Kereső toggle

Magyar falu Galileában

Középkori lovagok leszármazottai

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Nemrégiben egy érdekes anyagot kaptam izraeli ismerősömtől. Arra hívta fel a
figyelmemet, hogy van Izraelben egy arab falu, melynek keresztény lakói vélhetően
magyar eredetűek, akik a keresztes hadjáratok idején települtek le ott, ahol ma is élnek.
Ismerősöm szakirodalmat és térképet mellékelt küldeményéhez, ezért írása hihetőnek
tűnt számomra. Mielőtt az említett érdekes feltételezést megvizsgálnánk, érdemes
néhány szót ejteni a keresztes hadjáratok motívumairól, történetéről és következményeiről.



A Belvoir lovagvár belső udvara    

A keresztes hadjáratok a középkori vallásos felbuzdulás, esetenként a fanatizmus
nagyszabású vállalkozásai voltak, melyek paraszttól nemesig megmozgatták a korabeli
társadalmakat. Az ezredforduló után változatlanul divatozó szentföldi zarándoklatok
az 1070-es években hirtelen veszélybe kerültek, mivel a szeldzsuk-török Arszlán bég
elfoglalta Szíriát, valamint Palesztinát, vereséget mérve az egyiptomi kalifára és
a bizánci császárra egyaránt. Az utóbbi uralkodó a pápától kért segítséget,
aki a kereszt jegyében "szent" háborút hirdetett Krisztus sírja és a többi
szenthely felszabadítására.

Mi motiválta 1095-ben II. Orbán pápát a clermont-i zsinaton, amikor Isten akaratává
nyilvánította a keresztes hadjáratot? Majdnem két évtizeddel korábban elődje, VII.
Gergely pápa kirobbantotta az úgynevezett invesztitúra háborút, hogy a pápai hatalom
elsőbbségét elismertesse a világi hatalommal szemben. A pápa Isten földi helytartójaként
igényt formált a keresztény világ vezetésére, beleértve az 1054-ben elszakadt bizánci
egyházat is. A keresztes hadjárat sikere megszilárdíthatta a pápa tekintélyét fő
riválisa, a német-római császár felett, de lehetőséget kínált a bizánci hit?
szakadárok Rómához való visszaterelésére is.

A keresztes seregek fő erejét a feudális arisztokrácia alsóbb részén elhelyezkedő
lovagok képezték, akik egy-egy nagyobb h?bérúr vagy akár az uralkodó vezetésével
indultak harcba. A lovagok lételeme, élethivatása a harc volt, a szent célokért
folytatott háború megszentelte a nem éppen keresztényi öldöklést. A korai középkor
évszázadai során az egykor vérivó, koponyalyukasztó barbár harcos szelídebb lovaggá
változott át, aki már a lovagi eszmények jegyében bizonyos eszmei, erkölcsi értékekért
is hajlandó volt kockára tenni életét. A lovag fő jellemvonásának változatlanul az
agresszív vitézség számított, de a nyers erőhöz egyéb erények társultak, mint például:
bőkezűség, hűség, az elesettek védelme – s ezek gyakorlása által a durva harcos
"nemes" lovaggá alakult át. A nemes lovag természetesen jó keresztény volt,
akinek egy lovagi fogadalom szerint naponta, jámbor elmélyedéssel misét kellett
hallgatnia, életét bármikor merészen kockára kellett tennie a katolikus hitért, s
szent kötelességei közé tartozott az anyaszentegyházat megszabadítania minden zaklatójától.

És hogy miért indultak hadba a parasztok? A mesésnek elképzelt Kelet, a könnyebb élet
reménye, s jutalomként a bűnbocsánat és az örök üdvösség elnyerése lebegett
szemeik előtt. A paraszti tömegeknek (nem pedig hadaknak!) azonban minimális esélyük
volt. Hiába patkolták meg ökreiket a Remete Péter vezette parasztok 1096-ban, s
indultak el a hosszú útra, reménykedve kérdezve egy-egy város előtt, hogy ez vajon már
Jeruzsálem-e, sorsuk óhatatlanul a felmorzsolódás lett. Hasonlóan jártak 1212-ben a
gyermekek, akiket bűntelennek tekintettek, s úgy gondolták, hogy ezért fegyvertelenül
is képesek ellenfeleiket legyőzni. Egy István nev? francia parasztfiú Jézus
Krisztustól kapott személyes felhatalmazására hivatkozva toborozta össze 15 ezer
gyerektársát, akik végül a muszlim rabszolga-kereskedők kezében kötöttek ki.



Túlélő lovagrendek



Az eredetileg kitűzött cél elérése, a Szentföld felszabadítása csak a lovagi
seregek számára volt lehetséges. A kétszáz évig zajló hadjáratok (1096 és 1291 között
nyolc hadjárat) azonban csak nagyon rövid élet? katonai sikereket hoztak. A
legsikeresebbnek az első hadjárat bizonyult (1096-99), melynek során "felszabadították"
Jeruzsálemet, lekaszabolva a zsidókat és muszlimokat, majd a győztesek létrehozták
államaikat: a Jeruzsálemi Királyságot, a Tripoliszi Grófságot, az Antiokhiai
Fejedelemséget és az Edesszai Grófságot. Formailag az utóbbi államok a Jeruzsálemi
Királyság vazallusai voltak.

Jeruzsálemet azonban 1187-ben elfoglalta Szaladin szultán, aki nem rendezett mészárlást,
hanem váltságdíj fejében elengedte a keresztényeket, de a Jeruzsálem visszaszerzéséért
induló harmadik keresztes hadjárat (1189-1192) nem járt eredménnyel, s Oroszlánszív?
Richárd angol király csak a zarándokok jeruzsálemi látogatását tudta kiharcolni
Szaladin szultántól. A negyedik keresztes hadjárat során (1202-1204) nyilvánvalóvá
vált az eredeti cél feladása, s a hatalmi érdekek leplezetlenül mutatkoztak meg a
keresztesek ellentéteivel együtt. A hatalma csúcspontján álló III. Ince pápa a görög
és római egyház egyesítését, Velence pedig a levantei kereskedelem megkaparintását
remélte akkor, amikor a kereszteseket Konstantinápolyba irányítva, azok létrehozták
a mindössze néhány évtizedig fennálló Latin Császárságot.

A 13. század folyamán indult még néhány hadjárat, többek között a mi II. Andrásunk
vezetésével, majd II. Frigyes német-római császár rövid időre megszerezte Jeruzsálemet
(1229); de a város 1244-ben végérvényesen a muszlimok kezébe került, ezután pedig
az utolsó keresztes uralkodó, IX. Lajos francia király is kudarcot vallott hadjáratai
során (1248-54, illetve 1270). A keresztes államok sorsa megpecsételődött, 1268-ban
az Antiochiai Fejedelemség, 1289-ben a Tripoliszi Grófság szűnt meg, majd 1291-ben
Ashraf Khalil mameluk szultán elfoglalta Akkont (Akkó), a keresztesek utolsó erődítményét.


A bukást csak a Szentföldön megalakított lovagrendek élték túl. A keresztes háborúk
során létrejövő lovagrendek – a Johannita, a Templomos és a Német Lovagrend – az
aszketikus (szerzetesi) és a lovagi (harcos) ideált egyesítették, ötvözve a középkori
felfogást, mely a szerzetest és a lovagot Jézus Krisztus földi arcmásának
tekintette. A lovagrendek tagjai szerzetesi fogadalmat tettek (szegénység, szüzesség,
engedelmesség), de a lovagi erényeket is magukénak vallották. A szüzességi fogadalom
célja a bűnnek tekintett szexualitás elfojtása volt, s a lovagok eszmei síkon, a nőiség
kultuszában kerestek maguknak kielégülést. Ezt szolgálta a Mária-kultusz, melynek érdekében
a második keresztes hadjárat fő ideológusa, Clairvaux-i Bernát cisztercita főapát
folytatott hatékony propagandát. Véleménye szerint a Szűzanya tisztelete képes eltörölni
a nőiség által gerjesztett tisztátalan vágyakat, illetve az ezektől indított bűnöket.
Mária metaerotikus szimbólummá vált, aki a nőiséget vegytisztán, a szexualitástól
mentesen jelképezte, s misztikus imádásán keresztül erotikától mentes szellemi élményben
részesítette híveit.

Magyar keresztesek



A Montfort erőd madártávlatból   

A keresztes hadjáratokból a magyarok is kivették részüket. Magyarország a
keresztes hadak átvonulási terepe volt, II. András királyunk pedig maga is vezetett
hadjáratot 1217-18-ban. A magyar keresztesek 1217 nyarán indultak el, s Zágráb –
Spalató érintésével velencei hajókon jutottak Cipruson keresztül Akkonba (Akkó)
1217 októberében.

Akkon jelentősége különösen Jeruzsálem Szaladin általi elfoglalása után nőtt meg
(1187), a város a kisebb területűre zsugorodott keresztes királyság fővárosává vált,
ide érkeztek a tenger felől a keresztes hadak, s a velencei, genovai, pisai kereskedők
révén a térség kereskedelmi központjává fejlődött. A városban külön negyedük
volt a különféle nációknak, a magyarok ideérkezésük után a német negyedben
laktak, majd hamarosan támadásba lendültek a mohamedánok ellen. Harcoltak a Jordán völgyében,
a Tábor-hegy mellett és a Kinneret-tó környékén is. Az első támadást II. András
maga vezette, majd a parancsnokságot fiára, Dénesre bízva ereklyegyűjtő körútra
indult, és hajón a Tripoliszi Grófságba látogatott. II. András végül különösebb
hadi sikerek nélkül, 1218 januárjában szárazföldi úton indult hazafelé, ahova az
esztendő végére érkezett meg. Később III. Honorius pápa előtt azzal védekezett,
hogy a Magyarországról kapott rossz hírek késztették hadjárata abbahagyására.



Mátyás, az arab



Akkon városát a korabeli térképek Saint Jean d\'Arc-nak (az Akkon-i Szent János)
nevezték, melytől északkeletre emelkedett Montfort keresztes vára. A vár közelében
pedig egy Balaton nev? helyiséget jelöl a régi térkép! A falu mai neve Máiljá (Máálija,
Micilya), melyről a jelenkori izraeli útikönyvek megjegyzik, hogy lakói keresztény
arabok, s a faluból rövid gyalogtúrával közelíthető meg Montfort vára, mely
1126-ban épült Akkon védelmére, majd Szaladin szultán lerombolta, a Német Lovagrend
nagymestere pedig 1220 után újjáépítette. A viszonylag épen maradt erődítmény 18
méter magas tornyából a mai látogató elé is csodálatos kilátás nyílik Galilea
nyugati részének hegyeire és völgyeire. Izraeli ismerősöm adatai szerint a vár közelében
fekvő, már említett Máiljá falu lakói katolikus vallású arabok, holott a keresztény
arabok többsége ortodox, s a mai napig megőrizték olyan családneveiket, mint például:
Albert, János, István, Mátyás, Fanni, Regina, stb. A magyar nevek tükrében feltehető
a kérdés: az említett arab családok magyar keresztes vitézek leszármazottai lennének?


A keresztes hadjáratok katonailag kudarcnak értékelhetők, a nyomukban járó gazdasági,
kulturális változások viszont pozitívak. Fellendültek az észak-itáliai és dél-francia
városok, megélénkült a pénzgazdálkodás, megerősödött a polgárság, a gazdasági
és szellemi téren fejlettebb bizánci-arab világgal való érintkezés megtermékenyítőleg
hatott Európa nyugati felére. A "harcos lovagok" társadalma visszaszorulóba került,
hogy átadja helyét a "polgárok" társadalmának. A lovagság kudarcot vallott társadalmi
réteggé vált, s lovagi tornákkal és szerelmi költészettel vígasztalta önmagát. A
kibontakozó új, polgári világban az anyagi és szellemi javak termelői, a polgárok,
értelmiségiek kerültek előtérbe, s ők határozták meg az újkori Európa arculatát.
Kudarcot vallott a római egyház is, mivel széles néprétegekben rendült meg a Szentszék
iránti vallásos tisztelet, s új, világi életérzések és szellemi áramlatok
terjedtek el.

Persze volt ország, ahol nem következett be az említett változás, itt azonban
megrekedt a polgárosodás, s reménytelenül konzerválódott a középkor. Spanyolország,
miután befejezte a reconquistát (1492. Granada elfoglalása), s megszabadult a móroktól,
kiűzte a zsidókat is, az egy évtizeddel korábban felújított inkvizíció pedig javában
működött. Spanyolországon ezek után még Amerika aranya sem tudott segíteni. Európa
boldogabb részén izmosodott a "polgárok világa", Hispánia kopár vidékein pedig
La Mancha búskép? lovagja, Don Quijote kergette a letűnt eszményeket és a reménytelen
szerelmet.

***

Végezetül csak annyit: mit nem adnék érte, ha Montfort vára tövében kezet
foghatnék egy magyar-arab-izraelivel, akit történetesen Istvánnak vagy Mátyásnak
neveznek!

(A szerző történész)

Olvasson tovább: