graham. A tizenhat hetesre nyúlt New York-i ösz-szejövetel-sorozat szeptemberben ért véget a Times Square-en, 120 ezer ember előtt. Ekkora már kétmillió New York-i hallotta az evangéliumot, és 56 ezren válaszoltak igennel Billy Graham megtérésre felszólító hívására. Graham még többször visszatért New Yorkba, 1969-ben szintén a Madison Square Gardenben, 1970-ben a Shea Stadionban, 1991-ben pedig a Central Parkban prédikált, mintegy 250 ezer ember előtt. 

A mostani összejövetel-sorozat kapcsán a médiában megszólaló közeli barátai és munkatársai szerint az elmúlt hatvan évben sok minden megváltozott, de Billy Graham üzenetének lényege ugyanaz maradt: "Isten szeret téged". A múlt heti öszszejövetelen emellett megjelentek új elemek is: a CNN beszámolója szerint Graham az ifjúság felé nyitva Madonnát és Bonót idézte, a gonosszá válás folyamatát pedig a legutóbbi Csillagok háborúja epizód, A sithek bosszúja története alapján világította meg. 

A New York-i eseményen több híresség között jelen volt Bill Clinton és felesége, akikkel Billy Graham régóta jó kapcsolatot ápol. A volt elnök elmondta, hogy gyermekkora óta kedveli Billy Grahamet, azóta, hogy egy arkansasi összejövetelen visszautasította a városi vezetés kérését, hogy a gyülekezet fekete és nem fekete tagjai külön helyen ülve vegyenek részt az istentiszteleten. Clinton szavaira válaszolva Billy Graham elmondta, hogy szerinte a "volt elnöknek evangélistának kellene mennie, és hagynia, hogy a felesége irányítsa az országot".

Billy Graham mindegyik elnökkel jó kapcsolatokat ápolt, egészen Harry S. Trumanig, akivel szintén találkozott, de az elnök sokáig neheztelt rá, mert az Ovális Irodából kilépve a sajtónak elmondta négyszemközti beszélgetésük tartalmát, többek között azt is, hogy együtt imádkoztak, csak az ima pontos szövegét nem árulta el az újságíróknak. Sokkal jobb kapcsolatot – egyesekkel valódi barátságot – sikerült kiépítenie a Trumant követő elnökökkel. Önéletrajzi könyvében – amelyben Truman kivételével mindegyiküknek külön fejezetet szentel – például a Richard Nixonról szóló rész címe "Az én kvéker barátom". Nixonnal való barátsága több évtizeddel a Watergate-ügy, és majdnem tíz évvel az elnök halála után kellemetlen meglepetést okozott számára. Richard Nixon ugyanis, mint az a Watergate-botrány során kiderült, magnóra rögzíttette a Fehér Házban folytatott beszélgetéseket. Egy 2002-ben előkerült szalag tanúsága szerint Billy Graham zsidókra vonatkozó bántó megjegyzéseket tett, amiért később bocsánatot is kért. 

Az incidens ellenére Billy Graham Amerika legnépszerűbb vallási vezetője. A CBN-nek nyilatkozó Rick Warren szerint, aki egy 22 ezer fős kaliforniai gyülekezet pásztora és akit Billy Graham szolgálata igazi örökösének tartanak, Grahamet "Isten adta a 20. századnak olyan nagy vezetők mellett, mint Bill Bright és II. János Pál".

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!