Istenítélet a történelemben

A titokzatos Heródes-kór

Cikk nyomtatása
Továbbítás emailben

Heródes fellegvára: a Heródion 

Az elmúlt héten az Egyesült Államokban rendezett orvoskonferencia egyik kiemelt témáját az evangéliumokból is jól ismert "Nagy" Heródes halálát okozó betegség jelentette. A Heródes-klán legismertebb alakjának lelkén nemcsak a csecsemő Jézus üldözése, a betlehemi gyermekmészárlás, hanem saját családja jó részének kiirtása is száradt. Heródes azonban súlyos árat fizetett gonoszságáért: borzalmas betegségektől gyötörve, iszonyatos szenvedések után múlt ki, alattvalóinak – sőt családjának – nem kis megkönnyebbülésére. 



Heródes fellegvára: a Heródion 

A Baltimore-ban rendezett konferencián nyolc éve minden esztendőben választanak egy-egy történelmi személyiséget, akinek halála körülményeiről neves orvos és történész szakértők bevonásával tudományos ülésszakot rendeznek. Idén Nagy Heródesre esett a választás, aki hatvankilenc éves korában, időszámításunk előtt 4-ben költözött el az árnyékvilágból. Hosszan tartó betegségeinek tüneteit a közel kortárs zsidó történetíró, Josephus Flavius örökítette ránk. (Lásd keretes szövegünket.) Napjaink pathológusai ebből a szövegből kiindulva próbálják meg diagnosztizálni az uralkodót gyötrő betegségeket. Jan Hirschmann, a Washingtoni Egyetem kutatóorvosa a Baltimore-i Maryland Egyetemen elmúlt héten rendezett konferencián tartott előadást e témáról. "A szövegek, amelyekből Heródes utolsó napjainak részletes leírását ismerjük, a halálához vezető betegség több egymástól különböző szimptómáját írják le, köztük az intenzív viszketést, fájdalmas bélproblémákat, fulladást, a végtagok rángatózását és a genitáliák üszkösödését" – nyilatkozta az előadó. Korábban azt feltételezték, hogy Heródes halálát a vérbaj okozta komplikációk idézték elő, Hirschmann szerint azonban egyes tünetek arra utalnak, hogy az uralkodó legnagyobb problémája a krónikus vesebetegség volt, amelyhez valószínűleg az úgynevezett Fournier-gangréna, más néven üszkösödés is társult.





Ki volt Heródes?



"Úgy került hatalomra, mint egy róka, úgy uralkodott, mint egy tigris, és úgy halt meg, mint egy kutya" – e találó és magvas jellemzés Nagy Heródesről szintén Josephus Flavius tollából származik. 

A folyton egymással civakodó Hasmoneus-dinasztia tagjai – a Makkabeusok leszármazottai – az időszámításunk előtti első század közepére polgárháború szélére sodorták az országot. Ez provokálta ki a rómaiak közvetlen beavatkozását, melynek végeredményeként 63-ban Pompeius több hónapi ostrom után elfoglalta Jeruzsálemet. Ettől kezdve de facto csak az történhetett Júdeában, amit a római szenátus és a tábornokok jóvá hagytak. Így került végül "nevető harmadikként" a Hasmoneusok korábbi tanácsadójának, az edomita Antipatrosznak fia, Heródes a hatalomba. Idegen származásúként azonban nem lett volna joga a "zsidók királya" cím felvételére: "A te atyádfiai közül emelj magad fölé királyt; nem tehetsz magad fölé idegent, aki nem atyádfia" – áll a Másodtörvényben. Hiába voltak az edomiták (Jákób ikertestvérének, Ézsaunak leszármazottai) szegről-végről a zsidók rokonai, ráadásul még a Templomból is ki voltak tiltva a harmadik generációig. Heródesnek tehát minden oka megvolt arra, hogy paranoiásan őrködjön csellel megkaparintott hatalma felett. Még legjobban szeretett feleségét, Mariammét is kivégeztette 29-ben, pusztán azért, mert Hasmoneus-leszármazott volt; egy év múlva pedig annak anyját, Alexandrát ölette meg összeesküvés címén. Fiai közül is többeket kivégeztetett. Augustus állítólag gyakran mondogatta is: inkább lenne Heródes disznaja, mint fia – az eredetiben görögül elhangzó szójátékban a hüsz (disznó) és hüiosz (fiú) szót mindöszsze egy hang különbözteti meg egymástól. 

Heródes politikájának egyetlen vezérfonala volt: a Róma iránti hűség, bármi áron. Josephus szerint Augustus legkedvesebb barátja volt Agrippa után, és Agrippáé Augustus után. Fiait Rómában, a legelőkelőbb arisztokrata körökben neveltette, s valamennyi leszármazottja a császári család Iulius nevét viselte. A hivatalosan a "zsidók királyának" nevezett Heródes korunkban szinte elképzelhetetlen vagyonnal rendelkezett. Legjobban építkezései tanúsítják ezt. Jeruzsálem közelében amfiteátrumot épített, ugyanott egy hatalmas palotát, a Templom északnyugati csücskénél az Antonia-erődöt, a városokban pedig mindenütt Augustus tiszteletére emelt templomokat. Újjáépítette Samaria városát és Augustusról Szebaszténak keresztelte el; a tengerparti "Sztratón tornya" nev? helyiséget pedig Caesarea néven jelentős kikötővárossá fejlesztette. Országát erődláncolattal vette körül, amely közül kiemelkedőnek számított a Héródion, Makhairosz és Maszada. De külföldön is építkezett, többek között Rhodoszon, Actiumnál, Antiokhiában, Khiosz szigetén, Askelonban, Türoszban, Szidónban, Bübloszban, Bérütoszban, Tripoliszban, Ptolemaiszban, Damaszkuszban és Athénban. Legjelentősebb építkezésének azonban a jeruzsálemi Templom újjáépítése bizonyult, amelynek volumenét mutatja, hogy teljes befejezéséig csaknem nyolcvan év telt el (i. e. 20/19– i. sz. 62/64). Heródes görögös műveltséggel rendelkezett, a zsidók hitét nem sokra becsülte. Ennek ellenére nagyjából figyelembe vette a farizeusok véleményét, különösen a templomépítés során. A főpapokat kedvére nevezte ki és tette le, a Szanhedrin valószínűleg nem is működött uralkodása idején. 

A "római nép barátja és szövetségese" korántsem volt független uralkodó. A rómaiakkal kötött szerződés értelmében nem köthetett külön szövetséget, nem vezethetett hadjáratot, korlátozott minőségben és mennyiségben verethetett pénzt, továbbá háború esetén segédcsapatokat kellett kiállítania, hogy azokat a birodalom bármely pontján bevethessék. És a római uralkodó és a "zsidók királya" közötti barátság sem tartott örökké. Heródes udvara telis-tele volt cselszövéssel, intrikával és gyilkosságokkal, s a panaszáradat Rómába futott be. Augustus végül megelégelte a "tigris" kegyetlenségét, és az első kínálkozó alkalommal megvonta tőle kegyeit: alattvalóvá nyilvánította. Heródesnek azonban ez már sok volt: testét betegség emésztette, családja rettegett tőle, zsidó alattvalói gyűlölték, s már római barátai sem álltak mellette. Halála után az egész nép gyűlöletétől kísérve temették el fellegvárában, a Heródionban. Életben maradt feleségei és gyermekei meg sem gyászolták. 



Az üldözők halála



Több mint figyelemre méltó, hogy az Újszövetségben a Heródes-klán egy másik tagja: I. Heródes Agrippa (uralkodott i. sz. 41–44 között) haláláról is szó esik. "Egy kitűzött napon Heródes királyi ruhát öltve leült az emelvényre, és szózatot intézett a néphez, mire ők így kiáltottak: »Isten hangja ez, és nem emberé!« Az Úr angyala pedig azon nyomban megverte őt amiatt, hogy nem adta a dicsőséget az Istennek, és férgektől felemésztve kiadta lelkét" – olvassuk az Apostolok cselekedetei 12. fejezetében. Heródes Agrippa halálát Josephus Flavius is megörökítette, nagyjából a fentiekkel egybehangzóan. (Lásd másik keretes szövegünket.) A két szövegben nemcsak a betegség fizikai jeleinek leírásában találunk közös pontokat, hanem az okok megjelölésében is. Nevezetesen: mind a keresztény szerző, mind a zsidó történetíró az uralkodó bűnös magatartásával hozza összefüggésbe annak borzalmas betegségét és kínhalálát. 

A bűn és betegség a zsidó–keresztény kinyilatkoztatás szerint igen gyakran ok–okozati viszonyban áll egymással. Erre már az Ebál hegyén mondott átkok is utalnak: "Ha pedig nem hallgatsz az Úrnak, a te Istenednek szavára, hogy megtartsad és teljesítsed minden parancsolatát és rendelését, amelyeket én parancsolok ma neked:… hozzád ragasztja az Úr a döghalált, mígnem elemészt téged arról a földről, amelyre bemégy, hogy bírjad azt… megver téged az Úr száraz betegséggel, hidegleléssel, gyullasztó és izzasztó betegséggel, aszálylyal, szárazsággal és ragyával… megver téged az Isten Egyiptomnak fekélyével és süllyel, varral, viszketegséggel, amelyekből ki nem gyógyíttathatol… megver téged az Úr gonosz kelésekkel a te térdeiden és combjaidon, amelyekből ki nem gyógyíttathatol, talpadtól fogva a koponyádig… mindazt a betegséget és mindazt a csapást is, amelyek nincsenek megírva e törvénynek könyvében, reád rakja az Úr, míglen kipusztulsz" – olvasható a Másodtörvény 28. fejezetében. Egy hívő zsidó vagy keresztény számára teljesen természetes volt, hogy a gonosz, felfuvalkodott, istentelen életmódot folytató Heródes-klán tagjain ezek az átkok teljesedtek be. A bűnök és betegségek közötti szoros összefüggés, ok–okozati viszony feltételezése a hétköznapi zsidó emberek gondolatvilágát is mélyen áthatotta. Ezért mikor Jézus és követői – zömében egyszer? galileai halászemberek – Jeruzsálemben találkoztak egy születésétől fogva vak emberrel, a tanítványok azonnal ezt a kérdést tették fel Mesterüknek: "Mester, ki vétkezett, ez-e vagy ennek szülei, hogy vakon született?" Jézus azonban azt felelte nekik: "Sem ez nem vétkezett, sem ennek szülei; hanem hogy nyilvánvalókká legyenek benne az Isten dolgai" – olvassuk János evangéliumának 9. fejezetében. 

A zsidó és keresztény történelemszemlélet is számolt az isteni igazságszolgáltatás evilági folyamatokat befolyásoló jelenlétével. Nemcsak a Heródesek, hanem más istengyűlölő, zsidóüldöző királyok halálát is theodiceának tulajdonította. Itt van példának okáért a jeruzsálemi Templomot elpusztító Titusz, akinek a Talmud szerint egy légy szállt orrába és hét álló évig csípdeste agyvelejét. Irtózatos kínokat szenvedett, de midőn elhaladt egy kovács ajtaja előtt, a kalapácsütésekre megszűnt a féreg rágása. Titusz ezért egy kovácsot vitetett a palotába, aki harminc napig kopácsolt, de a féreg hozzászokott a zajhoz, és újra kezdte a rágást. A hagyomány szerint Rabbi Pinkhász ben Arubá azt beszélte, hogy amikor Titusz meghalt, felbontották koponyáját és akkorának találták benne a férget, mint egy fecskét. Más hagyomány szerint pedig akkora volt, mint egy egyéves galamb. Midőn Titusz haldokolt, meghagyta, hogy holttestét égessék el, hamvait pedig hét tengerbe szórják, hogy a zsidók Istene meg ne találhassa és meg ne büntethesse azért, amit tett. A talmudi történeten természetesen lehet mosolyogni, de a tények mégis elgondolkodtatóak. Tituszt ugyanis rövid uralkodása (i. sz. 79–81) tetőpontján érte a halál, miután több mint egy éven át egy titokzatos, lázas betegségben szenvedett. 

Az i. sz. 3–4. században élt Lactantius egyik fő művének címe: A keresztényüldözők halála. Az egyházatya és történetíró a kereszténység üldözőinek sorsán keresztül akarja olvasóinak megmutatni: Isten nem hagyja büntetlenül az uralkodók által az Ő népe ellen elkövetett gaztetteket. Néró császár, az első keresztényüldöző – aki számos keresztény mellett Pétert és Pált is kivégeztette –, "egyszer csak eltűnt, úgy, hogy ennek a gonosz bestiának még sírhelye sem ismeretes". A római történetíróktól tudjuk: öngyilkos lett. Decius császár, aki 205-ben kiadott rendeletében hivatalosan betiltotta és üldözendőnek nyilvánította az egyházat, egy csatában vesztette életét, "úgy hogy még tisztes temetés sem jutott neki. Kifosztva, lemeztelenítve a vadállatoknak és vad madaraknak szolgált martalékául, amiként azt Isten ellensége meg is érdemli". A szintén keresztényüldöző Valerianust a perzsák ejtették foglyul. Miután minden lehető módon megalázták, bőrét lenyúzták, vörösre festették és isteneik templomában mutogatták.
(a szerző történész)


Nagy Heródes betegsége

"Heródes betegsége egyébként egyre súlyosbodott: Isten nyilván most büntette őt gaztetteiért. Mert valami lassú tűz emésztette, de kívülről nem látszott meg rajta, miféle forróság emészti belső részeit. Ehhez járult, hogy mohón vágyott ételre, de sehogy sem tudott kielégülni. Továbbá súlyosbította betegségét, hogy belső részeiben daganatok keletkeztek, s különösen rettenetes fájdalmak kínozták beleit. Lábait, valamint alsótestét vizenyős, átlátszó folyadék duzzasztotta meg, nemi szervén gennyes daganat támadt, amelyben férgek keletkeztek. Ha a beteg fölült, fulladozni kezdett, és bűzös kilélegzése éppoly fájdalmat okozott neki, mint a nehéz belégzés. Végül majdnem minden részében görcsök gyötörték, amelynek hevessége szinte elviselhetetlen volt. A jövendőmondók, akik magyarázni próbálták ezeket a tüneteket, azon a véleményen voltak, hogy Isten kemény büntetéssel sújtja a királyt gonoszságáért, viszont maga Heródes, ámbár emberfölötti kínokat szenvedett, mégis remélte, hogy meggyógyul; orvosokat hívatott, és rendeléseiket a legpontosabban teljesítette, sőt átvitette magát a Jordánon, és meleg fürdőket vett Kallirhoéban; ennek a víznek egyéb kitűnő tulajdonságai mellett megvan az a sajátsága is, hogy iható; forrásainak vize a Holt-tengerbe ömlik. Mikor az orvosok úgy látták, hogy állapota némileg javult, olajjal megtöltött fürdőkádba ültették, de ebben majdnem meghalt. Mivel azonban szolgái éktelen kiáltozásba kezdtek, magához tért, de most már maga sem reménykedett többé gyógyulásában." (Josephus Flavius: A zsidók története XVII.6.5. Révay József fordítása)


Heródes Agrippa halála

"Az ünnepség második napján Agrippa már korán reggel a színházba ment, csodálatos művészettel szőtt színezüst ruhában. A felkelő nap sugaraiban káprázatos fényben csillant meg az ezüst, és úgy elvakított mindenkit, hogy kénytelenek voltak félelemtől borzongva elfordulni. A hízelgők hamarosan mindenfelől lelkes kiáltásokkal köszöntötték, istennek nevezték, és kérték, árassza rájuk kegyeit, hiszen ha eddig embernek tisztelték, a jövőben embernél hatalmasabb lényként akarják imádni. A király ezt egészen természetesnek találta, és nem utasította vissza istenkáromló hízelkedéseiket. (…) Nyomban szörny? fájdalom kezdte kínozni gyomrát, és már kezdettől fogva irtózatosan meggyötörte. Ekkor felugrott, és így szólt főembereihez: »Íme én, a ti istenetek, most kénytelen-kelletlen meghalok, és a végzet meghazudtolja a ti hízelkedő szavaitokat. Halhatatlannak neveztetek engem, pedig a halál máris elragad. De el kell viselnem sorsomat, Isten akarata szerint; hiszen nem nyomorult sorban, hanem királyi pompában éltem.« (…) Még öt napig szenvedte a kínokat belső részeiben, míg végre meghalt, életének ötvennegyedik, uralkodásának hetedik évében." (Josephus Flavius: A zsidók története XIX.8.2. Révay József fordítása)

Olvasson tovább:

Feliratkozás hírlevélre

 
Név: *
Email: *
Feliratkozással elfogadja a Hetek adatvédelmi elveit