Kereső toggle

A posztkeresztény Európa

Vallási postahivatal

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Hová lett Isten? – merül fel a kérdés egyre gyakrabban, a huszadik században
fokozódó szekularizációs folyamatot szemlélve. A filozófus Nietzsche, a
poszt-keresztény világ prófétája meggyőződéssel állította, hogy az emberiség
elpusztította saját istenét, elveszítve ezzel a világmindenségben való alapvető tájékozódás
képességét. Karen Armstrong, a magyar nyelven is megjelent Isten története cím? könyv
szerzője – részben egyetértve a nietzschei megállapítással – megjegyzi: még ha
az emberiség jelentős része számára halott is az európai kereszténység hagyományos
istene, egyszerűen arról van szó, hogy maga a vallás újabb átalakuláson megy
keresztül, hiszen az ember természetfeletti iránti igénye nem csökkent. Armstrong a
kereszténység rugalmas voltát hangsúlyozza, melynek köszönhetően kétezer éven át
meg tudta őrizni jelentőségét. Bár az evangéliumi mozgalmak éppen ellenkező irányba
haladnak, a hagyományos vallás valóban visszaszorulóban van Európában. Ennek az átalakulásnak
a mikéntjét, és a hitnek az európai ember mindennapi életében elfoglalt szerepét járta
körül a Newsweek cím? amerikai magazin július 12-i száma.

Túl sokan vannak – jegyzi meg Claude Nicolas atya a Notre Dame-ba szombat délután
áramló tömegre tekintve. A megjegyzés egy pillanatig furcsának tűnik, hiszen odabenn
hosszú sorok kígyóznak a gyóntatófülkék körül, és tülekedés folyik a fogadalmi
gyertyák gyújtásáért is. A párizsi székesegyház papjai mégsem elégedettek: "Más
lenne a helyzet, ha ez a tömeg vallásos lenne, de nagy részük turista; manapság csak
minden ötvenedik ember jön a Notre Dame-ba imádkozni".

Nem csoda, hogy Claude atya – és társai szerte Európában – aggódnak. Míg Észak-
és Latin-Amerikában, Afrikában egyre nő az aktív spirituális életet élők száma,
az öreg kontinens kis kápolnáiban éppúgy, mint az egyházi építészet talán
legnagyobb alkotásaiban, jó esetben is leginkább turisták fordulnak meg. Nagy-Britanniában
például a lakosság 85 százaléka nemigen fárasztja magát a templomba járással.
George Carey canterburyi érsek idén tavasszal szomorú beszédben figyelmeztette hívőtársait,
hogy az anglikán egyház talán csak egy generációnyira van a kihalástól: "Miért
kellene imádkozni egy olyan világban, amely birkákat klónoz, és a világhálón teszi
magát végtelenné?"



Házilag kevert hit



Bár a kereszténység és a kapitalizmus még képes volt a békés egymás mellett élésre,
úgy tűnik, az információs korban ez már nem ilyen egyszerű. Sokak szerint a kereszténység
nem lesz képes megbirkózni a pop- és fogyasztói kultúra kihívásaival. Egy nemrég készített
német felmérésben a pápa csak 11 százalékos "tetszésindexet" ért el, éppen
egy százalékkal többet, mint az ismert amerikai énekes sztár, Cher. A katolikusok között
leggazdagabbnak számító kölni egyházkerület főnöke, Joachim Meisner bíboros
szerint "a mi társadalmunkban Isten már egyszerűen nem téma".

A kijelentések akár kissé túlzottnak is tűnhetnek, de nem új kelet? problémáról
szólnak. Szakértők szerint a szekularizáció a nyolcvanas években érte el csúcspontját.
Ugyanakkor a torinói központú Új Vallásokat Tanulmányozó Központ közelmúltbeli
vizsgálata kimutatta, hogy az európaiak 90 százaléka hisz Isten létezésében – 20
százalékkal több, mint egy évtizeddel korábban. Bár az aktív vallási élet iránti
vágy a többséget továbbra sem fűti, a transzcendens ismeretek és tapasztalatok iránti
intellektuális érdeklődés nő. Franciaországban az 1997-es év bestsellere a Világvallások
Enciklopédiája volt; az írek és a németek elsősorban a kelta katolicizmussal
foglalkozó irodalmat fogyasztják, míg az olaszok újabban a buddhizmust fedezték fel
maguknak.

A fiatal európai generáció különösen kedveli a "maga keverte" vallást. A
spanyolországi Santiago del Compostella városában például a hívő zarándok kevés
utánajárással, egymás melletti asztalokról szerezheti be a helyi folklór emlékeit,
a hindu füstölőt, egy Kurt Cobain pólót és a feszületet – a kényelem mindenek
felett. Grace Davie angol szociológus úgy véli, minden ország, még a nemrég a
kereszténység erősségének tekintettek is átmennek a "hinni, de sehova nem kötődni"
válságán.



Kötődés nélkül



"Minden generációnak olyan az istene, amilyet megérdemel" – állítja Carla
Power, a Newsweek cikkének szerzője. A mai Európa vallási képe egyben a társadalmi
és gazdasági helyzet legjobb tükre is. Az individualista európai nemcsak felekezethez
nem tartozik: ugyanígy elkerüli a szakszervezethez vagy politikai párthoz való
csatlakozás lehetőségét is. Sokak számára a jóléti társadalom megteremtette a
vallás által kitűzött célok többségét. A második világháború után az állam
nagyrészt magára vállalta azokat a kötelezettségeket – jótékonyság, identitásteremtés,
közösségtudat megteremtése –, amelyekért valaha tömegek áramlottak az egyházba.
"A szekularizált keresztény etikát ma az állam is képviseli, miért kéne ehhez a
templomba menni?" – jegyzi meg David Martin, a London School of Economics egyetem
szociológusa.

A szociológus Davie egy közelmúltbeli felmérés eredményét idézi: brit polgárokat
kérdeztek meg arról, hisznek-e Istenben. A legtöbben igennel válaszoltak. A következő
kérdésre azonban, hogy olyan istenben hisznek-e, aki képes megváltoztatni a dolgok
menetét a Földön, a legtöbben így reagáltak: "Nem, én csak olyan hétköznapi
istenben hiszek."

Még azok is, akik rendszeresen járnak templomba, leginkább megszokásból, és nem hitből
teszik. Nada Danic szülei a volt Jugoszláviából emigráltak Angliába, és lányukat a
szerb ortodox hit tisztelőjének nevelték. Nada így vall erről: "Elmegyek a
templomba, elmondok egy imát, és gyertyát gyújtok. De mindezt csak azért teszem, mert
a családom is ezt teszi – ez az örökségem."



Bizalomvesztés



Bármily furcsán hangzik is, Északnyugat-Európában az egyházi intézmények találóan
egy postahivatalhoz hasonlíthatók: olyan állami intézményekké váltak, amelyeket szükség
esetén időről időre fel lehet keresni – de nem szokás sok időt ott tölteni. Németországban
az állam kötelező egyházi adót – a megállapított jövedelemadó 9 százalékának
megfelelő összeget – szed mindazoktól, akik valamely protestáns felekezet vagy a
katolikus egyház megkeresztelt, bejegyzett tagjai. Az iskolai tantermekben a falon ott
van a feszület, a rádió- és tévéprogramokat kontrolláló bizottságokban ott ülnek
a klérus tagjai, és az egyházak szabad reklámidőt kapnak a televízióban. Minden intézményes
támogatás ellenére azonban a németeknek mindössze 12 százaléka jár rendszeresen
templomba. Arra a kérdésre, hogy mely intézményekben bíznak meg legjobban, német
fiatalok az egyházat az ötödik helyre sorolták, a Greenpeace, a rendőrség, a bíróság
és az emberi jogokat védő Amnesty International mögé.

A jóléti társadalom hiányosságainak egyértelművé válásával maga az egyház is kénytelen
szerepet váltani. Egyre gyakoribb, hogy a papok inkább a pszichológusi, mintsem a
szellemi tevékenységre koncentrálnak munkájuk során. A Notre Dame-ban szolgáló
Claude atya szerint egyre többen jönnek azzal az igénnyel, hogy valaki meghallgassa és
megértse őket. "Egyesek az orvoshoz mennek ugyanezért, mások ide" – mondja.

Jól jellemzi a helyzetet, hogy a brit metodista egyház nemrég megtartott éves
konferenciáján arról folyt a vita, megengedhető-e, hogy olyan emberek csatlakozzanak
felekezetükhöz, akik nem hisznek Istenben.

Olvasson tovább: