Kereső toggle

Palesztin eredetkutatás

Kik azok a filiszteusok

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Palesztina, azaz Filiszteusföld. Évszázadokon át így nevezték azt a területet,
amely a Bibliában – és 1948 óta a világpolitikában is – Izrael néven szerepel,
legalábbis azóta, hogy Ábrahám, Izsák és Jákób utódai elfoglalták az "Ígéret
Földjét". A Dunántúl méret? földdarab korábban kanaániak, amurrúk, hettiták
és mások tulajdonában volt, s a zsidókkal nagyjából egyidőben a filiszteusok is
megvetették rajta lábukat.



Fűkoszorús filiszteus és burnuszos arab. Nem rokonok   

A palesztinok, akik szintén Izrael örököseinek tekintik magukat, azóta keresik lázasan
saját identitásukat, mióta a zsidók egyre nagyobb tömegben tértek vissza arra a földre,
ahonnan a rómaiak idején távozniuk kellett, s ahová sem a bizánciak, sem a perzsák,
sem az arab kalifák, sem a keresztesek, sem az oszmán-törökök alatt nem lehetett reményük
a viszszatérésre. Bizonyos palesztin körök arra alapozzák Izrael földjére támasztott
történelmi igényeiket, hogy a palesztinok a filiszteusok közvetlen leszármazottai. De
kik is azok a filiszteusok?



"Jönnek a filiszteusok!"



Nemcsak Sámsonnak, hanem III. Ramszesz fáraónak is így szólhatott az a fenyegető üzenet,
amely hírül adta, hogy a filiszteus seregek megtámadni készülnek a kor egyik
szuperhatalmát: Egyiptomot. A hír nem kis pánikot okozhatott a fáraó udvarában,
mivel a "tengeri népek" közé tartozó pršt népesség (így írták a filiszteusok
nevét a hieroglif feliratokon) addigra már elpusztította a hettita királyságot, a virágzó
Ugaritot, elfoglalta Ciprust, betört Asszíriába, ostrom alá vette a föníciai városokat
– és most Egyiptomon a sor…

III. Ramszesznek azonban ezúttal nagyobb szerencséje volt, mint szomszédainak. Uralkodása
nyolcadik évében (i. e. 1180–1175 táján) sikerült a "tengeri népek" támadását
megállítania Egyiptom határán, sőt jelentős győzelmet aratott felettük. Medinet
Habu-i sírtemplomában – az utókor szerencséjére – megörökítette diadalát; köztük
a fejükön fűkoszorúval és kezükben kerek pajzsokkal, rövid kardokkal ábrázolt
filiszteus sereget is. Egy korabeli papiruszforrás szerint a fáraó kegyesen bánt
ellenségeivel, több ezer hadifoglyot telepített le egyiptomi helyőrségekben: "Letelepítettem
őket az erősségekben, megkötve őket nevemmel."

A kutatók mindmáig úgy tartják, hogy a filiszteusok betelepülése Kanaán (a későbbi
Izrael) földjére ekkor, az i. e. XII. században kezdődhetett. Csakhogy ez ellentmondásban
áll Mózes könyveinek és a Bírák könyvének tudósításával, amely arról szól,
hogy a filiszteusok már az i. e. XV. században is ezen a vidéken laktak. A Biblia már
Ábrahám és Izsák korában beszél a filiszteusok földjéről, a Kivonulás idején
pedig a "filiszteusok földjén át vivő utat" említik, illetve a Földközi-tengert
"Filiszteusok-tengeré"-nek hívják. A Biblia szerint azonban Mózes és a zsidó nép
i. e. 1430 körül, vagyis a XV. század utolsó harmadában hagyta el Egyiptomot. A
filiszteusok betelepülésével kapcsolatban III. Ramszesz feliratát alapul vevő modern
történetírás ezzel az ellentmondással nem tud mit kezdeni, sőt azt a Tóra "időtévesztéseként"
tartja számon. Pedig a 90-es évek új régészeti felfedezései erre a látszólagos
ellentmondásra ugyanúgy választ adnak, mint a filiszteus eredet kérdésére.



