Kereső toggle

Okkultizmus és az egyház

Reformátorok az asztrológia ellen

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

A IV. század folyamán, a konstantini fordulat után hivatalossá váló egyház a
külső helyzetében bekövetkezett alapvető változásokkal párhuzamosan jelentős
belső szellemi átalakuláson ment keresztül. Az állammal kötött szövetség nyomán
mindinkább az államtól kezdték várni az anyagi téren történő gyarapodást, sőt
az egyházi élet finanszírozását éppúgy, mint a kereszténység nagymérv?
elterjesztését, létszámbeli növekedésük biztosítását. S e várakozásukban nem
is kellett csalódniuk. Már a Római Birodalom uralkodói is hatalmas birtokokkal, nagy
érték? ingatlanokkal és egyéb anyagi juttatásokkal látták el a IV. századtól
kiformálódó katolikus egyházat. Nagy Theodosius 380-ban kiadott rendeletével
kezdődően pedig, amelyben kötelező államvallássá tette a katolicizmust, az egymást
követő császárok hatalmas tömegeket tereltek be hatalmi szóval az egyházba. Azon
persze nem lehet csodálkozni, ha az ily módon belső indíttatás nélkül csatlakozott
hatalmas tömegek, amelynek tagjai az egyházi vezetés minden szintjére bekerültek,
jelentősen elpogányosították az egyház szellemi arculatát.



Philipp Melanchthon dolgozószobája Wittenbergben

Az ekkor lejátszódó negatív folyamatok sokkal erőteljesebb formában ismétlődtek
meg a népvándorlás viharai után, a bukott Római Birodalom romjain fölemelkedő új
országokban. Ezek mindegyike – különös módon – egymás után a katolicizmust
tette meg államvallásává, annak ellenére, hogy egyikük sem volt még katolikus,
amikor diadalmaskodtak Róma fölött. Számukra azonban már az a katolicizmus volt a
kiindulási alap, amely addigra számos pogány rítust, ünnepet és mitológiai alakot
olvasztott magába.

A római egyházhoz ismét csak kemény uralkodói parancs nyomán csatlakozó népek
katolikussá minősülve is erőteljesen ragaszkodtak saját pogány tradícióikhoz, s
igyekeztek azokból mennél többet átemelni kényszerűen kapott új vallásukba. Ezt
nagyban megkönnyítette, hogy a római egyház vezetői is késznek mutatkoztak e
tradíciók egy részének befogadására. A négy nagy egyháztanító egyike, I. Nagy
Szent Gergely pápa 601-ben írt híres levelében azt adta utasításba az angolszászok
közt missziózó Szent Ágoston bencés apátnak és társainak, hogy bátran tegyenek
engedményeket a megtérítendő pogányoknak. Így történhetett, hogy például a mai
Dorset grófság területén élt halásznép katolikussá tétele érdekében
engedélyezték, hogy e halászemberek régi pogány varázsló szertartásaiknak
megfelelően, levágott halfejeket kötözhessenek az ekkor már misét celebráló papjuk
miseruhájának hátára.

Hasonlóan járt el egy bő évszázaddal később Szent Bonifác, a németek nagy
katolikus térítője is. Ő sem igazán tudta meggyőzni a katolikussá váló
germánokat, hogy hagyjanak fel azzal az ősi mágikus szertartásukkal, hogy tavasszal
hatalmas tüzeket gyújtanak isteneik tiszteletére s egyben a tél, a sötétség, a
pusztulás gonosz szellemeinek elpusztítására. Végül is azt a megoldást
választotta, hogy a germánok nagy tavaszi tűzgyújtását bevonta a húsvét katolikus
liturgiájába, és a nagyszombat kiemelt jelentőség? szertartásává tette. E
mindmáig élő liturgikus gyakorlatban a fellobbanó nagyszombati láng Krisztust
igyekszik jelképezni. A további példák sora még hosszan folytatható.

Különös módon a legtöbb pogány, mágikus eredet? katolikus szertartás a
feltámadás ünnepe, a húsvét köré csoportosul. Ide tartozik a már említett
nagyszombati tűzgyújtás, továbbá a megszentelt barkaágakkal végzett
virágvasárnapi körmenet, amely az ősi zöldág-kihordás egyháziasított változata,
valamint az eredetileg szintén termékenységvarázsló célzattal készített és
átadott húsvéti hímes tojások templomi megszentelése (jóllehet a tojás a bibliai
húsvéttal semmilyen öszszefüggésbe nem hozható, az viszont ismeretes, hogy a hímes
tojások színe és mintája kezdettől fogva azok mágikus erejét volt hivatva
növelni).



Kétmillió máglya



Miközben a római egyház jelentős számban vett át és épített be saját
liturgiájába pogány eredet? okkult szertartásokat, élesen szembefordult azokkal,
akik a katolikus egyház szervezeti keretein kívül, annak jóváhagyása nélkül
végeztek mágikus szertartásokat, varázslásokat. Egyértelművé tették, hogy
természetfölöttivel kapcsolatos szertartásokat csak a római egyházon belül lehetett
végezni.

Kíméletlen harcot hirdettek például a boszorkányok ellen. Az eredeti ó- és
újszövetségi tanítás szerint boszorkányoknak általános értelemben azok
tekinthetők, akik nem bibliai hitből származó szellemi erőt, hanem különböző
démonok, gonosz szellemek erejét igyekeznek felhasználni céljaik elérésére.
Leggyakoribb ténykedésük a fehér, illetve fekete mágia. A néprajztudomány
önmagában hatalmas tényanyagot halmozott fel az ilyen személyek működéséről. S
hogy napjaink sem mentesek a modern boszorkányoktól, azt egyértelműen bizonyítja,
hogy a Magyar Boszorkányszövetséget 1992-ben jegyezték be a cégbíróságon mint az
ötvenkettedik önálló egyházat Magyarországon.

A római egyház azonban a középkortól kezdődően egy ténylegesen nem létező
boszorkányképet konstruált, s az ellen kezdte meg a harcot. E XV. századra
"kialakított", hivatalosnak számító boszorkánytípus legfőbb ismérvei a
következők voltak: általában nő, aki az ördögnek fogad engedelmességet, részt
kell vennie bizonyos titkos találkozókon, a meghatározott helyeken (Magyarországon pl.
a budai Gellért-hegyen vagy a szegedi Öthalom nev? dombon) tartott
boszorkányszombatokon, ahová repülve seprűn, fekete macskán, kecskén vagy éppen a
szó szerint "lóvá tett" haragosán érkezik. Itt a kecske alakjában jelen levő
legfőbb ördögöt imádják, és nagy mulatságot csapnak, majd ahogy érkeztek, olyan
módon térnek haza. Mivel minden boszorkánysággal gyanúsított személyt e típus
megtestesítőjének tekintettek, elég volt, ha – az itt említetteknél egyébként
jóval terjedelmesebb – bűnlajstrom egyetlen elemét is rábizonyították, mert akkor
már a többiben is automatikusan bűnösnek tekinthették és boszorkányként
kivégezhették.

Az első boszorkányper 1275-ben a franciaországi Toulouse-ban zajlott, s a vádlott
máglyán történt megégetésével végződött. A boszorkányok nagyszabású
üldözése VIII. Ince pápa hírhedt "Summis desiderantis" kezdet? bullájának
kiadásával indult meg 1484-ben. Ugyanezen évben e pápa két német domonkosrendi
inkvizítort bízott meg, hogy kezdjenek hozzá a leszámoláshoz a Német-római
Birodalom területén. Ottani működésük nyomán írta meg a két szerzetes három év
múlva "A boszorkányok pörölye" cím? kézikönyvet, amely nemcsak a
boszorkányhit összefoglalását adja az ő megfogalmazásukban, hanem csokorba gyűjti
az általuk legeredményesebbnek ítélt kínzási módszerek leírását is.
Szükségesnek tekintették ugyanis a vádlott beismerő vallomását, akinek egyébként
nem lehetett védője, és sorozatos kínvallatásnak lehetett alávetni. A XVIII. század
végéig több százezer (más becslések szerint összességében több mint kétmillió)
kivégzett áldozata lett a boszorkánypereknek.

Magyarországon 1777-ben, Németországban 1775-ben végeztek ki utoljára
"boszorkányt". A világon az – eddig – utolsó boszorkányégetésre, a múlt
század hetvenes éveiben került sor Mexikóban. E perek visszataszító brutalitása,
számtalan igazságtalansága a későbbiekben arra is alapot adott, hogy sokan –
különösen a materializmus térhódításával – épp a katolikus boszorkánykép
nyilvánvaló képtelenségeire hivatkozva, és az ellene való fellépés emberi
alapjogokat semmibevevő, erőszakos voltán felháborodva, mindenfajta boszorkányság
létezését is kategorikusan megtagadják.



Csillagjós püspök



Az okkultizmus egyik fontos ága, az asztrológia, azaz a csillagjóslás nagy
tekintéllyel bírt a magát katolikusnak nevező középkori Európában, jóllehet a
Biblia egyértelműen és súlyosan elítéli e tevékenység valamennyi formáját.
Mégis önálló asztrológiai tanszékkel rendelkeztek olyan nagyhír? egyetemek is mint
Párizs, Bologna, Padova stb. A horoszkópok készítése különösen a reformáció
megindulása előtti évtizedekben vált rendkívül népszerűvé. Figyelemreméltó
tény, hogy az egyháztörténet jelentős fordulatainak időszakában – amikor az
egyház vezetőinek a legnagyobb szükségük volt szellemi tisztánlátásra – minden
alkalommal az okkultizmus rendkívül nagyfokú fölerősödése tapasztalható. Így volt
ez a IV. században, a XV-XVI. században s a XX. század folyamán is.

Az asztrológia a reformációt megelőzően már Magyarországon is igen nagy
népszerűségnek örvendett, amit jól jelez, hogy például Mátyás király híres
budai Corvina-könyvtárának mennyezetére saját horoszkópját festette. Hasonlóan
járt el utóda, II. Ulászló is a budai palotában. A pápák is nagyra értékelték a
csillagjósok "tudományát". Így például Lucas Gauricust, az Európa-szerte ismert
csillagjóst III. Pál pápa – a reformációellenes tridenti zsinat összehívója és
a jezsuita rend engedélyezője – azért nevezte ki püspökké, hogy így jutalmazza
meg a számára készített horoszkópjaiért.

A pápaság egyébként az asztrológiát is igyekezett csatasorba állítani a meginduló
reformáció ellen. Így a már említett Lucas Gauricus a VII. Kelemen pápa számára
készített horoszkóp alapján azt jövendölte neki: "Te zúzod szét Luther
álnokságait." Ahhoz, azonban, hogy kellően sátáni képet festhessen a
reformátorról, nem volt igazán megfelelő számára Luther valóságos születésnapja.
Ezért a cél érdekében egyszerűen megváltoztatta azt 1483 november 10-éről 1484
október 22-ére. Így már olyan horoszkópot tudott konstruálni, melynek minden szava
máglya után kiáltott. Művét széles körben terjesztették, sőt még Luther halála
után is kiadták nyomtatásban.



"Istentelen és szánalmas asztrológia"



Luther számára a tényleges kihívást még inkább az jelentette, hogy legszűkebb
munkatársai, sőt barátai körében is többen éppoly elkötelezett hívei voltak az
asztrológiának, mint a reformáció ügyének. Közéjük tartozott Philipp Melanchton,
aki a horoszkópkészítés és csillagjóslás aktív művelője volt. Őróla sem
állítható, hogy semleges szellemi miliőben látta volna meg a napvilágot 1497-ben. A
korabeli viszonyokat is jól jellemzi, hogy hétéves korában szülővárosában
egyszerre öt személyt égettek meg boszorkányként, apja pedig már születésekor
elkészíttette fia horoszkópját, amelynek útmutatásaihoz, tiltásaihoz Melanchton
élete végéig szigorúan tartotta magát.

Az okkultizmushoz fűződő erős szálakat Melanchton azt követően sem szakította el,
hogy csatlakozott a reformációhoz, amely mozgalomban személye ennek ellenére
meghatározó jelentőségűvé vált. Hamarosan őt tekintették a kibontakozó
hitújítás második emberének. Ő fogalmazta az evangélikus egyház mindmáig
érvényben lévő hitvallási iratát, az Ágostai hitvallást. Az ő vezetésével
történt a teljes német protestáns iskolaszervezet létrehozása, illetve
átszervezése, s fontos szerepet játszott a pedagógusképzésben is. Mindezekért a
"Németország tanítója" (Praeceptor Germaniae) megtisztelő címmel ajándékozták
meg.

Hatása egész Európára kiterjedt. Nemcsak nyomtatásban megjelent művei és széles
kör? levelezése révén, hanem azért is, mert a reformáció legfőbb központjának
számító wittenbergi egyetemre nagy számban érkeztek diákok szerte Európából, hogy
Melanchton előadásait hallgassák, aki görög nyelvet, szentírásmagyarázatot és
történelmet tanított. Igaz, ez utóbbit egyik híres csillagjós barátja, a Johann
Carion által írt könyvből. Több évtizedes tanári működése révén a reformáció
későbbi vezetőinek jelentős része hosszabb-rövidebb ideig az ő tanítványa volt.

Ezenközben azonban mindvégig csillagjósokkal, mágusokkal, jövendőmondókkal állt
baráti levelezésben, családi és egyházpolitikai kérdésekben egyaránt kikérve
tanácsukat. Így például, amikor 1531-ben Melanchtonnak lánya született,
elkészítette horoszkópját, s egy levélben elküldte a már említett asztrológus
barátjának, Carionnak véleményezésre, azzal a megjegyzéssel, hogy szerinte a
horoszkóp alapján lányából apáca lesz. Kikérte Carion véleményét a fenyegető
protestáns–katolikus fegyveres összecsapás kimenetelét illetően is, az
idevonatkozó jóslatok és jövendölések ismertetése kapcsán. Kettejük barátsága
azért is felettébb különös, hiszen Carion sokáig igen ellenséges volt Lutherrel
szemben. Még azt is megjövendölte neki, hogy melyik napon fogják eretnekként
megégetni.

Hogy Melanchton mennyire hatása alatt állt az asztrológiának, azt a
Luther-horoszkópok esete mutatja talán legélesebben. Melanchton ugyanis, látva, hogy
Luthert milyen ádázan támadják ellenfelei horoszkópok által is, megvédelmezésének
egy igencsak sajátos módját választotta. A saját maga készítette
Luther-horoszkópokkal sietett a reformátor segítségére. Arra törekedett, hogy az
elkészülő munka mennél kedvezőbb képet adjon barátjáról, ezért ő sem
ragaszkodott az eredeti születésnaphoz, hanem az említett Gauricus-féle, durván
megváltoztatott dátumhoz igazítva készítette el a baráti horoszkópokat. Luther
élesen elítélte Melanchton okkultizmusát, aki azonban annyira ragaszkodott a
csillagjóslás előrejelzéseinek komolyan vételéhez, hogy – miként Luther
beszámolt róla: "Egy álló napon át visszatartott Schmalkaldenben istentelen és
szánalmas asztrológiájával, mivelhogy újhold volt. Egyszer meg nem akart átkelni az
Elbán, lévén újhold."

Melanchton pályája jól mutatja a protestantizmus nagyfokú bizonytalanságait a
természetfeletti világ vonatkozásában. A reformáció ugyan meghirdette, hogy a hitet
teljesen a Bibliához, azaz Isten beszédéhez kell igazítani, a gyakorlat azonban
korántsem minden vonatkozásban követte a kinyilvánított szándékot. Melanchton és
az általa képviselt irányzat egyrészt teljesen biblikus módon elfogadta a
természetfölötti világ, démonok, angyalok és egyéb szellemi lények létezését,
és Lutherhez hasonlóan fontos keresztény feladatnak tekintette és gyakorolta is a
gonosz szellemek elleni küzdelmet, a démonűzést. Ugyanakkor annak ellenére, hogy a
Biblia kategorikusan elítéli a csillagjóslást, Melanchton mégis pozitívan, befogadó
jelleggel viszonyult az okkult szellemvilág e része felé. Meg kell jegyezni, hogy ez a
fajta viszony a későbbiekben igen súlyosan hatott a protestánsok által évtizedeken
át széles körben és alapvetően bibliai keretek közt folytatott démonológiára (a
démonűzés gyakorlatára is), babonás elemeket keverve abba – hogy aztán a XVII.
század elejétől épp e babonás elemekre, okkult jelleg? torzulásokra hivatkozva
vesse el magát a démonűzést is a bibliai elvektől mind jobban eltávolodó
protestantizmus.

Miközben tehát egyes protestáns irányzatok a Biblia által egyértelműen negatívnak
minősített szellemvilág felé is nyitottak voltak, azonközben más protestáns
irányzatok – például a Kálvin vagy Zwingli-féle tanítások követői –
kezdettől fogva élen jártak nemcsak az okkult szellemvilág elutasításában, hanem
legalább akkora hangsúllyal a Biblia által pozitívnak mondott szellemi erők,
megnyilvánulások elől történő elzárkózásban is, mint amilyen a nyelvekenszólás,
a csodák lehetősége a jelenlegi korban, a hitből való gyógyulás, a Szentlélek
kézrátétellel történő közvetítése stb. Ezen elvek egyre nagyobb térnyerése
sokak szerint jelentősen hozzájárult a reformáció szellemi megerőtlenüléséhez,
ami a rekatolizáció előretörését és a protestantizmus látványos
visszaszorulását eredményezte.

Olvasson tovább: