Kereső toggle

Bűnbánat után öröm

Az újévtől a sátoros ünnepig

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Ezekben a napokban ünneplik a zsidó világban az új esztendőt, amely ünnepnapok egész sorát nyitja meg. A zsidó vallási év kezdete – eltérően a világ majd' minden pontján elterjedt, Julianus-naptár ritmusában gondolkodó kultúránkban megszokott újévtől – nem január elsejével köszönt be, hanem szeptember-október hónapban, Tisri hónap elsején.

A zsidó évszámítás kezdőpontja a teremtés. A rabbinikus hagyomány szerint ez i.e. 3760-as évben állapítható meg, az új esztendő eszerint anno mundi 5759. A zsidó naptárnak nemcsak a hónapjai, de az évei is keresztbeszelik a polgári dátumot, egy évszámra két vallási évszám jut, egy hónapon két hagyományos hónap is osztozik. Ez azonban csak első pillantásra szokatlan, ha meggondoljuk: a tanéveket egyszerűbben tudnánk jelölni a héber naptár alapján, hiszen a mi kalendáriumunkban azokat is két évszámmal kell megjelölni, mivel átnyúlnak az újév határvonalán. A mi éránk szerinti 1998-ban tehát 5758/59-et mutat a zsidó naptár, de az 1998/99-es tanévben mindvégig 5759-et ír. A hagyomány még azt is tudni véli, hogy a világteremtés Tisri hónapra esett. Az őszi évkezdés azonban nem következik egyértelműen a mózesi törvényből, azt a babilóni fogság után megszilárduló hagyománynak tekintik, csakúgy, mint a hónapnevek átvételét. Az ősi évkezdet az első hónappal, a március-áprilisra eső Áv (későbbi nevén Niszán) hónappal eshetett egybe. A hónapszámlálás, sőt a királyok uralkodási éveinek számlálása is a tavaszi kiindulóponthoz igazodott.

Az év feje

Az újév ünnepe mai formájában viszonylag új keletű. Rós Hasana néven ismeretes, ami szó szerint az év fejét, vagyis kezdetét jelenti, hasonló megfontolásból, mint a hét kezdetét jelző hétfő szavunk. Bibliai gyökerét tekintve egy se nem hoszszú, se nem bonyolult rendelkezés van a Tórában Tisri hónap (szeptember-október) elsejéről. Ennek lényege: legyen kürtzengés és szombati nyugalom ezen a napon. A kürt a görbe kosszarvból készült, jellegzetes riadóhangot adó sófárt jelenti, nem pedig a papok által használt, nemesfémből készült harsonát. Szokatlan talán, hogy egy hangszer ennyire lényegi alkotóeleme legyen egy ünnepnek, de mégis így van: a napot egyszerűen Jóm Terú\'a-nak, Fúvás napjának vagy Emlékeztető fúvásnak mondja az Írás. A jeruzsálemi Szentély pusztulása után megtarthatatlanná vált a maga ősi formájában, aminek egyik megdöbbentő tanúja az a "Fúvás helye" feliratú kő, amely hajdan a Templomtér szegletén állt, jelölve a helyet, ahonnan minden évben felharsant az ünnepélyes sófárhang, ám a kő a város pusztulásakor a mélybe zuhant. Régészek ásták ki a fal közelében. A sófárfúvás azonban ma is fontos része az ünnepnek. Sófárral többféle jelet adtak. A Teru\'a tartalmaz egy kilencszeres staccatót, ami kissé a zokogásra emlékeztet. Arra mutat rá, hogy valami széttört. Ugyanakkor egyenletes fúvása proklamáló jelleg?: kihirdeti egy új időszak kezdetét, és mozgósít is. "Boldog nép az, amely megérti a kürt szavát."

