Kereső toggle

Máté evangéliumának hamis eredetije

Betűk és jelek

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

"Jottányit sem engedek!" – szokták mondogatni azok, akik makacsul kitartanak véleményük
mellett, legtöbbször anélkül, hogy értenék, valójában mit is mondanak. Ma már
kevesen tudják, hogy az emlegetett "jotta" nem más, mint a görög ábécé
legkisebb betűje, az ióta. A mondás tehát "magyarra fordítva" így hangoznék:
"Egy i betűt sem engedek."

Azt talán még kevesebben tudják, hogy ez a szólás – ha nem is pontosan ebben a
formában – az Újszövetségben is szerepel, mégpedig egy kiemelten fontos részben,
ahol Jézus így beszél tanítványainak küldetéséről: "Ne gondoljátok, hogy jöttem
a Törvénynek vagy a prófétáknak eltörlésére. Nem jöttem, hogy eltöröljem, hanem
inkább, hogy betöltsem. Mert bizony mondom nektek, míg az ég és a föld elmúlik, a Törvényből
egyetlen ióta vagy egyetlen pontocska el nem múlik, amíg minden be nem teljesedik."
(Máté evangéliuma 5,17–18, Károli Gáspár fordítása). A bibliamagyarázókat régóta
foglalkoztatja az a kérdés, hogy mit is jelent az idézetben szereplő "ióta és
pontocska".



Aki az egész világot lerombolja



A zsidó hagyományban óriási jelentőséggel bír az Írás bet?ihez való ragaszkodás.
Ez részben magának a héber írásnak a jellegéből fakad. A héber ábécé ugyanis
mindössze huszonkét mássalhangzójelből áll, a magánhangzókat e jelek alá vagy fölé
tett kis pontokkal, vesszőkkel jelölik. Számunkra szinte elképzelhetetlen az olyan írás,
mlybn nm szrplnk mgnhngzk. Pedig Jézus korában így íródott az Ószövetség
(csak az V. században egészítették ki magánhangzójelekkel), és ma is így jelennek
meg a héber nyelv? újságok Izraelben.

Könnyen belátható, hogy az ilyen jelleg? szövegben akár egyetlen betűtévesztés is
alapvetően megváltoztatja az értelmet, míg a mi magánhangzós írásunkban egy bet?
elírása esetén még egyértelműen olvasható a szöveg. (Ugyanakkor számos szónak
minden tévesztés nélkül is többféle olvasata lehet – attól függően, hogy a mássalhangzókat
milyen magánhangzókkal ejtjük ki –, amelyek mindegyike lehet helyes.) Álljon itt
tanulságul egy talmudi történet az i. sz. II. század közepéről: "R. Meir mesélte:
Amikor elmentem Jiszmaelhez, azt mondta nekem: Fiam, mivel keresed a kenyeredet? Azt
mondtam neki: Tóramásoló vagyok. Azt válaszolta nekem: Fiam, légy gondos a munkádban,
mert akinek ez a foglalkozása, mennyei dolgokkal foglalkozik! Mert ha egyetlen betűt is
elhagynál, vagy egyetlen betűvel is többet írnál, olyannak találtatnál, mint aki az
egész világot lerombolja."

A zsidó írástudók így illusztrálják a bibliamásolók betűtévesztésének végzetességét:
ha egy írnok a Teremtés könyvének első versében szereplő berésít bárá ("kezdetben
teremtette") helyett véletlenül beresít báreú-t ("kezdetben teremtették") írna


– ami csak egyetlen vessző hozzátétele a szöveghez – az az egyistenhit megtagadását
jelentené.



"Kezdetben teremtette…" A Biblia első két szava. A jod a legkisebb héber bet?

Jézus tehát zsidó közegben közismert és elfogadott véleményt idézett az Írással
kapcsolatban, amikor azt mondta: "a Törvényből egyetlen ióta vagy egyetlen pontocska
el nem múlik". A görög ióta és héber megfelelője, a jod, mindkét ábécé
legkisebb betűjének számít. A zsidó mondás szerint, ha a világ valamennyi embere összegyűlne,
akkor sem lenne képes a Törvényből egyetlen jod betűt eltávolítani! A rabbik fantáziájában
a Tóra bet?i időnként önálló életre kelnek. Egy legenda szerint, mikor Salamon élete
végén a bálványimádás bűnébe esett

– ami annak következménye volt, hogy áthágta a mózesi Törvényt –, a királyokra
vonatkozó "sok lovat ne sokasítson" parancsolatból (Mózes 5. könyve 17,16) a
jarbe ige első betűje (egy jod) Isten elé vetette magát, és bevádolta az uralkodót,
mondván: a király felcserélte a helyét az előtte álló alef betűvel ("ló jarbe"
= "ne sokasítson" helyett Salamon így olvasta: "lí arbe" = "sokasítok
magamnak" – tudniillik sok lovat és sok feleséget). Isten akkor azt mondta a jodnak:
"Salamon és száz hasonszőr? el fog veszni, de belőled nem fog egyetlen bet? sem
elveszni!"



Salamon bűnének kezdete: egy jodot kicserélt az előtte álló betűvel. A kicsiny bet?
helye örökké állandó marad, de a király emiatt elbukott

De mit jelent a Máténál szereplő "pontocska"? Ebben az esetben az eredeti görög
szöveg igazít el bennünket, ahol a Károli-fordításban használt szó helyett "szarvacska"
(keraion) áll. Ez pedig nem "díszítő tollvonásokat" jelent – mint azt Vermes Géza
és Burt L. Visotzky feltételezte –, hanem bizonyos héber betűk jellegzetes kicsúcsosodásaira
utal, melyek ugyanolyan jelentésmegkülönböztető szereppel bírnak, mint a magyarban a
magánhangzókra kitett pontok és vesszők. A Talmud szemléletesen mutatja be, milyen következményekkel
járt volna, ha akár egyetlen kis "szarvacska" megváltozik az Igében. A zsidók
legfőbb imájának számító Semá szövege így hangzik: "Halljad Izrael, az Úr, a
mi Istenünk, egy Úr." (Mózes 5. könyve 6,4) Ha azonban az "egy" (echad) utolsó
betűjét r betűvel cseréljük fel – ami a héberben egyetlen kis csücsök ("szarvacska")
különbség csak! –, akkor az acher szót kapjuk, ami így változtatná meg az ima értelmét:
"Halljad Izrael, az Úr, a mi Istenünk, más Úr." Ezzel pedig – mondja a Talmud
– "lerombolnánk a világmindenséget"!



A "szarvacskák". Az egymáshoz hasonló alakú betűket csak ezek a kis csücskök különböztetik
meg. Jézus szerint az ég és a föld könnyebben pusztul el, mint egyetlen ilyen "szarvacska"
a Szentírásból

De mire/kire vonatkozott a beteljesedés ("genétai", azaz "megvalósulás",
tehát: "amíg minden jod és szarvacska meg nem valósul") – amely Vermes Géza
szerint "érthetetlen utalás" – Máté fentebb idézett szövegében? Jézus itt
arról beszélt, amit Pál apostol tömören így fogalmazott meg: "A Törvény
Krisztusra vezérlő mesterünkké lett" (Levél a galatákhoz 3,24) – vagyis, hogy az
Ószövetség valamennyi ígérete Jézus Krisztusra mutatott előre, és benne
teljesedett be (illetve teljesedik és fog beteljesedni). Modern hasonlattal élve: Jézus
Krisztus mint Messiás eljövetele az Ószövetség valamennyi betűjében "kódolva"
volt. A "bet?"-nek megfelelő héber szó (\'ót) első és utolsó betűjele, a néma
alef és a t-nek hangzó tav a héber ábécé első és utolsó betűje, a közte lévő
vav pedig azt jelenti: "és" – mintha magyarul azt mondanánk: "a és zs".

Az \'ót szó azonban nemcsak betűt, hanem "jel"-et is jelent, mégpedig
kifejezetten prófétikus értelemben. Ézsaiás a szűztől születendő Messiásról
mondja: "Ezért ad jelt (\'ót) nektek az Úr maga: Íme, a szűz fogan méhében és
szül fiat, s nevezi azt Immánuelnek." (7,14) Ennek fényében válik érthetővé Jézusnak
önmagáról adott kijelentése: "Én vagyok az alfa és az ómega", mivel a görög
ábécé első és utolsó betűje pontos – bár kevésbé sokértelm? – tükörfordítása
a héber \'ót kifejezésnek. Héberre visszafordítva tehát e helyen Jézus azt állítja
magáról: "Én vagyok a jel" – amit átvitt értelemben úgy is értelmezhetünk,
hogy a Szentírás minden betűje: az aleftől a tavig, az alfától az ómegáig, az a-tól
a zs-ig Jézusról íratott meg és Jézusban teljesedett be.



Hellénisták és hagyományőrzők Izraelben



A fenti példákat annak illusztrálására szántuk, hogy a Biblia eredeti (héber, arám
és görög) nyelven írt szövegei milyen elképesztően mély összefüggéseket
rejtenek magukban. Az Újszövetség keletkezésének idején Izrael egy politikailag egységes,
de sokkultúrájú és nyelvileg-vallásilag is heterogén világbirodalom égisze alá
tartozott. Ebben a korszakban – amely kísértetiesen hasonlított mai "multikulturális"
világunkhoz – születtek meg az Újszövetség könyvei, amelyek több szempontból is
eltérnek az Ótestamentum szent szövegeitől.

Az első és legfontosabb különbség, hogy az Újszövetség valamennyi írásának középpontjában
a názáreti Jézus mint megtestesült Messiás (Krisztus) bemutatása áll. Az Újszövetség
könyvei az Ószövetségéihez képest térben egymástól távolabb: Jeruzsálemtől Rómáig;
időben viszont egymáshoz közelebb: körülbelül hetven-nyolcvan esztendő leforgása
alatt keletkeztek. Az Újszövetséget emellett nem egy "választott nép" nyelvén,
nem is egy szakrális nyelven, hanem az akkor legelterjedtebb köznyelven: görögül írták
meg.

A korabeli zsidóság ortodox rétegei számára a görög kultúra (és az azt megjelenítő
nyelv) minden rossz forrásának számított. A hellén civilizációval szembeni zsidó
ellenérzések IV. Antiokhosz Epiphanész rémuralma után erősödtek meg, bár a zsidóságon
belül már ekkor is szép számmal akadtak támogatói a szírek görögösítő törekvéseinek.
A Makkabeus felkelést (i.e. 167–164) megelőző időszakból külön is meg kell említenünk
Jászón főpap tevékenységét, aki egész sor, a mózesi Törvénnyel ellentétes görög
szokást igyekezett a zsidók körében meghonosítani; de forrásaink mártírokról is
beszámolnak, akik akár a halált is vállalták ősi hagyományaik védelmében.

Az sem véletlen, hogy ebben az időben született meg az Ószövetség első idegen nyelv?
fordítása, a Szeptuaginta, amely elsősorban az egyiptomi – már részben vagy
teljesen hellénizálódott – diaszpóra-zsidóság érdekeit volt hivatva kiszolgálni,
ugyanakkor lehetőséget nyújtott a zsidó térítőmunka számára az egész Földközi-tenger
medencéjében. Ennek a missziós tevékenységnek kiterjedt voltára utalt Jézus is a
farizeusokhoz és írástudókhoz intézett figyelmeztetésében: "Megkerülitek a
tengert és a földet, hogy egy pogányt zsidóvá tegyetek, és ha azzá lett, a gyehenna
fiává teszitek őt, kétszerte inkább magatoknál!" (Máté evangéliuma 23,15) A
zsidó vallást felvevő és gyakorló expogányokat prozelitáknak nevezték. Velük
kapcsolatban is megoszlott a zsidó vallási vezetők véleménye. Egyesek szerint Isten a
prozeliták érdemei miatt kíméli meg az igaztalan embereket, sőt ők Isten különleges
kegyelmét élvezik: "Az igazakról az mondható el, hogy szeretik Istent, a prozelitákról
pedig az, hogy Isten szereti őket. Ki tehát a nagyobb: az-e, aki szereti a királyt,
vagy az, akit a király szeret?"

Más tanítók ellenben úgy fogalmaztak, hogy a prozeliták olyanok Izrael számára, "mint
a bőrnek a lepra", s azt hangoztatták, hogy a Messiás eljövetelét is ők késleltetik.
Így vagy úgy, de mind a prozelitizmus, mind a hosszan tartó görög és római uralom
hozzájárult az izraeli zsidóság bizonyos mérték? hellénizálódásához. Az elgörögösödéssel
szemben liberálisabb Hillél és a konzervatív vonalat képviselő Sammai rabbi harcából
azonban még a Szentély lerombolása (i. sz. 70) előtt az utóbbi került ki győztesen:
Sammai híres tizennyolc szabálya többek között magában foglalta a görögül tanulás
tilalmát, valamint azt is, hogy a Szentély javára felkínált adományokat tilos a pogányoktól
elfogadni.

A görögséggel kapcsolatos ellentmondásos felfogást kiválóan érzékelteti a
dologban meglehetősen érintett Josephus Flavius egy mondata: "Alaposan foglalkoztam a
görög nyelvvel is, pontosan megtanultam nyelvtani szabályait, megismertem költészetét,
ámbár a zsidó felfogás lehetetlenné tette, hogy tökéletesen beszéljem; tudniillik
nálunk nem becsülik meg különösebben azokat, akik sok nyelven beszélnek (…) Nálunk
inkább csak azok állnak bölcsek hírében, akik bizonyságot tesznek a törvény alapos
ismeretéről." (A zsidók története XX,12,1)

Ezt látszik alátámasztani egy Pál apostollal történt eset is. Az a római ezredes,
aki kimentette őt a tömeg kezéből, felettébb elcsodálkozott, amikor "az őrizetes"
megszólította: "Vajon szabad-e nekem valamit szólnom tehozzád? Az pedig mondta:
Tudsz görögül?" (Apostolok cselekedetei 21,37) A tiszt úr nyilván hozzá volt
szokva, hogy a zsidók nemigen beszélnek idegen nyelveken. Feliratokból tudjuk, hogy még
azokban a tartományokban is, ahol a görög uralkodó nyelvnek számított (például
Dekapolisz vidéke), az amúgy görögül is jól beszélő római helytartóknak a helyi
nyelveket is értő tolmácsokra volt szükségük, hogy meg tudják magukat értetni a
lakossággal, amelynek túlnyomó része arám ajkú volt.



Sém-Tov evangéliuma – "a kis hamis"



Ma már senki nem vonja kétségbe azt a tényt, hogy Jézus a galileai zsidók arám
nyelvén hirdette evangéliumát. Ez az arámnak egy meglehetősen romlott dialektusa
volt, gúnyolódtak is rajta eleget az irodalmi arámit beszélő júdeai farizeusok. Egy
Talmudban fennmaradt anekdota szerint egy galileai férfi elment a jeruzsálemi piacra,
hogy vegyen valamit, amit ő amárnak nevezett. A kereskedők azonban így gúnyolták ki:
"Te ostoba galileai, olyasmit akarsz, amit meg lehet ülni (hamár = szamár)? Vagy talán
innivalót (hamar = bor) kérsz? Esetleg valami ruhának való kelmét (‘amar = gyapjú)
akarsz? Vagy netán áldozni van kedved (immar = bárány)?" Hűen tükrözi ezt a
megvetést az Újszövetség is, hiszen mikor a főpap udvarában álldogáló Péter
megszólal, azonnal rájönnek, hogy ő is Jézus követői közé tartozik: "Bizony, közülük
való vagy te is, hiszen a kiejtésed is árulkodik rólad." (Máté evangéliuma 26,73)
Hogy Jézus is ugyanezt a nyelvet beszélte, bizonyítják az evangéliumokban megőrzött
arám mondatok, kifejezések: Talitha kum! ("Kelj fel, leány!"– szó szerint: "bárányka");
a Hegyi Beszédben is szereplő mamona (pénz); vagy a siketnéma meggyógyításakor
mondott Effatha! ("Nyíljék meg!").

A későbbi egyházi hagyományból nagyjából biztosan tudjuk, hogy az evangélisták közül
Máté eredetileg arám, esetleg héber nyelven írta meg evangéliumát. Máté a tizenkét
apostol egyike, egykori kapernaumi vámszedő volt, akit Jézus népszerűtlen foglalkozásának
gyakorlása közben hívott el (Máté evangéliuma 9,9). Lévinek és Alfeus fiának is
nevezi a másik két szinoptikus szerző (Márk evangéliuma 2,14; Lukács evangéliuma
5,27). A hagyomány szerint Máté pünkösd után (i. sz. 29) még tizenöt éven át
Izraelben tartózkodott, és apostoli munkát folytatott. Majd állítólag Etiópiában
és Makedóniában szolgált, s többé nem is tért vissza a Szentföldre.

Az egyházatyák közül Papiasz (aki fiatalkorában az idős János apostol tanítványa,
és 160 körül bekövetkezett haláláig a kis-ázsiai Hierapolisz püspöke volt) említi
legkorábban Máté héberül írt evangéliumát: "Máté a héber gondolkodásmódnak
megfelelően írta le a mondásokat, magyarázattal is ellátta őket, amennyire csak
tudta, mindegyiket." (idézi: Euszébiosz, Egyháztörténet III,39,16) A IV. századi
egyháztörténész, Euszébiosz pedig azt állítja: "Máté előbb a zsidóknak
hirdette az igét, minthogy azonban más népekhez is el kellett mennie, anyanyelvén írásba
foglalta evangéliumát, melynek megalkotásával már ottlétekor kárpótolta azokat,
akiktől elvált." (Egyháztörténet III,24,6) A mai kutatók szerint Máté evangéliumának
héber változata a 40-es évek második felében keletkezhetett, s a görög fordítás(ok)
nem sokkal később, legvalószín?bben a szíriai Antiokhia környékén.

Máté ma ismert, kanonikus görög szövege is tükrözi szerzője eredeti szándékát,
hogy evangéliumával elsősorban a zsidókat akarta szolgálni. Az első fejezet mindjárt
Jézus nemzetségtáblázatával kezdődik; a m?ben több mint félszázszor utal arra,
hogy Jézus életében beteljesedtek az ószövetségi próféciák; és Jézust elsősorban
mint Messiás-királyt mutatja be.

Az elveszett héber Mátét már régóta sokféleképpen próbálták megtalálni. George
Howard nem éppen friss, de nemrégiben hazánkban is népszerűsített (Élet és Tudomány,
2000/3. szám) elmélete szerint egy XIV. századi kasztíliai zsidó orvos, név szerint
Sém-Tov ben Jichak ben Saprut ibn Saprut egyik művében rejtezik a megoldás. Sém-Tov
egy polemikus művet szerkesztett, amelynek az Even bochan (Szegletkő) címet adta. Ennek
a műnek 12–13. könyve tartalmazza Máté evangéliuma bibliai héber nyelven írt változatát,
mégpedig olyan szövegvariánsokkal, amelyek Máté görög szövegében nem találhatók
meg. Howard először 1988-ban adta ki Máté evangéliuma egy kezdetleges héber szöveg
szerint cím? kötetét, amely 1997-ben már Máté héber evangéliuma címen látott
napvilágot. Howard elmélete szerint ugyanis a középkori héber szöveg nem Sém-Tov
fordítása, hanem egy előtte már létezett héber szöveg kommentált változata. Ez a
feltételezett forrás pedig szerinte azonos Máté elveszett héber eredetijével.

Howard elmélete tetszetős ugyan, de nem igaz. A szerző végső célja annak bebizonyítása,
hogy ez az "eredeti" héber Máté evangélium alapvetően eltér a ma meglévő görög
"fordítástól", amely tehát végső soron hamis evangélium. Jézus e mondatának:
"Bizony mondom nektek, az asszonyoktól szülöttek között nem támadott nagyobb
Keresztelő Jánosnál" (Máté evangéliuma 11,11) második fele – "de a legkisebb
a mennyek országában nagyobb nála" – hiányzik a középkori héber szövegből. Jézusnak
egy szintén a Keresztelőre vonatkozó kijelentését: "Mert eljött hozzátok János…"
(Máté evangéliuma 21,32) a görögben a papoknak és a farizeusoknak mondja; Sém-Tovnál
azonban a tanítványoknak.

Mindezzel Howard bizonyítottnak látja, hogy Máté eredeti héber szövege (!) nem Jézus
alakját helyezte az evangélium középpontjába, hanem sokkal inkább Keresztelő Jánosét.
Ráadásul Jézus neve mellett soha nem szerepel a Messiás megjelölés. Ez az ál-eredeti
Máté evangélium egy olyan zsidó szekta szemléletét tükrözi – vallja Howard –,
amely a nemzetek közötti evangelizálást egyenesen súlyos bűnnek tartotta. Ezt a következő
idézetre alapozza: "És ez az evangélium hirdettetik az egész földön, bizonyságul
rólam, minden nemzetnek, és ezután fog eljönni a vég. Ez az Antikrisztus és ez az utálatosság,
amely pusztít, amelyről Dániel beszélt, hogy a szenthelyen áll. Aki olvassa, értse
meg." (Máté evangéliuma 24,14-15 Sém-Tov szerint) Ebből következtet arra Howard,
hogy az idézett szöveg szerzője a föld evangelizálását az Antikrisztus munkájának
tartja. Csakhogy ez nem így van. Az idézetben ugyanis – ezt bárki beláthatja – az
Antikrisztus és a "pusztító utálatosság" a vég szóra utal vissza, ami teljes összhangban
van Máté görög szövegével. Howardnak azt sem sikerült bebizonyítania, miként kerülhetett
a XIV. századi Hispániában Sém-Tov kezébe Máté eredeti héber evangéliuma; és nem
sikerült teljes bizonyossággal kizárnia azt a lehetőséget, hogy azt nem görögből
vagy latinból fordította héberre. (Az irodalmi hébert ebben az időszakban is használták
írott nyelvként a tudós rabbik.) De még ha úgy esne is a jövőben, hogy valahonnan
előkerül Máté evangéliumának héber változata, a kanonikus bibliai szöveg akkor is
a görög evangélium marad, amelyből egyetlen ióta sem fog elveszni.

(A szerző történész)

Olvasson tovább: