Kereső toggle

Sátorok és a millennium

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

A Biblia több ezer éves tanítása a történelem célirányos és boldog korba
torkolló útjáról szétoszlatja a reménytelen küzdelem rémképét, kiemelte és ma
is képes kiemelni a nemzeteket a vaksors, a végzet és a nemzethalál víziójának sötétségéből.
Nem a véletlenen, hanem az eljövendő kor uralkodójához való viszonyon áll vagy
bukik egy nemzet jövője. A Sátorok ünnepe prófetikus mondanivalója a Messiás fősége
alatt megvalósuló békekorszak, az édeni állapot helyreállása.

A bibliai naptár hetes egységeken alapul. Hat munkanap után következik a hetedik,
nyugalomnak szentelt nap. A szombati pihenőnaphoz hasonlóan a Sátorok ünnepe, amely a
hetedik a mózesi törvény által elrendelt ünnepek közül, a vidám aratás utáni
nyugalom és bőség ünnepe. Mint hagyományos aratóünnep, jó alkalom arra, hogy az
emberek köszönetet mondjanak Istennek a gazdag termésért, hálával fogyasszák a
javakat, és az ünnep mind a hét napján örüljenek. A különleges hetet egy
nyolcadik, szombati nyugalommal kiemelt nap zárta, ezzel megkezdődött a vetéstől
betakarításig tartó új időszak. Az ünnep nemcsak visszatekintés, hanem előrevetít
egy új korszakot, amikor az egész földre a béke és jólét kora jön el. Ezt az új
"aranykort" nem az emberek globális összefogása hozza létre, hanem egy természetfeletti
rendszerváltás, ami a Messiás Földre való visszatérésével és uralma kiterjesztésével
köszönt az emberiségre.



Zöld sátrak



A Sátorok ünnepének középpontjában zöld ágakból készített kunyhó, kis lak áll.
A sátorok héber neve szukkót, amely egyben az ünnep neve is. A hetedik hónap 15-én
kezdődő ünnepet hét napon át kell megünnepelni, mégpedig úgy, hogy a lombokból összerakott,
aratókunyhóhoz hasonló ideiglenes építményekben lakjanak az emberek. Ahol az éghajlat
megengedi, ott is alszanak, ahol nem, a családok legalább az étkezések idejére "költöznek
be" a sátorba, amit színes zöldségekkel, gyümölcsökkel és sok-sok zölddel díszítenek.
Az építmény tetőzetét fedő ágak – Izrael-

ben hosszú pálmaágak – ritkásabban vannak elhelyezve, hogy nappal a benne ülők árnyékban
legyenek, de éjjel a tetőn át láthassák a szabad eget, a csillagokat. Nem szabad túlontúl
stabil és kényelmes építményt készíteni, mert a sátor az ideiglenességet és a
pusztai vándorlás időszakát jeleníti meg. "Sátorokban lakjatok hét napig...

hogy megtudják a ti nemzetségeitek, hogy sátorokban lakattam Izráel fiait, amikor
kihoztam őket Egyiptom földjéről." (3Móz 23,42-43)



Felmenetel Jeruzsálembe



A Sátorok ünnepe a Kovásztalan kenyerek és a Hetek ünnepe (Pünkösd) mellett a
harmadik zarándokünnep volt, amelyen a bibliai időkben a felnőtt férfiaknak kötelező
volt megjelenni a jeruzsálemi Templomban. A családok Szukkótra hozták fel áldozataikat
és betakarított terményeik tizedét, mert így parancsolta Mózes: "Üres kézzel
senki ne jelenjen meg az Úr előtt!" (5Móz 16,16) A sátrakat már az Engesztelés
napja után

– négy nappal Szukkót előtt – elkezdték építeni. Az ország minden részéből
és sokan a távoli szórványokból is Jeruzsálembe utaztak. A hosszú út miatt biztonsági
okokból sokszor karavánokat szerveztek, hiszen sok pénzt vittek magukkal: terményeik
tizedének árát, és ezen felül azt az összeget, amit az örvendezés parancsolata
miatt a maguk kényelmére, örömére magukra akartak költeni. Jeruzsálem környéke
megtelt utazókkal, és hamarosan a zarándokok sátrai ezrével sorakoztak úton-útfélen,
nagy táborrá változtatva a várost. Annyi áldozatot mutattak be az ünnep egy hete
alatt, hogy ilyenkor mind a huszonnégy papi rend szolgálatba állt. A lombkunyhóban lakás
mellett zöld csokor lengetését is előírta a Törvény. A csokor összetételét nem
határozta meg az Írás konkrétan: "És vegyetek magatoknak az első napon szép fának
gyümölcsét, pálmafa ágait, sűr? level? fa lombját, és patak mellett való fűzgallyakat,
és örvendezzetek az Úr előtt, a ti Istenetek előtt" (3Móz 23,40). Hogy mi a szép
fa, abban a hagyomány választása egy citrusfélére esett. Gyümölcse, az etrog nev?
termés, hasonlít a citromra. Magyar neve citrusalma. A luláv a datolyapálma hosszú ága.
A sűr? level? fának az apró level? mirtuszfát feleltették meg, amelynek neve
hadasz. Eszter királyné eredeti Hadassza neve erre a szép díszcserjére utal.



A karizmatikus ünnep



Az ünnep rangját az is emelte, hogy a salamoni Templom átadása az Úrnak, Izrael Istenének
éppen Sátorok ünnepén volt. A Szentélyben a papok és a léviták zenekara és kórusa
Istennek játszott és énekelt. A rendkívüli égi válasz erre az volt, hogy az épület
belülről megtelt köddel, mert az Úr dicsősége, a sekína – ami egyszersmind egy különleges
sugárzó erő és fényjelenség – betöltötte és birtokba vette a helyet.
Olyannyira, hogy a zenészek az erő súlya alatt összeestek! Salamon ekkor felajánlotta
az Úrnak az épületet, hogy a mindaddig sátorban "lakó" frigyláda állandó
otthonául szolgáljon, hiszen annak fedele a trónoló szent erő, a sekína helye volt.
Az Úr így szólt a pusztai vándorlás idején: "Felhőben jelenek meg a fedél felett"
(3Móz 16,2). Salamon imája után nemcsak a köd volt jelen, hanem tűz szállt le a nép
szeme láttára az áldozati oltárra és elégette az áldozatokat. Ezek után már
mindenki földre borult és magasztalta az Urat. Azon az emlékezetes Szukkóton az ünnep
további hét napján felszentelték az oltárt, és utána még hét napig ünnepeltek. A
Sátorok ünnepe mindörökre összeforrt Izrael fénykorával, Dávid fia, Salamon uralmával.
Az igazság és jogosság, a béke és hihetetlen jólét korszaka a jeruzsálemi Szentély
legbelső termében trónoló Szent (áldassék neve) sugárzó jelenlétéből fakadt.



Víz és fény



Az ünnep arra az októberi időszakra esik, amikor a nyári száraz időt a téli csapadékos
évszak váltja fel. Az izraeli éghajlat sajátossága, hogy az évi csapadékmennyiség
zöme november és március között hullik, ami elengedhetetlen ahhoz, hogy a talaj művelhető
legyen, és az elvetett gabona csírázásnak induljon. Ha ekkor néhány hétig kimarad
az esőzés, az egész évi termés veszélybe kerül. Ezért Szukkót ünnepének
jellegzetes részét képezik mai napig is az esőért mondott imák. A Templom fennállása
idején hatalmas örömünnepként számon tartott vízkiöntési szertartás során az esőért
való ima szinte látható formát öltött. A főpap minden reggel népes kísérettel
levonult a Siloám-tóhoz, amelynek vizéből egy kisebb, mintegy egyliteres aranykannát
megtöltött, majd az ünnepi menettel viszszatért a Templom-hegyre, hogy a belső udvar
nagy kőoltárán a vízáldozat két ezüsttáljába öntse tartalmát. A papok kórusban
visszhangozták: "S örömmel merítetek vizet a szabadító kútfejéből" (Ézsa
12,3). Az oltáron egy másik tál is volt, aminek megtöltésekor bor csorgott le az oltár
lábához. Amikor a főpap a vizet a tálba öntötte, ezzel egyidőben a borból készített
italáldozatot is az oltárra öntötték. Ekkor felharsant három trombitaszó, amire
elkezdődött a templomi zene, és csakhamar a léviták kórusa kezdte el a Hallél-dicséretek
(a 113–118. zsoltárok) éneklését. Amikor ahhoz a fohászhoz

értek, ami így szól: "Ó Uram, segíts most!" – héberül hósianna – mindenki
meglengette a kezében tartott pálmaágakat az oltár felé, a papok pedig ugyancsak ünnepi
csokorral a kezükben megkerülték az oltárt. A hósianna vagy magyarosan hozsanna kiáltás
erőteljes messiási felhangokat tartalmazott.

A vízkiöntést reggel végezték, de este ünnepelték. Az esti örömünnep a fénnyel
volt kapcsolatos. A Templom-teret nagy kandeláberek segítségével látványosan kivilágították,
ugyanakkor a holdhónap közepén a derült égen a telehold ragyogása is megvilágította
Jeruzsálemet és a környező dombokat. A nők udvarán, azaz a külső udvaron sok ezer
ember gyűlt össze, ezúttal kivételesen férfiak és nők vegyesen tartózkodhattak a
hatalmas térségen, és élvezhették a nem mindennapi látványt. A szanhedrin vénei
ugyanis fáklyákkal a kézben táncokat mutattak be, tűzcsóvákkal írva az éjszaka sötét
hátterére. A Szentély zenekara és énekkara a belső udvarból a külső templomtérre
vezető lépcsősor tetején, a hatalmas Nikánór-kapun vonult be, hogy a tizenöt lépcsőfok
mindegyikén egy-egy dicséretet játsszon és énekeljen el. A Grádicsok énekeiként
ismert zsoltárok ehhez az ünnephez kötődnek legszorosabban. A fény és a bőséges esőt
jelképező víz kiöntése arra emlékeztetett, amikor az Úr dicsősége leszállt a
Szentélyre, és előremutatott arra, amikor a Messiással együtt oda újra visszatér
(Ezékiel 43,1-6). "Mert vizet öntök a szomjúhozóra, és folyóvizeket a szárazra:
kiöntöm szellememet a te magodra, és áldásomat a te csemetéidre" (Ézsa 44,3-4). A
zsidó tradíció az örömöt a Szent Szellem áldásaként fogta fel: "Miért nevezik
vízmerítésnek (az ünnepet)?

A Szent Szellem kitöltetése miatt, ahogyan megmondatott: »örömmel merítetek vizet a
szabadító kútfejéből«" (Genesis Rabba 70,1). Az Úr igaz szolgájának megbízása
így szól: "A népeknek is világosságul adtalak, hogy üdvöm a föld végéig
terjedjen" (Ézsa 49,6). A Sátorok ünnepén minden hetedik, úgynevezett szombatévben
nyilvánosan felolvasták a Tórát (Mózes öt könyvét). Ezt és az örvendezés hagyományát
kapcsolja össze napjainkban a középkori eredet? Tóra örömünnepe, amit az ünnep
nyolcadik napján tartanak, amikor a Tóra felolvasásának éves ciklusa elölről kezdődik.

Van egy, a Messiásra vonatkoztatott zsoltár, amiben olvassuk: "Mint a víz, kiöntettem"
(Zsolt.22,14). Az evangéliumok tanúsága szerint az ünnep utolsó napján, ami
szombatnak számított, a vakon született ember szemének megnyitásával a Názáreti Jézus
azt jelentette ki magáról, hogy ő a világ világossága (Ján 8). Aki őbenne hisz,
annak bensejéből vízforrás fakad: a Szent Szellem élő áradása. (Ján 7,38) A víz
és a fény az örök életet jelképezik.



"Uralkodjék tengertől tengerig..."



A tengerentúlon kedvelt jelmondat, amit szívesen használnak címerben és kormányzati
épületek díszeként egyaránt, éppen Salamon próféciája az eljövendő békekorszak
királyáról. A "tengertől tengerig" kifejezés azonban nemcsak azt jelenti, hogy a
törvény uralma Észak-Amerikában, a partjait nyaldosó Atlanti-óceántól a Csendes-óceánig
terjed ki, hanem a világtengerek által tagolt földgolyón mindenütt. "Szálljon alá,
mint eső a rétre, mint zápor, amely megöntözi a földet. Virágozzék az ő idejében
az igaz és a béke teljessége, amíg nem lesz a hold. És uralkodjék egyik tengertől a
másik tengerig, és a nagy folyamtól a föld határáig. (...) Hajoljanak meg előtte
mind a királyok, és minden nemzet szolgáljon neki. (...) Vele áldják magukat mind a
nemzetek és magasztalják őt." (Zsolt 72,6.7.11.17)



Izrael a pusztában



A pusztai, sátorlakó korszakra a késői próféták úgy tekintettek, mint Izrael mézesheteire,
amikor a nép hűséges volt Istenéhez. Hóseás (Hósea) hűtlen feleséghez hasonlítja
népét, amely jólétét kánaáni isteneknek tulajdonítja, holott férje, az Úr látta
el minden jóval. Hogy a törvényes férj ezt bebizonyítsa, újra kicsalogatja népét a
pusztába, és ott szívére beszél. "Elmegyek, visszatérek helyemre, mígnem
megismerik, hogy vétkeztek, és keresni fogják az én orcámat. Nyomorúságukban
keresnek majd engem!" (Hós 5,15) Újra szövetségre lép Izraellel, sőt a természetet
is megbékíti velük, elhalmozza minden jóval, és eltörli a háborút a földről.
"Újra sátorok lakójává teszlek téged, mint az ünneplés napjain" (Hós 12,9).
Az ünneplés napjai Izrael új korszakának előhírnökei. "És eljegyezlek téged
magamnak örökre, (...) és megismered az Urat" (Hós 2,18-19). Megismeri Izrael, hogy
igaz Messiása, az ősatyák Istene titokban itt járt, de elment. Jézus, Dávid fia
elment, visszatért helyére, de népe a nyomorúság idején keresni fogja, és ezt mondják:
"Gyertek, térjünk vissza az Úrhoz, mert ő szaggatott meg és ő gyógyít meg
minket. Megsebesített, de bekötöz minket. Megelevenít két nap múlva, a harmadik
napon feltámaszt minket, hogy éljünk az ő színe előtt. Ismerjük hát el, törekedjünk
megismerni az Urat. Az ő kijövetele bizonyos, mint a hajnal, és eljő hozzánk (...)"
(Hós 6,1-2). Elment helyére, de kijövetele biztos. A millennium vagy ezeréves királyság
a hóseási harmadik "nap". Bibliamagyarázók szerint a "nap" kifejezés hol szó
szerint egy napot, hol pedig ezeréves időszakot jelent. A hatnapos történelem hatezer
éve után a hetedik évezred szombati nyugalma kezdődik. Ezt a felfogást osztja többek
között Avi Ben Mordechai is, aki messiáshívő zsidó szemszögből írt könyvében
(Signs in the Heavens) az Úr napja kifejezés magyarázatánál leszögezi, hogy az egy
ezeréves kor, aminek első hét éve rossz, ezt nevezik a próféták Jákób nyomorúságának,
a maradék 993 év jó – ezt nevezzük ezeréves királyságnak. E "nap" elején
megtörténik az Egyház elragadtatása (Kürtzengés), Izrael egybegyűjtése (Betakarítás
a Sátoros ünnep előtt), majd első hét évének végén Izrael megpróbáltatása, ami
az armageddoni ütközetben csúcsosodik ki. A legnagyobb bajban Jóm Kippur napján az Úr
megjelenik, "kijön" a főpap a földönkívüli Szentek szentjéből vérrel hintett
ruhában, és mint góél, megváltó és vérbosszuló rokon, bosszút áll övéiért.
Viszszaszerzi rokonai elveszett örökségét, és így lép be Izrael maradéka a megítélt
nemzetek maradékával a Messiás tökéletes monarchiájába, ahol minden nemzet
megismeri és szolgálja Ábrahám Istenét. A nemzetek többé nem fegyverkeznek, minden
fegyvert békés célokra alakítanak át. Új Szentély lesz a régi templomtér helyén
Jeruzsálemben. "Akkor teremteni fog az Úr Sion hegyének minden helye fölé és gyülekezetei
fölé nappal felhőt és ködöt, s lángoló tűznek fényességét éjjel (...) és sátor
lészen árnyékul nappal a hőség ellen, s oltalom és rejtek szélvész és eső ellen."
(Ézsa 4,4-5)

Olvasson tovább: