Kereső toggle

XII. Pius: szent vagy Hitler pápája?

Megnyíltak a Vatikáni Titkos Levéltár eddig zárt háborús aktái

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

XII. Pius pápa a második világháború alatt mintegy egymilliárd római katolikus hívő spirituális vezetője volt. Fél évszázada még a szentté avatási folyamat is elindult vele kapcsolatban. A vitának újabb lendületet adhat, hogy 2020. március 3-án a Szentszék megnyitotta a Vatikáni Titkos Levéltár második világháború alatt keletkezett anyagait a kutatók előtt.

Az érdemi kutatási eredményekre nyilván még sokat kell várni, viszont sok izgalmas kérdés válaszra találhat, amelyeket már korábban is megfogalmaztak a témával foglalkozó kutatók. Mit tudott a pápa a holokausztról? Miért nem ítélte el nyilvánosság előtt még akkor sem, amikor a római zsidókat deportálták a nácik?

Berlinből Rómába

Elsőként magának a pápának a személyét kell bemutatnunk az olvasónak. Az arisztokrata családból származó Eugenio Pacelli tizennyolc éves korában határozta el, hogy papi pályára lép. A törekvő és szorgalmas, ugyanakkor gyenge fizikumú fiatalembert Pietro Gasparri, a későbbi szentszéki államtitkár (aki előkészítette, majd aláírta a pápa és a Mussolini vezette olasz állam közötti konkordátumot, megegyezést) fedezte fel és emelte be a pápai diplomácia köreibe. 1917–1929 között nunciusként szolgált Németországban, kezdetben Münchenben, majd Berlinben. Ettől az időtől eredeztethetjük németbarát attitűdjét. 1930-tól vatikáni államtitkár volt, egészen 1939-es pápává választásáig. Hitler hatalomra kerülését követően a Vatikán nagyon hamar, 1933. július 20-án konkordátumot kötött a náci Németországgal is.

Ennek célja nem a rendszer elismerése, hanem a katolikus iskolák működésének védelme volt. Ugyanakkor tagadhatatlan, hogy ez biztosított legitimációt a náci államnak. Ugyanakkor részt vett az 1937-ben kiadott „Égő aggodalommal …” (Mit brennender Sorge) kezdetű, németül írt pápai enciklika megfogalmazásában is, amelyben a Vatikán elítélte a náci új pogányságot és a konkordátum többszöri megszegését is. Pacelli államtitkár 1938-ban XI. Pius képviselőjeként részt vett Budapesten megrendezett Eucharisztikus Kongresszuson.

Röviddel azután, hogy 1939 februárjában pápává választották, szembe kellett néznie pontifikátusának két legnagyobb kihívásával: a második világháború és a holokauszt borzalmaival. Amit biztosan leszögezhetünk, XII. Pius soha nem szólalt fel nyilvánosan és elítélőleg a zsidók üldözésével és megsemmisítésével kapcsolatosan, noha a történésekről számos hiteles forrásból származó információval rendelkezett .

Ezek közül a leginkább kiemelkedő anyag, az úgynevezett Riegner-jelentés. Ennek szerzője, Gerhardt Riegner a Zsidó Világkongresszus genfi irodájában dolgozott, ahol a nácik zsidóellenes politikájával kapcsolatosan a szövetségesek tájékoztatása volt a feladata. Így került kapcsolatba a mélyen katolikus hívő Kurt Gersteinnel is, aki az SS keretében több esetben járt a keleti megsemmisítő táborokban, és részletes leírást adott a holokausztról, azon belül is az Endlösung lefolyásáról.

A belzeci megsemmisítő táborról készített jelentése a mai napig megrázó olvasmány. Riegner szoros kapcsolatba került a vatikáni diplomatákkal is, akiktől azt várta, hogy tájékoztassák a pápát a történtekről. XII. Pius azonban nem szólt nyilvánosan. „Semmit nem tudunk arról, hogy mi történt ezzel a jelentéssel – mondja Ronald S. Lauder, a Zsidó Világkongresszus elnöke. – Azt viszont tudjuk, hogy mi történt a hatmillió meggyilkolt zsidóval. A levéltár megnyitásával végre megtudhatjuk az igazságot arról, amit a Vatikán már akkor is tudott.”

A nagy hallgatás

A pápa alapvetően a semlegességet gyakorolta a világháború során. Nem emelte fel a szavát sem a náci eutanázia programmal (a fogyatékossággal élők központilag irányított meggyilkolása), sem a lengyel katolikus klérus nácik általi üldözésével szemben. Ugyanakkor a pápai háztartást vezető apáca, Pasqualina nővér szerint a pápa már 1942-ben fel akart szólalni a zsidók üldözése ellen, de erről letett. Arról is rendelkezünk információkkal, hogy titokban utasította az egyházi vezetőket, amennyiben úgy látják, hogy eredményt érhetnek el, akkor lépjenek fel az üldözöttek érdekében.

Az viszont tagadhatatlan, hogy ez a semlegességi politika megbénította a Vatikán és a római katolikus egyház cselekvőképességét. Ennek köszönhető a fagyos hallgatás a pápához eljutott információkkal kapcsolatban. A cselekvőképtelenség nyilvánvalóvá vált 1943 őszén, amikor a németek megszállták Észak-Olaszországot.

Ekkor az olasz zsidóság összegyűjtését is tervezték, köztük a rómaiakét is. 1943. október 16-án a nácik razziát tartottak a római zsidó negyedben, és több mint ezer embert fogtak el, akiket Auschwitzba deportáltak.

A deportáltak közül mindössze tizenhatan élték túl a megpróbáltatásokat. Erről az eseményről a mai napig úgy beszélnek, hogy „a pápa ablaka alól” sikerült elhurcolni az áldozatokat.

Azt is el kell azonban mondanunk, hogy a pápa elrendelte, fogadják be azokat a zsidókat, akik menedéket kértek a római egyházi intézményekben. De a deportálások nyilvános elítélése elmaradt. Ugyanakkor nyilvánvaló, hogy amennyiben a nácik el akarták volna fogni a pápát egy tiltakozást követően (bár ezt nem tették meg azokkal a német és francia püspökökkel sem, akik felléptek az euthanázia program vagy a deportálások ellen), akkor azt a kétszáz vatikáni csendőr nem tudta volna megakadályozni.

Először nyilvánosan 1944 júniusának végén szólalt meg XII. Pius, amikor a magyarországi deportálásokat ítélte el. Akkor azonban már az amerikai csapatok kezén volt az ősi város. Ha összességében nézzük XII. Pius második világháború alatti tevékenységét, akkor azt kell megállapítanunk, hogy csupán egyetlen cél vezérelte: ez pedig a római katolikus egyház érdekeinek képviselete. És pontosan ez okozza a dilemmát: valóban használt-e a római felekezetnek, hogy vezetője hallgatásba burkolózott? Valóban lett volna-e következménye egy, a pápa részéről a zsidók üldözésével szemben megfogalmazott nyilvános állásfoglalásnak? Ewa Berberyusz szerint: „Talán akkor is ugyanúgy végrehajtják a népirtást, ha sokkal több ember viselkedett volna igaz keresztényként, de az áldozatok halála talán kevésbé magányos halál lett volna.” Jerzy Turowicz így látja ugyanezt a kérdést: „Talán akkor sem tudtuk volna sokkal több zsidó ember életét megmenteni, […] de a szemünk előtt lezajló népirtás más hatást váltott volna ki belőlünk.”

Jótettek és árnyékok

A második világháborút követően a római egyház számos tagja nyújtott segítséget a menekülő náciknak. Köztudott, hogy többek között Adolf Eichmann és Josef Mengele is a genovai ferences kolostorban várakozott a hamis személyazonosságot igazoló iratokra és a Dél-Amerikába szóló hajójegyekre. A nácik menekülésére szolgáló, úgynevezett „patkányjáratot” a Vatikán tudtával és jóváhagyásával üzemeltették.

1958-as halálát követően XII. Pius pápa megítélése pozitív volt. 1963-ban azonban bemutatták Rolf Hochhuth A helytartó című darabját (a közönség 2002-ben Costa Gavras feldolgozásában készült Ámen című filmből is ismerheti), amely XII. Pius második világháború és holokauszt alatti magatartását elítélően mutatja be.

Azóta a pápa személye és szerepe állandó vitákra ad okot. Így van ez akkor is, ha XVI. Benedek pápa 2009 decemberében „tiszteletreméltó” címmel ruházta fel, amely az első lépés a boldoggá, majd a szentté avatás felé. Ennek egyik indoka a világháború idején bemutatott helytállása és humanitása – indokolta. Magát a bejelentést és a folyamat elindítását nemzetközi felzúdulás követte. A holokauszt alatti tevékenységét leginkább kritikusan szemlélő könyvek közé tartozik John Conwell írása (Hitler's Pope. The Secret History of Pius XII. – Hitler pápája: XII. Pius titkos története), amelyben még Hitler hatalomra kerülésében is vizsgálja az akkori nuncius szerepét. (Megtér-e a katolikus egyház? Hetek, 2000. március 4.) Ugyanakkor tagadhatatlan, hogy  katolikus, sőt zsidó szerzők is igyekeznek a pápa szerepét kedvezőbben feltűntetni. A Vatikáni Titkos

Levéltárnál már 150 kutató jelentkezett be az anyagok megismerésének szándékával, de csupán 60 helyet tudnak biztosítani a kutatótermekben. Elsőként a Jad Vashem és az amerikai Holokauszt Múzeum munkatársait várják.

A történeti bemutatást követően talán érthetőbbé válik az olvasó számára, hogy miért van nagy jelentősége a korszakra vonatkozó dokumentumok (amelyek száma mintegy egymillió háromszázezer) szabad kutatásának. A fenti dilemmákat, a pápa vívódásait és tetteinek, illetve inaktivitásának számos belső mozgatórugóját jobban megérthetjük. Ferenc pápa így nyilatkozott a korszak kutathatóvá tételéről: „A Vatikán nem fél szembenézni a történelemmel.” A XII. Pius második világháború alatti viselkedésével kapcsolatosan pedig így fogalmazott: „A súlyos nehézségek idején olyan nehéz emberi döntéseket kellett hoznia, amelyben a keresztényi megfontoltságot gyakorolta, igaz ezt némelyek visszahúzódásként látják.” Hubert Wolf német történész, aki XII. Pius pápáságát kutatja, a következőket mondta: „Kétségtelen, hogy a pápa tisztában volt a zsidók meggyilkolásával.”

Sergio Pagano püspök, a Levéltár prefektusa arról beszélt, hogy a kutatók sokat várnak a levéltár megnyitásától, hiszen az ott található dokumentumok világosságot adhatnak a pápa holokauszt alatti hallgatásával kapcsolatosan. Mint mondta, „megérti a zsidó történészeket, akik sokat várnak a levéltári anyagoktól”. A püspök óvott attól, hogy gyors eredményeket várjanak a tudósok, véleménye szerint akár tíz évnyi kutatómunka is kell ahhoz, hogy valaki érdemben tudjon meg információkat XII. Pius pontifikátusáról. Ugyanakkor kijelentette: „A jó, amit Pius tett, olyan nagy volt, hogy eltünteti ezt a néhány árnyékot.”

Egy elfelejtett enciklika

Itt kell beszélnünk arról a kérdésről, ami már több mint egy évtizede vitákat kavart a közvéleményben: boldoggá, majd szentté avatják-e XII. Piust? A szentté avatási folyamatot, talán a Hochhuth drámája által keltett viharra válaszul 1967-ben elindították. A folyamat érdemben 2007-ben kapott lendületet, amikor a Vatikáni Szentté Avatási Ügyek Kongregációja a pápa „hősi erényeinek” elismerése mellett szavazott. A német származású (korábban a Hitlerjugend keretében hadi cselekményekben is résztvevő) XVI. Benedek pápa 2008-ban arról beszélt, hogy Pius mindent megtett a holokauszt megállításáért.

A következő évben már a boldoggá avatási eljárás elindításáról szóló pápai rendelet aláírása körül zajlott a vita. Az év nyarán a következő kommüniké jelent meg a Vatikán sajtószolgálata által: „Ha a pápa úgy ítéli meg, hogy XII. Pius ügyének tanulmányozását és megfontolását folytatni kell, álláspontját beavatkozás, illetve indokolatlan és alkalmatlan nyilatkozatok nélkül tiszteletben kell tartani.”

2010 februárjában tizennyolc katolikus tudós magánlevélben fordult a pápához a folyamat lassítása érdekében: „Szentatyánk, könyörögve kérjük, hogy mint elismert tudós, professzor és oktató, tanúsítson türelmet XII. Pius ügyében [...] Az eddigi kutatások alapján arra a megállapításra jutottunk, hogy XII. Pius pápa nem bocsátott ki egyértelműen megszövegezett nyilatkozatot, amely fenntartások nélkül elítélte volna az európai zsidóság tömeges legyilkolását

[…] a jelen lépések, amelyek XII. Pius boldoggá avatásának felgyorsítását célozzák, aggodalommal töltenek el bennünket.” A folyamat így megrekedt, de Ferenc pápa 2017 októberében, Torinóban több tízezer fiatal előtt egy tipikusan a kommunizmus és a nácizmus bűneit összemosó és relativizáló beszédet mondott, amelyben kiemelte Pius érdemeit abban a nehéz időszakban. Többen ezt a boldoggá és szentté avatási folyamat újraindítása nyitányának tekintik.

Zárásként egy olyan enciklikából idézünk, amelyet soha nem hozott nyilvánosságra a pápa. XI. Pius kívánta megjelentetni, de meghalt, és utódja, XII. Pius már nem tartotta fontosnak a témát. (Az elfelejtett enciklika. Hetek, 2003. december 12.) Így a Humani Generis Unitas (Az emberi faj egysége) kezdetű enciklikát nem olvasták fel, noha ilyen alapvető igazságokat tartalmazott: „A valóság, mint sajátos összefüggéseiben, a szent kinyilatkoztatás fényében és a tudományban manifesztált tapasztalat elemi tisztelete parancsolja azt a katolikusoknak, hogy felemeljék szavukat a fajelmélet tanításaival szemben” (123 §). Sajnos az első számú katolikus, XII. Pius pápa sem fogadta meg ezt az ajánlást.

A szerző történész

Olvasson tovább: