hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Új családmodell ősi mintára
Millenniumi Menet: melegek tömegfelvonulása Washingtonban

2000. 05. 13.
Április végén nagyszabású demonstrációt tartottak Washingtonban a homoszexuális, biszexuális és transzvesztita jogok harcosai. A "Millenniumi felvonulás Washingtonban az egyenlőségért" elnevezés? több százezres megmozdulás helyszíne ugyanaz a National Mall volt, ahol 1997-ben egymilliónál több férfi gyűlt össze, hogy hitet tegyen a házastársi hűség, a családok, a férfi felelősségvállalás mellett. A helyszín megválasztása így aligha lehet a véletlen műve. A legkülönfélébb elnevezés? és hatósugarú meleg szervezetek ugyanis emberi jogaik követelése során félreérthetetlenül a hagyományos erkölcsi értékek gyökeres átalakítására, a család intézményének teljes átértelmezésére, végeredményben pedig a zsidó-keresztény tradícióra alapuló "világrend" megváltoztatására törekszenek, miközben a választási kampányidőszakot kihasználva a korábbinál nagyobb politikai befolyásra is igyekeznek szert tenni.

A washingtoni megmozdulás nem az első a nem-heteroszexuális jogi mozgalmak
történetében. Hasonló demonstrációra került sor már 1979-ben, majd 1987-ben és
1993-ban is. A mostani április 30-i nagy "millenniumi" felvonulást megelőző napon
az AIDS "mártírjaira" emlékeztek, és bevezető ifjúsági gyűlést tartottak.
Ugyanakkor a Lincoln-emlékműnél sor került több mint 3000 egynem? pár tömeges
"házasságkötésére", ahol a ceremóniát Troy Perry lelkész, a Metropolita
Közösségi Egyházak Univerzális Társaságának alapítója vezette. A rendezvényen a
legendás teniszcsillag, Martina Navratilova is felszólalt az egyneműek közötti
házasságkötések hivatalos elismerése érdekében.



A melegek "Abraham Lincolnja"



A Millenniumi menet számos megfigyelő szerint abban különbözött az eddigi hasonló
rendezvényektől, hogy a felszólalók és demonstrálók minden eddiginél
agresszívabbak, szókimondóbbak és magabiztosabbak voltak. Többen kifejezték: elegük
van a protestálásból, az utcai harcokból. Éreztették, hogy tisztában vannak vele:
évtizedek óta tartó politikai lobbizásuk a Clinton-kormányzat idején minden álmukat
felülmúló előrelépéseket hozott számukra. A szónokok elismerően szóltak a
társadalom egyre erősödő megértéséről, félelmeik csökkenéséről, az őket
körülvevő gyűlölet enyhüléséről. A menet szervező stábjának ügyvezető
igazgatója, Dianne Hardy Garcia kifejtette, mozgalmuk ma már a törvényhozást
igyekszik teljes erőbedobással abba az irányba befolyásolni, hogy úgynevezett
"gyűlöletbűnök" elleni határozatokat iktassanak törvénybe az USA minden
államában. Garcia arról beszélt, hogy 2000-ben a melegek végre egységes
szavazóblokként fognak beleszólni a nagypolitikába. "A politikusok egy kicsit
számolni fognak, és aztán szerintem figyelemreméltó erőként fognak kezelni
bennünket, akiket érdemes számításba venni novemberben."

A meleg jogi harcosok régi törekvése, hogy történelmi hírességek nevével – sok
száz nevet tartalmaz Julius Caesartól Leonard Bernsteinig a vélt vagy valódi
homoszexuális elődök listája – igyekszenek magukat a társadalommal elfogadtatni. De
vannak élő mentoraik is: Gregory King, az Emberi Jogi Mozgalom Alapítvány nev?
melegpárti politikai csoport egyik szóvivője Bill Clintont "a homoszexuálisok
Abraham Lincolnjának" nevezte, utalva a néhai nagy elnöknek a feketék
felszabadításában betöltött szerepére. Ez a 75 ezer főt számláló csoport
egyedül 2,5 millió dollárt gyűjtött öszsze Clinton 1992-es kampánya számára.

Az elnök hálája nem maradt el. 1999-ben például az év júniusát hivatalosan a
"Homoszexuális és Leszbikus Öntudat Hónapjának" nyilvánította annak
alkalmából, hogy 30 évvel azelőtt, 1969. június 28-án meleg aktivisták négy napos
zavargássorozatot robbantottak ki. Az eseményeket egy rendőrségi feljelentés
váltotta ki, miszerint a Stonewall Inn nev? New York-i meleg szórakozóhelyen
hatósági engedély nélküli szeszárusítás folyik. A hatósági razzia agresszív
ellenállásba ütközött a szórakozóhely közönsége részéről. A lázadó melegek
a rendőrökre zárták, majd felgyújtották az épületet. A bennrekedt hatósági
közegeket csak a helyszínre érkező karhatalmistáknak sikerült kiszabadítaniuk, és
a napokig elhúzódó felfordulásban 12 embert tartóztattak le. Clinton elnök 1999.
június 11-i beszédében az esetet Stonewall-i Felkelésnek nevezte, a hatóságok
fellépését zaklatásnak és bántalmazásnak minősítette, a lázadókat bátor
ellenállókként méltatta, és az eseményt a modern meleg és leszbikus polgárjogi
mozgalom születéseként értékelte.

Ma már több mint száz nyíltan homoszexuális személy foglal el helyi, állami és
kongresszusi hivatali pozíciókat. A melegek jogaival száznál jóval több bejegyzett
állami, megyei és városi törvény foglalkozik.



Az "Orális Többség"



A Millenniumi menet előestéjén, szombaton a tradicionális értékek védelmére
létrejött "Morális Többség" elnevezés? polgári mozgalommal szemben magát
cinikus kétértelműséggel "Orális Többségnek" nevező homoszexuális jogi
csoport a Pentagonnál tartott megemlékezést a nácik ellen "életüket és
vérüket" áldozott melegekről, és egyben tiltakozott a hadsereg "nem kérdezzük,
nem beszélünk róla" politikája ellen. Annak ellenére, hogy ez a hozzáállás már
egy több évtizedes (sőt a meleg propaganda szerint legalább 1778-ig visszanyúló)
lobbizás eredménye az amerikai hadseregen belül, amelynek lényege, hogy a korábbi
határozott diszkriminációval és azonnali leszerelésekkel szemben a kérdés egyfajta
tabutémává vált "ne szólj szám, nem fáj fejem" alapon. A demonstrálók a
Pentagon mostani politikáját úgy értékelték, hogy az őket másodrend? polgárokká
minősíti viszsza. Bob Kunst, az Orális Többség szóvivője egyenesen azt mondta:
"az, hogy a Pentagon a morális többséget támogatja, olyan, mintha a nácikat
támogatná".

Bill Bradley volt szenátor, aki a demokrata párt színeiben indult az
elnökjelöltségért, az Advocate cím? melegmagazinnak azt nyilatkozta 1999-ben, hogy
megválasztása esetén engedélyezni fogja a homoszexuálisok nyílt
szolgálatteljesítését. Hozzá hasonlóan Clinton elnök is működésképtelennek
nyilvánította a mostani gyakorlatot, és Al Gore alelnök is egyértelműen
változtatási szándékának adott hangot. A másik oldalon a republikánus
elnökjelöltek viszont a mostani szabályozás mellett voksolnak.

A jelenlegi alelnök felesége, Tipper Gore a Millenniumi menet egyik plenáris ülésén
több mint 700 jelenlévő előtt ígéretet tett, hogy amennyiben a férjét
megválasztják, mindent el fog követni az alkalmazottakkal szembeni és más
diszkriminációkat szabályozó törvények elfogadtatása érdekében, és törekedni
fog rá, hogy a meleg párok – közkelet? nevükön "otthonpartnerek" vagy
"szobatársak" – a házastársakat megillető összes kedvezményben
részesülhessenek.

1999 márciusában került sor az "Egyenlőség az otthonokban kezdődik"
elnevezésű, 50 államra kiterjedő és több mint 300 rendezvényt magában foglaló egy
hetes sorozatra, amelynek hosszú távú stratégiai célkitűzései közé tartozik
többek között a meleg politikai szervezetek tevékenységének megerősítése és
összefogása, és a törvényhozás figyelmének felkeltése a melegek törekvései
iránt. A rendezvények igen változatosak voltak: felvonulások, ifjúsági
összejövetelek (ahol többek között a lobbizás fortélyaira tanítják az
érdeklődőket), utcabálok stb. A megmozdulások akkora tömegeket vonzanak, hogy az
már komolyan felkeltette az üzletemberek figyelmét. Több cég tárgyalásokat kezdett
a meleg mozgalmak képviselővel a foglalkoztatási feltételek javításáról.



Miki egér barátai



Az orlandói Disney World évek óta teret biztosít a Melegek Öntudata Napjának.
Republikánus körök több ízben is kritizálták a Disney szórakoztatóipari
birodalmat azért, mert előszeretettel alkalmaz meleg dolgozókat, és egészségügyi
szolgáltatásait kiterjeszti a homoszexuális párokra is. A magukat a Disney berkein
belül biztonságban érző melegek egyre nyíltabban adnak hangot azon törekvésüknek,
hogy szeretnék "kiszélesíteni" a család hagyományos fogalmát. Republikánus és
keresztény szervezetek a családok veszélyeztetése miatt többször támadták az
állítólag a családokért, a gyermekekért tevékenykedő Disneyt. Az 1998-as Öntudat
Napján a Mentési Hadművelet elnevezés? abortuszellenes keresztény csoport a
"Válaszd Jézust Miki egér helyett!" csatakiáltással tervezte jobb belátásra
bírni az odalátogató több mint 50 ezer meleget. A Disney vezetősége azonban igen
határozott hangnemben közölte: komolyan fellép minden rendzavarás ellen.

A washingtoni menet és a szintén április végén az Egyesült Államok-beli Vermont
államban elfogadott új törvény volt a témája a CNN hírtelevízió világszerte
népszerű televíziós beszélgetőműsorának, a Larry King Live-nak. A július 1-jével
hatályba lépő rendelkezés szerint a "szobatársak" olyan hivatalos engedélyt
kaphatnak a helyi anyakönyvvezetőtől, amely bármilyen egyházat feljogosít az
esketési ceremónia levezetésére – amennyiben persze az illető egyház vagy lelkész
ilyesmire kapható. A rendelkezés egyelőre nem biztosít a házassággal teljesen
egyenlő jogokat a pároknak, de hivatalosan csak bontóperrel megszüntethető
együttélési formát biztosít a melegeknek. Eddig ilyen rendelkezések csak egyes
városokban (San Francisco, Los Angeles) voltak érvényben, a hasonló tervezeteket
Hawaii-on, Alaszkában és Kaliforniában is elutasították. A felmérések értelmében
a vermontiak nagyobb része is ellenzi az intézkedést, a törvényhozók azonban
megszavazták.

A műsorban Richard Rasi, egy homoszexualitását nyíltan vállaló római katolikus pap
olyan meglepő kijelentéseket tett, miszerint a római egyház sosem állította, hogy
elítéli a homoszexualitást, továbbá, hogy őtőle a papságot senki vissza nem
vonhatja, lévén "Melkizedek rendje szerinti pap".

Ezzel szemben Jerry Falwell lelkész azon evangéliumi keresztények nevében szólalt
fel, akik egyértelműen a zsidó-keresztény családmodell és a heteroszexuális
kapcsolatok mellett törnek pálcát. Érvelésüket és politikai szerepvállalásukat az
nehezíti, hogy a melegek voltaképpen saját fegyverükkel próbálják kiszorítani
őket. Arra törekszenek ugyanis, hogy saját "szexuális preferenciájukat" nem
morális, hanem kvázi vallási kérdésként tüntessék fel. Így aztán a
vallásszabadság eszméire, valamint az állam és az egyház szétválasztásának
elvére hivatkozva meglehetős sikerrel fojtják bele a szót keresztény kritikusaikba
– mondta Falwell, aki szerint ezzel tulajdonképpen a zsidó-keresztény világkép
előtti, pogány, bálványimádó szemlélethez való visszatérést hirdetik.
"Pompásan beleilleszkednek korunk globalizálódó, New Age-es törekvéseibe, amelyek
az ősi, kereszténység előtti hitek és vallásgyakorlatok harmonizálására és
újjáélesztésére irányulnak. Ők képviselik tehát azt a családmodellt és
szexuális viselkedési módot, amely általánosan elterjedt volt egyes ókori népek
körében."

A biszexuális, homoszexuális és egyéb perverz együttélési módok kialakulását a
Biblia – Pál apostol Rómabeliekhez írt levelében – egyértelműen az igaz Isten
tiszteletétől való elfordulással, a bálványimádás elterjedésével kapcsolja
össze – emlékeztetett Jerry Falwell. A lelkész szerint az özönvíz, Szodoma
pusztulása és e-gyéb katasztrófák világosan jelzik, mi a Mindenható véleménye és
hozzáállása ehhez a kérdéshez. A helyenként indulatos vitába fajuló beszélgetés
során Falwell lelkész Janet Parshallal, a keresztény Családkutató Tanács
szóvivőjével, egy népszerű rádiós talk-show házigazdájával együtt ugyanakkor
leszögezte: "Isten szereti a homoszexuálisokat is, de ez a szeretet arra kell hogy
késztesse őket, hogy térjenek meg ezekből a bűneikből is, és hozzák egyenesbe az
életüket Jézus Krisztussal."


A Szentszék nem kér a menetből



Nehéz döntés előtt áll az olasz kormány, miután a Vatikán hivatalosan is
tiltakozott amiatt, hogy júniusban Rómában készülnek megrendezni a Meleg Öntudat
Nemzetközi Menete elnevezés? tíznapos fesztivált. A londoni The Times úgy értesült,
hogy Sodano bíboros, a vatikáni kormány feje felszólította az állami és önkormányzati
hatóságokat, hogy ne engedélyezzék a rendezvényt, amely megfogalmazása szerint súlyosan
sértené a jubileumi szentév alkalmából Rómába érkező zarándokok tízezreit.
Sodano jogi kifogást is emlegetett, mivel a melegek felvonulása sértené a Vatikán és
az olasz állam között 1929-ben létrejött egyezményt. Mint ismeretes, a Szentszék a
Benito Mussolinivel kötött konkordátum révén állami szuverenitáshoz jutott, így a
mostani tiltakozás diplomáciai lépésnek is számít.

Az angol napilap által megszólaltatott olasz meleg polgárjogi aktivisták a vatikáni
elutasítást "természetellenesnek" és "képmutatónak" értékelték, mivel állításuk
szerint "a homoszexualitás virágzik a római katolikus egyház felső hierarchiájában".

A végső döntést Enzo Bianco belügyminiszternek kell meghoznia. A baloldali miniszter
elmondta: rendőrségi szakvéleményt kér arról, hogy a rendezvény milyen veszélyt
jelentene a közrend szempontjából. (Hetek)

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!