A felkészülés napjai

Az újév ünnepétől tíz nap telik el az engesztelő napig, Jóm Kippurig. Ezt az időszakot "Rettenetes napoknak" is mondják, mivel a hagyomány szerint Rós Hasana napján a Mindenható ítéletre veszi elő könyvét, és Jóm Kippurkor véglegesen dönt minden egyes emberről, mi legyen annak sorsa az új esztendőben. Ezért az ítéletig rendelkezésre álló időben a megtérésnek, az emberi kapcsolatok rendezésének és az Istentől való bocsánatkérésnek különösen nagy szerep jut. A talmudi bölcsek szerint az nyer bocsánatot, aki az általa megbántott embertől is bocsánatot kér, és annak a megtérése ér valamit, aki ténylegesen meg is változtatja életmódját: másként a bűnök megvallása csak olyan, "mintha valaki alámerülne a tisztító rituális fürdőben, de ugyanakkor egy rusnya férget tartana kezében". Viszont "a megbánás, a megtérés felér az égi trónusig." Az egyik ünnepi olvasmány éppen Jónás könyve, aminek üzenete a megtérésről különösen sokatmondó. A tíz bűnbánó nap idején általában minden vidám tevékenységet beszüntetnek. Az esküvőket és más ünnepségeket szintén Jóm Kippur utánra halasztják. Ünnepi ruhában imakönyvüket tartó férfiakat és nőket látni, amint tenger- vagy folyóparton, kút mellett kenyérdarabokat dobnak a vízbe. A középkori eredetű, úgynevezett "Taslich" szertartással jelképesen a mélységbe vetik bűneiket, emlékeztetve Mikeás próféta szavára: "Bizony a tenger mélyébe veted bűneinket." A Rós Hasana utáni napok komor tónusát oldja az a szokás, hogy újév alkalmából Izraelben és másutt is az emberek színes üdvözlőlapokat küldözgetnek egymásnak, újévi jókívánságokkal. "Sana tová!", "Sana tová umetuká!" Ezekkel a mondatokkal szokás boldog új évet, sőt, jó édeset kívánni egymásnak. S hogy legyen édes ez az év, ezt a kívánságunkat kifejezhetjük azzal, hogy mézbe mártott diót és almát, valamint egyéb édességeket fogyasztunk. A gyermekek számára tehát nem riasztók az őszi ünnepek…

Engesztelés

Tisri hónap 10-én mindenki fehér ruhában, bőrcipő mellőzésével megy a zsinagógába. Ez Jóm Kippur az Engesztelés napja. A kippur szó egyszerűen betakarást, befedést jelent. A három és félezer éves ünnep bibliai gyökere szorosan kapcsolódik a Szentélyben bemutatott áldozatokhoz. A bűnök befedése ugyanis az áldozati állatok feláldozása által történt. Sorshúzással döntöttek arról, hogy két kecskebak közül melyiket áldozzák fel engesztelésül, és melyik fejére helyezzék rá jelképesen a nép bűneit, kiűzve azután a pusztába. Különleges volt az engesztelőnap annyiban is, hogy a Szentély fennállása idején a főpap egyszer az évben, ezen a napon bemehetett annak legbelső termébe, a Szentek Szentjébe az áldozat vérével, s nem is szokásos színes ornátusában, hanem egy csakis azon a napon felölthető fehér lenruhában. Azt a ruhát többet nem is vette fel, hanem a Szentélyben álló menóra mécseseihez való lámpabelet készítettek belőle. Ezen a napon Isten szent nevét is kimondhatta a főpap, és ezzel áldhatta meg a népet. A főpapnak előzetesen minden mozdulatot gyakorolnia kellett, sőt helyettes főpap is készenlétben állt arra az esetre, ha a szolgálatba lépett főpap – minden körültekintés ellenére – kultikusan tisztátalanná válna. A szétszóratásban az áldozati rendszer elveszítette jelentőségét. A egyénnek szóló jóm kippuri rendelkezések két legfontosabbika, amely a böjtölés általi megalázkodásra és a munkaszünetre vonatkozik, továbbra is megtartható maradt. Ma a bűnbánati imák vannak előtérben, köztük a reggeli szertartást nyitó, híres Kol nidré ima, ami minden be nem váltott, de megfogadott fogadalomért kér bocsánatot a Mindenhatótól. Szokás volt némely nagyon tradicionális ortodox közösségben, hogy tyúkot vagy kakast vágattak le mintegy helyettes áldozatnak tekintve a madarakat, engesztelésül, kappóret gyanánt. Ezért járja a mondás: "ennek már kappóret!"

Az öröm sátrai

A sátrak ünnepe, a Szukkót a legmozgalmasabb, leglátványosabb, és alighanem legvonzóbb ünnepe. Tisri 15-én kezdődik, és egy álló hétig tart. Ez az időszak általában a szeptember végétől október közepéig tartó időszakra esik. Ez az ünnep képes az életmódot is megváltoztatni. Az ünnep tartalma viszont évezredek óta mit sem változott. A pusztai vándorlás emlékére mindenki egy hétre sátorba, lombokkal fedett ideiglenes építménybe vonul, legalább az étkezések idejére. Sokan szigorúan betartják a tórai parancsolatot, és csakis a hajlékban laknak. Különösen a gyermekeknek izgalmas a sátorozás. Ott esznek, ott alszanak. Nem szabad túlságosan befedni a tetőt, fontos, hogy nappal besüssön a nap, éjjel pedig látszódjanak bentről a csillagok. Az első és utolsó napon tilos bármiféle munka. A közöttük eltelő napokban szintén ünnepi hangulat uralkodik, csak a legszükségesebb munkákat végzik el. Az ünnep fő motívuma a hálaadás Istennek a múltban adott és jelenleg tapasztalt áldásaiért. Részben emlékeztető a negyven éves pusztai vándorlás során tapasztalt gondviselésre, egyúttal pedig a betakarítás ünnepe is, mivel akkor ünneplik, amikor már minden termény és gyümölcs az éléskamrákban van. Az örvendezés parancsa és a sátorépítés mellett négyféle növényt említ a Tóra. A szadduceus felfogás szerint ezzel az építőanyagot jelöli meg az Írás, a farizeus irányzat szerint a növényeket örvendezve lengetni kell. A két irányzat kompromisszumaként mindkettő gyakorlattá vált. Az ünnepi csokor citrusgyümölcsből, mirtuszgallyból, fűzfaágból és pálmaágból tevődik össze. Ezt a négyféle növényt egyben a sátor díszítésére, építésére is használják. Az ünnepi sátrat sok helyen lehet felállítani: erkélyen, tetőn, zsinagóga udvarán. Az utóbbi a diaszpórában volt különösen fontos. Természetesen nagy, közösségi sátrakat is felállítanak. Ott aztán megsokszorozódik az öröm, több család körül már sok gyerek tud futkosni, együtt játszani. Ez az egyetlen ünnep, amiről azt tartják, az eljövendő világban is megmarad. Zakariás próféta előre hirdette, hogy lesz egy kor, amikor a nemzetek Izrael Istenéhez fordulnak, és képviselőik Jeruzsálembe mennek fel megünnepelni a Sátrak ünnepét. De manapság is vonzó látványosság az ünneplő sokadalom, hiszen az ünnep idejére minden évben tömegek zarándokolnak Jeruzsálembe.
Történeti források alapján képet alkothatunk a Szukkót jelentőségéről. A Második Templom idején óriási látványosságot jelentett az ünnep. Reggelente vizet merítettek a Siloám-medencéből, és az áldást jelképező vizet – esőért mondott imák kíséretében – az oltárra öntötték. Megszólaltak az ezüstharsonák, és felhangzott a lévita papok kórusa. A nép pálmaágakat lengetve kapcsolódott be az énekbe: "Hósianna!" azaz: "Segíts meg! Adj, Uram, jó előmenetelt!" Esténként – mintegy a vízmerítés ellenpontjaként – lámpákkal világították ki a templomteret, és a városban mindenütt lámpások égtek. A vízmerítés örömünnepe este volt. A szanhedrin vénei egész este fáklyás táncot jártak. A látványos előadás befejeztével a léviták hangszereikkel felsorakoztak a Nikánór-kapunál, és minden grádics-ének előadása után egy-egy lépcsőfokkal feljebb léptek, mígnem mind a tizenöt zsoltárt eljátszották. "Aki nem látta a vízmerítés örömünnepét, nem látott még örömöt ebben az életben" – jegyezte fel a Misna, egy II. századi héber törvénygyűjtemény. Az öröm mindmáig vallási parancsolat, igaz cselekedet. Az igaz cselekedetről pedig azt tartják a haszidok, hogy jobbá lesz tőle a világ, ahogyan kis fény is eloszlatja a sűr? sötétséget.
Jelképesen véve, ha a kinyilatkoztatás fény, akkor ma is van fáklyás tánc. A sátrak ünnepének záróakkordja mára már hagyományosan a középkori eredet? Tóra örömünnepe, amikor a zsinagógákban, vagy a Nyugati falnál a jesivahallgatók a felékesített tóratekerccsel járnak táncot, mintha csak jegyesükkel táncolnának. A hölgyek cukorral dobálják őket. "Mi tartjuk a Tórát, és a Tóra meg tart minket" – summázzák sokan a Szimchat Torá jelentőségét. A zsinagógai összejöveteleken minden szombaton felolvasnak egy részt Mózes öt könyvéből, és egy év alatt érnek a végére. A Szimchat Torá ünnep napján a heti szakaszok felolvasásának ciklusa befejeződik Mózes ötödik könyve utolsó részével, hogy újra kezdődjön a Teremtés könyvének első szakaszával. Ekkor a zsinagógában mindenki alijázhat – azaz mindenki kap lehetőséget, hogy a pulpitusnál felolvasson az Írásból. Ezután kezdődik a vidám felvonulás a tóratekerccsel.
A zsidó naptár őszi ünnepei a bűnbánattól a megtérésen át vezetnek az örömteli betakarításig és a víz és a fény éltető elemeivel ábrázolt örömünnepig. 5759: Legyen édes és jó évünk!

Olvasson tovább: