Kereső toggle

Magyar Jellacsicsok az 1848-49-es szabadságharcban

Horváth (Jellachich) Tamás 2020.03.15. 09:47
Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

A családtörténeti feljegyzésekben érdekes részleteket találtam a Jellacsics (Jelačić) család magyar ágára vonatkozóan. A Jelačić-ok (magyarosan Jellachics) a 18. század végén telepedtek le Pécs szabad királyi városában, és a szabadságharc idején a város későbbi főbírája, Jellachich János jogász aktívan támogatta Kossuth Lajost, és jelentős összeggel (Kossuth-bankóval) járult hozzá a Pécs és Baranya megye nemzetőrségének felállításához, felfegyverzéséhez.

Feljegyezték, hogy jelentéseket küldött Csányi László országos biztosnak a nemzetőrségről és arról, hogy horvát betörés veszélye fenyeget. A szabadságharc leverése után rokoni kapcsolatát felhasználva elérte, hogy a városban túszul ejtett előkelő foglyokat szabadon engedték, és a követelt 200 ezer forint hadisarcot sem kellett végül kifizetni. A politikai szerepvállalása miatt viszont a vagyonának jelentős részétől megfosztották, és az állását is elveszítette. A Bach-korszakban a császári rendőrség feketelistára és rendőri megfigyelés alá helyezte, mert a kartonján az állt, hogy 1848-ban jelentéseket küldött Csányi kormánybiztosnak. Csak a kiegyezés után vállalhatott ismét tisztséget, törvényszéki tanácsos lett, majd főügyészi kinevezést kapott.

Másik érdekes szál a magyar szabadságharc és családunk vonatkozásában, hogy Pákozdnál harcolt a magyar oldalon egy nagyon fiatal katona, Dr. Jellachich Vilmos Károly (Jellachich János fia), Perczel Sándor kapitány vezetésével, a Tolna megyei 1. sz. zászlóaljban. Ezt követően az 51. zászlóaljban, majd utász alakulatban harcolt, és hadnagyként tette le Világosnál a fegyvert. Bár az orosz csapatoknak adták meg magukat, később osztrák fogságba adták át. A tiszti transzporttal Észak-Olaszországba, Vicenzába, majd Padovába került. A felajánlott osztrák tiszti rangot határozottan visszautasította, mondván nem hajlandó a császárt szolgálni. A fogságból csak a család által kifizetett váltságdíj ellenében szabadulhatott. Apja akarata ellenére elvégezte a bécsi orvosi egyetemet, és nem a családi birtok vezetését választotta, hanem egy nemesebb hivatást. Diplomamunkája ma is hozzáférhető.  Pécsett látható a sírja, amelyen kívánsága szerint „Az utolsó pécsi 48/49-es honvéd ” felirat olvasható.

Ahogy már a Hetek egyik korábbi cikkében is szó volt róla, a Jelačić nemzetség néhány jeles képviselője az elmúlt századokban is tanulságot tett bátorságáról, vitézségéről, a nemesi címet a törökök elleni hadjáratokban érdemelték ki. Feljegyzések szerint a Mohácsi csatában két Jelačić is elesett, Janko Jelačić pedig a Szigetvári várvédők között Zrínyi oldalán harcolt és halt hősi.

Mindez rámutat arra, hogy milyen sok közös pont van a magyar és a horvát történelemben, és a Jellachich (Jelačić) névvel kapcsolatban kialakult negatív előítéletek helyett érdemes árnyaltabban gondolkozni. A horvát népnek a Magyar Királyságtól való elszakadását hasonló nemzeti önállósági törekvés motiválta, mint ami a magyarokat is felkelésre ösztönözte. A feljegyzések szerint a horvát önállóságra való törekvés már olyan erőteljes volt, hogy Josip Jelačić a felajánlott autonómiát nem fogadta el és sajnos nem sikerült megállapodásra jutni a Batthyány kormánnyal. A horvát nemzetgyűlés (Sabor) kimondta a Magyar Királyságtól való elszakadást, és sor került Fiume elfoglalására, majd a Dráván való átkelésre. Kétségtelen, hogy a horvát csapatok Pákozdnál nagyobb ellenállásba ütköztek, mint amire számítottak, és vereséget szenvedtek, azonban a Bécs felé fordulásra és elvonulásra többféle más magyarázat létezik, mint a gyávaság. A császári udvar felé mutatott lojalitás is hiábavalónak bizonyult, mert a horvátok sem sikerült a függetlenségüket kiharcolni.

Olvasson tovább: