Benedek István Gábor Fotó: MTI
– Gondolom, ezt azért szimbolikusan kell érteni, hiszen kémregényről beszélünk.
– Nem. A könyv szereplői valódi személyekből "vannak gyúrva", és fejezetei valódi történetek felhasználásával álltak össze. Vagyis valódi, tehát vérre menő, harmadik típusú háborút mutat be, amelyet nem hadseregek vívnak. A nemzetközi terrorizmusról és az ellene való harcról van szó. De az előzményekről azért hadd szóljak pár szót. Nagyon foglalkoztatott Karády Katalin élettörténete, akinek humánumát mutatja, hogy méltán lett Jad Vasem-díjas. 1998-ban, az Ünnepi Könyvhétre jelent meg Karády Katalin és Újszászy István – Horthy Miklós hírszerző tábornoka – románcáról írt könyvem, amely Ez lett a vesztünk, mind a kettőnk veszte címet viselte. Hosszú levéltári kutatómunka eredményeként "kiderítettem": Újszászy kémfőnök volt az, aki Horthyval – sajnos már későn – fölismertette, hogy a német származású vezérkari tisztek teljes mértékben kiszolgáltatják a legbizalmasabb titkokat a náciknak. Ez megijesztette Horthyt, és a könyvemben ez a mozzanat szerepel. Szerencsére sikeres lett a regény, hiszen többszöri utánnyomást és két kiadást követően mintegy harmincezer példányban adták el, ami Magyarországon ma kitűnő eredmény. Sőt, még rádiójáték is született a regényből Vámos György segítségével.
Ha jól emlékszem, erre hivatkozva hívott fel váratlanul egy nyugalmazott hírszerzőfőnök. Azt kérdezte, nem volna-e kedvem az "elbocsátott légió" tagjaival találkozni és írni róluk egy jó kis könyvet. Azt válaszoltam: "Drága uram, én nem vagyok ebben a m?fajban járatos." Erre a kémfőnök azt javasolta: "A szükséges tudást könnyen meg lehet szerezni, hiszen csak el kell olvasni úgy húsz könyvet, némi szakirodalmat, és akkor járatos lesz." Leültünk kávézni. Rokonszenves urat ismertem meg benne, aki előadta, hogy ők – több egykori kollégájával – egyfajta virtuális klubot alkotnak, és rengeteg sztorit elmondanának, mert talán eljött az ideje, hogy ezeket a magyar közvélemény is megismerhesse. Gondoltam, meghallgatom őket.
– A "klubtagokat" talán az motiválhatta, hogy eldicsekedjenek korábbi szakmai sikereikkel, és ezekről ne csak a szűk szakmai közösség szerezzen tudomást?
– Szerintem igen, de igazán még mindig nem érdekelt a téma. Azonban az egyik beszélgetésnél elhangzott egy mondat, ami felcsigázta az érdeklődésemet, és ez be is került a könyvbe. Így hangzott: "Mindenki, aki ebben a bizniszben benne van, azt hiszi, lehetséges a győzelem. Csakhogy szinte senki nem akarja a végső győzelmet, mert ez óriási üzlet. Tehát eldöntetlen mérkőzésről van szó." Szóval, nagyon zavarosak a különféle állami titkosszolgálatok – itt most nem a magyarokról beszélek – céljai, motívumai, mert némelyikük olykor a legkülönfélébb erőcsoportokkal – gengszterekkel és terroristákkal – is együttműködik. A "modern pestis", a terrorizmus elleni harcot helyenként az önnön fenntartásukért vívott titkosszolgálati háborúk váltották fel. Ezt félelmetesnek tartom és tartottam, és úgy gondoltam, erről már lehet egy jó könyvet írni.
– Ez csak fikció, vagy erre a következtetésre jutott?
– Nem én jutottam erre a következtetésre, ezt hírszerzők magyarázták el nekem, hogy ez a dolog lényege. Erről szól ez a könyv.
– És mi történt ezután?
– Több hírszerzővel beszélgettem, köztük a társszerzőmmé lett Berta Pállal. Intelligens, művelt embereket ismertem meg, akik – többnyire moszkvai tanulmányaik után – külföldön dolgoztak évekig, és világlátott emberek. Elolvastam a megjelölt könyveket, az általuk készített összefoglalókat, jegyzeteket, az azokból készült kivonatokat, és – persze – jöttek a mesék is.
– Ezek mennyire "legendák" és mennyire valódi történetek?
– Nem tudom. A kettő határát soha nem akartam megtudni. Egy dologban megállapodtunk társszerzőmmel, hogy ő és ők tudják, meddig lehet elmenni, és mi a publikálható, de a dramaturgiáért, a figurák ábrázolásáért, a sztorik tálalásáért én felelek.
– Melyik lett a kedvenc története?
– A baszk-sztori.
– Magyar kém Baszkföldön, beépülve az ETA-ba? Ez nyilván kitalálás.
– A sztori valóságos eseményekre épül. Az ETA-nak egykoron elképesztő szovjet és arab kapcsolatai voltak. Jó sztorikat és remek leírásokat kaptam a baszkokról. Ha sok pénzem lenne, elmennék közéjük, hogy lássam, milyenek, miként szervezik az életüket, és milyen figurák élnek ott. Talán a róluk szóló fejezetek a könyv legérdekesebb része. Ráadásul a terrorizmus egyik központi problémája is megérthető az ETA történetéből. Az hitte a világ, ha szinte mindent megadnak a baszkoknak, akkor azok pacifikálják magukat. Szó sincs róla, ők dupla vagy semmit játszanak, nekik az kell, hogy önálló országot alkossanak. Mindenkinek elege volt és van a terrorból, a spanyolok már lassan mindent aláírtak, de a baszk terroristák mégis azt mondják: nincs béke, ha nem kapunk meg mindent. A terroristák így gondolkodnak, nagyon nehezen lehet megegyezni velük.
Egy másik markáns vonala a regénynek az izraeli kémszolgálat ténykedése, amiről amúgy is millió történet kering. Én egy olyan szálat próbáltam kivenni, amely érdekes és újszerű, amely nem lerágott csont. Emellett "beleszőttük" a könyvbe a vatikáni szálat is, hiszen Róma is nagy játékos ezen a "pályán". Ezért lett az alaptörténet egy ortodox pátriárka és a pápa által szorgalmazott, az egyistenhívő egyházak közötti, tervezett csúcstalálkozó.
– Happy enddel ér véget a könyv?
– Annyit elárulhatok: az arab terroristák bár tervezik, de nem ölik meg az isztambuli pátriárkát. De a könyvből – kivált a tervezett második kötet alapján – tökéletesen megismerhető a kémháború szereplőinek – az Egyesült Államoktól Vatikánig, Izraeltől Szíriáig – minden fontos motívuma és célja.
2005. 07. 08. (IX/27)
