Hetek Közéleti klub

Natan Saranszkij beszéde a Hetek Közéleti Klubban

Hetek Online — Fri, 03 Sep 2010 16:58:35 +0200

Zsidó identitása erőt adott, hogy más elnyomottak ügyéért is harcoljon - mondta az egykori Szovjetunióban ellenzékiként, másként gondolkodóként folytatott küzdelmére emlékezve Natan Saranszkij világhírű emberi jogi aktivista a Szent Pál Akadémián tartott előadásában. „A népemhez tartozás tudata segített, hogy kitartsak, ne kössek kompromisszumot, és a KGB ne tudjon megtörni" - mondta Natan Saranszkij a Hetek Közéleti Klub őszi évadnyitó, könyvbemutató rendezvényén többezres közönsége előtt A demokrácia védelmében - a szabadság erejével a zsarnokság és terror ellen című előadásában.

Kedves Barátaim!

Köszönöm szépen ezt a nagyon megindító fogadtatást. Gondolkodtam, mivel kezdjem az előadást, de az a két héber nyelvű dal, amit az előbb hallhattunk, és amelyeket annak idején a börtönben is sokat énekeltem, segített. Az első szövege egy 200 évvel ezelőtt élt haszid rabbitól származik, és arról szól, hogy a világ egy nagyon keskeny híd, de a legfontosabb, hogy az ember soha ne féljen. Persze felmerül a kérdés, hogyan lehetséges nem félni a sok rossztól, ami az emberre leselkedik a világban. A választ a következő dalban kapjuk meg Dávidtól, aki azt mondja a zsoltárban: „Íme, mily jó és gyönyörűséges, amikor együtt lakoznak az atyafiak."

És valóban, miközben a magánzárkában egyedül a sötétben énekeltem ezeket a dalokat, úgy éreztem, hogy jóindulatú, kedves barátaim ott vannak körülöttem, és ez adott erőt, hogy tényleg ne féljek senkitől.

Ám ez a két dolog, a népemmel való szolidaritás és a saját szabadságom kérdése nem születésemtől kezdve kapcsolódott össze bennem. Az egykori Szovjetunióban születtem, és sokáig tipikus asszimilált szovjet zsidó voltam. Ez többek között azt jelentette, hogy miközben egy olyan ukrajnai nagyvárosban éltem, ahol sok tízezer zsidó élt rajtam kívül, akik közül sokakat jól ismertem, azonban a népem múltjáról, ünnepeiről, történelméről és sok másról szinte fogalmam sem volt. Amikor megszülettem, a nagyapám azt szerette volna, hogy az ő apja után Nátánnak nevezzenek el, de a szovjet birodalomban ez nagyon veszélyes lett volna azokban az időkben, ezért végül is Anatolijnak neveztek el.

Bár csupán néhány évvel a holokauszt után születtem, és olyan helyen nőttem fel, ahol pár évvel azelőtt sok százezer zsidót, - köztük a családunk tagjait - gyilkoltak meg, szinte semmit sem tudtunk a holokausztról. Ez volt a szovjet rezsim hivatalos politikája: megfosztották az embereket különböző identitásuktól, vallásuktól és lojalitásuktól, hogy kizárólag a kommunista kormány iránti lojalitásuk maradjon fenn.

Ugyanakkor nem hagyták, hogy megfeledkezzünk róla, hogy zsidók vagyunk: a szüleink személyi igazolványába az etnikai azonosítóhoz bejegyezték: zsidó. És ez sokféle hátrányos megkülönböztetéssel, diszkriminációval járt. Ebben a világban semmiféle pozitív következménnyel nem járhatott, ha valaki zsidó volt. Kizárólag negatívumai voltak, ezért nincs mit csodálkozni azon, hogy a szülők egyik legfőbb vágya az volt, hogy a gyerekeik személyi igazolványában átírathassák a zsidó szót: oroszra, ukránra, örményre, bármire. A lényeg, hogy a zsidó szó tűnjön el, mert az csakis negatív következményekkel járt.

És mindezzel együtt - természetesen, mint minden más szovjet állampolgár - a szabadságtól is meg voltunk fosztva. Egészen kicsi korunktól arra szoktattak, hogy csak azt szabad gondolni, írni, olvasni, amit a hivatalos politika jóváhagy. Csakhamar én is olyan lettem, mint a legtöbb szovjet blokkban élő, kettős gondolkodású ember, aki tudja, hogy van egy igazság, amiről a családban beszélhetünk, és van egy hivatalos igazság, ami a külvilágnak szól.

Jól emlékszem arra a napra, amikor tipikus szovjet kettős gondolkodásúvá váltam. Sztálin halálának a napján történt. Én ötéves voltam, és az óvodából jöttem haza, a bátyám hétéves volt, és iskolából jött haza, és miután az apám meggyőződött, hogy senki nem hallja, azt mondta nekünk: ez a Sztálin nagyon gonosz ember volt, sokakat megölt, népünket is ki akarta irtani. De hatalmas csoda történt, és egész életünkben nem szabad elfelejtenünk, hogy milyen szerencsések vagyunk, mert meghalt. Azt is hozzátette - ismétlem, én ekkor öt, a bátyám hétéves volt -, hogy mindezt senkinek nem mondhatjuk el, és nem örülhetünk nyilvánosan. Lelkünkre kötötte, hogy másnap az óvodában és az iskolában ugyanúgy szomorkodjunk, mint a többi gyerek. És így is lett: másnap együtt sírtam a többi óvodással, gyászénekeket énekeltünk, mert meghalt Sztálin, de közben arra gondoltam, milyen jó, és mekkora csoda, hogy meghalt, és megmenekültünk. Az én generációm biztosan nem csodálkozik ezen, hiszen milliók éltek hasonló gondolkodásmóddal, hasonló elmeállapotban.

Szintén jól emlékszem rá, hogy három évvel később apám az Amerika Hangja nevű rádiót hallgatta - bármilyen nehezen érthető is volt, hiszen zavarták az adást -, és onnan értesült, hogy a Vörös Hadsereg eltiporta az 1956-os budapesti forradalmat. Apám azt mondta, hogy ez nagyon nagy tragédia, és sírt, de azt is megmondta, hogy erről sem beszélhetünk senkinek.

Ez így ment tovább, ilyen légkörben nőttünk fel. A szüleimtől megtanultam, hogy valamiben nagyon kiválónak kell lennünk, - fizikában, matematikában, sakkban -, minden zsidónak a szakmája legjobbjának kell lennie, mert akkor valószínűleg védelmet fog élvezni. Úgy gondoltuk, hogy a tudomány elefántcsont tornyába bezárkózva lehet túlélni a körülöttünk levő világot.

Gondoltam volna vajon ezekben az időkben, amikor keményen tanultam és próbáltam jobb eredményeket elérni, hogy egy napon olyan ember leszek, aki a jogaiért és a szabadságért harcol? Természetesen nem. Eszembe sem jutott a harc, hiszen a legfőbb életcélunk a fizikai túlélés volt. Ennél magasabb eszménk nem volt, hiszen ez kötötte le minden energiánkat. Mikor változott meg mindez?

Két fontos esemény történt az életemben: az egyik a hatnapos háború, amikor 1967-ben Izrael legyőzte a környező országok hadseregeit. A zsidóság győzelme hatalmas megszégyenülést jelentett a Szovjetunió számára: a parányi ország diadalt aratott az óriási túlerőben lévő szír, egyiptomi és más támadókkal szemben, akiknek a Szovjetunió a megelőző években komoly katonai támogatást nyújtott. Izrael váratlan győzelmét követően a Szovjetunióban erőteljesebbé vált a régi antiszemita, anticionista propaganda. Ezzel együtt a körülöttünk élő emberek viszonyulása is megváltozott. Azt vettük észre, hogy még az antiszemita viccek is megváltoztak: ezekből sok volt forgalomban a Szovjetunióban, és korábban a gyáva, szerencsétlen, tehetetlen zsidókról szóltak. Most viszont huligánoknak, lázadóknak neveztek minket. És ebből egyértelmű volt, hogy az emberek minket, orosz zsidókat, elkezdtek összemosni Izrael államával.

Ebben az időben elkezdődött egy földalatti mozgalom: külföldiek segítségével beszereztünk filozófiai témájú irodalmat, és ahogy ezzel foglalkoztuk, titokban egy teljesen más világban találtuk magunkat. Korábban engedtük magunkat meggyőzni, hogy ennek az 1917-es kommunista forradalom által létrejött világnak a részei vagyunk, fogaskerekei egy hatalmas rendszernek. Ám az újonnan megismert érvek elkezdtek meggyőzni bennünket arról, hogy egészen más tradícióhoz tartozunk, ami visszamegy egészen az exodushoz, az Egyiptomból való kijövetelhez. Nagyon egyszerűnek és természetesnek tűnt az azonosulás ezzel a történelemmel és ezzel a néppel, amely kijött a zsarnokság uralma alól. Egyszer csak úgy éreztük magunkat ott, a Szovjetunióban, mintha Egyiptomban élnénk, és nagy bátorítást vettünk, hogy elkezdjünk harcolni a szabadulásért.

Közönségkérdések

Magyarországon, illetve más kelet-európai országban olyan törvényeket fogadtak el, amelyek a holokauszt bűnét egyenlően kezelik a kommunizmus bűneivel. Ön, mint a kommunizmus bűneinek az áldozata egyetért ezzel?
Olyan emberként, aki nemcsak áldozata volt a kommunizmus bűneinek, hanem harcolt is ellene, azt tudom mondani, hogy nem szabad kisebbíteni ezeket a bűnöket, abszolút elítélendőek. Magam sem szeretném felmenteni a Szovjetunió vétkeit, de mégis az a válaszom, hogy a holokauszt bűne teljesen egyedi, mert teljesen tudatos döntés volt; célja, hogy a világon minden zsidót kiirtsanak. Ezt a bűnt nem szabad egyetlen más bűnnel sem egy szintre emelni.
Továbbá tekintettel kell az újjáéledő és új típusú antiszemitizmusra, ami delegitimizálja és démonizálni próbálja Izrael államát. Nagyon veszélyes az a gondolkozásmód, hogy bár kétezer éven keresztül a zsidóság szerves részét képezte az európai társadalomnak, de most meg kell szabadulni a zsidóktól, miként egy tisztaságszerető német háziasszony kisöpri a csótányokat a házból.

Washingtonban újra kezdődtek a béketárgyalások Izrael és a palesztin küldöttség között, de ezzel párhuzamosan felháborító terrortámadás történt Hebronban. A Hamasz terroristái négy izraelit lemészároltak, köztük egy terhes édesanyát.. Hogyan lehet egy ilyen szervezettel béketárgyalásokat folytatni egy szabad világban? Miért nem hallani olyan tiltakozást a demokratikus országokban, mint a flottillaügyben?
Elméleti szinten nem a Hamasszal, hanem a Palesztin Hatósággal folynak a tárgyalások, de persze tudjuk, hogy valójában ki is a meghatározó fél a tárgyalásokon. Sajnos nem ez volt az első terrortámadás, sok ezer történt Izraellel szemben, amely állam az egyetlen demokratikus rendszer a különféle diktatórikus rendszerek tengerében a Közel-Keleten. A szabad világnak Izrael mellé kellene állnia, és nem kellene szövetséget kötniük diktátorokkal, s nem szabadna feláldozni az emberi jogokat a „barátságukért”.

Abban a pillanatban, ahogy ez a fajta identitásváltás elkezdett erősödni bennünk, azt tapasztaltuk, hogy már vannak fontosabb eszméink, mint az egyszerű fizikai túlélés. Megváltozott a kettős gondolkodásunk; elkezdtük nyilvánosan is felvállalni, kimondani, hogy nem akarunk ennek a rendszernek a részei lenni, nem akarunk ide tartozni. Mivel előttünk volt Izrael példája, oda akartunk tartozni.

Abban a pillanatban, ahogy ezt az egyszerű mondatot kimondtuk, minden megváltozott körülöttünk: a rendszer elkezdett ellenünk dolgozni. Kirúgtak a munkahelyeinkről, megfigyeltek, lehallgatták a telefonjainkat. A barátaink eltávolodtak tőlünk, noteszeikből kitörölték a telefonszámunkat. Már nem voltunk kettős gondolkodásúak, nem azt mondtuk, amit kell, hanem azt, amit gondoltunk. És onnantól kezdve szabad embereknek éreztük magunkat. Az identitásunk megtalálása adott erőt, hogy ne féljünk semmitől, se a rendszer elleni harctól.

A másik fontos esemény, ami megváltoztatta az életemet, az 1968-as prágai tavasz volt. Amikor az orosz tankok bevonultak Prágába, nyolc ellenzéki a főtéren tüntetett ellenük: mindannyiukat letartóztatták. Akkor furcsa, kettős érzés kerített hatalmába: egyrészt szégyelltem, hogy orosz állampolgárként a része vagyok annak a rendszernek, ami ilyen elnyomást gyakorolt, másrész irigyeltem azokat, akiknek volt bátorságuk harcolni az elnyomással szemben.

A következő nagy esemény az volt, amikor Szaharov, a legnagyobb orosz tudós kiadta első nyilvános levelét, amiben szabadságot és emberi jogokat követelt. Nekem nagyon jó munkám volt akkoriban, a Szovjetunió legnevesebb tudományos kutatóintézetében dolgoztam. Ott próbáltam túlélni ezt a rendszert, és azon gondolkodtam, hogyan lehet megszabadulni a kettős gondolkozástól. És hirtelen ott állt előttem egy példa, ott volt előttem Oroszország legnagyobb tudósa, aki olyan érdemeket szerzett, amit nem sok ember utánozhat, és kimondja, hogy a tudomány nem képes őt boldoggá tenni, és nem tudja szabadnak érezni magát addig, amíg nem biztosítják a szabad jogait.

Az identitásváltozás, ami végbement nálam, megkóstoltatta velem, milyen lehet szabad embernek lenni. És eldöntöttem, hogy soha többé nem akarok ebből visszalépni: ennek következtében hamarosan két mozgalom hivatalos vezetőjévé váltam: az egyik a szovjetunióbeli zsidók szabad kivándorlásáért küzdött, másrészt az emberi jogok mozgalmának szószólójaként Szaharovval és másokkal együtt elkezdtük dokumentálni azokat a jogsértő eseményeket, melyek különböző kisebbségekkel, pünkösdiekkel, katolikusokkal, krími muzulmánokkal estek meg. Azt tapasztaltam, hogy zsidó identitásom erőt adott ahhoz, hogy másokért harcoljak.

Új típusú lelkesedésem azonban komoly próba alá került, amikor hazaárulás vádjával letartóztattak, és másfél évig vizsgálati fogságban tartottak. Egy tizenhét KGB-munkatársból álló csoport folytatta a kihallgatásomat, és gyűjtötték ellenem az anyagot. Sok adatot akartak gyűjteni, nagy ügyet szerettek volna kreálni az ügyemből. Olyat, aminek a segítségével meg tudnak félemlíteni másokat is. Majd választás elé állítottak: azt mondták, hogy vagy együttműködöm velük, és ez esetben hamar szabadon engednek, vagy ha nem, akkor kémként bánnak velem: a kémeket, a hazaárulókat nem szokták kegyelemben részesíteni, biztos halál vár rám.

Hogy miben állt volna az együttműködés? Az volt a kérésük, hogy tartsak sajtókonferenciát, és nyilvánosan ítéljem el Izraelt és Amerikát, és jelentsem ki, hogy a Szovjetuniónak van igaza. Meggyőző érveik voltak, és sok dicséretet kaptam, hogy milyen nagyszerű tudós vagyok, milyen jó eredményeim vannak, milyen gyönyörű a feleségem, és fiatalemberként milyen karrier áll előttem; csupán néhány szót kell kimondanom.

Szinte erőszakkal kellett győzködni magamat, hogy ne mondjam ki ezt a néhány szót: annyira meggyőző volt, hogy a fizikai túlélésem többet ér, mint hogy megtagadjam a kérést.

Persze nagyon is jól tudtam, miért nem szabad együttműködnöm: ötéves korom óta tipikus kettős gondolkodású emberként éltem, majd elkezdtem szabadon gondolkodni, majd szabad ember lettem, elkezdtem kimondani, amit gondolok, és amiben hiszek. Meg voltam győződve róla, hogy ezt nem szabad feladnom, nem szabad visszafordulnom.

Tisztában voltam vele: most, hogy megtaláltam a történelmemet, hitemet, saját hazámat, ennek nem fordíthatok hátat, hiszen elveszíthetem mindazt, amit eddig hitelesnek, értékesnek és fontosnak találtam. Úgy döntöttem, nem teszek eleget a kérésüknek.

A börtöndalokban megfogalmazott igazságok adtak erőt ahhoz, hogy semmitől ne féljek, ne kössek kompromisszumot, és hűséges legyek a népemhez.További fontos kérdés volt, hogy vajon kiben bízhatok, kire bízhatom rá a gondolataimat, hiszen a KGB a börtönön kívül is képes volt olyan atmoszférát teremteni, hogy nem lehetett tudni, ki a beépített ügynök és ki nem.

Két nagyon fontos tényezőt figyeltem egy emberben: szabadságszerető legyen, és ez őszintén, mélyről fakadjon, másrészt nagyon erős identitása legyen, amit nyilvánosan fel is vállal.

Nem volt olyan szerencsém, hogy más cionistákkal együtt lehessek, gondosan el voltunk szeparálva, de együtt tudtam működni egy kereszténydemokrata emberrel, mint Vlagyimir Pores, aki orosz területen emberi jogi tevékenységet fejtett ki.

Épp mikor egy cellába kerültünk, akkor lett Ronald Reagan az Egyesült Államok elnöke. Egy nap behozták a Pravdát, az egyetlen hivatalos lapot, melyben hatalmas betűkkel az volt írva, hogy Amerika elnöke mit megenged magának, mikor a szovjet birodalmat nagy gonosz birodalomnak nevezi.

Nagy izgalmat okozott a börtönben, és bár nem volt szabad, de megfeledkeztünk a szabályokról, és elkezdtünk kommunikálni falon, vécékagylón át, morzejelekkel, hogy végre valaki, aki nevén nevezve a problémát a Szovjetuniót gonosz birodalomnak nevezte.

Miért volt ez akkora esemény? Mert bár mi felfedeztük már a szabadság erejét, fontosságát, de számtalan példa volt arra, hogy a szabad világ vezetői mintha alábecsülnék jelentőségét, és a Szovjetunió vezetőivel ahelyett, hogy az emberi jogokat számon kérték volna a megbékélésre, enyhülésre törekedtek, és nem vették figyelembe a mi törekvéseinket.

Biztosra vettük, hogy abban a pillanatban, ahogy a szabad világ vezetői felfogják, hogy mi a valós helyzet, és rákényszerítik az emberi jogok tiszteletben tartására, akkor a Szovjetuniónak vége.

Vlagyimir Poressel elkezdtük az úgynevezett Reagan ökumenikus bibliaolvasásunkat. Nekem volt egy pici zsoltároskönyvem, amit a feleségem küldött, és komoly éhségsztrájkokat kellett folytatnom, hogy bejusson hozzám; neki volt Bibliája, és elkezdtük felváltva olvasni: egy fejezetet az Ó- és egy fejezetet az Újszövetségből. Nagy bátorítást jelentett mindkettőnk számára, hogy abból a könyvből olvashattunk, amely Isten üzenetét tartalmazza: Ő az embert a saját képére és hasonlatosságára alkotta, minden embernek elidegeníthetetlen jogai vannak, illetve a világ előremenetele az ember hitétől nagy mértékben függ. Ez a történet happy enddel végződött, mert egyrészt teljes meggyőződéssel kiálltunk a jogainkért és a szabadságba vetett hitünk mellett, másrészt pedig jóakaratú emberek a pártunkra álltak, megmozdulásokat, tüntetéseket szervezve világszerte.

Sajnos úgy látom, hogy ezeknek a nagyszerű történeteknek a tanulságát figyelmen kívül hagyják; ma megfeledkeznek, hogy óriási győzelem volt a Szovjetunió összeomlása, egy olyan diadal, amit egyetlen puskalövés nélkül lehetett megnyerni. Sok nyugati vezető az elnyomó rezsim vezetőivel beszélve az együttműködést keresi, ahelyett hogy leszámolnának velük.

Tíz évvel azután, hogy kiszabadultam az orosz börtönből, visszalátogattam a Szovjetunióba, akkor már izraeli miniszterként. A látogatásomnak egy feltétele volt, hogy nyilvános programom része lesz a lefortovói börtön meglátogatása is. Először az orosz szervezők próbáltak ettől eltántorítani, azzal az érvvel, hogy nincs erre a kitérőre idő, mert a híres Nagy Színházban megtekintett balett után már erre nincs lehetőség. Mondtam, hogy azt már láttam diákként, ha pedig nem mehetek az egykori börtönbe, akkor nem megyek Oroszországba sem. Két hét vita után beleegyeztek a kérésembe.

A miniszterekkel és más előkelőségekkel, illetve az orosz zsidó vezetőkkel való megindító találkozás után elmentünk feleségemmel Lefortovóba. Amikor odaértünk, az egész annyira fényes és tiszta volt, mintha színházban lettünk volna. De mondtam, hogy a magánzárkát is szeretném megnézni, amire azt válaszolták, hogy már nincs magánzárka. Jeleztem, hogy ha kívánják, megmutatom. Tíz perc vívódás után engedélyt adtak. Hamar kiderült, hogy ma is használják.

Mikor kiléptünk a börtönből, megrohantak az újságírók, és arról faggattak, hogy miért látogattam vissza erre a helyre. Mazochizmus vagy önkínzás miatt? Épp ellenkezőleg, életem és feleségem életének ez az egyik leginspirálóbb pillanata - válaszoltam számukra.

'97-et írtunk ekkor. Húsz évvel előtte, 1977-ben tartóztattak le, és egy húszfős KBG-s bizottság magyarázta nekem, hogy az orosz cionista mozgalom véget ért, Szaharovot is letartóztatták, nincs miben reménykednem.

Húsz év eltelt, de a nagy Szovjetunió és a KGB már nem volt többé, miközben az orosz zsidóság nagy része, több mint 1 millió zsidó kivándorolt Izraelbe. Milliók nyerték el a szabadságukat. Ez a szabad emberek ereje, amikor felfedezik saját identitásukat.

Budapesten A világ első zsidó kulturális intézete

Budapest kulturális élete új színfolttal gyarapodott a világ első Izraeli Kulturális Intézetének átadásával. A megnyitóra Budapestre érkezett Natan Saranszkij, a Szochnut – Jewish Agency for Israel (a diaszpóra és Izrael kapcsolatait ápoló világszervezet) igazgatótanácsának elnöke, aki az ünnepségen elmondta: a nyolcvan éve alapított Szochnut eredeti célja szerint a zsidóságot ösztönözte őseik földjére történő hazatérésre és az államalapításra. Ez a szervezet adta Izrael első miniszterelnökét, David Ben Guriont, munkájuk jelentőségét pedig az is mutatja, hogy a holokauszt után 3 millió zsidó Izraelbe juttatását segítették a világ legkülönbözőbb térségeiből (többek között Európa országaiból, a Szovjetunióból, az arab államokból és Etiópiából). A szervezet jellege idővel változott, a most átadott központtal pedig jó együttműködést szeretnének kialakítani, tiszteletben tartva az intézmény önállóságát. „Ott voltunk az alapítók között, ott voltunk az igazgatóságban, azonban semmiképp sem a központból akarjuk megmondani, mit tegyen az intézmény” – mondta Saranszkij.
Arra az újságírói kérdésre, hogy miért éppen Budapestre esett a választás, a Szochnut elnöke elmondta, hogy Budapesten él Európa egyik legnagyobb zsidó közössége, amely mintegy 100 ezer főt számlál. „A francia, brit és német zsidó közösségek után ez a negyedik legnagyobb, ezért kiemelt jelentőséggel bír. Az intézmény létrehozását ráadásul sok magánember és üzletember is támogatta” – hangzott a válasz. (Somorjai L.)

Elie Wiesel: Kezünkben a válasz

Hetek Online — Fri, 18 Dec 2009 11:18:11 +0100

„Tanú vagyok, nem bíró. De a megöltek nevében nem bocsáthatok meg, csak a magam nevében. A háború után azt hittük, bizonyos dolgok többé nem történhetnek meg, hiszen láttuk, hová vezet a gyűlölet. És most ismét nyilas egyenruhában látok masírozni fiatalokat Budapesten, akik nem törődnek azzal, micsoda fájdalmat okozott már ez az egyenruha az én népemnek, a zsidó népnek. Mi történt a magyar társadalommal? Miért nem kiáltanak, hogy ezt nem tűrik meg maguk között?” Elie Wiesel, aki a saját bőrén tapasztalta, hová vezet a gyűlölet, fájdalmasan vegyes érzésekkel utazik el Budapestről. És nekünk bele kellett nézni a szemébe, amely oly sokat látott.

Most, első hivatalos útja végén, számos találkozó után milyen benyomása alakult ki Magyarországról? Ön úgy látja, hogy maga mögött hagyta már a múltat?

- Őszintén? Én úgy látom, nem számolt még el a múltjával. Vannak még dolgok, amiket egyáltalán nem értek. Először kaptam Magyarországra hivatalos meghívást, elsősorban a Chabad mozgalom meghívására jöttem, de találkoztam többek között a köztársasági elnökkel és a miniszterelnökkel is. A parlamenti meghallgatás fontos állomás volt, ugyanakkor megmagyarázhatatlan számomra, hogy ha egyszer meghívtak, miért hangozhattak el a jelenlétemben számomra mélyen sértő szavak. Ha ez része a magyar politikai etikettnek, akkor minden okunk megvan az aggodalomra! Ha így lehet viselkedni a magyar parlamentben, akkor milyenek lehetnek a valódi fasiszták? Meg voltam döbbenve, hogy Balog Zoltán, az emberi jogi bizottság elnöke politikus létére képes volt felhasználni ezt az alkalmat arra, hogy arrogánsan és érzéketlenül nyilatkozzon meg a jelenlétemben a zsidó néppel szemben. Ezt felháborítónak, sértőnek és megbocsáthatatlannak tartom!

Gondolja, hogy létrejöhet olyan jobboldal, amely mentes az antiszemitizmustól és a cigánygyűlölettől?

- Kell, hogy létezzen ilyen! Ha nem lenne, mi értelme lenne a küzdelmünknek? Én azonban hiszek abban, hogy fontos küzdelmet folytatunk. Vannak itt jószándékú, tisz- tességes emberek, akikben él a lelkiismeret, akik közül senki nem mondott volna olyasmit, amit ott hallottam. A csütörtök esti rendezvény a Hetek Klubban nagy bátorítást jelentett a számomra, már csak a rengeteg fiatal miatt is, akik részt vettek rajta. Bár igaz, a fasiszták között is sok a fiatal. Láttam a képeket a budapesti holokausztmúzeumban, ami egyébként egy nagyon jó múzeum, ahogy nyilas egyenruhában masíroznak. Még gyerekeket is láttam közöttük egyenruhában, az ő egyenruhájukban! Mit tesznek ezekkel a gyerekekkel? Megmérgezik a lelküket, az erkölcsi érzéküket! Megdöbbent, hogy ma Magyarországon létezhet fasiszta, illetve neofasiszta párt, létezhet egy antiszemita, rasszista mozgalom, noha mi még itt vagyunk, még élnek túlélők! Nagyon megdöbbentett, amit itt tapasztaltam, erre nem számítottam, éppen a múlt miatt, Magyarország múltja miatt. Az embereknek tudniuk kell, mit jelent a múlt a jelenre nézve. Nagyon aggaszt a magyar társadalom állapota, ha ezt képes csendben megtűrni újra.

Mi lehet az a magyar társadalomban, ami miatt ilyen mélyen tud gyökerezni benne a gyűlölet?

- Mivel nem élek itt, erre sajnos nem tudom a választ. Csak azt tudom mondani, hogy nagyon aggaszt a helyzet, és emiatt nagyon vegyes érzelmekkel térek vissza innen Amerikába.

Mire gondol, mit kellene tenniük az embereknek az antiszemitizmus ellen? Vagy inkább törvényekre lenne szükség?

- A törvény megfogalmazását szükségszerű lépésnek tartom. Beszéltem Sólyom László köztársasági elnök úrral, találkoztam Bajnai Gordon miniszterelnök úrral is. Én mindenképpen egy olyan törvény meghozatala mellett vagyok, amely elítélné a holokauszt tagadását, törvénysértésnek, bűncselekménynek minősítené, ahogy történt Németországban vagy Franciaországban. És azután lehetne dolgozni a gyűlöletbeszéd-törvényen, hogy az olyan beszéd, amely erőszakra bujt, törvénysértésnek minősüljön. Ezt el is mondtam előttük. Az elnök úr, aki jogászprofesszor volt, azt hangsúlyozta, hogy egy ilyen törvény megalkotása nem egyszerű. Meg kell hogy mondjam, nem voltam elégedett a válaszával.

Úgy véli, ezek kifogások?

- Igen, ezek szerintem kifogások, amit én nagyon sajnálok, mert egyébként jó benyomást tett rám az elnök úr. De később megtudtam, hogy személyesen ő akadályozta meg, hogy átmenjen a gyűlöletbeszéd törvénye. Nyilván megvan a maga logikája, de ez a logika semmiképpen nem az én logikám. Hiszen amíg nincs ilyen törvény, addig a fasiszták továbbra is prédikálják a gyűlöletet.

Mivel járulhatunk hozzá a helyzet javulásához, mit javasol?

- Hogy legyen magukban több bátorság, legyenek elszántak, mondják azt: „Ez nem mi vagyunk! Mi törvényt akarunk, az emberek törvényt akarnak!" És ha a vezetők ezt maguktól nem is akarnák, az emberek vegyék rá őket, hogy meghozzák ezeket a törvényeket.

Mi az, ami a látogatása során mindezek ellenére reményt adott?

- Nézze, akikkel én személyesen találkoztam az elmúlt negyvennyolc óra alatt, a Chabad zsidó mozgalom tagjai, az újságírók és még sokan, mind nagyon jó emberek. De főleg a csütörtök este nagyon különleges volt. A parlamenti találkozó is jól sikerült egyébként, ezért is sajnálom, hogy az az ember egy olyan témát hozott fel, egy olyan oda nem illő hangot ütött meg, ami árnyékot vetett az egész találkozóra. Abban sem vagyok biztos, hogy a sajtó egyáltalán felfigyelt-e erre, írt-e egyáltalán erről. Mindenesetre a csütörtök esti Hetek Klub egy nagyszerű rendezvény volt. Kiváltképp azért, mert olyan sok fiatal vett rajta részt, és hallhatta mindazt, amiről ott szó esett. Ezt mindenképpen bátorítónak találom. Bízom abban, hogy ők Magyarország, és nem a fasiszták!

Gondolja, hogy inkább egyenesen a fiatalokhoz kellene szólni? Mi az, amit egy tinédzser tehet a rasszizmus ellen?

- A fiataloknak, különösen ha még tinédzserek, először is jó tanárokra van szükségük. A tanárokat kellene képezni, előadásokat, tanfolyamokat szervezni szá- mukra. Fontos, hogy megfelelő ismeretük legyen a múltról, legalább a közelmúltról. A diákok pedig ezután már feltehetik nekik a kérdést: „Mit tesztek a jövőnkkel?" Kérdőre vonhatják a fasisztákat: „Szégyent hoztok az országunkra, bennünket pedig kétség- beejtetek!"

Hogy látja, más kelet-európai országok mit kezdtek ezzel a helyzettel?

- Mindegyikről nem tudok, én Románia helyzetét ismerem. Romániában felállítottak egy nemzetközi bizottságot, amelynek én lettem az elnöke, és a legnevesebb történészeket hívták meg. Intézetet alapítottak Bukarestben az én nevem alatt. A legjobb történészek vettek részt a konferencián, és ha megkésve is, de ott már elérkezett a pillanat, amikor nagyon őszintén szembenéztek a múlttal. Volt bátorságuk hozzá, hogy szembenézzenek a teljes igazsággal, bár Romániában is sokáig tagadták, talán még konokabbul, mint a magyarok, de végül szembenéztek a múlt tragikus igazságával. Az az érzésem, hogy a magyarokban is megvan a szándék a szembenézésre, ugyanakkor itt vannak a fasiszták és az antiszemiták, akik ugyan kisebbséget alkotnak, de ennek a kisebbségnek nagy hangja van! Mindenütt felszólalnak, megírják a véleményüket, internetes oldalaik vannak, és amit mondanak, az rendkívül visszataszító.

Ha az Ön példáját nézzük, mindenképpen van lehetőség arra, hogy azok is hallassák a hangjukat, akik ezzel nem értenek egyet. Mondana néhány példát a saját életéből, amikor hatással tudott lenni az eseményekre?

- Obama elnök a hatodik amerikai elnök, aki alatt szolgálom az emlékezés ügyét. Mindegyikkel alkalmam volt személyesen is találkozni, és kérdéseket feltenni nekik, amikre készséggel válaszoltak, még ha a válaszukat nem is találtam mindig kielégítőnek. Amikor Reagan elnök németországi látogatásra volt hivatalos Kohl kancellár meghívására a megbékélés jegyében, éppen egy ünnepségen vettem részt a Fehér Házban. Kiderült, hogy a meghívás részeként Reagan el fog látogatni egy temetőbe a második világháború áldozatainak sírjához, köztük SS katonák sírjához. Bár az ünnepség témája egész más volt, nyilvános kéréssel fordultam Reagan elnök úrhoz, kértem, hogy ne menjen oda, mert véleményem szerint az ő helye nem ott van, hanem az áldozatok sírjánál. Több mint ötven szenátor írta alá ezek után a petíciót Reagannek, aki ugyan végül mégis ellátogatott a bitburgi temetőbe, de a hivatalos programba utólag bekerült egy rövid bergen-belseni látogatás is, Németországban pedig ennek hatására újra előkerült a holokauszt témája, és újabb tisztázásokra került sor. Idén nyáron Obama elnök meghívott, hogy együtt látogassuk meg Buchenwaldot. Engem az utolsó percben kért fel, hogy én legyek a harmadik felszólaló vele és Angela Merkel német kancellárral együtt. Az Air Force One fedélzetén együtt töltöttük az egész napot, ezalatt olvastam át az elnök kairói beszédét is, és rámutattam azokra a pontokra, amelyeket kritikusnak találtam. A beszéd még Buchenwald előtt hangzott el, és én úgy láttam, hogy a látogatás nagy hatással volt az elnökre. Azt gondolom, az elnök megértette, mit kifogásoltam a beszédében. A magyar köztársasági elnöktől is megkérdeztem, hogy miért nem állnak ki a gyűlölet ellen.

Mire számít a közeljövőben Izraellel kapcsolatban?

- Én azt láttam, hogy minden egyes amerikai elnök már a mandátuma elején azt a célt tűzte maga elé, hogy békét teremtsen a Közel-Keleten, és én ezt természetesen nagyon becsülöm bennük. Később aztán rájöttek, hogy ez nem olyan egyszerű. Ez egy rendkívül összetett probléma mind történelmi, mind politikai, mind geopolitikai, mind vallási szempontból; minden szempontból. A legfontosabb a jószándék, és én bízom benne, hogy ez megvan.

A Hetek Közéleti Klubban

A Hetek Közéleti Klub rendezésében az emberi jogok világnapján, múlt csütörtökön tízezres antifasiszta nagygyűlést tartottak a Hit Parkban, amelynek fő előadója Elie Wiesel, Nobel-békedíjas író volt. A forró hangulatú rendezvényen számos magyar és külföldi politikus, művész, tudós, rabbi, lelkész és közéleti szereplő vett részt. Az alábbiakban Wiesel előadásának szerkesztett szövegéből olvashatnak részleteket.

A zsidó nép történetében soha nem volt jobb a kapcsolat zsidók és keresztények között, mint jelenleg… Itt vannak Önök, barátaink, és egyúttal szövetségeseink is. Közös ellenség ellen harcolunk. Ez az ellenség a rasszizmus, a fasizmus, az antiszemitizmus, a bigottság és a fanatizmus… Hadd mondjak el egy történetet. Martin Bubert egyszer meghívták egy ökumenikus rendezvényre, ahol azt mondta: „Hölgyeim és uraim, van bennünk valami közös: mindnyájan a Messiásban hiszünk. Önök abban hisznek, hogy már eljött, és majd visszajön. Mi abban hiszünk, hogy még nem jött el, de el fog jönni egy szép napon. És amikor eljön, majd megkérdezzük: Járt már Ön itt korábban is?” Azt mondják, Buber így folytatta: „Remélem, hogy nagyon közel leszek hozzá, és azt fogom súgni a fülébe: Kérlek, erre ne válaszolj!” Tehát szeretném elmondani, hiszem, hogy Önökkel együtt várjuk a Messiást, ahogy a régi ima szól: „Mindennap várjuk, és ha késik is, hisszük, hogy egy nap megérkezik…”
Régebben nagy téma volt akadémiai körökben, mindenütt Európában, hogy mi a megfelelő reakció arra a jelenségre, amit nagyon elégtelen szóval holokausztnak nevezünk. Én azon az állásponton voltam, hogy csakis a Messiás eljövetele lehet a megfelelő válasz erre az eseményre. Ugyanis, amikor a Messiás eljön, akkor az egész világ megváltozik, és barátságosabb, befogadóbb világgá lesz. És az emberek, férfiak, nők egyaránt, tisztelni fogják egymást…
Gyermekkoromban, kis szülővárosomban, Máramarosszigeten mindennap, mikor a zsinagógába mentem imádkozni vagy tanulni, át kellett mennem mindig az út túloldalára, hogy ne kelljen elmennem a templom mellett. Ugyanis féltem. A bennem élő gyermek félelemben élt. És most itt állok Önök előtt barátként, és azt állítom, hogy mindnyájan ugyanabban a világban élünk, és megérdemeljük, hogy mindnyájunkat úgy kezeljenek, mint egy közös sorsnak a részeseit, partnereit. El nem tudják képzelni, milyen hála van a szívemben amiatt, ahogyan Önök Izrael államát támogatják. Izrael az én nemzedékem számára olyasmit jelent, amit Önök talán el sem tudnak képzelni. Micsoda történelmi megtapasztalás! Soha egyetlen nép, amelyet száműztek a földjéről, nem tért még így vissza régi hazájába…

Hadd fejezzem be egy történettel. Én jobban hiszek a kérdésekben, mint a válaszokban. Ha nem tudom egy kérdésre a választ, őszintén beismerem, és inkább elmondok helyette egy történetet. Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy császár, aki meghallotta, hogy a birodalmában egy isteni erővel felruházott ember él: tud olvasni a felhőkből. Ahogy a felhők elhaladnak egy város fölött, amikor a szél fúj, a felhők alakjából ki tudja olvasni, hogy mit üzen a szél az egyik embertől a másiknak. A madarak nyelvét is érti. Sőt, más emberek gondolatában is tud olvasni. A császár így szólt: „Találkozni akarok ezzel az emberrel!” Nem volt könnyű

megtalálni, de egy császárnak jó rendőrsége van, végül csak megtalálták. Elhozták a császár elé, aki ezt kérdezte tőle: „Igaz az, hogy tudsz a felhőkből olvasni?” Az így felelt: „Igen, felség.” „És a szél hangját is érted?” „Igen, felség.” „És tényleg érted a madarak nyelvét? És tudsz olvasni mások gondolataiban?” „Igen.” Erre azt mondta a császár: „A hátam mögött, a kezemben van egy mad

ár. Él, vagy nem?” A bölcs attól tartott, hogy az uralkodó mindenféleképpen ellene fordítja a dolgot: ha azt mondja, él a madár, akkor gyorsan megfojtja, hogy neki legyen igaza. Ezért így válaszolt: „Felség, a válasz az Ön kezében van.”
Előadása után fiatalok – többek között – ezt a kérdést intézték Elie
Wieselhez:

– Mit tapasztalt az elmúlt napokban Magyarországon, mennyire sikerült a magyar népnek feldolgozni a holokausztot? Kinek a feladata, hogy az új generációban, a mostani fiatalokban tudatosítsa a múlt veszélyeit?
Az író válasza:
– Nagyon köszönöm a kérdést. Látom, Ön egy fiatalember, és azt kell mondanom: a válasz az Ön kezében van…
Nem szeretnék úgy elmenni, hogy egy kérést ne hagyjak magam után. Magyarország mély erkölcsi válságon megy keresztül. Ne engedjék, hogy a múlt undok kísértetei visszahozzák a múlt szörnyűségeit! Ne engedjék, hogy az antiszemitizmus teret nyerjen! Ne felejtsék el, hogy Auschwitz nem lett volna lehetséges antiszemitizmus nélkül! Ne felejtsék el, hogy minden kisebbségnek vannak jogai! A romáknak is. És mindenképpen szeretném, ha mindnyájan tudnák, hogy Önök tudnak változtatni! Ne felejtsék el: kiáltsanak teljes erejükből!

Csak a bűnösök bűnösők

Magyarországon egy jogi csűrés-csavarással mindig valahogy azok kerekednek felül, akik azt mondják, hogy a holokauszt-tagadás tulajdonképpen a szólás szabadságának a korlátozása.
– Pedig ilyen törvény tud létezni olyan nagyszerű országban és demokráciában is, mint például Franciaország. Franciaország nagy humanista tradícióval rendelkezik, és jellemzô a törvényhez való hűség. Bizonyos dolgokban követhetnénk a Francia Köztársaságot. És ugyanígy beszélhetnénk Németországról. Ha ôk megtehetik, akkor önök miért nem tehetik meg? Így akarnak jobbak lenni? Legyenek más szempontból jobbak!
Szerdán a parlamentben azt mondta, hogy nem érez gyűlöletet Magyarország iránt. Meg tudott-e tényleg bocsátani a magyar nemzetnek mindazért, amit Önnel, a családjával, azzal a közösséggel tett, amelyben élt, a második világháborúban?
– Nem hiszek a kollektív bűnösségben. Én ezt már elmondtam a német parlamentben, amikor a parlament Berlinbe költözött, és beszédet mondtam. Nem hiszek a kollektív bűnösségben. Az olyan zsidók, mint én, nem hisznek ebben. Mert tudjuk, hogy mit jelent a kollektív bűnösségtôl szenvedni. Csak a bűnösök bűnösök. Magyarországgal kapcsolatosan ugyanezt tudom mondani, mint Németországgal kapcsolatban. Csak azok voltak bűnösök, akik a nyilasokhoz, a csendôrökhöz tartoztak. Akik segítettek azoknak, akik élô zsidókat dobáltak összekötözve a Dunába. És azok, akik megvertek minket a gettóban, és föltettek minket a vonatra Szigeten. Azok, ha élnek még, bűnösök. De a gyermekeik nem. A gyermekeik ártatlanok. Nem felelôsek azért, amit Magyarország elkövetett. De azért felelôsek, hogy megôrizzék annak az emlékét, hogy mit tett Magyarország az itt élô zsidókkal 1944-ben.
Mit gondol, gyógymód lehetne mindazok számára, akik ma tagadják a holokausztot, ha elmennének Auschwitzba és látnák az üvegfal mögött kiállított koffereket, hogy felfogják, hány ember életébe került az a gyűlölet, aminek a hagyományát ők továbbviszik?
– Nem, nem hiszem. Azok az emberek, akik tagadják a holokausztot, nagyon különös emberek. Ezek az emberek egy más világban élnek. Egy perverz, eltorzult, ostoba világban. Én is voltam ott, és láttam ezeket a koffereket. Tudja, mi volt ezekben a kofferekben? A zsidó nôk, férfiak és kisgyerekek mindent, amijük volt, ezekbe a kis kofferekbe tettek bele. Ezekben volt a munkájuk, a reményük, az egész életük eredménye. És amikor megérkeztek Birkenauba, egyetlen perc alatt elveszítették. Az emberek meghaltak, de a kofferek megmaradtak.
Én talán csak a szerencsének köszönhetem, hogy életben maradtam.
15 és fél éves voltam, és abban az idôben azokat, akikrôl az SS azt gondolta, hogy tudnak dolgozni, munkára küldték. Odajött hozzám egy ember, és azt mondta, 18 éves vagy. Én azt mondtam, nem. Ô meg azt mondta, de, 18 éves vagy. És az apámnak, aki körülbelül 50 éves lehetett, azt mondta, hogy maga fiatal, 30-32 éves. Hazudnunk kellett, hogy élhessünk. Az apámat és engem munkára vittek, a két nôvéremet szintén, de a nagymamámat, az anyámat, a kishúgomat még aznap éjjel elgázosították.
(Részlet az ATV-n elhangzott beszélgetésbôl Bánó Andrással)

Kiss Péter a Hetek Közéleti Klubban

Hetek Online — Thu, 04 Jun 2009 19:46:17 +0200

Az MSZP-ben sokaktól hallják, hogy a Fidesznek ágyaznak meg, mert bár a jelenlegi válságkezelő intézkedéssorozat helyreállítja az országot, ám ennek politikai haszna 2010-ben még nem lesz érzékelhető. A tisztességes politika azonban mégsem arról szól, hogy a politikusok, hanem hogy az ország számára hozzon hasznot - jelentette ki a Hetek Közéleti Klub vendégeként Kiss Péter.

A miniszterelnök-helyettes nem számít arra, hogy tovább tudnak kormányozni 2010-ben, de jó lelkiismerettel tudnak elindulni a választásokon, mert hosszú távon a szocialistákat fogja igazolni az idő.

Az ország kockázati felára 600-ról 300 pontra csökkent az utóbbi hónapokban, ami jó visszajelzés a piactól, ugyanakkor „Mari néni", az utca embere mindezt nem igazolja vissza, hiszen talán meg sem érti, mit jelent a kockázati felár - érzékeltette a válságkezelés kommunikációs nehézségeit a politikus.

A tét

Az EP-választás belpolitikai tétjével kapcsolatban Kiss Péter azt monda, a tét az, hogy fenntartható-e a válságkezelő kormány mögötti parlamenti többség, vagyis az, hogy egyenként, az MSZP-ben és az SZDSZ-ben is megmarad-e a belső együttműködés lehetősége, illetve megmarad-e a két párt közötti együttműködés lehetősége. Nagy jelentősége van annak, hogy az SZDSZ bejusson az EP-be - hangsúlyozta a politikus, mert az ország szempontjából az a legfontosabb, hogy a Bajnai-kormány 2010-ig véghez tudja vinni programját.

Az MSZP-ről szólva azt mondta, azzal még szembe tudnak nézni a választóik, hogy 4 vagy 5 jelöltjük jut ki Brüsszelbe, de amikor az eredményt úgy fejezik ki, hogy az MSZP 14-15 százalékon áll, az egy szokatlan jelenség számukra. Kiss ezzel együtt úgy véli, meg lehet őrizni a józanságot a pártban egy ilyen eredmény után is, világossá téve, hogy a kormány támogatásától eleve nem várhatták a népszerűségük emelkedést.

Összefeküdtek

„A Jobbik és a Magyar Gárda azért működhet, mert van egy erős patrónusa: a Fidesz" - állította Kiss Péter, majd ezt igazolandó emlékeztetett rá, hogy több mint 100 önkormányzatban a Fidesz és a Jobbik együtt alkotják a többséget.

„Európában példátlan, hogy egy jobbközép párt együttműködjön egy szélsőjobboldali párttal" - mondta a miniszterelnök-helyettes, a magyar helyzettel kapcsolatban ugyanakkor emlékeztette rá, az nem előzmény nélküli: Amikor hatalmi érdeke azt diktálta, a Fidesz összefeküdt Torgyán Józseffel, amikor kellett, összefeküdt az általa korábban nemzetbiztonsági kockázatként értékelt Patrubány Miklóssal, most pedig Vona Gáborral. Kiss szerint a Fidesz „nem teheti meg, hogy nem tekinti magát felelősnek a Magyar Gárda létéért".

Támogatná Bakát

A miniszterelnök-helyettes ugyanakkor egy kérdésre azt válaszolta, a mai jogszabályok alkalmasak lennének a szélsőségesek visszaszorítására, ám a jogalkalmazók nem teljes mértékben élnek a lehetőségekkel. Ezzel összefüggésben, a jogszolgáltatás stabilitásával kapcsolatban Kiss kijelentette, a maga részéről azt szeretné, ha végre lezárulna a legfőbb bíró jelölési folyamata, vagyis megválasztanák a tisztségre Baka Andrást.

Kell-e majd a mérleg nyelve?

Hetek Online — Fri, 29 May 2009 14:35:47 +0200

„Még egy borzasztó állapotban lévő SZDSZ is hasznosabb az ország és a szabadságszerető emberek számára, mintha elszabadulna a szélsőjobb."

Keleti éden című családtörténeti könyve bemutatásával kezdte előadását Demszky Gábor főpolgármester a Hetek Közéleti Klubjának lassan hagyományossá váló rendezvényén. Az EP-választási kampány jegyében zajló sorozat keretében korábban Bokros Lajos, Herényi Károly, Kósa Lajos, valamint gazdasági és pénzügyi szakemberek, politológusok fejtették ki álláspontjukat az ország helyzetével és a szavazás tétjével kapcsolatban.

Csütörtökön a Szabad Demokraták Szövetsége képviseletében Fodor Gábor elnök, Szent-Iványi István EP-listavezető, valamint Demszky Gábor kampányolt pártja mellett.

A családregény-bemutatót követően (a hallgatóság ajándékba kapott a könyvből, igény szerint frissen dedikálva) Demszky Gábor két hírértékű bejelentéssel is szolgált. „A budapestiek és a főváros környékén élők érdekeinek védelme miatt azt javaslom az SZDSZ-nek, hogy ebben a formában ne támogassuk az ingatlanadó bevezetését. Erről levelet is írtam a miniszterelnök úrnak. A 30 millió forintos értékhatár azt jelenti, hogy egy olyan adónemet kíván bevezetni a kormány, amelyet elsősorban a Budapesten és környékén élőknek kellene befizetniük, miközben így is jóval több adót fizetnek az átlagosnál" - érvelt a főpolgármester, aki szerint a budapesti cégek és magánszemélyek fizetik be az összes állami adóbevétel közel 40 százalékát, vagyis az egy lakosra jutó átlagos adóbefizetés Budapesten 3,5-szerese a vidékinek.

Hasonlóan a korábban szintén a klub vendégeként előadó Kósa Lajoshoz, Demszky is úgy vélte, van a gazdasági válságnál is komolyabb baj: hazánk - ha sok nehézség árán is, de - kilábal a krízisből, ám politikailag tragikus mélypont felé sodródik. „Ahhoz, hogy a békés demokráciából ne csússzunk el az etnikai konfliktusok és a tekintélyuralom felé, egyértelmű védelmi stratégiát kell kialakítanunk valamennyi demokratikus erővel összefogva." A főpolgármester a népirtás - így a holokauszt, illetve a romák tömeges legyilkolása - tagadásának visszaszorítása érdekében az alkotmánymódosítást is lehetséges eszköznek tartja.

Meglepően határozott és tömör kortesbeszédet hallhattunk a Demszkyt követő Fodor Gábortól. A szabad demokraták elnöke azt mondta, a jelenlegi kormány az elmúlt egy hónap alatt több mindent vitt végbe, mint a Gyurcsány-féle kisebbségi kormány nyolc hónap alatt: a forint árfolyama stabilizálódott, a tőzsde-index erősödik, sikerült elkerülni az államcsődöt. Fentiek fényében „minden hazaszerető embernek érdeke, hogy a Bajnai-kormány még sok érdemi döntést meg tudjon hozni", és 2010 tavaszáig vezesse Magyarországot. Amennyiben azonban az SZDSZ nem szerepel jól az európai parlamenti választáson, a párt támogatásával működő válságkezelő kormány is megroppanhat - érvelt Fodor.

Ezen túl az SZDSZ-re az ország állapota miatt is érdemes szavazni: a cigánybűnözés kifejezéssel, illetve a romák általános kriminalizálásával szemben csak az SZDSZ emelte fel és emeli fel a szavát. Fodor azt mondta, fél „az iszonyatos csendtől, az értelmes emberek hallgatásától, a rátermett emberek gyávaságától, attól, hogy hagyjuk, hogy a szélsőjobb átvegye a hatalmat az utcán".

Az MDF-ről szólva elmondta, sokan azt gondolták, talán képes lesz arra, hogy a két ellenséges nagypárt között egy konszolidált jobboldali pártként jelenjen meg, ám úgy tűnik, a kísérlet kudarcot vallott: az MDF szétesett, nincs frakciója, ellentmondások terhelik. Példaként a tizenharmadik havi nyugdíjat említette: Bokros Lajos, a párt EP-listavezetője javasolta annak eltörlését, miközben a frakció a parlamentben harcolt az eltörlés ellen. „Ez teljes abszurditás" - mondta Fodor, és hozzátette: Lelke mélyén reménykedett egy perspektivikus együttműködésben az MDF-fel, de a jelenlegi Demokrata Fórum nem alkalmas erre.

Ugyanakkor van politikai erő, amely komoly veszélyt jelent, nevezetesen a szélsőjobb. A jelenlegi fejlemények kísérteties hasonlóságot mutatnak a húszas, harmincas évek Németországával, amikor a szélsőjobb beépült az erőszakszervezetekbe - utalt a Jobbik és a Tettrekész rendőrszakszervezet közötti együttműködésre. Az SZDSZ elnöke elképesztőnek nevezte azt is, hogy a Magyar Gárda fegyveres kiképzést ad a tagjainak, noha a magyar Alkotmány tiltja ezt, hiszen az erőszak állami monopólium: „Ez a weimarizálódási folyamat iszonyatos veszedelmet jelent" - jelentette ki Fodor.

Saját pártjáról szólva Fodor azt mondta, senki ne gondolja, hogy az SZDSZ olyan párt, ahol a drogosok és a homoszexuálisok gyülekeznek. Az SZDSZ minden társadalmi réteget felölel, ám ha ennek ellenére a közvélemény elsősorban az említett rétegekkel azonosítja, az azt jelenti, hogy nem működik jól a párt kommunikációja, vagyis jogos a kritika.

A szabad demokrata elnök nyíltan beszélt pártja és a Hit Gyülekezete kapcsolatáról is: sajnálattal állapította meg, hogy a rendszerváltást és az azt követő éveket jellemző jó viszony a kilencvenes évek végére megromlott. Fodor szégyenteljesnek nevezte az általa az ország egyik legjobb jogászának titulált Hack Péter „elüldözését" az SZDSZ-ből, majd arról beszélt, hogy nagyon szeretné, ha helyreállna az egyház, illetve pártja kapcsolata.

Az előadást követő fórum során a hallgatóságból többen is felhívták a liberális politikusok figyelmét a párt és a Hit Gyülekezete közötti értékrendbeli különbözőségekre, jelesül a drogliberalizáció és a homoszexuális együttélés legalizálásának kérdésére. Előbbiről Fodor azt mondta, maga is szörnyű csapásnak tartja, ha egy ember a kábítószerhez nyúl, pártja küzd is ez ellen, csupán azt nem akarja, hogy a megtévedt fiatalokat bűnözővé minősítsék.

A homoszexuális bejegyzett élettársi kapcsolatot bíráló felvetésre azt felelte, nem igaz, hogy ennek törvénybe iktatása volt a Bajnai-kormány támogatásának ára (az új kormány elsőként ezt a javaslatot terjesztette be). A homoszexuális házasság bevezetését ugyanakkor nem tartja realitásnak az SZDSZ elnöke, - legalábbis jelenleg - arról előzetesen társadalmi vitát kellene folytatni. (Arról, hogy az élettársi együttélés kapcsán miért nem kezdeményeztek előzetes társadalmi vitát, nem esett szó.) A pártelnök érvelése röviden úgy összegezhető, hogy még egy „borzasztó állapotban" lévő SZDSZ is hasznosabb az ország és a szabadságszerető emberek számára, mintha elszabadulna a szélsőjobb.

Kósa és a politikai ellentmondások

Hetek Online — Sat, 16 May 2009 19:26:49 +0200

„Posztkádári társadalomban élünk - Kádár nélkül. Ezt az állapotot meg kellene haladni, mert megbénítja a nemzetet, és végül szétfoszlunk mint közösség" - mondta a Hetek Közéleti Klub vendégeként Kósa Lajos, Debrecen polgármestere, a Fidesz alelnöke. A saját jellemzése szerint standup comedy és politikai szónoklat keverékét nyújtó Kósa a jelenlegi helyzetet értékelve a gazdasági válságnál súlyosabb problémának nevezte az ország morális állapotában beállt zuhanást.

Ennek érzékeltetésére több szimbolikus példát említett: a maga részéről ellentmondásosnak tartja, hogy a demokrácia felett őrködő sajtó egyik legfőbb szervezete, a Magyar Újságírók Országos Szövetsége egy olyan ember - Eötvös Pál - vezetése alatt működik, aki a Népszabadság főszerkesztőjeként a legnagyobb sajtóhamisítási botrányba bukott bele. Szimbolikus az is, hogy az őszödi beszéd kirobbanását követően a társadalom nem küldte el a hatalomból az „éjjel-nappal hazudó" Gyurcsány Ferencet, és szimbolikus jelentéssel bír az is, amikor „fullmilliárdos szocialista politikusok éneklik az internacionálét, a fel, fel, te éhes proletárt". Nem az a baj, hogy Oszkó Péter a pénzügyminiszter, hanem az, hogy az az Oszkó dönt a 13. havi nyugdíj megszüntetéséről, aki eközben 360 négyzetméteres villát épít magának - említett még egy szimbolikus ellentmondást Kósa.

Rosszabb az ország lelkiállapota, mint a rendszerváltáskor - állapította meg a polgármester. Véleménye szerint ennek egyik oka, hogy a rendszerváltás utáni politikai elit sem akart és nem is tudott újfajta moralitást adni az országnak. Az a legfőbb probléma, hogy legfeljebb 3-4 millió embernek van valamilyen elképzelése az életről, 3-4 millió embernek van komoly tartása, identitása, a többi 6-7 millió viszont nem rendelkezik ezzel. A többség sosem gondolkozik el azon, hogy „egyszer mérlegre lesz téve, egyszer megkérdezik tőle, jó voltál-e, amikor jó lehettél volna?" Kósa szerint a társadalom többsége nem is igényli, hogy rendelkezzen morális tartással.

A politikai pártok nem képesek újjászervezni a társadalmat, ezért a pártoknak az erre alkalmas közösségekkel kell összefognia, és ezek munkáját kell támogatnia - vázolta fel a válságból kivezető utat a politikus. A közösségszervező csoportok sorában elsőként az egyházakat említette a Fidesz alelnöke, és kijelentette: szükség van kis- és nagyegyházakra, akkor is, ha - tapasztalatai szerint - ezek között nem mindig harmonikus a kapcsolat. Kósa Lajos egy kérdésre válaszolva leszögezte: a Hit Gyülekezetét is igazi egyháznak tartja, szemben néhány olyan egyházi státuszú szervezettel, amely valójában gazdasági tevékenységet folytat, és csupán a kedvezőbb adózási szabályok miatt bújik egyházi köntösbe. Ez utóbbiakkal szemben a jelenleginél szigorúbb szabályozásra lenne szükség - vélekedett. Egy sor társadalmi probléma nem kezelhető az evangelizáció komolyan vétele nélkül, így például a cigányság problémája sem megoldható az egyházak kihagyásával, mondta Kósa Lajos, aki beszéde során többször is utalt rá, hogy a Debreceni Hit Gyülekezetével kifejezetten jó kapcsolatot ápol, és nagyra értékeli azt a munkát, ami a szemei előtt zajlik.

A vallás tárgykörében a politikus agyrémnek nevezte, hogy az egyházi fenntartású iskoláktól világnézeti semlegességet várjon el az állam, hiszen egy adott egyház éppen azért működtet iskolát, hogy ott a saját világnézetét is megossza a tanulókkal.

A Fidesz alelnöke újabb fontos problémaként említette a népességfogyást, és az azt elősegítő családellenes törvényeket. A demog-ráfia alfája és ómegája a család, ennek növekedéséhez, sikeréhez pedig nőbarát családpolitika kell - állította a háromgyermekes apa, majd a hallgatóság tapsát kiváltva megjegyezte: a bejegyzett homoszexuális élettársi kapcsolat relativizálja a családi értékeket, vagyis nem helyes.

Az általános morális válságból való kilábalás időtartamát Kósa Lajos hatvan évben határozta meg, mert mint mondta, a negyven év szocalizmus és az azóta eltel húsz év során folyamatosan rossz irányba haladtunk, és ennek korrigálására - jó esetben - ugyanennyi idő kell.

A pártpolitikára térve a Fidesz alelnöke kijelentette, hogy a szélsőjobb sokkal többet árt a Fidesznek, mint amennyit használ, így alaptalanok a vádak, melyek szerint a Fidesz támogatná ezeket a szervezeteket. A MIÉP 2002-ben 340 ezer szavazatot vitt el a Fidesztől, miközben az MSZP csak 40 ezerrel szerzett többet Orbánéknál, 2006-ban pedig a MIÉP-Jobbik-szövetségre leadott voksok bizonyultak elveszettnek, hiszen ha ezeket a Fidesz kapta volna, megnyerhette volna a választást - érvelt a politikus, aki szerint napjainkban a Jobbik erőteljesebben támadja a Fideszt, mint az MSZP-t, mert ugyanarra a szavazóbázisra vadászik, mint a legnagyobb ellenzéki párt. Kósa semmilyen módon nem tud azonosulni a Jobbikkal, a holokauszttagadás pedig „úgy agyrém, ahogy van". „A Jobbik a legnagyobb baromság" - összegezte véleményét a Fidesz alelnöke a feltörekvő szélsőjobbos alakulatról.

A pécsi időközi választáson elért közel kétharmados Fidesz-győzelemre utalva Kósa azt mondta, hogy amennyiben a parlamenti választáson is hasonló eredmény születik, lehetőség lesz az Alkotmány módosítására, amelyet ő személy szerint több területen is szükségesnek tart. Ide sorolta például a parlamenti és az önkormányzati választás időpontjának egymástól két évre eltolását, hogy - mint mondta - akár a győztes, akár a vesztes pártoknak legyen elég ideje saját elitjei kicserélésére. Jelenleg azért nincs, mert a parlamenti választáson vesztes párt a közelgő önkormányzati választásra hivatkozva nem cseréli le vezetését, mondván, hogy egy átalakítás kellős közepén biztosan rosszabb eredményt érne el, mint változtatás nélkül. A győztesnél pedig három hónappal a győzelem után erre nincs igény. Ebből adódóan viszont ma azt látjuk, hogy minden párt azzal az elittel politizál, ami a rendszerváltáskor kiépült. E szabályt erősítő kivételként Medgyessy Péter lecserélését említette.

Az alkotmánymódosítás miatti aggodalommal kapcsolatban Kósa hozzátette: a Fidesz a demokrácia talaján áll, ezért kizártnak tartja, hogy egy kétharmados győzelmet kihasználva a demokrácia kárára változtatná meg az alkotmányt. Ha így lenne, ő volna az első, aki visszavonulna - jelentette ki.

Az ügynökkérdésről szólva az ügynöklisták nyilvánosságra hozatalát tartaná fontosnak. Szita Károly, Kaposvár ügynökmúlttal összefüggésbe hozott fideszes polgármesterével kapcsolatban pedig azt mondta, az ügy kipattanása után Szita nem kapott lehetőséget arra, hogy a párt színeiben elinduljon a parlamenti választáson. Kósa szerint egyébként az ügynökmúlttal a nagyegyházak sem tudtak szembenézni, pedig „különösen rájuk fért volna". A politikus súlyos problémának nevezte a békepapság intézményét, majd saját felfogását illusztrálandó elmondta: amikor meghalt egy debreceni illetőségű, ügynökként is foglalkoztatott egyházi méltóság, a város képviseletében senki nem vett részt a temetésén.

Szintén egy kérdésre válaszolva kifejtette, hogy maga is ellentmondásosnak és morális szempontból hibának tartja, hogy az antikommunista retorikát képviselő Fidesz a 2006-os választásokat megelőzően összefogott Szűrös Mátyással, sőt Orbán Viktor együtt kampányolt Pozsgay Imrével. Kósa szerint mindez ma már nincs napirenden.

A Fidesz alelnöke a politikai science fiction világába sorolta azt a hallgatóságból elhangzó feltételezést, amely szerint az EP-választásokon felsülő MDF vezetését Lezsák Sándorék vennék át Dávid Ibolyától, s így újfajta szövetség jöhet létre ellenzéki oldalon. A fikciónak az is ellentmondani látszik szerinte, hogy jelenlegi ismereteik szerint az MDF szavazóbázisa kétharmad részben baloldali szavazó, akik a Fideszre soha semmilyen körülmények között nem szavaznának. Elismerte ugyanakkor, hogy az EP-választás után át kell majd rajzolni a pártpolitikai térképet.

Bajnai Gordonnal kapcsolatban a Fidesz alelnöke kijelentette: jogi értelemben elfogadják miniszterelnöknek, politikai és morális értelemben azonban nem, mivel az őt jelölő MSZP nem arra a programra kapott felhatalmazást 2006-ban, amelyet most megvalósít. Arra utalva, hogy Bajnai csak egy évre vállalta a kormány vezetését, Kósa azt mondta: senkinek nem ajánlja, hogy olyan kőművessel építtesse a házát, aki előre közli, hogy ez lesz az utolsó munkája.

„Magyarországot szétszaggathatják a ragadozók”

Hetek Online — Fri, 01 May 2009 12:12:14 +0200

Bajnai a nagy fékező. Legalábbis így lehet összefoglalni neves magyar közgazdászok véleményét a Bajnai-csomagról, melynek egyik erénye – ha végrehajtják –, hogy fékezi az adóssághegy növekedését. A Hetek Közéleti Klub vendégei Bokros Lajos volt pénzügyminiszter, Kira Péter, a Leumi Bank Svájc vezető közgazdásza, Heim Péter, az Aegon Alapkezelő vezetője és Hamecz István, az OTP Alapkezelő elnök-vezérigazgatója voltak.

„A 21. század első évtizedének sajnálatos módon az a tanulsága, hogy hazánknak felzárkózás helyett leszakadás jutott osztályrészül nemcsak Nyugat-Európától, hanem még a visegrádi országoktól is" - fogalmazta meg alapvetésként Bokros Lajos, majd a kialakult helyzetet eltérően megközelítő és a közelgő EU-választásokra készülő pártok gazdaságpolitikai felfogását tette helyzetértékelésének kiindulópontjává.

Az MSZP nem is tehet mást, mint hogy elismeri és megkísérli kezelni a válságot, ha már az ő ténykedése hozta létre - vélekedett a közgazdász professzor, aki elsősorban a száznapos programok végrehajtásában látja a felelőtlen túlköltekezések elszabadulását. Mint mondja, már az Orbán-kormány idején beindultak az ígérgetések, de Medgyessy Péter valamennyit megfejelte a 13. havi nyugdíjjal, a 13. havi bérkifizetésekkel, az 50 százalékos közalkalmazotti béremeléssel és a lakáshitelek „nyakló nélküli" kamattámogatásával. Mivel mindezeket kizárólag kölcsönből, az államadósság növekedésének terhére lehetett megvalósítani, Bokros „jövőt felélő gazdaságpolitikának" nevezte el ezt a manőverezést. A szocialisták kormányai a válságnak néhány negatív következményével küzdenek csupán, miközben tagadják a reformok szükségességét, márpedig - így Bokros - azok elengedhetetlenek a kilábaláshoz.

„Orbán Viktor március 15-ei beszédében azt mondta, hogy nem válságot kell kezelni, hanem az országnak megújulásra van szüksége" - illusztrálta a közgazdász, miért tartja még a szocialistákénál is szocialistábbnak a Fidesz álláspontját. Megújulásra szerinte nem a válságkezelés helyett, hanem a mellett van szükség, és aki tagadja a válságkezelés szükségességét, az logikai alapon magát a válságot is megkérdőjelezi. Ez szintén felelőtlen gazdaságpolitika, sőt „megalapozatlan illúziókergetés", a „gyanútlan állampolgár elaltatása".

Húzd meg, ereszd meg!

Ami a „hazai pályát" illeti, Bokros úgy látja, hogy az MDF az egyetlen az EP-helyekért rivalizáló pártok közül, amelyik nemcsak rövid lejáratú válságkezelési intézkedésekben és költségvetési kiigazításokban gondolkodik, hanem reformokat is sürget. Méghozzá tömegméretekben, több területen, egymással jól összehangolt lépések sorozataként, melyek akár a magyar társadalom hétköznapi magatartáskultúráját is megváltoztathatják.

Miért kell a népet nevelni? Hát, mert a professzor úgy tapasztalja, hogy nálunk nemzeti sport az adóelkerülés. Adót persze az MDF is csökkentene, de csak akkor, ha párhuzamosan a költségvetési kiadásokat is csökkenteni tudja, és az adófizetők körét is képes bővíteni. Miközben hazánkban a társadalomnak csupán egynegyede fizet valamilyen címen személyi jövedelemadót, az adókulcs 18 százalék és 40 százalék között mozog.

Bokros szerint Magyarországon azonban nem csupán az adóelkerülés óriási, hanem a két legutóbbi évben a költségvetési deficit is csaknem 10 százalékos, banánköztársaságokat is megszégyenítő méreteket öltött. Ezzel nemcsak Európában voltunk bajnokok, hanem az egész világon. Ezek után nem meglepő, hogy a költségvetési újraelosztás terjedelme is eltúlzott. A Reformszövetség éppen erre mondta, hogy ne osszuk el minden évben a bruttó hazai termék felét, csökkentsük ezt a merítést legalább 8 százalékponttal: 50 százalékról 42 százalékra, ami 2000 milliárd forint pluszt jelentene. Ebből látható, hogy nem pusztán a deficit mérete gátolja a magyar gazdaság növekedési lehetőségeit, hanem egy hihetetlenül fejnehéz állam is, amely rátelepszik a vállalkozói szférára, és nem engedi azt gyorsabban növekedni, több tőkét a vállalati szektorba áramolni, munkahelyeket teremteni, s így végső soron az adóbevételeket növekedni. Bokros ördögi körnek nevezte ezt a helyzetet, hiszen sem a belső tőkefelhalmozás nem tud így beindulni, sem a külföldi tőke nem találja vonzó befektetési terepnek az országot.

A közgazdász professzor szerint az államháztartás mértékének csökkentésére alkalmazott úgynevezett fűnyíróelv (minden kiadásból lecsípünk egy kicsit) azért nem működik, mert a költségvetési kiadások reformja nélkül azok, mint a fű, visszanőnek. „Ez a gyakorlat hazánkban 1968 óta: hét-nyolc évenként meg kellett húzni a nadrágszíjat, az éppen regnáló kormányok kapkodtak fűhöz-fához, fájdalomminimalizáló módon elvontak onnan, ahonnan éppen lehetett, de mihelyt elmúlt a politikai osztály veszélyérzete, és kiengedték a gyeplőt, abban a pillanatban az összes nyomás visszanőtt a korábbi szintre. Ezért kell átalakítani a költségvetés szerkezetét, méghozzá reformlépésekkel övezve" - fogalmazott a volt pénzügyminiszter.

Az elmúlt évek kormányainak felelőtlensége abban nyilvánult meg Bokros olvasatában, hogy amikor nagyjából jól ment a szekér, 3 százalék körüli gazdasági növekedést produkáltunk, és tömegek vettek fel devizahiteleket, akkor valósítottak meg teljesen feleslegesen olyan, a magánszektor keresletkiesését ellensúlyozó túlköltekezést, amit csak recesszió idején lett volna szabad. Magyarország ezáltal egyfajta gazdaságpolitikai csapdahelyzetbe került, így bármennyire is kívánatos volna Obama elnök vagy Brown miniszterelnök mintáját követve megnyomni a költségvetési túlköltekezést, nálunk most nem a válság enyhítése vagy mélyítése, hanem a válság mélyítése vagy az államcsőd a szóba jöhető alternatívák.

Az érdeklődök közül többen egyfajta háborút érzékeltek a vállalkozói szféra és az adóhatóság között. Egy jelenlévő ügyvéd például kifogásolta, hogy az adóhatóságnak olyan jogosítványai vannak, amelyeknek köszönhetően az adóeljárás során az állampolgárnak sokkal szűkebb a jogvédelme, mint a köztörvényes bűnözőnek. Mások pedig Dávid Ibolya azon könnyelmű ígéretére emlékeztették az MDF „reklámarcát", amelyben általános adóamnesztiát vetített előre megoldásként.

Bokros Lajos válaszában jelezte, hogy neki is többórás megfeszített munkát igényel saját adóbevallásának elkészítése, így ennek kapcsán is gondolkodott már az eljárások egyszerűbbé tételén, különös tekintettel az adóigazgatási eljárásra. Az adóamnesztiának viszont nem nagy barátja, mert a nemzetközi tapasztalat szerint, ha egy kormány egyszer belekezd, tízévenként meg kell ismételnie. Az ország, amelyik adóamnesztiát hirdet, azoknak a vállalkozóknak vagy magánszemélyeknek ad utólag igazat, akik csaltak - vélekedett a közgazdász, aki szerint ez erkölcsileg romboló hatású, ezért inkább az adórendszert kell igazságossá, egyszerűvé, áttekinthetővé és könnyen kezelhetővé tenni, hogy az állampolgárnak „becsület és dicsőség dolga legyen" az adózás. Ehhez persze szerkezeti reformok garmadájára lesz szükség, és így is csak évek múlva várható a gazdasági növekedés, felzárkózás erkölcsi-kulturális alapjainak megerősödése.

Ha a német piac jól működik

Kira Péter, a Leumi Bank Svájc munkatársa az amerikai gazdaság tavaly év végi és idén év eleji növekedési tendenciáját azért tekinti reménysugárnak Európára nézve, mert az eurózóna országai körülbelül féléves csúszással szokták követni a tengeren túli mozgásokat. Jelenleg ugyan valamennyi mutató baljós jövőt sejtet térségünkben, ám az Egyesült Államokban tapasztalható számottevő javulás azt jelenti, hogy kontinensünkön 2010 második felében már elkezdődhet a válságból való kilábalás első, felívelő szakasza. Hogy a magyar gazdaságra milyen direkt befolyása van az Amerikából érkező híreknek, azt a bankár szellemes példája szerint mi sem bizonyítja jobban, mint hogy a kaposvári NABI buszgyár heti két busz összeszereléséről áttért a heti háromra. És ez bizony 50 százalékos növekedés...

Még a világ legdinamikusabban fejlődő országába is elért a gazdasági visszaesés réme, de ahogyan az USA-ban, úgy Kínában is egyértelmű az emelkedő trend - méghozzá nem is akármilyen ütemű. Ennek oka esetükben a történelmi példákból (az 1929-33-as világválságból) való okulás, melynek nyomán a kínai állam idejében elindította az állami beruházásokat. Ez olyannyira jól sikerült, hogy 2009 elejére havi 1,1 millió új személygépkocsit értékesítettek belhonban.

A Leumi Bank vezető munkatársa ezt már annak jeleként értékeli, hogy az úgynevezett fejlődő országok hatalmas népessége és a területükön fellelhető nyersanyagkincsek kitermelése szép lassan kezdi átrendezni a világgazdaság kialakult súlypontjait. A nagy helyi piacok olyan gazdasági fejlődést produkálnak önmagukban is, amivel a „fejlett világ" már nem tudja felvenni a versenyt. Míg az 1970-es években az átlag kínai csak álmodozott a bicikliről, a hűtőszekrényről és a rádióról, ma ott tarunk, hogy több személygépkocsit adnak el belső piacaikon, mint az Egyesült Államok. Ehhez a tendenciához érdemes még azt is megvizsgálnunk, hogy a fejlettnek mondott régiók gazdasági növekedését hogyan lassítja tovább a termelés gócainak folyamatos áthelyezése a fejlődő országokba, és ezzel együtt milyen hatást gyakorol a munkabérek emelkedésére az onnan érkező árudömping. Ma már szinte minden elektronikai cikket Kínában gyártanak, és ez az autóiparra is lassan igaz lesz (a Jaguár-gyárat indiaiak vették meg, a Saab-gyárra három kínai autógyár alkudozik).

Amíg a termelésben még nagyon sokáig az emberi munkaerő lesz a döntő tényező, a fejlett világ, köztük Magyarország sem tudja olyan ütembe emelni a munkabéreket, mint az egyébként kívánatos lenne. E téren tagadhatatlan a kelet-európai régió versenyhelyzete a távol-keleti országokkal. Szerencsénkre Nyugat-Európából, Amerikából érkezik még hozzánk termelőtevékenység (lásd kecskeméti Mercedes-gyár, gyöngyösi gumigyár) de ez csak addig marad így Kira Péter szerint, amíg a magyar munkabérek és a járulékos költségek viszonylag alacsony szinten maradnak.

Hazánk nemcsak azért kiszolgáltatott, mert pici ország, hanem azért is, mert valamennyi exportunk Európába tart. Ezért, ha a német piac jól működik, akkor nekünk is könnyebb, de ha „haldoklik", akkor mi is szenvedünk ettől. Ez a függőségünk már az 1929-33-as gazdasági világválságban is megmutatkozott, amikor Magyarországot az húzta ki a csávából, hogy a német fellendülés piacot teremtett a magyar termékeknek. Kiszolgáltatottságunk a devizapiacon is megmutatkozik, hiszen a forint, a zloty és a korona párhuzamosan mozognak amiatt, hogy a befektetők az egész régiót egy kalap alá veszik. Ebben a sodródásban a bankár szerint annyi befolyásunk van a folyamatokra, hogy abbahagyjuk-e az úszást, és megfulladunk, vagy úszóleckéket veszünk, és továbbtempózunk. Azzal pedig továbbra is kár magunkat hitegetni, hogy képesek vagyunk az árral szembe úszni.

Vakok között a félszemű...

Heim Péter, az Aegon Alapkezelő vezérigazgatója azt a nemzetközi gazdasági környezetet mutatta be, amelyben Magyarországnak helyt kellene állnia. „Az a gond, hogy a Szavannán azokat az állatokat, akik lemaradnak a csordától, megeszik az oroszlánok. Ha Magyarország most továbbra is a leszakadás útján jár, akkor szétmarcangolják a ragadozók" - vélekedett a fiatal közgazdász.

A nemzetközi környezetről szólva Heim elmondta, hogy a lakásárak még mindig magasabbak a fundamentális értéküknél, és további árcsökkenések várhatók. Egy 1982, de talán inkább 1945 óta tartó globális hitelexpanzió korrekcióját éljük, és a korábbi tőkeáttételek várhatóan még évtizedekig nem állnak vissza, azaz nemcsak a bankokban, de a magánszektorban is szinte mindenhol (elsősorban a háztartásoknál) csökkennie kell az adósságoknak - fejtette ki az ismert közgazdász, aki szerint a hitelkorrekció legalább három évig tart, és mi ebből csak másfél éven vagyunk túl. Közben ezen folyamatokkal párhuzamosan eladósodnak az államok. Mint fogalmazott: „A jegybanki mérlegek drasztikusan felfúvódnak, az államháztartás adóssága a fejlett világban mindenhol átlag 25-30 százalékkal fog növekedni, illetve az állami bankkonszolidáció átlagosan eléri a GDP 8-13 százalékát. Az 1929-33-as válsághoz hasonlótól csak a nagymérvű állami és jegybanki beavatkozás óvhatja meg a világot. Kérdés, hogy ennek mi lesz az ára.

Magyarország esetében nagy a külső adósság- és jövedelemtranszfer, úgy, hogy szinte mindent eladtunk, mégis mi vagyunk a legrosszabb helyzetben. „A privatizáció önmagában nem okoz növekedést, ha nem párosul versenyt segítő szabályzókkal és erős állammal. Előbb az utóbbira van szükség, és csak később a privatizációra, nálunk viszont mindez fordítva történt, és félő, hogy így is marad" - fejtegette az Aegon Alapkezelő vezére, aki szerint a vállalti szektor profitja nemcsak a hatékonyság miatt magas hazánkban, hanem a „befolyásos" nagyvállalati lobbik miatt is, amelyeknek köszönhetően a vállalati nyereség makroszinten 4-500 milliárd forinttal haladja meg az indokolt mértéket. Ezt szerinte egyébként nem adóval, hanem a verseny kikényszerítésével kell elvenni, és a lakosság, nem az államháztartás számára visszajuttatni.

Heim Péter további problémának látja az alacsony foglalkoztatást (1 millió munkavállaló hiányzik a rendszerből), valamint azt, hogy nincs igazi eladható exporttermékünk, valódi hungarikumok, miközben drámai a demográfiai helyzet (romló eltartó-eltartott arány, kevés gyermek). Nem jó az sem, hogy az adórendszer tele van kedvezményekkel, „állami cukorkákkal" szinte minden területen, illetve hogy érdemi költség-haszon elemzések nélkül történnek az állami presztízsberuházások. Mindezt tetézi az oktatási rendszer elégtelensége, például az, hogy kevés a jó felsőoktatási intézmény, és csapnivaló a szakiskolák minősége. Az állami struktúrák nem működnek hatékonyan: meggyengült a rendvédelem és a jogszolgáltatás, az állam egyre kevésbé képes ellátni alapfeladatait, továbbá köztudottan túlméretezett és rosszul strukturált a szociális rendszer.

A közgazdász egyébként bírálta és dicsérte is Bajnai csomagját. Különösen jónak tartotta, hogy a miniszterelnök egyenesen és őszintén elmondta, hogy mekkora bajban van az ország, programjának alapszámai stimmelnek, a diagnózis helyes. Emellett a csomag változást hoz az ország adósságdinamikájában, fékezi az eladósodást, de nem hoz végleges megoldást arra. Az intézkedést átmeneti jelleggel lehet csak pozitívnak tekinteni. „A Bajnai-csomag teljes megvalósulása esetén az euró bevezetésére továbbra sincs esély, a növekedési potenciál nem jelentős, és a deficitvágás még mindig inkább fűnyíróelvű, mint strukturális" - tette hozzá.

„Olyan gazdaságpolitikát kell csinálnunk, ami képessé tesz minket gigantikus adósságunk lefaragására. Most nem látszik ilyen" - fejtette ki Heim, aki elhibázottnak tartotta az áfaemelést és a tervezett ingatlanadó bevezetését is. Szerinte a fogyasztási adót akkor kell emelni, amikor pörög és túlfűtött a gazdaság, miként tették azt a németek pár éve. Nem recesszió idején, miként Japán vezette be korábban, csökkentve saját maguk növekedési potenciálját. „Mindenki az ingatlanipar válságáról beszél, ilyen környezetben az ingatlanadó bevezetése fékező hatású" - emelte ki az előadó, aki szerint nem a fogyasztás magas, hanem a jövedelmek alacsonyak. Túl nagy az elvonás, és a rendelkezésre álló jövedelemből kevés a megtakarítás, s az lenne a megoldás, ha növelnénk a rendelkezésre álló jövedelmet, és azt lakossági megtakarítássá alakítanánk át.

„A Bajnai-csomag emelheti a potenciális növekedésünket, és csökkenő trendre állíthatja az államadósságot, így az adóssághegy nem fog növekedni, és kevesebb lesz a fedezet nélküli juttatások mértéke. Ennek fényében a 13. havi nyugdíj és a 13. havi bérek megvonása pozitív fejlemény" - hangsúlyozta az Aegon Alapkezelő vezetője, aki szerint „a vakok közt félszemű a király" esetét láthatjuk a magyar gazdaságpolitikában.

Magyarok és a munkakerülés

„Sajnos nem egy gonosz összeesküvés-elmélet áldozatai vagyunk. Sőt, a helyzet ennek az ellentéte. Sokkal inkább arról van szó, hogy a jelenlegi helyzetet az adott pillanatban értelmesnek tűnő, még akár jó szándékúnak is nevezhető döntések nem szándékolt mellékhatásai hozták létre" - magyarázta Hamecz István, az OTP Alapkezelő vezetője hallgatóságának a válság gyökereit. A szakember szerint a rendszerváltást követő időszak rossz döntéseinek története akkor kezdődött, amikor a lassú átmenet helyett politikusaink a sokkterápia-szerű váltást választották a vállalati szférában is, és ennek eredményeként hirtelen 1 millió ember vesztette el a munkáját. Gondolván, hogy közülük sokan soha többé nem térnek vissza a munka világába, megkönnyítették számukra a nyugdíjrendszerbe való landolást, akik pedig ehhez túl fiatalnak bizonyultak, a „lerokkantosítás" lehetőségével élhettek.

Az OTP Alapkezelő vezérigazgatója szerint ez a megoldás átmenetileg és technikailag az adott szituációban még akár elfogadható is lett volna, ha nem öröklődik tovább a munkaerőpiac következő generációira. Az ösztönzők változatlanul hagyásával azonban Magyarország lett Európa azon nemzete, ahol az emberek a legkevesebbet akarnak dolgozni. Mára a munkaképes lakosságnak mindössze az 50 százaléka aktív: dolgozik, vagy dolgozni akar, de nincs munkája. Mindez azért szomorú, mert a rendszerváltás kezdetén a magyar lakosság aktivitási rátája európai viszonylatban is kifejezetten magas volt. Ma már nem szeretünk ennyire dolgozni, de ha ez nem lenne elég, a magyar munkaerő hatékonysága is alacsony: például a heti munkaidőből 40 óra helyett csak 28-at dolgozunk, szemben a svájciakkal, akik átlagban a 40 órából 39-et munkával töltenek. Ma tehát, amikor az embereknek arról kell dönteniük, hogy dolgozzanak vagy alternatív megoldást válasszanak, akkor az utóbbit választják. Ezért mondják tehát a hozzáértő közgazdászok, hogy ezeket az intézményesített kiskapukat szisztematikusan meg kell szüntetni. Így lehet csak megváltoztatni azt a tarthatatlan helyzetet, hogy a tényleges nyugdíjba vonulási átlag ne 55 év legyen akkor, amikor a nemzetközi viszonylatban kifejezetten alacsony törvényi nyugdíjkorhatárunk amúgy 62 év.

A statisztikák szerint egy 60 éves magyarnak a várható élettartama nők esetében átlagosan további 18 év, a férfiaknál pedig 14 év. Vagyis az 55 évesen nyugdíjba vonuló dolgozó a tényleges munkaidejéhez képest nagyon sokáig van nyugdíjban. Amiért ez baj, az nem a nyugdíj összege, hanem mert rossz minta a nyugdíjazás előtt állók számára. És ugyanez igaz a rokkantnyugdíjra, de Hamecz szerint az egyetemi rendszerünkre is, melynek köszönhetően a 17-22 éves korosztályban azért alacsony az aktivitási ráta, mert olcsón és könnyen válhatnak egyetemistává, majd diplomás kávéfőzővé. Ez a korosztály az aktív munka helyett ül az iskolapadban.

A csapdahelyzet a rendszerváltás óta tovább mélyült, és ez oda vezetett, hogy a társadalom az elmúlt ciklusokban rendre azt a pártot választotta be kormányzati pozícióba, amelyik többet ígért számára. A romlást maga a politikai rendszer is generálja, ezért a közgazdász - bevallása szerint - kifejezetten pesszimista, nem látja, mitől változna meg a rálicitálás szisztémája. Mert bár a Bajnai-kormány bevállalta a „piszkos munkát", a mögötte álló politikusok, parlamenti képviselők nem mondták, hogy a jövő nyártól már nem szeretnének újra képviselők lenni.

Az adóátrendezésről szólva Hamecz megjegyezte: a munkát terhelő adócsökkentésnek elvileg az az értelme, hogy megpróbálja bevonni a munkaerőpiacra azokat, akik most valamilyen alibitámogatással vagy más okból nem dolgoznak. Kik jöhetnek szóba? Természetesen a legalacsonyabb bérűek, akik vagy eltitkolt magas jövedelmű adócsalók, vagy a korábban tényleg a minimálbér környékén keresők. Ehhez képest az új kormány az átlagbérnél (200 ezer forint) csökkenti az adóterheket, amit Hamecz István csak politikai célzatú szavazatoptimalizálásként tud értelmezni. És szerinte a közalkalmazottak bruttó bérének befagyasztása is inkább tűnik trükknek, mint valós megtakarításnak, hiszen az adócsökkenésen keresztül 10 százalék nettó bérnövekedést kapnak cserébe. „Ettől viszont nem lett munkára ösztönzőbb az adórendszer" - tette hozzá Hamecz István.