Kereső toggle

#Ustoo

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Ez a gondolatsor nem felel meg a politikai korrektség követelményeinek. Bár köztudott, hogy nem csak férfiak zaklatnak nőket, hanem bármelyik nem zaklathatja a másik (vagy azonos) neműt, ezek a gondolatok azokról a férfiakról szólnak, akik nőket zaklatnak és azokról a nőkről, akik ezt elszenvedik. Ezen belül is a verbális vagy az ártalmatlannak tűnő fizikai abúzusról, a szexuális tartalmú jópofi, macsós beszólogatásokról, a kedveskedő vállmaszírozgatásokról. Az erőszak, a nyíltan szexuális tartalmú kéretlen érintések, vagy a nyílt szexuális felhívás semmiféle morális dilemmát nem kellene, hogy felvessenek, a tett és az elkövetők megítélése egyszerű.

És minden ilyen bűnnel, ami nyilvánosságra kerül egy picit tisztább lesz a társadalom. Ha ezek a bűnök a #metoo mozgalomnak köszönhetően buknak ki, akkor: köszönet #metoo.
Megteremteni azt a társadalmi atmoszférát, amiben a zaklatott, sokszor alárendelt pozíciót betöltő emberek már nem félnek kikérni maguknak a bántó gesztusokat, nem félnek fellépni ellene, a mozgalom egyik fő irányának kell lennie. Történjen ez a fellépés nyilvánosan, vagy a zaklatást elszenvedő mikro-környezetében.
A verbális, jópofizós zaklatások ugyanis (ezt talán minden hölgy tapasztalatból tudja) a nők társadalomban való élésének mindennapi velejárói. Zajlik ez a társadalom minden rétegében, érkeznek a megjegyzések az építőmunkásoktól, a top-politikusoktól és a jólmenő ügyvédektől egyaránt. Egészen napjainkig nem is volt igazán senkinek semmi baja ezzel. A szexuális forradalomtól kezdve (vagy régebb óta) erre az “udvarlási módszerre” nevelték a férfiakat, és arra a nőket, hogy ha zavarja is őket, - a férfi csak jót akar, csak bókol, nem kell nagy dobra verni ezeket az ügyeket. Aztán azzal, hogy ebbe napjainkig mindenki belenyugodott, folytatódott ott a nevelés, ahol elődeink abbahagyták.
A #metoo mozgalom vitathatatlan érdeme, hogy ebbe a képletbe egy kicsit belezavart. Bátorítja a nőket, hogy merjenek tiltakozni a szexuális tartalmú megjegyzések ellen, és felhívja a férfiak figyelmét arra, hogy a szexuális utalgatások nem udvarlásnak, hanem zaklatásnak számítanak.
Csak sajnos nem a problémát orvosolja, hanem a kétségtelenül elítélendő végterméket állítja pellengérre. Szomorú, hogy mindamellett, hogy elkezdődött az efféle kommunikáció megítélése és az ilyen módon udvarolgatók sokszor nyilvános meghurcolása, továbbra is zajlik a jövőben meghurcolandók “kitermelése”.
Addig ugyanis, amíg egy kereskedelmi tévé főműsoridős sorozatában a macsó férfiideál főszereplő perverz szexuális poénokkal udvarolgat az éppen aktuális élete szerelmének (milyen romantikus!), senki ne lepődjön meg, ha az ezen és ilyen sorozatokon szocializálódott fiatalok a macsó-ideált úgy fogják megtestesíteni, hogy a munkahelyükön vagy baráti körükben ugyanígy fognak udvarolni. Csak olyan férfias, őszinte módon, ahogy ezt tanulták. Így a jövőbeni #metoo mozgalmaknak is mindig lesz kit elővenniük és nyilvánosan meghurcolniuk.
Van tehát a #metoo-nak pozitív oldala, de úgy tűnik, mintha a végső célja csupán az lenne, hogy a már megtörtént zaklatások miatt meghurcolja az elkövetőket és megkövesse az áldozatokat. Nem pedig az, hogy az elrontott társadalmat megnevelje és véglegesen felszámolja a szexuális zaklatást, főként hatalommal való visszaélés ezen formáját.
Szóval ahelyett, hogy álságos módon, divatból mindenki és minden médium #metoo-zik (vagy már azt sem), közben pedig gyártja a szexuális utalgatásokat legitimáló tartalmakat, jó lenne végre komolyan venni hogy a szexuális zaklatás, annak verbális formáját is beleértve: nem macsós, nem férfias, nem vicces.
Hanem megalázó, nyomasztó és morálisan rossz.
(A szerző nő)