"Kaftórból hívtam ki őket…"



"Nem én hoztam-e ki Izraelt Egyiptom földjéről és a filiszteusokat Kaftórból?"
– teszi fel a költői kérdést Ámos próféta; Jeremiás pedig így prófétál: "Mert
az Úr elrontja Filiszteát, Kaftór szigetének maradékát". A filiszteusok – a
Biblia egybehangzó állítása szerint – Kaftór szigetéről, azaz Krétáról származnak.
(A két név azonosítása mind nyelvészetileg, mind régészetileg száz százalékosan
bizonyított.) De mikor, hogyan és főleg miért kerülhetett Krétáról Kanaánba ez a
népcsoport? Az időpont meghatározásához újabb támpontot jelent az, hogy 1990-ben
Tel Kabiri lelőhelyen (Izrael) i. e. 1600 előttről származó krétai eredet? fal- és
padlófestmény-töredékekre bukkantak. Ezzel szinte egyidőben, 1992-ben Avariszban, az
egyiptomi hükszósz uralkodók fővárosában, egy komplett krétai szentélyt tártak
fel, melynek freskóin a Krétáról és Théra szigetéről (Szantorini) jól ismert
bikaugrás-jelenetek, továbbá hal- és virágábrázolások voltak láthatók. A régészek
véleménye szerint mindkét leletcsoport az i. e. XVII. századból származik. Bár a
tudósok között nem alakult ki még konszenzus arról, hogy pontosan hogyan is értelmezzük
e leleteket, annyi bizonyos, hogy a krétai–égeikumi jelenlét mind az egyiptomi, mind
a kanaáni vidéken sokkal korábbra datálódik, mint azt eddig III. Ramszesz felirata
alapján feltételezték!

A filiszteusok eredetének problémáját újra felszínre hozta az a felirat, amelyre
1996-ban az ókori Ekron (Tel Miqne, Izrael) ásatásain bukkantak rá a régészek. A város
egyike volt az öt legjelentősebb filiszteus településnek (Gáza, Asdód, Askelon és Gát
mellett). A kb. 1700–600 között lakott település utolsó rétegében egy nagy
kiterjedésű, magas kulturális színvonalon álló várost találtak – a legnagyobb olívaolaj-termelő
központot, ami eddig az ókorból előkerült. Egy a kor viszonyaihoz képest tekintélyes
(57 x 38 méteres) templom romjai között egy százkilós mészkőlapon találták meg
azt a feliratot, melynek szövege így hangzik: "A templom, melyet ő épített, Ikausu,
Padi fia, Jasid fia, Ada fia, Jair fia, Ekron királya, … úrnőjének, aki áldja meg
őt és védelmezze őt, hosszabbítsa meg napjait, és áldja meg az ő földjét."
Ikausut, Padi fiát, aki e dedikációs feliratot készítette a VIII–VII. században,
eddig is ismertük: asszír és újbabilóni források tesznek említést róla. Elődjeinek
neve azonban itt tűnik fel először: Jasid, Ada és Jair – valamennyien sémi nevek.
Az Ikausu azonban kivétel, ez az egy biztosan nem sémi név! Joseph Naveh izraeli régész
összehasonlító nyelvészeti alapon azonosítja a Dávid történetében szereplő
filiszteus király, Ákis nevével (és dinasztiájával), sőt azt egészen Akhaioszig,
vagyis az akháj népnévig vezeti vissza. Ez pedig – minden Homérosz-olvasó tudja –
a görögök egyik törzsének elnevezése volt.

Lehetséges tehát, hogy az ekroni Ákis/Ikausu-dinasztia görög (mükénéi) eredet??
Az említett feliraton kívül más is alátámasztani látszik ezt a feltételezést. A görög
epikus "hazatérési mondák" egy része keletre vándorló hősökről is beszél.
Kallinosz egyik töredéke szerint Kalkhasz és Amphilokhosz vezetésével az elűzött trójaiak
megalapították Kolophónt és Klaroszt. Itt Kalkhasz összetűzésbe került a helyi
vezetővel, Mopszosszal (ő hettita, asszír és föníciai forrásokban is szereplő történeti
személy), és életét vesztette. Amphilokhosz ezután Mopszosszal együtt dél felé
haladva folytatta útját: Pamphülián és Kilikián keresztül eljutottak egészen
Askalonig, ahol várost alapítottak.



Kik azok a filiszteusok?



Az Ószövetség ókori görög fordítása, a Szeptuaginta általában allophüloi-nak,
vagyis ‘más törzsbelinek, idegennek\' fordítja a filiszteus népnevet. Az is
figyelemreméltó, hogy ugyenez a fordítás egyhelyütt Ézsaiásnál hellénesznek,
vagyis ‘görögöknek\' fordítja a filiszteusokat. Bizonyosra vehetjük hát, hogy a
filiszteusok nem a sémiták, hanem az indo-európai népesség (bibliai nyelven szólva a
jáfetiták) közé tartoztak. De mit mondhatunk el még róluk?

A Biblia legfőbb istenüket Dágonnak nevezi, akit valószínűleg halfejű, embertest?
szobor formájában ábrázoltak (dag ‘hal\'-at jelent a sémi nyelvekben). Dágon központi
kultuszhelye Gázában volt, bár Asdódban is építettek neki szentélyt. Az ekroniak főistenükként
Baál-Zebúbot tisztelték, akitől Izrael történetének egyik sötét korszakában Akházia
király is jóslatot kért. Az sem érdektelen, hogy "Belzebúbot" az Újszövetség a
‘démonok fejedelmének\' nevezi. A filiszteusok mélyen elkötelezettek voltak az
okkultizmus iránt. Ézsaiás így panaszkodik Izrael romlásán: "Bizony elhagytad népedet,
Jákób házát, mert tele vannak keleti babonákkal és kuruzslókkal, mint a
filiszteusok!" A filiszteus vallásgyakorlatban ismeretlen volt a körülmetélkedés,
emlékezzünk vissza Dávid szavaira, amit a filiszteus Góliátról mondott: "Mert
kicsoda ez a körülmetéletlen filiszteus, hogy gyalázattal illeti az élő Istennek
seregét?!" Mindezek után nem meglepő, hogy Zakariás könyvéből az is kiderül, a
filiszteusok valamennyi istentelenségük tetejébe még vért is ettek: "A filiszteusok
kevélységét megtöröm, kivetem a vért a szájukból, és utálatosságaikat fogaik közül."


A filiszteusok kultúrája tehát – a zsidók szemszögéből nézve – egy velejéig
okkult, bálvány- és démonimádó kultúra volt. Mindez azonban a mükénéi (és későbbi)
görög civilizációról is elmondható. (Gondoljunk csak Pál areioszpagoszi beszédére,
amelyben az athéniakat ‘démontisztelőknek\' nevezte.) A filiszteusok országának
szellemi utóéletével kapcsolatban érdekes adat, hogy az i. sz. IV. században a gázai
Marneion (Marna temploma) az alexandriai Szerapion (Szarapisz temploma) után a pogány
világ második legnagyobb erősségének számított, s az ellene folytatott szellemi küzdelem
sok keresztény mártír életébe került.



Harc a filiszteusok ellen



A Kanaán földjét elfoglaló zsidók, és az ott megtelepedett – a kanaánita népességgel
szoros kapcsolatban élő – filiszteusok között tehát komoly politikai–stratégiai
és szellemi konfliktus feszült. Az izraeliták még a bírák korában is kemény
harcokat folytattak ellenük, például Sámgár és Sámson bírák idejében. Ezek a küzdelmek
azonban nem hoztak átütő győzelmet Izrael számára, a filiszteusok továbbra is ellenőrzésük
alatt tartották a tengerpartot és a völgyek nagy részét. Ennek egyik oka a
filiszteusok haditechnikai fölénye volt, mivel egyedül ők rendelkeztek vasfegyverekkel
és a kor "csúcstechnikáját" képviselő harci szekerekkel. Ezenkívül a
filiszteusok még az utolsó bíra, Sámuel korában is monopóliumot élveztek a
fegyvergyártásban: "És kovácsot egész Izrael földjén nem lehetett találni, mert
a filiszteusok azt mondták: ne csinálhassanak a zsidók szablyát vagy dárdát. És egész
Izraelnek a filiszteusokhoz kellett lemenni, hogy megélesítse ki-ki a maga kapáját, szántóvasát,
fejszéjét és sarlóját." (A történészek egyetértenek abban, hogy itt vaseszközökről
van szó.)

Először ugyancsak Sámuelnél olvashatunk arról, hogy Isten megszabadította a zsidókat
a filiszteusoktól, miután azoknak – szerencsétlenségükre – még a frigyládát is
sikerült megkaparintaniuk. Az első zsidó király, Saul és fiai azonban ismét kemény
csatákat vívtak ellenük, amelyekben az ifjú hadvezér, Dávid is jeleskedett. Végül
azonban ismét a filiszteusok kerekedtek felül, és csaknem kiirtották Saul dinasztiáját.
Dávid azonban kijelentést kapott arról, hogy az Úr rajta keresztül megszabadítja
Izraelt a filiszteusoktól: nagy harcok árán visszaszorították őket városaikba. Érdekes
ugyanakkor, hogy Dávid testőrségét, akiket "kereteusok és peleteusok" (hakeréti
vehapeléti) néven említ a Biblia, valószínűleg a "krétaiakból és filiszteusokból"
toborozta. (Mint ahogyan a római császárok is germán testőröket tartottak maguk körül.)
Dávid után végleg megtört a filiszteus hegemónia Izraelben, sőt azok – mint az
ekroni felirat is tanúsítja – kulturális értelemben asszimilálódtak a zsidókhoz.
Az Ikausu/Ákis név pedig talán arra utalhat, hogy a VII. században egyfajta "nemzeti
ébredés" kezdődött el Filiszteában, amelynek során a vezetők felelevenítették
nem-sémi gyökereiket. A kettéosztott királyság idejében valóban újra kezdődtek és
váltakozó sikerrel folytak a filiszteusok és zsidók közti harcok: Ezékiás egészen
Gázáig szorította vissza őket; Jósafátnak adófizetői lettek; Jórám viszont már
tőlük szenvedett vereséget. Uzziás – Zakariás próféta biztatására –
lerombolta városaikat; Akház alatt viszont ők foglalták el a partmenti zsidó településeket.
Utolsó információink a filiszteusokról a Bibliában a fogság idején működő prófétáktól
származnak, akik szerint Isten elpusztítja a "kereteusok" maradékait is: "Íme én
kinyújtom kezemet a filiszteusokra és kivágom a kereteusokat és elvesztem a tenger
partján lakók maradékát; és cselekszem rajtuk nagy bosszúállásokat fenyítő
haragomban, hogy megtudják, hogy én vagyok az Úr, ha bosszút állok rajtuk" –
olvassuk Ezékiel prófétánál.



Filisztea és a palesztinok



A filiszteusok az évszázadok során eltűntek a történelem színpadáról, míg a zsidók
az i. sz. II. századig megmaradtak azon a földön, amelyet Isten ígért atyáiknak. Talán
nem véletlen, hogy a filiszteusok emlékét éppen azok a birodalmak őrizték meg leginkább,
amelyek Izrael földjét meghódították, s amelyek leginkább alakították Európa
kulturális arculatát: a görögök és a rómaiak. Izrael földjét először a "történetírás
atyja", Hérodotosz említi Szüria é Palaisztiné (Szíria vagy Palesztina) néven, anélkül,
hogy bármi közelebbit is mondana a terület névadóiról. Több mint fél évezreddel később
a rómaiak elevenítik fel ezt az elnevezést. A korábban Júdea (Iudaea) néven ismert
területet Hadrianus császár a Bar Kochba-felkelés leverése (i. sz. 135) után Szíria-Palesztinának
(Syria Palaestina) keresztelte át. Igaz, az új név használata még kb. fél évszázadig
nem szilárdult meg: helytartók feliratain is fel-felbukkan a Iudaea elnevezés, sőt a
császár látogatására készült hivatalos érmeken is találkozhatunk vele. A
Talmudban a Peleshet (Palesztina) névalak csak a római tartományra vonatkozik, együtt
a Finukjah (Fönícia) és Aruvjah (Arábia) provincianevekkel. A korai arab névhasználatban
a Filasztín csak Palaestina Prima tartományt jelentette, egyébként a tartományokat általában
fővárosaikról nevezték el. A keresztesek felújították a Palesztina név használatát,
de az általuk megszállt területek határai nem estek egybe a római provinciahatárokkal.
A keresztes állam bukása után a Palesztina név nem volt többé hivatalos elnevezés,
de a nem zsidó nyelvekben továbbra is használták a Szentföld megnevezésére, a Jordán
mindkét partját értve rajta. Az oszmán fennhatóság négyszáz éve alatt sem használták,
mivel a Szentföld Damaszkusz vilajet (Szíria) részét képezte. Ez volt a helyzet egészen
1922-ig, mikor a Népszövetség a britek mandátumterületévé tette az országot. Az
angolok újra használatba vették a rómaiaktól örökölt Palesztina kifejezést, de
csak a Jordántól nyugatra eső területre vonatkoztatták; az attól keletre eső részen
létrehozták Transzjordánia emirátust, amelyből 1946-ban a független Jordán Hasemita
Királyság jött létre. Izrael állam 1948-as megalakulásával, a függetlenségi háború
idején az egykori Palesztina gyakorlatilag eltűnt: a Ciszjordán területet a Jordán
Királyság annektálta, Egyiptom a Gáza-övezetet foglalta el hadseregével; 1967-ben
pedig Izrael kebelezte be az egykori Filiszteusföld területét. Annak ellenére, hogy a
palesztinok etnikai értelemben nem leszármazottai a filiszteusoknak, az általuk ellenőrzött
autonóm területek meglepő módon csaknem pontosan fedik az egykor a filiszteusok lakta
területet. Így ha ígéretüket beváltva 2000. szeptember 15-én valóban kikiáltják
a független Palesztin Államot, az Izrael számára "szellemföldrajzi" értelemben
viszszatérést jelent majd a Dávid előtti időszakhoz.

(a szerző történész)

Olvasson tovább: