Kereső toggle

Csillagok háborúja – az eredeti forgatókönyv

Ami Ádámnak is történelem

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

"Tisztelt Szerkesztőség! Nemrég olvastam egy hírt, miszerint az amerikai Colorado államban régészek egy olyan ősi erdőnek a maradványát találták meg, amelyről azt feltételezik, hogy a dinoszauruszok kihalását okozó hatvanötmillió évvel ezelőtti meteorbecsapódás után keletkezett. A tudósok szerint a hatalmas, több méter átmérőj? fákból álló esőerdő arra utal, hogy a kozmikus katasztrófa után Földünk az eddig feltételezettnél sokkal gyorsabban »gyógyult«. A Föld korai történetéről egy televízióműsorban is szó volt, ahol az előadásban elhangzott: a Biblia nem zárja ki annak lehetőségét, hogy bolygónknak már Ádám előtt több aranykora lehetett. Mások ugyanakkor szintén a Biblia alapján ragaszkodnak ahhoz a – ma már mosolyt fakasztó – állásponthoz, miszerint a világmindenség plusz-mínusz nagyjából hatezer éves. Szívesen olvasnék erről a témáról többet, mivel érdekel – hobbi szinten – a régészet és a csillagászat is. Tisztelettel: D. András"



A Föld múltja titok. Sci-fi szerzők is merítettek a bibliai elméletből 

Olvasónk minden bizonnyal az AP hírügynökség által június végén közzétett bejelentésre utal, mely szerint Colorado államban, Denvertől délre egy óriási trópusi erdő maradványaira bukkantak. A tudósok szerint a Castle Rock-i erdőt a mai Floridához hasonló meleg és esős klíma táplálta. A meglepetést nemcsak az okozta, hogy a ma meglehetősen zord éghajlatú Colorado helyén álltak a hajdani esőerdők, hanem az is, hogy koruk alapján abban az időszakban keletkeztek, amelyről eddig a földtörténészek úgy gondolták, hogy kietlen, vegetáció nélküli időszak volt. Ezt a pusztítást a dinoszauruszok kihalását eredményező aszteroidabecsapódás okozta, és ennek nyomán a kutatók eddig úgy gondolták, hogy mintegy tízmillió éves "nukleáris tél" köszöntött a Földre. Most a Castle Rock-i esőerdő az első bizonyíték arra, hogy a természet – régészeti mércével – gyorsan kiheverte a katasztrófát, sőt a korábbinál gazdagabb élővilág borította bolygónk felszínét – áll az AP hírügynökség jelentésében.

Ami kedves levélírónk második – lényegi – kérdését illeti: valóban nagy téma a teológusok körében, hogy miként viszonyulnak egymáshoz a bibliai teremtéstörténet és az egyre korszer?bb eszközökkel és módszerekkel végzett földtani vizsgálatok? A Biblia 19. században elterjedt értelmezése – miszerint a Föld teremtése hatezer éve történt – ahhoz vezetett, hogy a modern ismeretek iránt fogékony gondolkodó emberek számára a Szentírás, legalábbis a Teremtés könyve korszerűtlen, tényszerűen elfogadhatatlan mesévé vált. Természetesen a bibliai őstörténet nevetségesként történő beállítása súlyosan aláásta a könyv erkölcsi-szellemi üzenetéhez való viszonyt is. Milliók találtak és találnak önigazolást ma is abban a vélekedésükben, hogy ha a Biblia a kormeghatározásban több milliárd évet "csúsztat", akkor miért lenne pontosabb mondjuk a Tízparancsolat megfogalmazásában?

Sokáig eldöntöttnek tűnt a kérdés, mígnem a huszadik század második felében az eredeti bibliai szövegek értelmezésén dolgozó teológusok között egyre többen ismerték fel, hogy a Biblia korántsem mond ellent a Föld és a kozmosz korára vonatkozó kutatásoknak. Ama nézetnek, miszerint az ember teremtése előtt már a Föld növény- és állatvilága, s vele együtt az ember előtti civilizáció (vagy civilizációk) a halál és a pusztulás martalékává váltak, valójában már az ókeresztény irodalomtól fogva voltak képviselői – amint arról Grüll Tibor történész és Ruff Tibor teológus a lapunkban megjelent írásukban beszámoltak
(Jövőre az Édenkertben – Az elveszített paradicsom. Hetek, 2000. április 15.). Az Ádám előtti korszakban történt "csillagok háborúja" meglepően modern történet. Lucifer lázadása, és a befolyása alá vont földönkívüliekkel történt "mennyellenes" birodalom alapítása az univerzum egyik szegletében, majd az ennek legyőzésére és felszámolására kidolgozott Terv, és a Luciferrel történő ütközetsorozatban főszerepet kapott Föld benépesítése egy új fajjal – úgy tűnik, előbb megmozgatták a hollywoodi forgatókönyvírók képzeletét, mint a keresztény nagyközönségét. (Természetesen az alapötlet megfilmesítéskor George Lucas és munkatársai bőségesen merítettek más világnézetekből is ötleteket – amint arról Lucas maga is beszélt a Time-nak adott interjúban:
Hollywood újra kaszál
Hetek, 2002. május 17.) 

Ha viszont léteztek ősi, már elpusztult civilizációk, akkor azoknak nyilván maradhattak fenn emlékei, mítoszok formájában megőrzött történetei, sőt – amenynyiben e civilizációk esetleg nem csak a Földet vonták uralmuk alá – még kozmikus nyomai is. (Az egyik, interneten olvasható kommentár például a Marson feltételezett piramisok és más épületek maradványait egy ilyen, ítélet alá került preádámi birodalom emlékeinek állítja, a mélytengerekből időnként partra vetett ismeretlen halakat pedig a katasztrófát túlélt őshüllők leszármazottainak – a sort ki-ki fantáziája szerint bővítheti.) De, hogy olvasónkat ne hagyjuk ennél kézzelfoghatóbb teológiai fogódzópontok nélkül, mellékelt írásunkban részleteket közlünk egy most készülő tanulmányból, amely az ősteremtést követő katasztrófa–helyreállás ciklusokról szól. (Szobota Zoltán teológus írása teljes terjedelmében az Új Exodus magazin 2002. augusztusában megjelenő legújabb számában lesz olvasható.) 


Az ősvilág modellje

Szobota Zoltán 

"Kezdetben teremté Isten az eget és a földet. A föld pedig kietlen és puszta vala, és setétség vala a mélység színén, és az Isten Lelke (Szelleme) lebeg vala a vizek felett." (Genezis 1:1-2)

A mai kozmikus állapotokra a keresztény teológia egyik lehetséges válasza a G. H. Pember A Föld legrégebbi korszakai cím? művében kifejtett "réselmélet" (gap-theory), melynek lényege, hogy a Teremtés könyvének első és második verse között olyan események történtek, melynek következtében a Föld "kietlen és puszta" lett. Ez egyfelől azt jelenti, hogy bolygónk nem kietlennek teremtetett, és Isten egy – akár több millió éves, több korszakon átívelő – szünetet iktatott be a hatnapos teremtésig, másfelől pedig azt, hogy a második verstől olvasható teremtési aktusok gyakorlatilag egy ítélet utáni helyreállítás, újjáteremtés eseményei. Pember a pusztulást eredményező isteni ítélet okát Lucifer bukásában látja, aki eredetileg jó angyal volt, de megromlott, és Istennel szemben egy lázadó királyságot hozott létre az egekben. Mielőtt megkíséreljük rekonstruálni a Biblia alapján az Ádámot megelőző ősvilágot, nézzünk meg három bizonyítékot ugyancsak Mózesnél arról, hogy a Gonosz eredetét az egek és a Föld teremtése után, de a hatnapos teremtés előtt kell keresnünk.

Az egyik magyarázat a második versben szereplő jól ismert tohuvávohu szópárból indul ki. A kifejezés kevés bibliai előfordulását tekintve csak ítélet utáni állapot leírásakor fordul elő (Ézsaiás 34:11; Jeremiás 4:23). Ennek alapján azt kell gondoljuk, hogy ha a Földön pusztulás és ítélet nyomai jöttek létre, akkor annak kiváltó oka kellett legyen. Ezt támasztja alá a versben olvasható hájötá kifejezés is, mely a "volt" és a "lett" szavakkal egyaránt visszaadható. Bolygónk ezek szerint nem "kietlen és puszta" volt, hanem azzá lett. Mindebből pedig az következik, hogy a Földet valamilyen katasztrófa érte, hiszen a kezdeti teremtés célja nem egy lakatlan bolygó létrehozása volt. Ézsaiás próféta is igazolja ezt, amikor azt mondja: "Mert így szól az Úr, a ki az egeket teremté; Ő az Isten, a ki alkotá a földet és teremté azt és megerősíté; nem hiába (tohu) teremté azt, hanem lakásul alkotá: Én vagyok az Úr és több nincsen!" (Ézsaiás 45:18). Isten valami olyat alkotott akkor, amelyről csak a megígért és a teljes helyreállítás utáni új világban fogjuk megtudni, milyen is volt valójában, de egy biztos: teremtőjéhez méltóan leny?göző és csodálatos. Egy másik indoklás a sötétség és a világosság ellentéte felől közelíti meg a kérdést. A sötétséggel kapcsolatban az eredete a legérdekfeszítőbb probléma, hiszen a világegyetem tömegének nyolcvan-kilencven százalékát az a sötét anyag, láthatatlan állomány teszi ki, amelyről a csillagászok azt tartják a legvalószín?bbnek, hogy a világegyetemen keresztülsüvítő, az atomoknál jóval kisebb méret? új típusú elemi részecskék sokasága. A kinyilatkoztatás egyik központi témája a világosság és a sötétség harca, melyről János és Pál apostolok a korai egyházba beszivárgó gnoszticizmussal szemben már apológiai hangvétel? leveleket írtak: "...az Isten világosság és nincsen ő benne semmi sötétség." (János 1. levele 1:5); "...Vagy mi közössége a világosságnak a sötétséggel? És mi egyezsége Krisztusnak Béliállal?" (Korinthusiakhoz írt 2. levél 6:14). A világűr sötétje tehát szintén következmény, és ezt az is alátámasztja, hogy az első teremtési aktus a világosság létezésbe szólítása volt. János apostol a Messiásról szólva – aki a "kozmosz világosságának" nevezte magát – az "igazi világosság" megfogalmazást használja evangéliuma elején, amely arra utal, hogy a galaxisokban most jelenlévő fényforrások nem autentikusak.

A feltevés egy következő támaszát az jelenti, hogy a kígyó, valamint a jó és gonosz tudásának fája jelen vannak az Ádámnak adott kertben. A fa elnevezése a gonoszság jelenlétére utal, talán azért volt tilos gyümölcséből enni, mert az információt tartalmazott az Ádám előtti korokról és Lucifer bukásának körülményeiről. És alighanem az első emberpárt bűnre csábító kígyóról is kijelenthetjük, hogy nem Isten küldötte volt. Szintén János apostoltól tudjuk, hogy "az ördög kezdettől fogva bűnben leledzik", és ez a kezdet az ég és Föld teremtésének időszaka. 

Az eget jelölő héber kifejezés a "sámmájim", kettes számban (duálisban) áll, tehát kezdetben kettő vagy páros ég teremtetett (később további egekről olvasunk), és velük a Föld. Az egeket Isten több millió lénnyel népesítette be, számukról csak annyit tudunk a bibliai leírásokból, hogy emberi mértékkel mérve felfoghatatlanul sokan vannak. Közülük az angyalok Isten szolgái, tulajdonképpen a "mennyei személyzet", sokszor hívja őket az Írás Isten fiainak és csillagoknak is, és egymáshoz való viszonyukat az alá-fölérendeltség jellemzi. A réselmélet szerint Isten tartományokra osztotta fel az ősvilágot, melyeknek irányítását, felügyeletét a hierarchia felsőbb szintjein elhelyezkedő lényekre bízta. Erre utalhat a Zsidókhoz írt levél kijelentése is, amely szerint Isten "nem angyaloknak vetette alá a jövendő világot..." (2,5), vagyis a még előttünk álló, helyreállított és megváltott világot – szemben az ősvilággal – nem angyalok, hanem emberek fogják igazgatni. A preádámi korszakban az egek és a Föld tökéletes harmóniában éltek egymással, Naprendszerünk Hélél ben Sáhár uralmi térsége volt. Nevének jelentése: Fényes (ragyogó, dicsőséges) Hajnal fia, latin fordításából származik a Lucifer (fényhozó) kifejezés. Ezékiel (28. fejezet) és Ézsaiás (14. fejezet) próféta beszámolója szerint a következőket tudhatjuk meg róla: egyik funkcióját tekintve a szellemi és a fizikai világ harmóniájának felvigyázója volt, bölcsességgel és tökéletesen szépséggel felruházva uralkodott Éden kertjében, Isten drágakövekkel és arannyal teli, tűzben izzó hegyén vezette a Szentélyben zajló szolgálatokat és a Teremtő imádását, kérub voltából fakadóan főangyali rangban tevékenykedő fénylény volt. Mivel az égitestek teremtésénél, illetve a történelem végén újjáteremtett Föld esetében is azt látjuk, hogy a zarándokünnepek az idő feletti jelentőséggel bíró események, elképzelhető, hogy már Lucifer idejében is léteztek. Az Isten dicsőségéből, illetve az uralmi térségek fölé rendelt fénylényekből származó világosságban keringő bolygók színes és gazdag civilizációi a Földre érkezve Hélél ben Sáhár irányításával magasztalhatták létük forrását. Ebben a tökéletes és harmonikus világban váratlanul olyan dolog vált a teremtett világ részévé, melyhez Adonájnak semmi köze sem volt. (…)

Olvasson tovább: