Kereső toggle

Kicsiny távkapcsoló nagy hatalma

– mondja George Gerbner kommunikációkutató

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

„A magyar televíziózás nem igazán hiteles" – mondja George Gerbner kommunikációkutató, a Villanova Egyetem professzora.

– Ön egy konferencia előadójaként érkezett Magyarországra, amely a fiatalok és a média kapcsolatával foglalkozik. Csupán emiatt látogatott haza?
– Igen, mert az egész témakört kulcsfontosságúnak tartom. A jövő szempontjából sorsdöntő lehet, hogy a következő nemzedék milyen média-környezetben él és szocializálódik. Kutatásaim és egyetemi előadásaim fő témája a médiaelemzés, mely azzal a tömegkommunikációs eszközök által létrehozott miliővel foglalkozik, amelybe a gyermekeink beleszületnek és amelyben felnőtté válnak.
– Kutatásai alapján mennyire hitelesen tükrözi a televízió a valóságot?
– Semennyire. Hogyan is tükrözné, amikor például a férfiak háromszor annyi alkalommal jelennek meg a képernyőn, mint a nők, miközben a népesség többsége nőkből áll? A bűnözés a képernyőn tízszer olyan gyakori, mint a valóságban, méréseim szerint a rendőrök, utánuk pedig a bűnelkövetők jelennek meg a leggyakrabban a televízióban. Ehhez hasonló mérések más témakörben is azt mutatták, hogy a televízió esetében a hiteles reprezentáció csupán a képzelet szüleménye. Lehet a televízió valóságh? abban az értelemben, hogy tényeket, eseményeket mutat be, azonban a közlés módját akkor is nagymértékben az határozza meg, hogy a televízióállomás kinek a tulajdona, illetve, hogy ki szponzorálja azt.
Most éppen a Filmszínészek Egyesülete felkérésére készítek egy szisztematikus felmérést annak a jelenségnek a feltárására, hogy a női színészek 30-35 éves koruk után elvesztik munkalehetőségüket, míg a férfiak még idős korukban is fontos szerepeket, akár romantikus főszerepeket is kapnak, kaphatnak. Tény, hogy a média és főleg a televízió világában egészen másként alakul az öregedési folyamat férfiak és nők esetében. Idősebb korban a nők eltűnnek a képernyőről, és ha filmszínészek, akkor munka és jövedelem nélkül maradnak, mivel már "eladhatatlanok".
– Tapasztalatai alapján mennyiben más az amerikai televízió a magyarhoz képest?
– A magyar televíziózás nem igazán hiteles, nem túl jó róla a benyomásom. Az amerikai televíziózásról viszont azt tudom mondani, hogy sokkal inkább egy nézőpontot jelenít meg, mint a magyar. Amerikában a média monopóliumok kezében van, ezért a politikai orientáció is eszerint alakul. A társadalom szerkezete adott, és két nagy párt van, ami számít, ami a választások szempontjából szóba jöhet. A kis pártok nem kapnak helyet a médiában, amelyet a pénzügyi hatalom irányít, és amelynek nem érdeke, hogy valódi választási lehetőséget kapjanak a szavazók. A két nagy párt között kis különbségek léteznek, a két jelölt között is csak marginálisak a különbségek, és a hatalom a fennmaradásának legegyszer?bb módját választja azáltal, hogy mindkét nagy pártot egyformán támogatja: így teljesen mindegy, melyik győz a kettő közül. Magyarországon egy kicsit nagyobb esélye van a különbözőségnek.
– Ez meglep, mert ismereteim szerint az USA-ban több mint ezer televízióállomás működik, ezen kívül a civil szervezetek is jelentős számban tevékenykednek.
– Az igaz, hogy civil szervezetek nagy számban léteznek, rengeteg klub, egyesület, szervezet működik, ez azonban nem politikai kategória. A televízióadókkal pedig az a probléma, hogy egymástól veszik a műsorokat, egy nézetet képviselnek, és nagyon kevés helyi készítés? film fér bele a költségvetésükbe. Ha pedig készítenek is saját gyártású műsort, ezek többsége kriminológiai események igénytelen színvonalon, mert ezt a legolcsóbb elkészíteni, és mégis van rá vevő, azaz néző.
– Ön végigkövethette a televíziózás eddigi történetét, és úgy tudom, hogy személyesen is ismerte Marshall McLuhant, a kommunikációs tudományok egyik legismertebb alakját a 60-as évekből.
– Kanadában többször is találkoztam Marshall McLuhannal, akit egy rendkívül kedves, vendégszerető embernek ismertem meg. Ő valahogy előre megérezte a média, különösképp a televízió rendkívüli szerepét a jövő társadalmának kialakulásában, egyik felkapott szlogenjének értelmezésén, amely úgy hangzik hogy "a médium maga az üzenet" sokan vitatkoztak szerte a világon – és ezzel egyben híressé is tették őt. Ezt a kijelentését ő soha nem fejtette ki részletesen, de a szlogent úgy kell érteni, hogy a médium, a közlés módja a tartalomtól függetlenül is önálló jelentéssel bír. A televízió például minden amerikai otthonban megtalálható, napi 7-8 órát be van kapcsolva, és olyannyira életünk részévé vált, mint az időjárás vagy mint a levegő, amelyet belélegzünk. Ha találkozol egy idegennel, és nem tudod, hogyan kezdjed a beszélgetést, akkor ugyanúgy szóba jöhet az időjárás, mint a tegnapi tévéműsor.
– Egy lelkésztől hallottam, hogy ma óriási hatalmat képvisel a televízió kicsiny távirányítója, mivel milliók közérzetét, világképét határozza meg, áttételesen pedig a világ alakulását is nagymértékben befolyásolja.
– Ezt nagyon jó észrevételnek tartom. A televíziót én egy új vallásnak nevezném, amelyhez az emberek szinte rituális módon járulnak. A programok minőségének nincsen túlzott jelentősége, a televízió naphosszat üzemel, sokszor csak unalomból vagy megszokásból. Gyakran az istentiszteleteket is a képernyőről szemlélik templombajárás helyett: a régit felváltja az új vallás.
– A televízió tehát olyannyira személyes emberi szférába lépett be, ahol a vallás van, hogy intimebb szférát ne is említsünk. Ugyanakkor az egész társadalomra, sőt a világ folyására is kihat. Úgy gondolom, hogy Marshall McLuhan "világfalu-elmélete" ebből a szempontból telitalálatnak bizonyult.
– Valóban meglátta a média szerepét a globalizáció folyamatában, ami létre is jött, csakhogy ő másképp képzelte, nem pedig észak-amerikai egyeduralommal. Ő úgy gondolta, hogy a glo-balizáció a választási lehetőségek megsokszorozódását jelenti majd.
A valóságban azonban egészen másként alakultak a dolgok, és Marshall McLuhan nem látta előre, hogy a globalizáció egy globális monopolizáció folyamatában jön létre. Úgy, hogy a világ egysíkúbb, "disneyizált", "mcdonaldizált" lesz, a kis nemzetek, helyi kultúrák, produktumok jelentősége csökken. Ha például filmet akarok nézni, akkor 90-95 százalékban csak amerikai gyártású filmet választhatok. A globalizációt ezért tartom veszélyesnek. Vannak az elektronikus sajtónál, tévéfilmsorozat-készítésnél és filmezésnél kisebb beruházást igénylő csatornák, mint például a könyvnyomtatás, nyomtatott termékek előállítása, itt egy kicsit nagyobb a választási lehetőség, nagyobb sokszínűséget vélek felfedezni.


George Gerbner (Gerbner György) Budapesten született 1919-ben, majd 1939-ben az Egyesült Államokba emigrált. Tanulmányait zsurnalisztika szakon végezte, szakdolgozata és kutatásai témája is a kommunikáció témakörére összpontosult. Philadelphiában a Pennsylvania Egyetem felkérésére 25 évig látta el az Annenberg Kommunikációs Iskola professzori és dékáni feladatait. 1974 és 1989 között a Journal of Communications, az Államok egyik vezető kommunikációs szaklapjának szerkesztője. Nyugdíjba vonulása után sem maradt tétlen, most a pennsylvaniai Villanova Egyetemen tanít. Kutatásait általában valamely szervezet vagy alapítvány finanszírozza. Kutatási eredményeit olyan szociológusok használták fel munkájukhoz, mint E. Aronson, a "Társas lény" cím? könyv szerzője, illetve T. Pratkanins – aki Aronsonnal az ugyancsak hazánkban is megjelent – nagysiker? "Rábeszélőgép" cím? könyv szerzője.

Olvasson tovább: