Kereső toggle

A többség filmekből ismeri a túlvilágot

Egyszer élünk örökké

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Ezekben a napokban nem csupán Magyarországon, hanem számos más országban is az elhunytak kerülnek az élők figyelmének középpontjába. Ilyenkor gyakran még olyanok fejében is megfordul a kérdés, hogy vajon mi is lehet odaát, akik egyébként efféle bonyolult metafizikai spekulációkba nemigen szoktak bocsátkozni. Ennek kapcsán a kaliforniai Barna Research Group közvélemény-kutató intézet október végén érdekes felmérést tett közzé arról, hogy az amerikaiak hogyan gondolkodnak a halál utáni életről. A kutatási eredmények azonban számos tanulsággal szolgálnak nekünk, európaiaknak is.



Népszerűek az angyalok, akik hollywoodi mintára öltöznek 

A feldolgozott adatok mindenekelőtt arra világítanak rá, hogy az Egyesült Államokban – ahol egyébként a tradicionális értékrend és életstílus az utóbbi időben felbomlóban van, és egyre többen választanak a szokásostól eltérő, helyenként kifejezetten extrém életvitelt – a lakosság nagyobb része továbbra is meglepően hagyományos módon gondolkodik a halál utáni életről. A felmérések szerint az amerikaiak több mint nyolcvan százaléka hisz valamilyen élet lehetőségében a halál után. Bár a mi kontinensünkön valószínűleg már ez a szám is jóval alacsonyabb lenne egy hasonló jelleg? felmérés esetén, még ennél is meglepőbb számunkra az, hogy az amerikai emberek többsége, egészen pontosan valamivel több mint hetven százaléka konkrétan a menny és a pokol valóságában is hisz. A szekularizáció által erősen megtépázott Európánkban, ahol Voltaire még Newtont sem restellte kigúnyolni, amiért a tér és az idő első matematikai modelljét megalkotó nagy fizikus egy kiadatlan értekezésében a bibliai próféciák tanulmányozására buzdította olvasóit, alighanem jóval kevesebben vannak azok, akik komolyan hisznek a menny és a pokol létezésében. Nálunk ugyanis a felvilágosodás eszméi lényegesen nagyobb hatást gyakoroltak az emberek gondolkodásmódjára, mint Amerikában, ahol alig harminc százalékot tesz ki azok száma, akik vagy teljesen elvetik a menny és a pokol lehetőségét, vagy bizonytalanok ezzel kapcsolatban, esetleg valamilyen nem szokványos elképzelést vallanak. 

Amerikában tehát a komolyabb nézetkülönbségek a túlvilági élettel kapcsolatban nem abban jelentkeznek, hogy van-e élet a halál után, vagy hogy létezik-e a menny és a pokol, hanem inkább abban, hogy az emberek hogyan is képzelik el a mennyei és a pokolbeli létezést. E tekintetben alapvetően kétféle elképzelés rajzolódik ki a felmérések alapján. A mennyet a megkérdezetteknek több mint fele nem egy konkrét helynek gondolja el, hanem inkább valamilyen állapotnak, amelyben egy örökkévalóságot fog eltölteni Isten jelenlétében. Ezzel szemben a másik legelterjedtebb vélekedés szerint a menny egy konkrét hely, ahol az üdvözült emberek megnyugvásra lelnek és jutalmat kapnak. Nagyjából ez a kétféle megközelítés jellemzi a pokollal kapcsolatos elképzeléseket is, nem számítva ezúttal azokat a véleményeket, amelyeket csupán a társadalom néhány százaléka fogad el. Vagyis az egyik álláspont szerint a pokol "csupán" az Isten jelenlétéből való örök száműzetést jelenti, nem pedig egy konkrét helyet, ahol az emberek szenvednek. A másik általánosan elterjedt vélekedés szerint pedig éppen ellenkezőleg, a pokol a büntetés konkrét helye, ahol az elkárhozott lelkek kínokat és szenvedéseket élnek át. Mindenesetre az amerikai lakosság önbizalma töretlennek látszik, hiszen annak ellenére, hogy túlnyomó többségük hisz a pokol létezésében, mindössze fél(!) százalékuk gondolja úgy, hogy jelenlegi életvitele alapján esetleg maga is a pokolba jutna halála után.

A felmérések azt is kimutatták, hogy az amerikaiak a mennyről és a pokolról alkotott elképzeléseiket ma már nem a Szentírásra, hanem inkább hollywoodi filmekre vagy olvasmányélményekre, tehát kulturális eredet? feltételezésekre alapozzák. Holott az a klasszikus elképzelés, hogy a túlvilág mennyből és pokolból áll, nem az antikvitás irodalmi remekeiből, ókori görög drámaírók vagy filozófusok műveiből származik, hanem a Szentírásból. Ennélfogva nem vall túlzottan következetes gondolkodásra az, hogy elfogadjuk a menny és a pokol létezését, de azok tartalmát nem az eredeti forrásból töltjük fel, hanem saját szubjektív elképzeléseink alapján. Márpedig nyugodtan fogalmazhatunk többes szám első személyben, ugyanis ez ránk, óvilágbeli emberekre sokkal inkább vonatkozik, mint az amerikaiakra. Ugyanis ott ez viszonylag új kelet? jelenség, miközben Európában már a keresztény teológia megszilárdulásától, tehát nagyjából a Kr. u. 3–6. századtól fogva az volt a jellemző, hogy a túlvilágról alkotott elképzeléseket nem
annyira a Szentírás, mint inkább mindig más és más, koronként változó külső hatások alakították. Nem csoda hát, ha a nyugati kereszténység története során annyiféle és ráadásul egymással sokszor alapvetően szemben álló elképzelés alakulhatott ki a túlvilágról. Máskülönben nemigen lenne érthető az, hogy a Szentírásban található véges számú – túlvilágra, mennyre, mennyei Jeruzsálemre, Isten országára stb. történő – utalás miként szolgáltathatott alapot a kereszténység története során szinte megszámlálhatatlan egymástól eltérő elképzelésnek. Ráadásul a közös forrásból nem egyszer egymással homlokegyenest ellentétes elképzelések sarjadtak ki. Persze mondhatja valaki, hogy ez azért van, mert a Szentírás szövege a túlvilággal kapcsolatban annyira homályosan fogalmaz, hogy tetszőleges számú és egymásnak helyenként ellent is mondó értelmezési lehetőséget enged meg. Noha a Szentírás valóban nem ad részletes leírást a mennyről, azért ha valaki figyelmesen végigolvassa, elszórtan szép számmal fog benne találni olyan bibliai utalásokat, amelyek alapján egy szövegközpontú értelmezési eljárással a menny és a pokol viszonylag egységesen jellemezhető. Ennélfogva a történelem során kialakult számos eltérő elképzelés sokkal inkább abból fakad, hogy az értelmezésekben alapvetően nem a Biblia, hanem külső tényezők játszottak szerepet. 

Ezek az elképzelések azonban nem magáról az örökkévalóságról szólnak, hanem az egyes korokban élő emberek fejében lévő valóságértelmezésekről. Ennélfogva nem az örökkévalóságot minősíti az a körülmény, hogy a mennyet a nyugati kereszténység története során nagyon gyakran jóval sivárabbnak, unalmasabbnak és egyhangúbbnak gondolták el, mint enyészetnek alárendelt időbeli világunkat, holott a Szentírásban Jézus a "bőséges jutalom" helyeként tesz róla említést. Mindenesetre jutalomként csak igen kevesen voltak képesek felfogni a kora középkori szerzetesek egyfajta "szuperkolostorhoz" hasonlító
mennyét, amelyben az arra érdemes szentek folytathatták a Földön megkezdett magányos aszkéta életüket. Ugyanakkor sokan idegenkedtek attól is, ahogyan a középkor alkonyán Aquinói Tamás elképzelte az üdvözültek túlvilági életét. Az "angyali doktor" mennye ugyanis – a tökéletességet a mozgás hiányával összefüggésbe hozó Arisztotelész nyomán – leginkább egy nagyszabású egyetemre emlékeztet, amelyben az oktató érdekfeszítő előadását a hallgatók döbbenten és mozdulatlanul figyelik. Jorge Luis Borges egyébként szellemesen és némi iróniával jegyezte meg Az örökkévalóság története cím?
esszéjében, hogy a platóni ideák rideg és mozdulatlan, leginkább egy kihalt múzeumra emlékeztető örökkévalóságában ugyan kinek lenne kedve ezer évig bolyongani. És noha ezekkel a cseppet sem hízelgő szavakkal egy nem keresztény szerző örökkévalóságát illette az argentin író, nem sokkal kedvezőbb képet festett a keresztények mennyfelfogásáról sem. Bár Borges csak az érem egyik oldalát érintette, tény, hogy hosszan sorolhatnánk még a menny azon elképzeléseit, melyekben valószínűleg csupán kevesen szeretnének egy örökkévalóságot eltölteni. Mindenesetre az ilyesfajta elképzelések közös vonása az, hogy valamennyi teocentrikusnak ábrázolja a mennyet, vagyis Istent helyezi a figyelem középpontjába. 

Másfelől a Jézus által említett "bőséges jutalmat" nem kevésbé szélsőséges értelemben fogták fel azok a festők, költők és gondolkodók, akik az előzőekkel ellentétben a Paradicsomot ruhátlanul enyelgő szerelmes párokkal népesítették be, és az érzéki gyönyörök túlvilági helyévé változtatták. A helyenként meglehetősen erotikus hangvétel? reneszánsz aktábrázolásokat ráadásul a korabeli művészek nem átallották teológiai magyarázattal ellátni. Eszerint a mennybéli szerelmeseket azért ábrázolták ruhátlanul, mert úgy gondolták, hogy a feltámadás után az emberek teste a bűnbeesés előtti állapotba fog visszakerülni. Vagyis a kereszténység története során számos olyan, úgynevezett antropocentrikus mennyábrázolás is kialakult, amely a túlvilággal kapcsolatban többnyire az emberek közötti kapcsolatokra, a halál által elválasztott szerelmesek egymásra találására helyezi a hangsúlyt. Olyannyira, hogy némelyik elképzelésben Istennek már szinte nem is jut hely. 

Főleg azoknak a misztikusoknak a mennyével van ez így, akik önmagukat ugyan a kereszténység megújítójának tekintették, mint például Emanuel Swedenborg, de elképzeléseik még a kereszténység legalapvetőbb és legsarkalatosabb igazságait is nélkülözték. Mi azonban mégsem hagyhatjuk teljes mértékben figyelmen kívül őket, ugyanis a kereszténység későbbi túlvilágképére valóban jelentős hatást gyakoroltak. Az említett Emanuel Swedenborg elképzeléseiből például Istenről alig tudunk meg valamit, ellenben az emberek tevékenysége a legapróbb részletekig ki van dolgozva. Ez annál meglepőbb, mivel a lutheránus vallásban nevelkedett Swedenborg, akinek az apja mellesleg egyházának papja is volt, két évig tanult héberül csak azért, hogy eredetiben olvashassa a szentírási szövegeket, melyekben pedig számos leírás található Isten mennyei ténykedéséről. Hogy az említett szerző kihagyja Istent saját mennyábrázolásából, annak az az oka, hogy elképzeléseinek kialakításában mégsem a szentírási szövegekre, hanem kizárólag saját látomásaira támaszkodott. Mindenesetre elgondolkodtató, hogy a nyugati kereszténység története során nemigen találkozni olyan kiegyensúlyozott elképzeléssel, amely Istent helyezi a középpontba, ugyanakkor az embereknek is aktív szerepet juttat. Ha ugyanis Isten az őt megillető helyre került a mennyről alkotott elképzelésekben, akkor az emberek többnyire csupán passzív szemlélődésre, merengésre voltak korlátozva. Ha ellenben az emberek a mennyben színes, mozgalmas közösségi életet éltek, akkor Isten csaknem teljesen kiszorult közülük.

Hogy e sokféle külső hatás korlátlanul be tudott áramlani a szentírási szövegek értelmezésébe, és ezáltal beláthatatlanul sok elképzelést hívott életre a mennyel kapcsolatban, annak számos teológus szerint egy értelmezési viszonyulás az oka. Konkrétan arról van szó, hogy a nyugati kereszténység elmúlt kétezer éves története során a szentírási szövegek értelmezésében egy olyan szemléletmód vált uralkodóvá, amely meglehetősen idegenkedik a szó szerinti magyarázattól, és a szövegnek inkább jelképes értelmet tulajdonít. Ez az allegorizáló értelmezés a szöveg elsődleges jelentését meggyengítette, relativizálta, és ezzel alapot teremtett az önkényes, szubjektív értelmezéseknek, illetőleg a Biblián kívüli hatások érvényesülésének a magyarázat során. 

Ennélfogva a mennynek lehetséges egy másik története is, amelynek alapját az a hermeneutikai meggondolás képezi, miszerint a Szentírás elsődlegesen szó szerint értelmezendő. Ez a fajta mennyábrázolás azonban már nem annyira emberekről, kultúrákról, eszmékről szól, és nem annyira az emberek fejében lévő menny története, hanem a szentírási szövegek szoros olvasatából megelevenedő örökkévalóságé. Hogy ennek is lehet történetisége, az abból fakad, hogy természetesen még egy ilyen értelmezési eljárás során is akadhatnak véleménykülönbségek, azonban ezúttal sokkal kisebb a mozgástér, és ezért viszonylag egységes elképzelések születnek. 

Ha a szentírási szövegeket ilyen szövegközpontú értelmezési eljárással közelítjük meg, akkor egy olyan menny elevenedik meg a szemeink előtt, amely földrajzi jellemzőkkel bíró, konkrét hely, ahol Jézus szavai szerint nem kevésbé konkrét lakóhelyek is vannak. E nagyszer? helyre való bejutás azonban nem feltétel nélküli, hanem bizonyos szellemi és erkölcsi feltételekhez van kötve. A pokol hasonlóképpen konkrét hely, amely a Föld gyomrába lokalizálható, és valóságos szenvedést élnek át azok, akik a bűneik miatt odakerülnek. Azok véleményével szemben, akik az amerikai felmérésben azt állították, hogy a halottakkal kapcsolatba lehet kerülni, a Szentírás szoros olvasata alapján az derül ki, hogy az élők és az elhunytak között semmiféle kapcsolatfelvétel nem lehetséges.

Olvasson tovább: