Kereső toggle

Hamis nők, imitált férfiak

A transzgender mozgalom céljai és illúziói

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

A magyar kormány és a brit kereskedelmi miniszter támadások kereszttüzébe került, amiért az új liberalizmus és a transznemű mozgalom céljaitól eltérő jogszabályokat tervez bevezetni. A kirobbant vita újra ráirányította a figyelmet a kérdés körüli zavarokra.

Múlt heti számunkban olvashattak a magyar kormány által tervezett törvénymódosításról, amelynek eredményeképpen az azonosító iratokból kiderülne, ha valaki nemváltoztatáson esett át (Igen a biológiai nemre – Milyen szabályozásra lenne szükség a transzneműség ügyében? Hetek, 2020. április 24.). A brit kereskedelmi miniszter, Liz Truss pedig azzal haragította magára a transznemű (és LMBTQ) mozgalmak képviselőit, hogy bejelentette: meg fogja védeni a szexuális irányultságukban bizonytalan gyerekeket attól, hogy az egész életüket meghatározó, visszafordíthatatlan változtatásokat hajtsanak végre a testükön. A brit társadalombiztosítás előírásai szerint egy fiatal legfeljebb 16 éves korától kaphat hormonkezelést, viszont néhány orvos szerint ennél jóval korábban el kellene kezdeni a nemváltoztató eljárást. Walesben erre szakosodott klinikákon már van olyan páciens is, aki 6 éves korától kezdve kapja a pubertást blokkoló hormonokat, magánellátás keretében. 

Liz Truss azt is világossá tette, hogy megvédi a transzneműeket a diszkriminációtól, de csak úgynevezett „fékek és ellensúlyok” bevezetése mellett, hogy ne tudjanak a többi polgár rovására visszaélni a rendszerrel. Annak ellenére, hogy egyik lépés sem tiltja meg a nemváltoztató kezeléseket, és nem is diszkriminálja a transzneműeket, ezeken a berkeken belül mégis óriási a felháborodás. 

Ezek a tervezetek azért váltanak ki heves vitákat, mert igazi kivételnek számítanak az olyan jogszabályok tengerében, amelyek az esélyegyenlőség jegyében túlzott jogokat biztosítanak egy kisebbség számára, súlyosan sértve a társadalom többi tagjának jogait. Nagy-Britanniában 2005-ben lépett hatályba az a jogszabály, amely lehetővé teszi, hogy kétéves várakozási idő után bárki megváltoztassa a biológiai nemét. Ezt a jogszabályt igyekszik 2015 óta „megreformálni” Maria Miller parlamenti képviselő, akinek célja, hogy „modernizálja, és orvosi jellegétől megfossza” a nemváltoztatáshoz kapcsolódó jogi folyamatokat Nagy-Britanniában. Miller reformja nyomán, amelyet egyébként pártállástól függetlenül nagy létszámban támogattak a képviselők, a magukat nőként azonosító férfiak korlátozás nélkül hozzáférhetnének olyan szervezetek szolgáltatásaihoz, mint a bántalmazott nőket befogadó központok, vagy a börtönök női részlegei, attól függetlenül, hogy bárki megvizsgálná a motivációjukat. Truss bejelentése és tervei azonban szerencsére gátat szabhatnak majd a jövőben ennek a reformkezdeményezésnek.

A pénz az kell

A törekvés, hogy azt a mentális állapotot, amikor egy személy nem tudja elfogadni a saját születési nemét és úgymond másik testbe vágyik, ne betegségként kezeljék, egyre inkább teret nyer a nemzetközi egészségügyi szervezetek keretein belül is. A WHO 2019-ben módosította a BNO-11-es listáját, amelyen a transzneműség még mint „nemi identitászavar” szerepelt. Ezentúl viszont „nemi inkongruencia”, illetve „nemi diszfória” definícióval szerepel, ami alapvetően azt jelenti, hogy ezentúl már nem zavar áll fenn valakinek a nemi identitása körül, hanem pusztán össze nem egyeztethetőség van a biológiai nemi jelleg és a „mentális nemi jelleg” között. Ez az új definíció ráadásul nem a mentális betegségek között, hanem a szexuális rendellenességeken belül kapott egy fejezetet. A WHO világos célja a módosítással az volt, hogy enyhítse az állapot betegségjellegét, de úgy, hogy az érintettek a továbbiakban is megkaphassák a megfelelő kezeléseket.

Már jóval korábban változtatásra került sor az Amerikai Pszichiátriai Szövetség (APA) által kiadott Mentális Betegségek Diagnosztikai és Statisztikai Kézikönyvében szereplő kategóriákban is. Ez a kézikönyv az alapja a mentális betegségek besorolásának. 2017-ben a „nemi identitászavarként” besorolt betegségből itt is „nemi diszfória” lett.

A transzneműek ugyanakkor minden esetben hozzá akarnak jutni a megfelelő egészségügyi szolgáltatásokhoz, hormonkezelésre, illetve nemváltoztató műtétekre tartanak igényt, amelyek hatalmas összegekbe kerülnek. Ahhoz, hogy ezt ne saját maguknak kelljen finanszírozniuk, szükség van arra, hogy az állapotuk orvosilag diagnosztizálható maradjon, ezért nem szeretnének lekerülni teljesen a szervezet listájáról (mint ahogyan a homoszexualitással megtörtént).

A betegségből a „diszfória” kategóriába való átkerülés az egyike azoknak a céloknak, amelyeket már 2013-ban kitűzött egy transznemű szervezet, a National Center for Transgender Equality egy jelentésében, amely összesen hét célt fogalmaz meg, amit a mozgalom el kíván érni. A célok között megtalálható a lakhatási diszkrimináció megszüntetése, a nyilvános és közszolgáltatások (éttermek, szállodák, kormányzati ügynökségek, közlekedés stb.) igénybevétele közben

tapasztalt diszkrimináció megszüntetése, az oktatáshoz, valamint, a szükséges gyógykezelésekhez való teljes hozzáférés. Követelik továbbá, hogy a megfelelő nemi identitás kerüljön az azonosító dokumentumokra, hogy diszkrimináció nélkül szolgálhassanak a hadseregben, és azt is, hogy ne érje kirekesztés őket a munkavállalás keretein belül.

Hátrányban a nők

A kirekesztés és megbélyegzés megszüntetése keretében azonban olyan rendelkezéseket vezettek be több országban is, amely a biológiai nemüket megváltoztatni nem kívánó polgárokat, elsősorban a nőket hozza igen hátrányos helyzetbe. Ilyen terület a zuhanyzók és illemhelyek használata mellett például a sport. Az atlétikában, illetve a küzdősportokban ugyanis többször előfordult, hogy magukat nőként azonosító férfiak nyerték a versenyeket a biológiai felépítés tekintetében nyilvánvaló hátrányban levő női atlétákkal szemben. Utóbbiak közül többen is pert indítottak, és több amerikai államban születtek is sikerek a témában. Idahóban idén július 1-jén lép hatályba az a rendelet, amely az államban megtiltja, hogy a transznemű sportolók a születési anyakönyvi kivonatukon szereplő nemmel ellentétes kategóriában versenyezzenek. Hasonló kezdeményezés indult Connecticutban is, és több más államban is vannak ilyen jogszabálytervezetek.

Legalább hat, konzervatív többségű amerikai államban készülnek olyan rendeletek elfogadására is, amelyek megtiltanák a kiskorú polgárok hormonkezelését, illetve nemi jelleget megváltoztató műtéteit is. Ezek a jogszabályok egyelőre nem léptek hatályba, de komoly esély van rá, hogy elfogadják őket. Az egyik tervezetet benyújtó képviselő, a Dél-dakotai Fred

Deutsch nyilatkozata szerint „a megoldás arra, ha egy gyerek a másik nem tagjaként azonosítja magát, nem az, hogy óriási adag ellentétes nemi hormonnal mérgezzük a testét, illetve, hogy kémiai vagy sebészi úton sterilizáljuk vagy kasztráljuk, netán eltávolítjuk az egészséges emlőket és a többi nemi szervet.

A megoldás az együttérző kezelés, aminek viszont nem része, hogy katasztrofálisan és visszafordíthatatlan módon megváltoztatjuk a testét.” Deutsch szerint a jogszabály egy „pillanatmegállító gomb” lesz mindaddig, amíg a gyerek eléri azt a kort, amikor felelősségteljesen tud ezekről a kérdésekről dönteni.

Főleg, hogy gyakran a szülőknek való megfelelés is állhat a gyermek úgynevezett transzneműsége mögött. Ennek igazolásával sikerült egy texasi keresztény férfinak megakadályozni, hogy a volt felesége, Dr. Anne Georgulas gyermekgyógyász hormonkezeléssel tegye kislánnyá 7 éves fiukat, aki azért öltözött kislányként otthon, hogy azzal megfeleljen anyja elvárásainak.

A gyermek már tavaly novemberben úgy döntött, hogy kisfiúként szeretne iskolába járni, anyja ennek ellenére erőltette a nemi jelleg kialakulását gátló hormonkezelést. Jeff Youngernek sikerült elérnie, hogy a gyereket érintő minden egészségügyi döntést közösen hozzanak meg a volt feleségével.

A műtét nem oldja meg

A korlátozó jogszabályok ellenzői viszont arra hivatkoznak, hogy a transznemű gyerekek és fiatalok között sokkal súlyosabb a depresszió és az öngyilkossági hajlam, mint a többieknél, ami csak súlyosbodhat, ha nem kapják meg a számukra fontos kezeléseket, amelyek a nemváltoztatáshoz szükségesek. Arra azonban nem térnek ki, hogy a nemváltoztatáson átesett transzneműek között ugyancsak kiemelkedően magasak ezek a számok, azaz a kezelés, illetve a végleges változást okozó műtét nem oldja meg a problémát. A mozgalom aktivistái a súlyos öngyilkossági hajlamot egyértelműen azzal társítják, hogy ezeket a fiatalokat sokkal több verbális és fizikai atrocitás éri, mint nem transznemű társaikat.

A Johns Hopkins Egyetem pszichiátriai tanszékének professzora, Dr. Paul McHugh szerint viszont más húzódik meg a háttérben. Az orvos elmondja, hogy „a transznemű férfiakból nem válik nő, sem a transznemű nőkből nem lesz férfi. Ehelyett kivétel nélkül elnőiesített férfiakká, és férfializált nőkké válnak, hamisítványai vagy imitálói lesznek annak a nemnek, amivel azonosítják magukat. És ebben rejlik a problémás jövőjük kulcsa.” Ezt támasztja alá egy Svédországban elvégzett kutatás is, ahol a társadalom alapvetően elfogadó a transzneműséggel kapcsolatban. A kutatás 30 éves időtartamot fed le, és a nemváltoztató műtéten átesett transzneműek mentális állapotát vizsgálja. A tanulmány szerint a műtét után 10-15 évvel is 20-szor annyi az öngyilkosság ebben a csoportban, mint azok között, akik nem estek át ilyen beavatkozáson. McHugh szerint mivel a teljes nemváltoztatás fizikailag lehetetlen, a műtét a legtöbb esetben nem nyújtja hosszú távon azt a teljességérzetet és boldogságot, amit ezek az emberek el kívánnak érni vele.

A Birminghami Egyetem Agresszivitást Kutató Részlegének (ARIF) igazgatója, Chris Hyde szerint még ha az orvosok igen körültekintően végzik is el ezeket a beavatkozásokat a „megfelelő páciensek esetében, akkor is túl sok olyan ember van, akik átesnek a műtéten, mégis traumatizált állapotban maradnak – gyakran oly mértékben, hogy öngyilkosságot kísérelnek meg.” Az ARIF szerint jelenleg nem létezik olyan kutatás, amely kétség nélkül bizonyította volna, hogy a nemváltoztató hormonkezelés vagy műtét pozitív hatással lenne a páciensekre. Ehelyett azt állapították meg, hogy a legtöbb kutatás az eredményeit úgy állította be, hogy az a nemváltoztatás javára billentse a mérleget akkor is, ha a kutatások ezt nem támasztották alá. Sőt, nem vizsgálták, hogy más kezelési formák, például a pszichológiai tanácsadás, mennyire bizonyulnának hasznosnak a nemi identitászavarok kezelésében.

 

Olvasson tovább: