Kereső toggle

„Magyarországon a vállalatirányítási rendszerek egy újabb aranykora jöhet el”

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Siófokon került megrendezésre az ország egyik legnagyobb üzleti-informatikai konferenciája, az SAP szoftvercég által szervezett SAP NOW. A háromnapos rendezvényen több mint 1200 fő résztvevőt regisztráltak.

Az eseményen Pintér Szabolcs, a cég magyarországi ügyvezetője a média előtt ismertette a tavalyi év eredményeit. Mint mondta, 2018-ban az SAP 36,6 milliárdos bevételt könyvelhetett el, ami közel két milliárd forinttal haladja meg az előző évi árbevételt. Az idei év sikereként elhangzott, hogy 15 hazai felsőoktatási intézményben működik már integrált, SAP technológián alapuló informatikai rendszer az intézményirányítási, a gazdálkodási, a kontrolling, a HR folyamatok kezelésére. A vállalat jelenleg több mint 2000 ügyfelet tudhat a magáénak, mely több mint 50 000 hazai felhasználót jelent.

A felhőszolgáltatások iránt is egyre nagyobb az igény, hiszen a cégvezető szerint a növekvő munkaerőhiánnyal párhuzamosan egyre nyitottabbá válik a piac bizonyos területek szoftverekkel való helyettesítésére. Ezzel összecseng, hogy az IDC piackutató szerint tavaly 38 százalékkal, 77 milliárd forintra nőtt a felhőszolgáltatások piaca az országban. Az SAP globális árbevétele e területen 5 milliárd euró, ami az előrejelzések szerint 2023-ra akár a háromszorosára is gyarapodhat. Jelenleg az összárbevétel negyedét biztosítják a felhőszolgáltatások.

 Az SAP a kis- és középvállalatok közt is egyre nagyobb népszerűségnek örvend. Ez azt jelenti, hogy a cég évente 60-80 új vállalattal bővíti ügyfeleinek körét.

Pintér Szabolcs a konferencián kiemelte, a jövő kihívása egyfajta paradigmaváltás lesz, hiszen az SAP jelenleg is működő, legrégebbi verziójú rendszereinek támogatása 2025-ben megszűnik, így a vállalatok központi IT-rendszerének a megújítása már most is zajlik. Az ügyvezető kiemelte, Magyarországon a vállalatirányítási rendszerek egy újabb aranykora jöhet el.

A sajtótájékoztatón többször előkerülő téma volt a mesterséges intelligencia. Az SAP szempontjából ez egy olyan terület, ahol számos lehetőség áll még rendelkezésre. Pintér szerint elképzelhető, hogy hamarosan egy olyan hangutasításos vállalatirányítási rendszert dobnak majd piacra, ami nagyban megkönnyítheti a különböző szervezetek munkáját, és abszolút összehangban van a jelenleg uralkodó piaci trendekkel. A cél mindenképpen a fejlődés, portfólióbővítés. Ezt jól mutatja az is, hogy a budapesti székhelyű cég 1200 dolgozójának mintegy 80 százaléka fejlesztéssel-támogatással- üzemeltetéssel kapcsolatos, magas hozzáadott értékű, nemzetközi folyamatokat meghatározó feladatokkal foglalkozik, és jelenleg is több mint 20-féle pozícióra keresnek munkatársakat.

A cég nagy hangsúlyt fektet a jövőben az úgynevezett „ügyfélélmény” gördülékenyebbé tételére. Ez leginkább az ügyfél és szolgáltató közötti kapcsolat kialakítását, kommunikációját segíti. Az erre hivatott programok a vállalat működésének összes momentumáról visszajelzést adnak, megkönnyítve ezzel az esetleges hibák elhárítását.

Mindezeknek is köszönhetően robosztus, a teljes hazai IT-piac bővülési üteme feletti növekedést vár idei évre az SAP Hungary első embere.

A német gyökerű SAP a vállalati alkalmazások legnagyobb, globális szereplője. A 100 000 főt foglalkoztató szoftvercég éves árbevétele megközelíti a 25 milliárd eurót, megoldásait mintegy félmilllió vállalat használja a világ szinte mindegyik országában.