Kereső toggle

Újév szeptemberben

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Az ősi babilóni misztériumvallás egész földön elterjedt változataiban,
az úgynevezett tenyészet-enyészet kultuszok középpontjában a természeti év során
tapasztalt ciklikus változások állnak. A természet változásai e vallások szerint a
meghaló és feltámadó istenség sorsát tükrözik, és ezek a változások újra meg
újra ismétlődnek, körfolyamatot, ünnepkört alkotnak. A sötétség és világosság
arányának jelentőséget tulajdonító természetvallások, valamint több politeista
vallás (római, kisázsiai, ősi germán) az év kezdetét valamely napfordulóhoz kötötték.
A téli napforduló után egyre hosszabbodó nappalokat a világosság vagy a nap győzelmével
azonosították. Az év fogalmához az önmagába visszatérés képzete tapad, a latin
annus eredeti, később teljesen elhomályosult jelentése: kör. A régi ünnepkör európai,
krisztianizált változatában tovább él a hagyomány, hogy az év kezdetének és végének
az emberek szintén különleges jelentőséget tulajdonítanak. Ezen időszak vásárlási
lázzal kezdődik és kicsapongással végződik. Január hónapunk a római év kezdőhónapjának,
Ianuariusnak megfelelője a kezdet és a vég kétarcú istenéről, Ianusról kapta nevét.
Megszokhattuk, hogy a naptár piros betűs dátumai között az újév napja is szerepel.

"A rómaiak hite szerint minden dolog kedvező vagy kedvezőtlen kezdete egyben előjel
annak sikeres vagy sikertelen voltára nézve. Ezért az ókori Rómában vidáman köszöntötték
az újévet, hogy az egész esztendő e jó ómen jegyében teljék el. Az emberek édes
ételeket fogyasztottak, apróbb-nagyobb ajándékokat küldözgettek egymásnak." (Grüll
Tibor: Hogyan számláljuk napjainkat? Hetek, 1998. december 31.) A cikkíró találó példaként
idéz egy IV. századi szónokot, Libanioszt, aki városa, Antiókhia szokásait írta le:
"Mindenki mulat, igyekszik jó hangulatban lenni, és főleg: nyakló nélkül költekezni.
Még aki egész évben takarékoskodott: most az is szórja a pénzt, aki józanul élt,
csak úgy dönti magába az italt..." Az újévet tivornyákkal köszöntő ünnepléstől
igencsak távol áll az évszámlálásnak a bibliai naptárban rögzített módja.



Emberi ünnepek és a "teljesen más"



A világon mindenütt, minden nemzetnek vannak jeles napjai, történelmi vagy vallási ünnepei.
Az emberi nem különféle csoportjai által kijelölt sok ezer ünnep kiemeli résztvevőit
a hétköznapokból, legyen az családi vagy nemzeti ünnep, ünnepeljen hősi tetteket
vagy családi évfordulókat. Kötődhet az ünnep vallási hiedelmekhez, sőt babonákhoz
is. Egy ünnep közösséget teremtő, egy érzést kimunkáló ereje közismert, bár ez
önmagában még nem feltétlenül jelent olyan védendő értéket, amihez mindig, minden
körülmények között ragaszkodni kell.

Szemben a sok-sok általunk, emberek által kreált ünneppel, érdekes, hogy csak hét ünnepről
állítja a Biblia, hogy azok kifejezetten az Úr, a kinyilatkoztatás Istene ünnepei.
Természetesen maga a Szentírás, amellett, hogy hiteles és ihletett könyv hit és üdvösség
dolgában, történelemkönyv is. A Biblia hozzávetőlegesen háromezerötszáz éves pályafutást
és a legnépszerűbb könyv megtisztelő címét mondhatja magáénak. Természetesen a hét,
évente ismétlődő ünnepnél jóval többel találkozunk lapjain, közöttük több
emberi kezdeményezésre jött létre mint zsidó nemzeti ünnep, szabadulás vagy győzelem
emlékére. Ilyen a Purim, melynek történeti hátterét Eszter könyve rögzíti, a
Hanukka pedig a templomszentelés ünnepe a makkabeusi harcok emlékére. Még a hét, évente
ismétlődő és legnagyobb jelentőség? ünnep megtartásának módjában is szabadságot
adott a mózesi Törvény a lebonyolítás részleteit illetően, alapos fejtörést és
kutatnivalót adva a későbbi korok írásmagyarázóinak.

Az ünnep, bibliai fogalma szerint, megadott időben és helyen történő találkozás.
Izrael első, nagy csodakorszakában ez nem volt elvont dolog. Az egyiptomi, az egész
birodalmat érő katasztrófák, a szináj-hegyi törvényadás körüli események (földrengés,
füst, dübörgés, trombitaharsogás) vagy a találkozás Sátra, a pusztai Szentély
feletti ködoszlop és az éjszakai lángoszlop járása-kelése miatt fizikailag is merőben
más volt, mint a profán helyek és idők.

A hangsúly nem azon van, hogy az emberek találkoznak egymással. De nem is minden
transzcendens találkozás szent, csak ha az örökkévaló Isten az, aki az ünneplés
helyét, idejét, módját meghatározza, és kitűzi az ünnep célját. Ez a cél lehet
az Úr szabadító tettének kollektív emlékezetben tartása, lehet cél az öröm és a
nyugalom, lehet a bűnbocsánat elnyerése, de minden ünnepnek van egy egyetemes emberi
üzenete is, ami túllép Izrael nemzeti keretein. Az egyetemes emberi üzenet pedig nem más,
mint a totális megváltás menetrendje.

Mózes harmadik könyvének 23. része az egyetlen íráshely, ahol kronologikus felsorolásban
szerepel mindegyik, az Úr ünnepének nevezett ünnep. A Hetek hasábjain már találkozhatott
a kedves Olvasó a páska, a kovásztalan kenyerek, az első zsengék, a hetek ünnepével.
E négy ünnep mutatott előre az Isten által felhatalmazott Messiás világba történő
bejövetelére. A pészahi keresztre feszítés a bűnökért bemutatott engesztelő áldozat
volt. Halála után a kovásztalan kenyerek idején "teste nem látott rothadást",
miként Dávid előre hirdette, feltámadt a halálból az első zsengék napján. Ő a
teremtett világ királya és parancsolója, aki a hetek ünnepén Isten Szellemét küldte
el tanítványaira, és elkezdődött az új szövetség, a Szent Szellem által szívünkbe
írt isteni törvény korszaka. A Názáreti Jézusban, mint Messiásban hívő első
generációk felismerték és hirdették, hogy "a Messiás első eljöveteléhez kapcsolódó
jelentős események mindegyike hajszálpontosan a megfelelő zsidó ünnepnapon következett
be" – írja Marvin J. Rosenthal Az Úr ünnepei cím? könyvében. "Ennek mintájára
– vonja le Rosenthal a logikus következtetést –, mindhárom fő esemény, amely a
Messiás második eljövetelét kíséri majd, ugyancsak a megfelelő zsidó ünnepnapon
fog megtörténni. Ez a három ünnep – a kürtzengés ünnepe, az engesztelés napja és
a sátorok ünnepe félreérthetetlenül az egyház elragadtatására, a gonoszok fölötti
ítéletre, Izrael megszabadulására és a messiási királyság megalapítására mutat
előre." A két szakaszban történő megváltás gondolata éppen a Talmud Rós hasana
traktátusában nyert kifejezést: "A Niszán hónapban lettek őseink megváltva, a
Tisri hónapban pedig (Rós hasanákor, azaz a bibliai újévkor, amely a mi szeptemberünk
tájékán van) a jövőben élők megváltása fog megtörténni."



Rós hasaná – a kürtzengés ünnepe



Az őszi ünnepek sorát a kürtzengésnek nevezett ünnep nyitja, amelyet kilenc nappal később
az engesztelés napja követ, majd öt nap múlva a nyolc napos sátorok ünnepe.

A Rós hasaná évkezdetet, újévet jelent. Ilyen néven azonban nem találjuk a Tórában.
Az elnevezés legkorábban az i. sz. 2. századtól jelöli a Bibliában még kürtfúvás
napjának (Mózes 4. könyve 29,1), vagy emlékeztető (kürt)harsogás (Mózes 3. könyve
23,24) napjának nevezett ünnepet. A jeruzsálemi Templomban és országszerte megfújták
a kürtöket, és szombati pihenőt tartottak.

Első pillantásra talán érthetetlen módon a zsidó naptár nem az első hónap első
napjától számítja az év kezdetét. A hónapok számlálása tavasszal kezdődik, az
éveké azonban ősszel. Az első hónap a mi március-április hónapunkra esik. Régi
nevén Áviv, vagyis a zöld kalász megjelenésének hónapja, későbbi neve Niszán,
amely hónap történelmi léptékkel is új időszámítás kezdete lett: Ábrahám utódai
ebben a hónapban váltak rabszolgákból szabad néppé. Az ünnepek sorát a páska,
vagy Pészah, az elkerülés éjszakájának ünnepe nyitja, a kivonulás emlékére. Ez a
vallási év kezdőpontja. A polgári újév, a Rós hasaná a vallási év hetedik hónapjának
(Tisri) első napjára esik. A bibliai naptár alapvetően holdnaptár, hónapjai a hold
ciklusaihoz igazodnak. Minden hónap újholddal kezdődik, így a szeptember második, október
első felére eső Tisri hó első napja újhold. Az ünnepek minden évben ugyanarra a
holdfázisra esnek. Ez az egyetlen ünnep, amire mindig az éjszakai égbolt sötétsége
borul.

Az őszi évkezdet a mezőgazdasági tevékenységek, a vetéstől az aratás lezárulásáig
tartó folyamat újraindulását jelzi. A földművelés és betakarítás ritmusa kijelöli
a mezőgazdasági év kezdetét és végét. Az őszi újév a szombatévek megtartásával
is összefügg. A hetes egységekre alapuló naptárban a hetedik nap, a hetedik hónap,
és a hetedik év kiemelt jelentőségű. Minden hetedik évben bevetetlenül, mintegy
pihenni kellett hagyni a földeket. A szőlőt nem metszhették meg. Ekkor csak szedegetni
lehetett a földeken, és a szőlőben – minden terményt, ami magától megtermett, a
maga idejében –, de raktározás céljára betakarítani már nem. A szombatév és a hét
szombatév letelte utáni jubileum, (héberül jóvél) év beköszöntét kürtzengéssel
adták hírül, és a következő mezőgazdasági év végével ért véget. Ezután újra
a szántás, vetés, aratás időszaka következett.

A két naptár és ezzel együtt a két újév együttes használatát Josephus Flavius,
első századi zsidó történetíró is megerősíti. Állítása szerint Izrael
egyiptomi tartózkodása idején az év első hónapja Tisri volt, de "Mózes
elrendelte, hogy Niszán (...) legyen az első hónap ünnepeik számára, mivel ő abban
a hónapban vezette ki őket Egyiptomból: ezért hát ez az ünnep kezdje az évet
mindazon ünnepségek tekintetében, amelyeket Isten tiszteletére rendeztek, ugyanakkor
megtartotta a hónapok eredeti rendjét az adás és vevés és minden más közönséges
ügy tekintetében".

A kürtzengés megünnepléséről csak két utalást találunk a Bibliában. Érdekes módon
mindkettő a fogság után hazatérők szellemi megújulásáról szól. Ezsdrás, az írástudó
könyvében olvassuk, hogy a hetedik hónap első napjára a visszatelepült lakosság
felment Jeruzsálembe. Jésua és Zorobábel papok a többi kohanita segítségével a
helyreállítás első lépéseként megépítették az oltárt, és újra megkezdték az
áldozatok bemutatását (Ezsdrás 3,1–3) Nehémiás számol be arról, hogy Jeruzsálem
falainak felépítése után ugyancsak a hetedik hónap első napján történt, hogy
Ezsdrás felolvasta Mózes Törvényét a Vízkapu előtti téren összesereglett népnek.
Férfiak, asszonyok hallgatták, ahogy Ezsdrás egy emelvényen állva kora reggeltől délig
hangosan felolvasta a tekercseket, a léviták pedig a nép nyelvén, arámul magyarázták
a héber Írásokat.

Amikor Mózes könyveinek végére értek, el tudjuk képzelni, milyen drámai felismerést
okozhattak az áldás feltételéről és az engedetlenség büntetéséről, a szétszóratásról,
kiszolgáltatottságról és nyomorról szóló szavak. Megértették az emberek, és
elkeseredésükben sírtak. Ezsdrás viszont lelket öntött beléjük, és arra kérte őket,
hogy inkább örüljenek, hogy az Úr szavait hallhatták, ami felvilágosította őket,
mert az ebből fakadó öröm erőforrás lesz számukra, és ellenségeikkel szemben
biztonságot fog adni nekik (Nehémiás 8,1–12).



Egy kis időutazás a Második Templom korában



Képzeljük el, hogy egy szép nap a dunántúli lankák vagy a magyar róna végtelenje
helyett a júdeai dombokra épült városkák egyikében virrad ránk. Autótülkök
helyett tehénbőgés, távoli nyájak bégetése vegyül a friss őszi szélbe, és a
szikrázó fényben Jeruzsálembe tartó utasokat pillantunk meg, ahogy szamárháton
igyekeznek a városba. Hányadika van? Rájövünk, hogy majdnem kétezer évet visszarepültünk
az időben, ezért zsebrádiónkból nem tudjuk meg a pontos dátumot. De kérdezzük meg
az egyik utazót! "Elul hónap, mely huszonkilenc napos, eltelt" – magyarázza készségesen
kísérőnk, egy tisztes ősz úr. "Láttam a vékony holdsarlót alkonyatkor, a
megfelelő időben, Elul újholdjától számított harmincadik napon (tudod, minálunk a
nap akkor kezdődik, ha feljön az első csillag)." Jószé ben Hananja fiatalkorától
jár fel újholdkor tanúskodni, valamiképp szent kötelességének tartja. Betabara, szűkebb
pátriája, nem arról híres, hogy a Jordán folyón itt lehet legkényelmesebben átkelni,
s a helybeliek büszkék arra, hogy e helyszínen történt meg, hogy Józsué vezetésével
száraz lábbal kelt át a nép, és lépett először Kánaán földjére. Estefelé már
figyelni kezdte az égboltozatot, és reménykedett, hogy a felhők nem nehezítik meg
dolgát, és megpillantja a holdat, ami olyan, mint egy vékonyka ezüst fonál. A megbízhatóság
fontos. Például sem szerencsejátékosokat, sem szamaritánusokat nem tartanak hitelre méltó
tanúnak. "Akkor most elseje van, igaz?" – kérdezzük.

"Nem, még nincs. Csak akkor kezdődik az új hónap, ha a Szanhedrin kihirdeti, és
megszólal a kürt. Meg fogod hallani, a Szentély irányából harsan fel. Minden hónap
első napját sófárfúvással ünnepeljük. Tisri hónap a hetedik a hónapok közül,
így első napja különösen nagy ünnep. Kürtzengés a neve. Ahogy meg van írva: »Fújjatok
kürtöt újholdra, a holdtöltekor, a mi ünnepünk napján, mert végzett dolog az
Izraelnél, a Jákób Istenének rendelése.« Ezt éneklik a léviták az áldozat
bemutatása közben, a Szentély oltáránál. A kürt a népet egybehívja, csatában a kürtszó
ad riadót, és megfújták a sófárt az áldott emlékezet? Salamon vagy az álnok
Absolon királlyá emelésénél is..."

De igyekezzünk, hogy az elsők közt legyünk! A Bét Jaazek udvarban már gyülekeztek a
különböző városokból érkező tanúk, akik a Szanhedrin elé siettek, hogy a fontos
eseményt bejelentsék. Jószé elmondja, hogy az elsőként érkező két tanút kérdezik
ki először és a legalaposabban, ezért tartózkodnak hoszszabban a törvényszék előtt.
Csakhamar bejutunk. A tanúk közül szerencsére először az idősebbnek teszik fel a kérdéseket.
Rabban Gamaliél elnököl. Barátságosan fordul kísérőnkhöz: "Mondd, hogyan láttad
a holdat? Szarvai a Nap felé fordultak, avagy elfordultak tőle?" "Elfordultak!"
– hangzott kísérőm válasza. A további kérdések arra vonatkoznak, hogy a holdsarló
a Naptól északra, vagy délre volt, milyen magasan állt, valamint milyen széles volt.
A főtanács tagjai helyeslően bólogattak. A tanúság érvényes volt. A falon és egy
táblán holdábrák láthatók a járatlan tanúk kikérdezéséhez. "Így, vagy úgy láttátok-e
a holdat?" Hát, mi bevalljuk, sehogyan sem láttuk. A türelmes Gamaliél biztat, jöjjünk
máskor is. Úgy látszik, az előttünk levők tanúsága érvényes és egybehangzó
volt, mert minket már csak felületesen kérdeztek ki. Mindazáltal mindenkit
meghallgatnak, nem mintha szükség lenne további tanúkra, hanem csak azért, hogy "lábaikat
el ne vagdalják" a tanúknak, azaz máskor is szívesen jöjjenek.

Ugyanezen bölcsesség miatt kint már várt ránk a tanúknak készített lakoma. A
Szanhedrintől aztán futár megy az Olajfák hegyére, ott máglyajelzéssel adják a távolabbi
vidék tudtára a újhold és az újév beköszöntét. A jelzés láttán a következő
hegycsúcson is máglyát gyújtanak. Így megy tovább a jelzés egész Babilóniáig.
Magas hegycsúcsról nézve a sűrűn lakott bábeli diaszpóra mintha lángtengerben égne.
Jószé még be sem fejezte magyarázatát, a nagyteremben a Szanhedrin feje felkiáltott:
"Szentesítve van!" A testület képviselői kétszer rázúgták: "Szentesítve
van!" "Nem értem Gamaliélt!" – lépett ki rabbi Józsua a teremből, társának
hevesen magyarázva. "Akkor is kihirdette az újholdat, ha az a várt időben nem volt látható,
mondván, hogy ha láttuk, ha nem, az Ég már szentesítette!" Társa így érvelt: "Ha
tépelődni akarunk Gamaliél törvényszékének döntésén, akkor tépelődnünk
kellene minden törvényszék döntésén, ami Mózes óta fennállt. Mikor három férfi
mint bíróság dönt Izraelben, hasonló tekintélyük van, mint Mózes bíróságának.
Ezért nem nevezi meg az Írás név szerint a hetven vént, akik Mózessel, Áronnal, Nádábbal
és Abihuval szintén ott voltak a Sinain..." A rabbinikus vita végét nem várhatjuk
meg...

A képzelt időutazás történelmi idejében még fennálló Szentély pusztulása után
az ünnepet csak úgy tudták megtartani, ha hozzáigazítják a szétszóródott és
elveszített nép új körülményeihez.

Titus római diadalívén látható a jelenet, ahogy a papok templomi ezüst trombitáit,
hadizsákmányként hurcolják el. A földjéről elűzött nép számára lehetetlenné vált
a hagyományos ünnepek megtartása, az áldozatok bemutatása. Mivel Tisri hónap első
napja nemcsak a kürtzengés, hanem a polgári évkezdet napja is, az egybeesés által
lehetséges volt az ünnepet fenntartani, új értelemmel töltve meg azt.

Így vált a kürtzengés ünnepe zsidó újévvé.

A próféták az Úr napjának, és a harag napjának neveznek egy jövőben elkövetkező,
apokaliptikus ítéletet hozó időszakot. Ez a nap Izrael történelmének legsötétebb
napja lesz. Csakúgy, mint a Rós hasaná hold nélküli éjjelét, a sötétség és riadókürt
felharsanása jellemzi. Ámós próféta a veszedelmes időt így látja: "Jaj azoknak,
akik kívánják a Úrnak napját! Mire való néktek az Úrnak napja? Sötétség az és
nem világosság. Mintha valaki oroszlán elől szaladna, és medve bukkanna rá vagy
pedig bemenne a házba és kezét a falhoz támasztaná, és kígyó marná meg. Nem sötétség
lesz-é az Úrnak napja és nem világosság?! Sötétség lesz az, s még hajnalfénye
sem lesz." (Ámós 5,18–20)

Sofóniás ugyancsak egy rendkívüli megpróbáltatást jelentő napról beszél, amelyen
a harcosok keservesen kiáltoznak: "Az Úr napjának szava keserves, kiáltoz azon a hős
is. Haragnak napja az a nap, szorongatásnak és nyomorúságnak napja, pusztításnak és
pusztulásnak napja, sötétségnek és homálynak napja, felhőnek és borúnak napja. Kürtnek
(...) napja." (Sofóniás 1,14b–16)

A rendkívüli, kozmikus sötétség nem biztos, hogy természetes okokkal magyarázható.
Jóel kijelenti, hogy az Úr napját megelőzően (például délben) "a nap sötétséggé
válik, a hold pedig vérré, minekelőtte eljő az Úr nagy és rettenetes napja" (Jóel
2,31) Ámós könyvében a nap déli besötétítése szerepel. "És lészen azon a
napon, azt mondja az Úr Isten: Lenyugtatom napot délben és besötétítem a földet fényes
nappal. Ünnepeiteket búra változtatom és minden dalotokat szomorú énekké! Gyászruhát
borítok minden derékra, és kopaszságot minden fejre, és olyanná teszem, mint aki
egyetlen fiát siratja, a vége pedig, mint a keserűség napja!" (Ámós 8,9–10)
Zakariás próféta szerint maga az Úr fog kürtöt fújni, és újra megjelenni forgószélben
és tűzben, mint a törvényadáskor, ezúttal az ítéletre. A Rós hasanát követő ünnepek
felcsillantják a reményt, hogy ebből a végső megpróbáltatásból is megszabadulhat
Izrael. A zsidó tradíció szerint "a kosszarvat fogja a Szent, áldassék neve, megfújni,
amikor a Dávid fia, a mi Igazunk kijelenti magát, ahogy megmondatott: »És az Úr Isten
fogja fújni a kürtöt.«" (Zak 9,14) A kürtszó harcot jelez, de az összegyűjtés
eszköze is. Az élő és a már elhunyt igazak romolhatatlan testben történő feltámadásának
várása szintén összekapcsolódott ennek a jövőben várható eseménynek a bekövetkezésével.

Olvasson tovább: