Kereső toggle

Nemzeti DAC

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Ellenszavazat nélkül, 22 tartózkodással ment át a szlovák parlamenten az a törvény, amely tiltja a magyar Himnusz éneklését nyilvános eseményeken. A hír úgy röppent föl, hogy a stadionokban tiltaná a szabályozás a himnuszéneklést, de ennél jóval többről van szó. Az, hogy nyilvános rendezvényeken tiltja idegen országok himnuszának az éneklését, ha nincs hivatalos küldöttség az érintett országból, gyakorlatilag érinti a teljes szlovákiai magyar közösség minden ünnepét, beleértve például a március 15-én énekelt Himnuszokat.

Ami igazán megdöbbenést okozott a magyar közvéleményben az az, hogy azon kívül, hogy talán az is elvárható lett volna, hogy egy ilyen indítvány esetén szlovákok ellenszavazzanak, sőt hangosan tiltakozzanak, még magyar képviselők is megszavazták, köztük a Híd-Most párt frakciójának magyarjai, sőt már az is hősnek tűnik így utólag, aki tartózkodott. Hogy mi lehetett ennek az oka: vakság vagy ilyen szintű az etnikai elnyomás, ilyen erős a megfélemlítés, nem lehet tudni, de annyi biztosan kijelenthető, hogy akik úgy kerültek be a szlovák parlamentbe, hogy a magyar közösség érdek-képviseletét felvállalták, mint a Bugár Béla vezette Híd, azok vagy egyszerűen alkalmatlanok a maguk által vállalt feladat végrehajtására, vagy ami még rosszabb, csúnyán kijátszották a magyar közösséget. Mindenesetre azt biztosan lehet mondani, hogy a magyarságnak át kell gondolnia, hogy mit kell tennie ahhoz, hogy megszervezze a kor kihívásainak megfelelő magyar érdek-képviseletet a szlovákiai politikai keretek között.

Az ügy egyébként egészen vicces lenne, ha nem lenne tragikus. A 2002-03-ban az ősellenség magyarok legnépszerűbb klubjában, a Fradiban játszó, előző évben a Slovanban gólkirály Tibor Jancula, mára már felfedezte magában a szlovák nemzetvédőt, és ő terjesztette be a külföldi himnuszok lejátszását hivatalos küldöttség hiányában tiltó jogszabály-tervezetet, amit a parlamenti vita során Dusan Tittel, volt szlovák válogatott játékos, egészített ki azzal, hogy az éneklést is tiltaná, mert életének legrettenetesebb élményei közé tartozik, amikor hallja, hogy a Dunaszerdahely 9000 magyar szurkolója énekli a magyar Himnuszt. Mi, ugyan eddig nem tudtuk, hogy az agresszív nacionalizmus tárgykörébe tartozna, hogy a magyarság könyörög Istenhez, még ha ez ebben az esetben inkább kulturális forma, nem élő ima, de azért mégis könyörgés Istenhez, a magyarság megáldásáért.

Jancula esetében nem tudjuk, hogy ez a magyarfóbia akkor alakult ki, amikor a Fradi felbontotta a szerződését, mert sérültként a vezetőség szerint ellógta a klub által rendelt rehabilitációs kezeléseket, vagy már életének legborzasztóbb élménye volt szlovák „hazafi”-ként a magyarok közt játszani s ezért is szabotálta el a vád szerint azt a félévet, amit itt töltött. Főleg borzasztó lehet neki, hogy volt játékostársai sem emlékeznek rá, kérdésre sem tudták azonosítani a személyét, pedig még egy gólt is lőtt. Dusan Tittelről is tudni kell, hogy a magyar csapat, a DAC játékosa volt, borzasztó lehetett neki már akkor a himnuszéneklést hallgatni, vagy eleve magyarokkal egy levegőt szívni, de biztos volt az a pénz.

Világi Oszkár a Dunaszerdahelyi AC tulajdonosa be is jelentette, hogy ha bírságot is kell fizetni, Dunaszerdahelyen akkor is énekelni fogják a Himnuszt. Elmondta azt is, hogy a magyar himnuszéneklésre a teljesen természetes, logikus válasz az lenne, hogy Rózsahegyen pedig, ahol egyébként Tittel az elnök, énekeljék a szlovák himnuszt, és ha viszont nem éneklik, akkor ne büntessék saját gyengébb nemzeti identitásuk miatt az erősebb identitású magyar tábort. Mint ahogy egyébként egy EB vagy egy VB, vagy éppen a legutóbbi magyar-horvát meccs (nem azért, mert mi győztünk) meg tudta mutatni, hogy két, saját himnuszát éneklő tábor teljes békében meg tud élni egymás mellett.

Az ügyben való gyászos szereplésüknél csak az utólagos magyarázkodása furcsább a Híd képviselőinek és elnökének, Bugár Bélának. Egyrészt azt mondani, hogy nem tudták, hogy mit szavaznak meg, nagyon átlátszó, mikor az eredeti indítvány még 2018 novemberében került a parlament elé, és második körös tárgyalásra bocsájtását már idén Bugár is személyesen és a frakció is megszavazta. A frakció viszont személyesen hallhatta az indítvány kapcsán Tittel rettegését a Dunaszerdahelyen énekelt magyar Himnusztól.

Bugár mostani kijelentése, miszerint a problémát, aminek a létrehozásában vastagon benne voltak, csak ők maguk oldhatják meg azzal, hogy politikai kapcsolataikkal elérik ennek visszavonását, mutatja, hogy a Híd-Most (a ’most’ szlovákul hidat jelent) párt politikájában úgy tűnik, a seftelésekbe bocsájtott áruk egyike a felvidéki magyarság. Ennek a játszmának eredménye volt a törvény elfogadása is, majd ezután az ebből a helyzetből az egyetlen menekülő útvonal: a megtett demonstratív lépések a törvény visszavonására. Sőt, Bugár, még a teljesen természetes reakcióként elindult különböző aláírásgyűjtési akciókat is károsnak minősítette, mint amelyek alkalmasak az általuk kiépített jól működő szlovák-magyar kapcsolatok megzavarására. A Híd-Mostnak ugyanis a politikai filozófiája pont ezen kapcsolatok kiépítése lenne, de ahogy ez a helyzet is mutatja, hogy ez híd jelenleg inkább működik (egy szóviccel) a Kémek hídjaként (Spielberg), vagy legalábbis olyan hídként, amelyiken egyirányú a mozgás: csak a szlovák érdekek érvényesülnek a magyarság rovására. Mint ez a helyzet is mutatja, a magyarságnak nemhogy az érdekei nem érvényesülnek, hanem az olyan alapvető emberi jogok, mint a szólásszabadság, vagy olyan kisebbségi jogok, mint az identitás szabad kifejezése is veszélybe kerülnek. Amikor pedig még a mai napig is olyan helyzet van Szlovákiában, hogy a nyilvános helyeken használt magyar nyelv miatt még turistákra is rászólnak, látszik, hogy a Hídnak ez a filozófiája, hogy engedni tovább az elfogadásért, nem működik, mert a jogfosztás irányába visz. Szlovákiai magyarok sokan egyébként is úgy tartják számon a Hídat, mint amely pártot csak a saját gazdasági érdekeik érvényesítése érdekel, de végül is mindegy, az eredmény az, hogy politikájuk megosztja a magyarságot, és ezért nincs a felvidéki magyaroknak olyan erős és hatékony politikai érdekképviseletük, mint az erdélyieknek az RMDSZ. És ennek a levét a szlovákiai magyarság issza meg. Egyetlen személy volt a szlovák parlamentben, aki emberi tisztességből fakadólag ezt az ügyet megfelelő hangsúllyal előtárta, egy bizonyos Ondrej Dostal nevű, szlovák képviselő, aki előzőleg megfordult a Híd-Most-ban, de, saját elmondása szerint, kiismerte a párt kisstílű játékait.

Ami pedig a mostanában sokat emlegetett európai értékeket illeti, ilyen helyzetben teljes – ha jóhiszeműen közelítjük meg – értetlenség mutatkozik, amit inkább nevezhetünk teljes érdektelenségnek. Egyébként is veszélyes tendencia mára, hogy nem egy alapvető, természetes létezésből fakadó természetes jogokra hivatkoznak, hanem egy olyan meghatározhatatlan, az aktuális hatalmi érdekek alapján újraértelmezett homályos valamire, amelynek sem jogi, sem erkölcsi alapjai nem léteznek a valóságban. És emiatt ilyen valódi nemzeti kisebbségi jogok, konkrétan tekintve a vélemény- és szólásszabadságot és bizonyos kérdések esetén a vallásszabadságot érintő kérdések megoldatlanul állnak fent hosszú évtizedeken keresztül, mert a fennálló európai birodalmi rendszer ezeknek a közösségeknek az elnyomásával járó problémákat mindig az aktuális európai hatalmi rendszer érdekei felől értelmezi. Kicsit eltúlozva ebben az európai felfogásban több jog illeti a kihalás előtt álló szalamandrákat, mint az őshonos nemzeti kisebbségeket. És ez a hipokrita európai hatalmi politika egyszerre erőlteti Ukrajna integrációját, és fogadja el az európai néppárti közösség egy magyar tagpártjának (RMDSZ) az elnökének, Kelemen Hunornak a kitiltását Ukrajnából.

De a vége mindennek viszont valószínűleg az, hogy Tibor Jancula és Dusan Tittel szobrot fog kapni Magyarországon, a magyar nemzet megújulásában játszott szerepükért. Tevékenységük következtében újra megelevenedik a kedv a magyar Himnusz éneklésére, csoportok szerveződnek és indulnak Szlovákiába, hogy Dunaszerdahelyen a stadionban vagy a főtéren énekeljék nemzeti ódánkat. Én is megyek jövő héten. Ki jön velem?

(Kép forrása: Wikimedia/HajraDAC)