hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Keresik a tűzvész felelőseit
A szakértő váratlan halála miatt késik a wacoi per

2000. 05. 06.
Holtan találták Carlos Ghig-liottit, akit a wacoi tragédia vizsgálatával foglalkozó bizottság kért fel egy infravörös videofelvétel elemzésére. A rejtélyes körülmények között elhunyt szakértő már bomlásnak indult holttestére múlt pénteken találtak rá saját irodájában.

Carlos Ghigliottira azután talált rá a rendőrség, hogy munkatársai – akiknek
feltűnt, hogy már hetek óta nem látták a férfit – bejelentést tettek a
hatóságoknál. A 42 éves férfi hullája már bomlásnak indult – a halál beállta a
rendőrségi jelentés szerint legalább két héttel ezelőtt történt. Ghigliotti
halálának körülményeiről egyelőre semmit sem lehet tudni; a rendőrök a
helyszínen nem találtak sem betörésre, sem dulakodásra utaló nyomokat. A hivatalos
halottkémi vizsgálat eredménye jövő hétfőre várható.

Ghigliottit tavaly kérték fel a David Koresh és követői által elfoglalt épület
elleni FBI-ostrom utolsó napjáról készült videofelvétel elemzésére. Mint
ismeretes, 1993. április 19-én az FBI emberei elfogatási paranccsal érkeztek a Mt.
Carmel nev? épülethez – melyben David Koresh és követői elbarikádozták magukat
–, majd 51 napig tartó ostrom alá vették az épületet. Az incidens végül
tragédiával zárult: az épület lángba borult, és mintegy nyolcvanan életüket
vesztették. A túlélők nevében egy ügyvédi csoport gondatlanságból elkövetett
emberölés vádjával pert indított a szövetségi kormány ellen, melynek keretében
tavaly októberben kérték fel Ghigliottit az említett videofelvétel
megvizsgálására. Az elemzés lezártával Ghigliotti azt nyilatkozta, hogy a
filmkockákon jól láthatók az FBI fegyvereinek torkolattüzei. Megállapítása
egybeesett azzal a szakértői véleménnyel, amely a felperesek ügyvédje, Michael
Cadell számára készült.

Az április 19-i eseményekről egyébként meglehetősen megoszlanak a vélemények: a
kormányt védő szakértők mindeddig azt állították, hogy a tűz kitörésének
időpontjában nem tartózkodtak FBI emberei a kérdéses területen. Az FBI szintén
tagadja, hogy lövéseket adott volna le. Ghigliotti vizsgálati eredménye szerint a
filmkockák egyértelműen megmutatják, amint az FBI egyik páncélos járművének
teteje "kinyílik, és úgy látszik, mintha valaki kidugná a fejét a tankból".
Cadell a bírósághoz írt, április 17-i keltezés? levelében azt állítja, hogy a
felvételeken jól láthatók az épület lángra lobbanását megelőző másodpercekben
a fent említett páncélos gépjárm? irányából jövő torkolattüzek. "Mr.
Ghigliotti munkája rendkívül fontos mind ügyfeleim, mind pedig a bírósági elemzés
és ítélethozatal számára" – nyilatkozta hétfőn Cadell.

Az ellentétek tisztázására mindenesetre március 20-án összeültek a kormány
képviselői és az ügyvédek, hogy megvitassák a wacói tragédia rekonstruálásának
a tanúságait (Hetek, 2000. március 25., Újrajátszották a wacói tragédiát).
A vita azonban valószínűleg egyelőre még nem fog elülni, hiszen egy brit szakértői
gárda által május 8-ra várt vizsgálati anyag állítólag azt fogja bizonyítani,
hogy a felvételeken az látszik, ahogy a napfény törött üvegdara-bokon megcsillan.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!